Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kezdeményezésére a Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kiadásával tiszteleg az első világháború hősei előtt. A tíz katonát bemutató bélyegívet október 25-én mutatták be a Terror Háza Múzeumban.
Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója az eseményen felidézte: november 11-én lesz éppen száz éve annak, hogy a nagy háború befejeződött. Kiemelte: nekünk, magyaroknak az I. világháborúban elszenvedett emberi és anyagi veszteségeinken túl, el kellett viselnünk a háborút követő, igazságtalan tárgyalások következményeit, a trianoni országvesztést is.
Az I. világháború emlékeinek felidézése érdekében a kormány létrehozta az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságot, amely számtalan eseménnyel, programmal, kiadvánnyal járul hozzá ahhoz, hogy közös emlékezetünkből ne hulljon ki az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb és legtragikusabb háborúja, annak előzményei, történései és következményei – emelte ki Schmidt Mária.
Hangsúlyozta: ez a bélyegsorozat arra hívja fel a figyelmet, hogy az ütközetek mögött emberek, sorsok álltak, ugyanakkor megmutatja, hogy mindig voltak és vannak hőseink, akikből erőt meríthetünk. Erőt, hogy folytassuk. „A keserű XX. század után most az a feladatunk, hogy megnyerjük a XXI. századot. Rájuk támaszkodhatunk, a mi hőseinkre, az ő tudásuk, tapasztalatuk és elszánásuk erőt ad nekünk.”
Hozzáfűzte: az a tíz katona, akiket Hefelle Glória grafikusművész értő és hiteles ábrázolásában a bélyegeken láthatunk, szimbolizálja azt a három és félmillió hadbavonuló magyar férfit, akik közül 660 ezren – sokszor jeltelen – hadisírba temetve végezték.
„Köszönöm mindazoknak, akik megalkották a bélyegsorozatot és lehetővé tették, hogy a magyarok kezébe kerüljenek, hogy emlékeztetnek minket elődeinkre! Köszönöm a mai magyar katonáknak, a Magyar Honvédségnek, hogy büszkén őrzik elődeik, az I. világháborús magyar hősök emlékét!” – zárta beszédét a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az emlékbizottság tagjaként elmondta: a szervezet célul tűzte ki, hogy méltó módon megőrzi minden magyar hős emlékét, ezért vetélkedőket és egyéb országos akciókat is szervezett. Hozzátette: Magyarország történetében soha nem volt annyi katonai áldozat, mint az első világháborúban – a második világháborúban feleannyian estek el. Az első világháború vége a trianoni békediktátummal derékba törte a 20. századi magyar történelmet, és így tett a második világháború után a náci, majd a szovjet megszállás is – fűzte hozzá.
A magyar nemzet mindezek ellenére továbbra is itt van a Kárpát-medencében. A győztesek sokszor úgy gondolták, hogy szellemileg is diktálhatnak, ezt azonban elutasítjuk – hangoztatta Rétvári Bence, hozzáfűzve: Európának szuverén nemzetekből kell állnia. Az államtitkár úgy fogalmazott: az egyik bélyeget akár egy Brüsszelbe, Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének címzett levélre is ragaszthatnák, tájékoztatva őt Erdély történetéről.
Az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter megjegyezte: az emlékezés és az emlékeztetés egyaránt fontos. A tíz, katonát ábrázoló bélyeg utat mutat a ma élőknek, hűen bizonyítja, hogy voltak és vannak hősök, akik fontosnak tartják hazájukat, népük szabadságát és biztonságát. A jövőben is szükség lesz rájuk – tette hozzá. Van kire felnézni, léteznek példaképek – hangoztatta.
Kijelentette: a küzdelmek nem voltak hiábavalók, mert Magyarország megmaradt magyarnak. Elkötelezettek azért, hogy ez továbbra is így legyen – jegyezte meg. Emlékezni kell arra a bátorságra, amellyel a katonák életüket áldozták a hazáért, a ma élők ugyanakkor nem csupán fegyverrel tudják az ország érdekeit szolgálni, hanem vállalatoknál dolgozva is – mondta Benkő Tibor.
Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, ugyancsak az emlékbizottság tagjként arról beszélt, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia volt Európában az első, amely törvénybe iktatta a megemlékezést a háborús hősökről, 1917-ben. A törvényi háttértől eltekintve azonban természetesen erkölcsi kötelesség is visszagondolni a katonákra – tette hozzá. Az első világháború idején minden magyar család meghozta a maga áldozatát – jelentette ki Kovács Vilmos.
Az ünnepségen Schamschula György, a bélyegeket kibocsátó Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója is felszólalt, aki szerint a tavaly százötven éves állami cég feladata a harcok idején fontosabb volt, mint a távollévők összekötése: reményt adott a katonáknak és információt a hátországban maradóknak. A postának voltak a háborúval összefüggő kötelezettségei – például feláras bélyegeket bocsátott ki, hogy pénzt gyűjtsön az árváknak, az özvegyeknek, és 17 millió csomagot vittek ki a fronton harcoló katonáknak – ismertette Schamschula György, aki közös felelősségnek nevezte az emlékezést.
A sorszámozott blokk, amelyre tíz, a világháborúban harcolt magyar hős került a Pénzjegynyomdában készült 40.000 példányban. A bélyegblokk október 25-től kapható a filatéliai szakszolgálatokon, a Filapostán és megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.
(MTI/THM)