Schmidt Mária

Schmidt Mária: Putyin nem merne olyat mondani, mint amit Karácsony mondott

“Káros mese” - ezt mondta Schmidt Mária az atv.hu-nak adott interjújában Magyar Péter kijelentéseiről. A Terror Háza Múzeum főigazgatója nem árulta el, hogy Vitézy Dávidra, vagy Szentkirályi Alexandrára szavaz, Karácsony “vesztes karakter” szerinte. Nem változott a véleménye a Figyelő-listázásról. Schmidt Mária beszélt Orbán Viktorral a “tartós”, baráti kapcsolatáról, a vasárnapi ebédek kapcsán a fiáról, Ungár Péterről, David Pressmant pedig “nagyon intelligensnek” tartja. A kegyelmi botrány után “már mindenki kijött a punnyadásból” szerinte.

A Magyar Péter-jelenség uralja a nyilvánosságot, essünk túl rajta. Főigazgató asszony ismeri Magyar Pétert, találkozott már vele?

Nem ismerem.

De milyen hatása lehet a Fideszben? Hasonló mozgást/elégedetlenséget érzékelt a NER-ben? Mi a véleménye a Magyar Péter által tett kijelentésekről?

Mese. Káros mese.

VASÁRNAPI EBÉDEK

Kedd délelőtt meglátjuk, mi lesz az általa ígért bizonyíték… Főigazgató asszony azt mondta, az amerikai nagykövet, David Pressman kérdezte meg utoljára, hogyan zajlanak a vasárnapi ebédek Önöknél, hiszen a fia a politikai tér ellenzéki oldalának meghatározó politikusa. Van demarkációs vonal, lövészárok?

Nincs. Hogy lenne? Inkább geopolitikai kérdésekről szoktunk beszélni a fiammal, ő mit olvasott, én mit olvastam, mi az érdekes. Nem lenne jó, hogyha beszámoltató-számonkérő, előíró jellege lenne a vasárnapi ebédnek, felnőtt emberről van szó.

Politikáról nincs is szó?

Nem napi politikai vitákat folytatunk. Szeretetteljes légkör van.

Múlt nyáron a miniszterelnök a lánya adriai villájában nyaralt, a fia, Ungár Péter komoly támadást kapott momentumos politikusoktól - pedig ő ott sem volt. Az is elhangzott, tisztáznia kellene, hogy a másik oldal, Orbán Viktor “szekértolója-e”. Ő erre azzal válaszolt, hogy mindössze 9-10 százalékos a családi cégük, a BIF állami megrendelése, és az utóbbi időben tíz percet beszélt a miniszterelnökkel - így legalább nem fanatizálja.

Ez egy politikai támadás volt ellene. Nem tudom, milyen viszonyok között élnek ezek a momentumos emberek. Én rossz néven venném, ha a magánéletembe beleszólna bármelyik gyerekem. Hogy én kit hívok meg, mikor és hogy, az legyen az én dolgom, én sem szólok bele az ő dolgaikba….

Schmidt Máriát a kurzus hivatalos történészének szokták nevezni, Orbán Viktor fő ideológusának…

Ezek nagyon hízelgőek.

Főigazgató asszony Orbán Viktor adriai nyaralása után azt nyilatkozta Kötcsén, hogy vendégségben volt ott a miniszterelnök, az elmúlt 30 évben rendszeresen találkoztak. Hogy definiálja a szerepét a miniszterelnök mellett?

1994-ben kezdtem vele dolgozni, ennek már harminc éve. Ez egy kipróbált, hosszú, tartós baráti kapcsolat.

Orbán Viktor milyen kérdésekben kéri ki a véleményét? Emlékezetpolitikában?

Nem mondanám, hogy kikéri a véleményemet, beszélgetni szoktunk mindenféle témáról. De ezek általában kötetlen beszélgetések.

Aktuális politikai témákról?

