Schmidt Mária

Szeptember tizenegy háromszor

I.

2018. szeptember 11-én, egy többszörösen jelképes napon rendezte meg az Európai Parlament azt a Magyarország elleni erődemonstrációt, amiben a balos, kommunista, zöld (?), lmbtqrst-aktivisták, Soros-ügynökök stb. vezetésével támadást indítottak hazánk szuverenitása ellen. A prímet a „legélesebb késre a fiókban” címre esélytelen Sargentini, holland zöld-kommunista vitte. Ebben semmi rendkívüli nincs, ehhez már hozzászoktattak minket Tavares és Cohn-Bendit elvtársak, a gyenge képességű Verhofstadt, aki Magyarország elleni beavatkozásra szólította fel az Amerikai Egyesült Államokat (!?), és a többi hasonszőrű. Ezúttal azonban csatlakozott hozzájuk az EurópaiNéppárt több német (CDU) képviselője, élén vezetőjükkel, a bajor Keresztényszociális Unióhoz (CSU) tartozó Manfred Weberrel és az osztrák néppárti képviselők, kancellárjuk Sebastian Kurz biztatására.

II. 

1989. szeptember 11-én, vagyis 29 évvel ezelőtt nyitotta meg Magyarország a vasfüggönyt és engedte át a keletnémet menekülteket a szabadságba. Akik felnőttként megéltük, tudjuk, mit jelentett, amikor szeptember 11-én nulla órakor felnyílt a sorompó, és Trabantok és Wartburgok végeláthatatlan sora indulhatott meg a szabadságba! Ezzel Magyarország, melynek teljes lakossága ott állt a döntés mögött, vállalva a kockázatot, az esetleges kedvezőtlen következményekkel együtt destabilizálta az NDK-t, és az egész szovjet tábort. A magyarok támogatták, etették és ezer módon segítették a nálunk menedékre találókat.

Kiálltunk tehát történelmünkben nem először azok mellett a németek mellett, akiktől sok jóban sem előtte, sem azóta nem volt részünk. Utalhatnék itt az 1944. március 19-ei náci megszállásra, amelynek következtében kifosztottak és hadszíntérré tettek bennünket, és deportálták, majd legyilkolták a magyar zsidóság egy jelentős részét, amely addig, Európában egyedül, szinte érintetlenül megmaradt. De egy pillanatra sem felejtettük el, hogy az NDK nem támogatta 1956-os forradalmunkat, és előtte és utána is minden ügyben, mindig ellenünk foglalt állást Moszkvában. Sőt, minden adandó alkalmat felhasznált arra, hogy a mi rovásunkra bizonyítsa töretlen szovjetbarátságát és az egy igaz kommunista hit melletti kiállását.

Harminc évvel ezelőtt mi mégis vettünk egy nagy lélegzetet, testvéreinket láttuk az ide menekültekben, tudtuk, tapasztaltuk, milyen zárt, szűk világba kényszerítette őket vezetésük, és melléjük álltunk.

Ez tette lehetővé, hogy Kohl kancellárral az élen elinduljon a német egységhez vezető folyamat.

Erre nyilván nem gondoltak azok a német CDU-sok, akik ellenünk fordultak. Nem gondolt természetesen az NDK-s Merkel sem, aki körtelefonnal gondoskodott a megszégyenítésünkről. Pedig nélkülünk legfeljebb az NDK-ban lehetne pártfőtitkár. Ezzel a szavazatukkal a CDU-sok nemcsak minket árultak el, hanem Adenauert és Kohlt is.

Ausztria kancellárja még fiatal. De nem volt mellette senki, hogy figyelmeztesse, állt már Ausztria kiközösítés alatt a Waldheim-ügy  (1986-1987), illetve nem is olyan rég koalíciós partnere, az FPÖ miatt? Az akkori magyar vezetés nem állt be az Ausztria elleni kórusba, mert tudta, a szomszédság és az ezer szállal összekötő múlt fontosabb a politikai kampányoknál. Orbán Viktor fiatal miniszterelnökként, megtörve a bojkottot, 2000 áprilisában elsőként fogadta hivatalos látogatáson Schüssel kancellárt akkor, amikor az Unióban a sok demokrata még kezet sem volt hajlandó fogni az osztrákokkal. Amikor a szárnyas kaput építő Faymann kancellár viselkedett velünk minősíthetetlenül, azzal mentegettem, hogy szocialista. Kurznak és pártjának nincs mentség.

III.

És akkor 2001. szeptember 11-éről is egy mondatot. A muszlimok Európába telepítésén ügyködő bevándorláspártiak magyarellenes nagykoalíciójának tagjai közül egynek sem jutott eszébe a 17 évvel ezelőtti terrortámadás, amivel a nyugati világot szimbolizáló New York-iVilággazdasági Központ épületeit romba döntötték. A tettesek muszlim öngyilkos merénylők voltak.

Én tehát a németekhez és az osztrákokhoz fűződő viszonyomat újragondolom. Tudom, nem lehet általánosítani. De ezeket a vezetőket ők választották és tűrik el.

A németeket nem szereti senki. De ezért meg is dolgoznak.