Utolsó órában van az ország, hogy szóra bírja a XX. század történelmét, különben a mai szélsőséges hazugságok beszélnek helyette; ha Magyarország múltja elnémul, a csendet a hazugság, a gyűlölet és kirekesztés hangja tölti majd be – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az Emlékpontok elnevezésű audiovizuális történelmi emlékgyűjtési program elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A kormányfő az Emlékpontok programot - amelynek projektgazdája a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány - meghatározónak nevezte Magyarország jövője szempontjából. Szerinte a diákok azzal, hogy a történelmi tanúkkal - többek között szüleikkel, nagyszüleikkel, dédszüleikkel - interjúkat készítenek jól előkészített módszertan alapján, közelebb hozzák a fiatal generációknak a közelmúltat.
Ez az időutazás, amely a programmal most kezdődik, "a jövőhöz ad majd fáklyát a kezünkbe", és segíti megérteni azt, hogy a magyar társadalom milyen katarzisok és kudarcok során jutott el a jelenbe - fogalmazott. Meglátása szerint a program célja, hogy "eloszlassák azt a tudatlanságból épülő ködöt, ami mindennapjainkat elfedi".
Bajnai Gordon annak a véleményének is hangot adott, hogy az ország "a múlt teljes igazságának feltárása nélkül a szélsőségesek útjára léphet", ezért "szóra kell bírni a múltat". Az interjúkkal az idősebb nemzedékek átadják "a múlt nehéz tanulságát, hogy azt a felnövekvő generációk vihessék tovább és beépíthessék a közös tudatba, a magyar társadalom lelkiismeretébe, józan eszébe". A társadalom a helyes úton "csak a saját kollektív tudata, józan esze, közös (...) lelkiismerete" alapján járhat - tette hozzá.
Megemlítette, hogy meg kell ismerni emberközeli forrásból is a nyilas rémuralom szörnyűségeit, azt, hogy miként gyilkolták a zsidó embereket a nyilasok a Dunába, de ugyanúgy látni kell a kommunizmus törvénytelenségeit, például a recski tábor, a málenkij robot történéseit, vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő kivégzések körülményeit.
A Kádár-rendszerről készítendő interjúkról kiemelte: azokból meg lehet majd tudni, "miként lehetett meghajlott, de meg nem tört gerinccel kibekkelni a Kádár-rendszert".
Az Emlékpontok program alkalmas arra, hogy a magyar társadalom megértse: "újra van vesztenivalója, és ezért van tennivalója is", mégpedig az, hogy múltját minél jobban megismerje, és ezáltal a szélsőségeket el tudja utasítani - tette hozzá.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a projektgazda vezetője elmondta: a diákokkal végeztetett interjúkkal a közös történelem, a múlt lenyomatát szeretnék megőrizni. "Ha meg akarjuk ismerni egymást, ismernünk kell egymás történeteit", ezzel a fiatalok is megtudják majd, "milyen is volt ez a XX. század".
A főigazgató kitért arra, hogy a kormány 2007 novemberében kiemelt projektté nyilvánította az Emlékpontokat. Mint mondta, a fiatal generációknak hiányos a tudása a XX. századról, mert a történelemtanítás mostohán kezeli ezt a témát, a gimnáziumokban az érettségire készülés háttérbe szorítja az erre a korszakra vonatkozó ismeretek átadását.
Szólt arról is, hogy tavaly decemberben indult a tényleges munka, melynek eredményeként megkezdődhet a résztvevő középiskolai tanárok képzése, módszertani felkészítése, egy erre a célra készült tanári kézikönyv alapján. Ezenkívül elkészült a középiskolásoknak szánt tájékoztató brosúra is.
Schmidt Mária rámutatott: ha a fiatalok nem ismerik meg a "szabadsághiányos időket", akkor később nem fogják tudni értékelni a demokráciát, és az ismeretek hiánya a szélsőségek felé sodorja majd őket. Sok kifejezést - például maszek, csengőfrász, békeharc - "hála Istennek" nem ismernek testközelből a diákok, ezeket az információkat viszont megkaphatják az idősebb generációktól az interjúk során - jegyezte meg.
Terveik között említette, hogy digitalizált videointerjúkat, oktatási segédanyagokat és nagy tudástárat szeretnének létrehozni, amit a jövendő kutatók is használhatnak majd. A projektet a tudományos élet képviselői is támogatják, többek között Gerő András, az ELTE történész professzora, Borhi László, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, Granasztói György, az ELTE nyugalmazott egyetemi tanára és M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Az oktatási intézményeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályáztatja - mondta.