Elsősorban távlatos geopolitikai dolgokról.

"NEM BELÜL VAGYOK, HANEM KÍVÜL"

A külföldi útjaira is el szokta kísérni Orbán Viktort, az emlékezetes pekingi útján is ott volt, nagyon fontos tárgyalásokon is…

Ezek a meghívások, gondolom, arra vonatkoznak, hogy azt a speciális nézőpontot, amivel én nézek rá a dolgokra, azt is megtapasztalja a miniszterelnök.

Speciális?

Igen, mert nem belül vagyok, hanem kívül.

Nincs belül? A NER-en belül?

Nem vagyok kormánytag, nem vagyok döntéshozó, de mégis van rálátásom a folyamatokra, egyfajta világlátásom.

A pekingi útján a miniszterelnök, amikor Putyinnal is találkozott, különleges katonai műveletnek nevezte az orosz-ukrán háborút, ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Főigazgató asszony is egy interjúban “különleges katonai műveletet” használta. Ezt Ön tanácsolta neki?

Nem.

Ez orosz frazeológia.

Az oroszok számára lehet, hogy azt jelenti, hogy nem hirdettek hadi állapotot és nincs hivatalos hadüzenet, ebből következően nincs általános mozgósítás. De mindkét oldalon százezrek halnak meg, ki tudja hányan sebesülnek meg, generációk munkája semmisül meg, és miután ukrán területeken folynak a harcok a pusztítás elsősorban az ő életüket lehetetleníti el. Fegyvernyugvásra és békére lenne szükség!

PRESSMANRÓl: “NAGYON JÓ KÉPESSÉGŰ EMBER”

Most már az orosz szóvivő is háborút mondott. David Pressmannal szoktak a háborúról beszélni? A Forbes befolyásbarométer szerint Magyarországon Főigazgató asszony az 5. a listán…

Mindig nagyon követem, hogy a Forbes mit gondol (nevet).  Minden szóba kerül, nincsenek tabu témák. Volt már közöttünk több beszélgetés is, és remélem, hogy a jövőben is lesz. Jó dolog, hogy tudunk beszélgetni egymással, én is tudok olyat mondani neki, amit esetleg mástól nem hall, vagy egy más szempontú megközelítést, és én is meg tudom érteni az ő indokait, az érveit. Én mindig a párbeszéd híve vagyok.

Az amerikai nagykövet nyilvánosan bírálja a magyar kormányt. Önnek, négyszemközt mit mond, nem nehezményezi például a magyar álláspontot a háború, Moszkva, Putyin kérdésében? Szijjártó Péter szerint Pressman nem úgy beszélt legutóbb a CEU-n, mint egy nagykövet, hanem mint egy baloldali politikai aktivista. 

Én egy civil ember vagyok, mi az, hogy nehezményezi? Neki van egy álláspontja, ami nyilván megfelel a hivatalos amerikai álláspontnak, és nekem is van álláspontom, amit megpróbálok megvilágítani a számára, hogy milyen megfontolások vannak mögötte. Nyilvánvalóan ő egy csomó dolgot teljesen másképp lát, neki teljesen más a beszédhelyzete. Nekem meg van egy civil beszédhelyzetem, ami esetleg neki is hasznára van.

Milyen nagykövet David Pressman?

Azt nem tudom, nem az én dolgom megítélni. A beszélgetéseink alapján nagyon intelligens, nagyon jó képességű embernek tartom.

BIDEN-NYILATKOZAT? “EZ KIRÁLYSÁG!”

