- A napokban tartotta első ülését a Sorsok Háza nemzetközi tanácsadó testülete. Szüksége van a fővárosnak új holokauszt-emlékhelyre?

- Ezt a döntéshozóktól kell megkérdezni. Én azt a feladatot kaptam, hogy jövő tavaszra, a holokauszt 70. évfordulójára készüljön el a volt Józsefvárosi pályaudvar helyén a Sorsok Háza – Európai Oktatási központ.

- „Nemzetközileg is jelentős” emlékhelyet kell létrehoznia – így szól a megbízás. Ez valamiféle kritika lehet a Páva utcai emlékközponttal szemben?

- Nem hinném, hogy erről van szó. A Sorsok Háza nem akar konkurálni a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs- és Emlékközpont történeti kiállításával, hanem annak kiegészítéseként szánjuk. Ezt jól mutatja az is, hogy a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs- és Emlékközpontot működtető közalapítvány elnöke és a hitközség elnöke is benne van az általunk életre hívott nemzetközi tanácsadó testületben. Olyan embereket kértünk fel, akik a legkülönbözőbb nézőpontokból tudják a munkánkat a tanácsaikkal segíteni, illetve nagy tapasztalatuk van az oktatás, a kiállítások terén. A jeruzsálemi Jad Vasemből ketten is részt vesznek a projektben, van német és amerikai kolléga is, de a Lantos család is benne van. Mindenki nézőpontját igyekszünk figyelembe venni, és számítunk a máshol már felhalmozott tudásra, dokumentumokra, anyagokra.

- A 2002-ben átadott Terror Háza Múzeum újszerűségének köszönhetően, azonnal népszerű lett. Most mivel fog előrukkolni?

- Szinte mindenki itt van az akkori csapatból. F. Kovács Attila építész már réges-rég dolgozik a terveken. Nagyon nehéz a feladat, hiszen a Sorsok Házát a „félkarú generáció” számára tervezzük, akiknek egyik kezében mindig ott van az okos telefon. Hogy megérintsük őket, ahhoz olyan eszközök kellenek, amilyeneket ők ismernek, új nyelvet kell találnunk.

- A XX. Század Intézet főigazgatójaként az első világháború kitörésének jövő évi 100. évfordulója alkalmából is megkezdték az előkészületeket. Várható az események valamifajta újraértelmezése?

- November 11-én egy nagy nemzetközi konferenciát tartunk a háborúról, ezzel nyitjuk azt a programsorozatot, amely egészen 2020-ig fog tartani, hiszen Magyarországon a háború Trianonnal zárult. Az eddigi nagyon egyoldalú történelemszemléletet – ami meghatározta a tananyagokat – megpróbáljuk megváltoztatni, az eseményeket teljesen új, XXI. századi nézőpontba kívánjuk helyezni.

- Mi az, ami az eddigi történelemszemléletben leginkább átalakításra szorul?

- A világháborúról kizárólag a győztesek történelemszemléletét és értelmezését vettük át, azt tanítottunk. Száz év távlatából viszont más fénytörésbe kerülnek a dolgok. Talán egy picit differenciáltabban látjuk, hogy mi történt akkor. Ha megértjük az első világháború kitörésének az okait, hogy mi történt Európával és ezen belül Magyarországgal, akkor jobban meg tudjuk érteni, hogy miért vezettek az események rövid időn belül egy második világégéshez.

- Az újraértelmezés igénye magyar specialitás, vagy más országokban is felmerült?

- Ma már a győztesek sem mondják, hogy az első világháború kitörésében a felelősség kizárólag a központi hatalmakat terheli, a másik oldal ártatlan – ez az álláspont a történelemtudományban ma már nevetséges. Csak nálunk maradt meg a régi szemlélet. Azt tanítják az iskolában, hogy a németek éveken át készültek a háború megindítására. Senki nem beszél arról, hogy 1913-ban, nem olyan sokkal az első világháború kitörése előtt II. Vilmos császárt Nobel-békedíjra terjesztették fel amerikai tudósok.

- Ennyi idő távlatában képesek lennénk pontosabban látni a történteket?

- Nekünk most az akkori és a későbbi érdekektől elszakadva kell friss szemmel ránézni, hogy mi történt velünk és a többi résztvevő országgal. És beszélni kell arról a felelősségről, amit azok viselnek, akik az I. világháború végén működésképtelen békét kényszerítettek rá a kontinensre.

- Netán a történelemkönyveket is újraírná?