Szijjártó Péter berendelte a Biden-nyilatkozat miatt David Pressmant, miután Orbán Viktornak a Trump-találkozója előtt egy olyan kijelentést tulajdonított - “a magyar Orbán nem demokráciát szeretne, hanem diktatúrát” - ami hazugság szerinte. Viszont a nagykövet is a “diktatúra”- álláspontot képviseli…

Többször is volt már a Biden-adminisztrációnak Magyarországot lebecsülő, lekezelő, sértőmegnyilvánulása. Állítása szerint mi nem vagyunk demokrácia. Elfelejtettem, pontosan mikor, annyira lényegtelen, de volt egy nagy tanácskozás, demokráciacsúcs Biden vezetésével, ahová Zambiát, Ghánát is meghívták, az összes diktatúra ott volt, de mi nem fértünk bele abba a tanácskozásba, ennek üzenetértéke van. A mostani megnyilvánulását megmondom őszintén, nagy büszkeséggel vettem tudomásul…

A “diktatúrát”?

Az, hogy a magyar miniszterelnökről két amerikai elnök, a jelenlegi és a most újra pályázó volt elnök is egyszerre megemlékezett, kommentálta a látogatását, valljuk be, ez nagy dolog.

Orbán Viktor viszonyítási pont lett nemcsak Brüsszelben…

Amerikában is. Ez királyság, le a kalappal.

Negatív előjellel.

Ez nyilván beilleszkedett az ottani választási kampányba is. Biden fő érve, hogy ha Trump visszajön, nem lesz többé demokrácia Amerikában. Orbán Viktor látogatását is nyilván ebben az összefüggésrendszerben értékelte, vagy ő, vagy a stábja, vagy aki az X-bejegyzéseit írja. Az amerikai adminisztráció számára az a szuverenitásvédő és érvényesítő magyar politika, amit az Orbán-kormány folytat, szálka a szemükben.

Miért?

Valószínűleg úgy ítélik meg, hogy mi az ő döntéseiket nem a kellő gyorsasággal, tisztelettel, belesimulással fogadjuk. De nem kell különösebben komolyan venni ezt, mert a jelenlegi amerikai elnök az előtte regnáló elnököt sem tartja demokratának.

Bidenhez nyilván eljutott Orbán Viktor 2014-es illiberális demokrácia-tézise…

Arról, hogy Bidenhez mikor, mi jutott el, és hogy arra emlékszik-e, inkább nem szeretnék semmit sem mondani, udvariassági szempontból. Az amerikai választópolgárok dolga, hogy ezt megítéljék.

“KIFEJEZETTEN FENYEGETŐ BESZÉD” - SAS NEM KAPKOD LEGYEK UTÁN

David Pressman azt mondta a NATO-csatlakozásunk évfordulója alkalmából a CEU rendezvényén, hogy “a NATO kerüli Magyarországot”, “Magyarország tettei aláássák a bizalmat, és a barátságot”, és “lehet, hogy a magyar kormány ki akarja várni az Egyesült Államok mostani kormányának a leköszönését, de mi biztosan nem fogunk kivárni az Orbán-kormánnyal kapcsolatban”.

Szerintem ez egy kifejezetten fenyegető beszéd volt. Szövetségesek között ez a stílus nem megengedett. Az Egyesült Államok diplomáciája ennél finomabb nyelvet is tudna használni. Nem értem, erre miért van szükség, ez elbizonytalanodást jelent…

Erőpolitika?

Sas nem kapkod legyek után. Azért nagyon vicces lenne, ha az Amerikai Egyesült Államoknak arra lenne szüksége, hogy egy tízmilliós országgal szemben foglaljon el erőpozíciót. Nem vagyunk abban a súlycsoportban, amiben ők vannak. De úgy látszik, nagyon félnek attól, hogy Trump megnyerheti a választást, vagy talán, hogy Biden nem bírja ki a választásokig sem. Nem tudom, mi volt a fenyegetés oka, de nekem a hangnem ezt sugallta.

Újabb amerikai kitiltási lista jöhet?