- Természetesen, hiszen a meglévő történelemkönyvek elavult szemléletet tükröznek. Már dolgozunk rajta itt, a Terror Háza Múzeumban, ami iPadre-re készül. Az a meggyőződésünk, hogy pár év múlva nem fognak mást a kezükbe venni a gyerekek. Szeretnénk elérni, hogy az legyen az új középiskolai tananyag. Már csináltunk egy kísérleti tankönyvet ’56-ra, most megcsináljuk az első világháborút, utána szeretnénk az egész XX. századot, majd visszafelé az összes korszakot.

- Ezek szerint a rendszerváltoztatás történetét is megírják. Lehet elfogulatlanul értékelni a közelmúlt történelmét?

- Fogjuk is, hiszen jövőre lesz a sikeres és győztes antikommunista forradalom 25. évfordulója van, amikor visszanyertük a nemzeti függetlenségünket, legyőztük a Szovjetuniót és a kommunizmust, s elkezdtünk egy független, szuverén, demokratikus országot építeni. Ahogy a régió többi országa is. Egész éves programsorozatot fogunk ennek a hatalmas jelentőségű eseménynek is szentelni, mindenféle kommunikációs eszközzel megpróbáljuk a közvélemény figyelmét felhívni a témára.

- Talán épp a megcélzott közönség, a fiatalok nem lesznek vevők rá. Egy nemrég készült felmérés szerint nem érdekli őket a közélet és a politika, teljesen motiválatlanok.

- Főleg a balliberális értelmiségiek körében látni, hogy amikor nem ők nyerik meg a választásokat, a politikát megpróbálják leértékelni, a politikai vezetők legitimitását aláásni, s velük szemben valamifajta szakértelmet szembeállítani. A baloldaliak valójában elitista projektekben érdekeltek, ahogy a szocializmusban is az élcsapat volt hivatva vezetni az embereket. Most az élcsapat kifejezést nem lehet használni, így a helyébe lépett a „szakértő”. Miben szakértő valaki? Kinek a nevében beszél? Ki bízta meg? Ennek a szónak a fetisizálása abszurdum egy tömegtársadalomban, ahol általános, egyenlő és titkos választójog van. A politika tisztességesebb dolog, mint a szakértelem, mert ha kiáll egy politikus, tudom, hogy mi a beszédhelyzete, kit képvisel, a szakértőről meg nem tudom. Függetlennek, meg objektívnek láttatja magát, még akkor is, ha a legönzőbb lobbi érdek is vezérli. A politikus, szemben a szakértővel, négyévente odaáll a választók elé, és megméretteti magát. A szakértő meg akármennyi hülyeséget is beszél, szakértő marad. Nézzük meg, milyen sok sületlenséget hordtak össze a közgazdászok az elmúlt húsz évben.

- A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójaként egyezik a tapasztalata az ifjúságkutatás eredményeivel?

- A történészhallgatókat érdekli a politika és a történelem is. De annyira leértékelődött a politika, hogy egy ilyen kutatásban még azok is negatívan fognak nyilatkozni róla, akiket érdekel, mert ez számít trendinek. Felháborító, hogy Magyarországon nem szabad a politikai pártoknak jelen lenniük az egyetemeken. A világon minden egyetemen jelen vannak a pártok ifjúsági szervezetei. A politika oda tartozik, ahol a választó állampolgárok vannak. Vissza kell adni a politikának a közéletben betöltött szerepét, a tekintélyét.  Minden országban szükség van tekintélypontokra, amelyek a társadalom értékrendjét tükrözik.

- Találunk azért most Magyarországon tekintélypontokat?

-  Nehezen tudnék ilyet mondani, márpedig egy társadalom tekintélypontok nélkül nem nagyon tud létezni. Ha nincsenek ilyenek, a mintakövetés is szinte lehetetlen. Ez nagy probléma. Becsülnünk kéne azt, aki közhivatalt tölt be, mert sokat dolgozik, nagy felelősséget vállal, a munkája nagy lemondással is jár. Demokráciában fontos lenne, hogy alkalmas emberek menjenek politikusnak, mert ők irányítják az életünket. Ha folyton azt halljuk a politikusról, hogy hazudik, lop, korrupt, gazember, akkor nem az erre alkalmasak fognak odamenni.

- Talán éppen e tekintélyrombolás miatt tartunk ott, hogy ha a középiskolásoknak föltesszük a kérdést, hogy mit szeretnének csinálni, akkor kórusban mondják, hogy külföldön élni.

- Mert külföldről reggeltől estig csak azt hallják, hogy bezzeg a „fejlett nyugat”. Ugyanazok az értelmiségiek, akik korábban szakmányba hivatkoztak az élenjáró szovjet modellre, most folyton a fejlett nyugatot emlegetik. Nem mondjuk el a fiataloknak, hogy ott is hol rosszabb, hol jobb a helyzet. Mi sokkal ellenállóképesebbek vagyunk, mert hozzá vagyunk szokva, hogy generációk óta mindig nehéz volt. Ők meg ahhoz szoktak az utóbbi évtizedekben Nyugat-Európában hozzá, hogy mindig egyre jobb lett, így a legkisebb nehézség is teljesen elbizonytalanítja őket. Arra biztatom a fiatalokat, menjenek el, nézzék meg a külföldöt, szerezzenek tapasztalatot. A középkorban sem lehetett valaki mester, ha nem ment el vándorútra.

- A rendszerváltoztatás óta utcaátnevezések, szoborállítások sora jelzi, hogy folyamatosan újraértékeljük a XX. századot. Egyet tud érteni a változásokkal?

- A köztéri reprezentáció a társadalom szempontjából döntő jelentőségű, mert itt láthatóak azok a jelképek, történelmi tradíciók, amit a közösség fontosnak vagy vállalhatónak tart. 1945 után a teljes magyar vállalt tradíciót a kommunisták szempontjából szelektálták át. A rostán mindenki kihullott, akit ők valamilyen oknál fogva feledésre ítéltek, és beemeltek egy csomó olyan új dolgot, amit a magyar társadalom nem gondol a vállalható tradíció részének. Hogy minden egyes új átnevezés kiállja-e majd az idők próbáját, az majd később dől el.

- Van olyan szobor, amelynek történészként kifejezetten örül?

- Hogy végre Bethlen István grófnak szobrot állítanak, annak nagyon örülök. Már réges-rég meg kellett volna tenni. Nagyon boldog vagyok, hogy Andrássy Gyulának visszakerül a szobra a Parlament elé. Felháborító merénylet volt a magyar történelem ellen, hogy Andrássy Gyula grófnak a szobrát lebontották az Országház elől, az utcáját átnevezték Sztálinra, Magyar Ifjúságra meg Népköztársaságra. Minden idők legsikeresebb magyar politikusáról beszélünk, ’48-as hősről, akit távollétében halálra ítéltek, aztán ő lett a kiegyezés után az első magyar miniszterelnök, és utána az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere, világpolitikát csinált. Andrássy Gyula és Bethlen István a vállalható magyar tradíció oszlopos tagjai.

- Talán ezt ma már senki nem vitatja, de Horthy Miklós és Tormay Cécile megítélésében erősen megosztott a közvélemény.

- Minél nagyobb időtávlatból nézünk vissza, annál másabb kontúrokat kapunk. Én nem tudom, hogy Tormay az irodalmi kánonba belefér-e. De azt látom: ha az ítészek ugyanolyan szigorral ítélnék meg a többi magyar írót is, elég sokan hullanának ki a rostán. Ez a dolog nem Tormay Cécileről és nem Horthy Miklósról szól, hanem a kánonállítás jogáról, vagyis a hatalomról. Hogy ki engedheti be az újakat, és hogy át lehet e kerülni a kánonállítási jognak máshova, mint ahol eddig volt. Mert ez 1945 óta baloldali kézben van.

- Úgy látja, politikai téren a kánonállítás joga még mindig a baloldalon van?

- Ugyanazok írják a kánont, akik eddig, csak kiszedtek néhány marxista jelzőt. Évtizedekkel ezelőtt is mindenki tudta, hogy Bethlen és Andrássy jelentős államférfi volt. De nem lehetett eddig a szobrukat felállítani. Mert akik a kánont létrehozták, azok olyan szempontokat érvényesítettek, amikbe ők nem fértek bele. Most már kénytelenek voltak visszaengedni őket. Szép lassan vissza kell engedni Mária Teréziát is, és még sorolhatnám, hogy kiket.

- A szoborállítás után a szobordöntésről is elmondaná a véleményét?

- Minek? Mondjam azt, hogy gáz? Mondjam azt, hogy annál abszurdabb dolgot nem tudok elképzelni, hogy Orbán Viktort, aki kiállt Nagy Imre újratemetésén, hogy a szovjet csapatokat vonják ki, Sztálinhoz hasonlítják? De mindenki erről beszél, ez már uncsi.

Forrás: Heti Válasz