Azt én nem tudom, hogy Amerika mire gondol. De azoknak, akik rajta vannak a kitiltási listán, van egy esélyük: menjenek az Egyesült Államok déli határára, és mint illegálisak, lépjenek át Mexikó felől.Úgy olvasom, sokaknak sikerül….  (nevet)

Az jó, ha nincs B-terv? Az Orbán-kormány mindent a Trump-lapra tett fel. A miniszterelnök Trumppal találkozott Floridában, de a Biden-adminisztrációval nem is kezdeményezett találkozót…

Azt honnan tudja, hogy hány kezdeményezés volt? Sose jó, ha nincs B-terv, de nem biztos, hogy rajtunk múlik.

Varga Mihállyal már valóban nem találkozott tavaly az amerikai pénzügyminiszter a kettős adóztatás miatt New Yorkban, mert a globális minimumadó kérdésében túl sokáig ellenállt a magyar kormány, míg mások elfogadták…

Miért kell mindent elfogadni, ami jó Amerikának? Az, hogy nekünk is jó legyen, nem játszik? A magyar politikai vezetésnek, a miniszterelnöknek elsősorban azzal kell foglalkoznia, hogy nekünk mi a jó. Ez az egyetlen szempont van.

BRÜSSZELBEN IS…

Nem volt unikális az amerikai bírálat, az unióban, Brüsszelben is megszokott a magyar kormány bírálata, jogállamisági eljárások…

Én is sok uniós országot tudnék órákon keresztül bírálni. Nehéz eligazodni ott Brüsszelben is, most decemberben adták ide az uniós pénzt azzal, hogy a jogállamiság rendben van.

Decemberben valóban 10 milliárd eurót utalt Brüsszel az igazságügyi reform, a közbeszerzési módosítások elismerésére, Orbán Viktor miniszterelnök másnap kiment kávézni az EU-csúcson az Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásairól szóló döntéskor. Az EP fel is jelentette Ursula von der Leyent…

Én is szívesen feljelenteném von der Leyent! Nála korruptabbat alig láttam! A Pfizer-beszerzést sms-ben intézte el a férje főnökével, a parlament alelnökét letartóztatják, dollárkötegekkel a bőröndjében! Hát mi folyik ott Brüsszelben, ez volna a korrupció elleni harc bástyája?

De egy EU-csúcson, egy döntésnél, ha nem vétózik a miniszterelnök, mert azt tanácsolják, hogy menjen ki kávézni, a magyar érdek képviselete milyen formában zajlik?

Abban a formában zajlik, hogy amikor megkérték, hogy menjen ki kávézni, nyilván valamit mondtak még, hogy mit kap ezért cserébe.

10 milliárd eurót?

Akár a 10 milliárdot, akár mást. 

Mégis volt alku?

Nyilván volt. Az ember nem megy ki csak úgy. Ne úgy képzeljük már el, hogy bármilyen döntés – főleg, ami pénzről szól - az nem érdekalapon folyik. Mi nem egy szerelmi viszonyban vagyunk Brüsszellel, vagy Washingtonnal. Washingtonnal egy ideig voltunk, de már nem szerelmi a viszony. Ha szerelmi viszony lenne, nem biztos, hogy még tartana.

Nem elvi szintű a megközelítés?

Az az elvi szint, hogy nekünk mi az érdekünk. Mi másnak kellene lennie? Annak, hogy mi Berlin vagy Párizs érdeke? Csak a magyar érdek számít. Ki képviselje a magyar érdeket, ha nem mi? Mástól nem lehet elvárni, és így sem könnyű.

SZUVERENITÁSVÉDELEM - “A SIRALMAS EREDMÉNY ELÉG BÜNTETÉS NEKIK”

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke a Bayer showban azt szorgalmazta, hogy a hazaárulás tényállásról beszélni kellene a bíróságokkal. Ezt a kérdést rendbe kellene tenni szerinte, mert az probléma, hogy amikor ellenzéki képviselők Brüsszelben azért lobbiznak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós pénzeket, akkor hiába jelentené fel az adott ellenzéki politikust valaki, “valószínűleg csak egy papírt szerezne arról, hogy bűncselekményt nem követett el”. Nyilván a momentumos politikusokra Donáth Annára, Cseh Katalinra gondolt elsősorban, ők azért lobbiztak, hogy közvetlenül ne jusson forráshoz a magyar kormány, mert szerintük úgyis ellopják.

Arra következtetek, hogy ezek az ellenzéki politikusok örökké ellenzékben akarnak lenni. Ha egyszer ők is kormánypozícióba kerülnének, és érkeznének az uniós pénzek, de nem közvetlenül a kormányhoz, azaz hozzájuk, akkor vajon miképpen gondolkodnának erről?

De jó a hazaárulózás?

Az helyes, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke gondolkodik azon, hogy a szuverenitásunk védelme érdekében hogyan lehet még hatékonyabban eljárni. Nem biztos, hogy sikerül.

És az jó, ha bírákkal beszélnek?

Ha az amerikai nagykövet beszélgethet bírákkal, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke miért ne beszélgethetne? Bárkivel beszélhet. Hogy aztán jut-e eredményre a hatékony védekezésben vagy nem, ehhez nem értek, nem vagyok jogász. Szerintem az a siralmas eredmény, amit ezek az ellenzéki politikusok, akiknek ilyen felvetéseik vannak, elérnek a választók körében, elég büntetés nekik. Ez a magyar emberek ítélete arról, hogy a hazájuk ellen lobbiznak és külföldi érdekek mellé állnak. De ezeknek még annyi eszük sincs, hogy felismerjék, hogy mi a saját érdekük.

Bárándy Péter volt igazságügyminiszter - leegyszerűsítve - azt mondta az ATV-ben, hogy ők,mint megválasztott képviselők alkotmányosan a választóikat képviselik az Európai Parlamentben - akkor is, ha ilyen javaslatokat tesznek.

Az előbb már megválaszoltam ezt.

FIGYELŐ-LISTÁZÁS, SOROS: “KELL ILYEN LISTA”

Amikor a Figyelő tulajdonosa volt, és pont Lánczi Tamás volt a főszerkesztő, 2018-ban A spekuláns emberei címmel megjelent egy lista “Soros zsoldosairól”, nagyon sok név…

A baloldal mást sem csinál, mint különböző listákat állít össze.

A listák…

Előbb hivatkozott a Forbes-ra.

Azért mégse hasonlítsuk össze…

Az is egy lista volt, a Figyelő által közölt lista az interneten nyilvánosan elérhető adatokból állt. Ezek az emberek mind kirakták magukról, vagyis vállalták, hogy ott dolgoznak a Soros-szervezeteknél. Nem értem, hogy mi ezzel a probléma.

A bíróság jogsértőnek találta.

Én meg a bíróság ítéletét tartom jogsértőnek.

Stigmatizálónak ítélte a bíróság, jogerősen a hazaárulás…

Ha ők úgy érzik, hogy Sorosnak dolgozni stigmatizáló, ne vállaljanak ott állást. Nem kötelező Soros Györgynek dolgozni, és ha valaki szégyelli Sorost, az az ő problémája. És ha nyilvános az adat, akkor azt bármilyen összefüggésben lehet használni. Önmagában az, hogy ezt a felsorolást ők stigmatizációnak érzik, vicces, de egyébként az ő személyes problémájuk. Ajánlom nekik, hogy keressenek máshol állást.

A bíróság szerint rossz történelmi időket idézett a listázás, ez sem igaz?

Nem változott erről a véleményem. Aki Soros Györgynek dolgozik, annak tudnia kell, hogy milyen célokat szolgál, és ha szégyelli, ne csinálja.

KACSA ZÖLDSÉGEKKEL, TITKOS SZAVAZÁS

Visszatérve a vasárnapi ebédekre…

Most például kacsát sütöttem káposztával és zöldségeket hozzá.

A fia, Ungár Péter a Kompország podcastban azt mondta, nem tudja, hogy Ön rá szavazott-e a parlamenti választáson a II. kerületben. Most elárulja?

Maradjon titok. Ha nincs titok, akkor semmi izgalom nincsen.

VITÉZY VAGY SZENTKIRÁLYI? KARÁCSONY MIÉRT LENNE “VESZTES KARAKTER”?

Vitézy Dávid is bejelentette már, hogy indul a főpolgármester-választáson, azt pedig Ungár Péter, az LMP társelnöke erősítette meg, hogy az LMP és egy civil szervezet jelöltje lesz. Vitézy Dávid vagy Szentkirályi Alexandra?

Az is titok. Vitézy Dávidot kisfiú kora óta ismerem, az anyukájával és az apukájával is nagyon jó viszonyt ápoltam.

Hankiss Ágnes és Vitézy László.

Igen. Szentkirályi Alexandra meg különösen a kedvencem, mert gyönyörű, okos, rátermett, alkalmas. Majd eldöntöm ott a szavazófülkében.

Karácsonyra miért mondja, hogy “vesztes karakter”? Egy korábbi közvélemény-kutatás szerint most is győzelemre áll, 37 százalékot kapna, Vitézy 23-at, egy akkor még ismeretlen fideszes főpolgármester-jelölt pedig 21 százalékot. Egy másik kutatás szerint 50 százalék fölött…

Ő mindig a vesztes pozícióra játszik, mindig áldozati pozícióra tör. Az én számomra ő az antipolitikus, aki megmaradt elemzőnek, nem tudja betölteni azt a pozíciót, amire valamiért mégis vállalkozik, vagy valakik rábeszélik.

Valamiért mégis megválasztották, hiszen 2019-ben győzött Tarlós Istvánnal szemben.

Mégis olyan, mint aki nem a saját akaratából lenne politikus, hanem valamiféle kényszer hatására. Azt el is mondta egyszer a tévében, hogy őt baromira nem érdekeli...

“NEM TUDOM ELKÉPZELNI, HOGY PUTYIN MERNE OLYAT MONDANI, MINT KARÁCSONY”

Az ellenzéki televíziós választási vitára gondol, a kisfia edzésére?

Igen, és ez olyan sértő, felháborító volt, amire csak jóindulattal tudom azt mondani, hogy vesztes pozíció. Mert egy ember, akinek az az ambíciója, hogy miniszterelnöke legyen a hazájának, és ott van a miniszterelnök-jelölti vitán, ahol az az üzenete, hogy pont nem érdekli, mi lenne ennek az országnak a jövője, mert szívesebben lenne a gyereke edzésén, olyannyira sértő, hogy ez után csak a politikától való teljes visszavonulás lett volna a megfelelő hozzáállás a részéről. És ezek után még úgy csinál, mintha őt ez a projekt érdekelné! Higgyem el neki? Ő vesztes típus, nem élvezi, amit csinál. Így nem viselkedik valaki, aki tiszteli a választópolgárokat! Egy demokrata nem viselkedik így, mert pontosan tudja, hogy a felhatalmazás a választópolgártól jön, aki szuverén. Ő azon a vitán megsértette a választópolgárokat, akik megtisztelték a figyelmükkel, és azt vágta a képükbe, hogy őt az érdekli, hogy “a fiam hogy jut el a röplabdaedzésre”. Ennél mélyebb nincsen! Nincs az a diktátor, aki ezt megengedheti magának.

Ez nagyon meredek állítás… egy fél mondat volt.

Nem tudom elképzelni, hogy Vlagyimir Putyin valaha merne ilyet mondani az orosz köztévében, hogy “engem nem érdekel, a polgárok mit gondolnak, szívesebben lennék egy dzsúdó edzésen, minthogy önökkel egy vitán vennék részt, ahol tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy én mit szeretnék az országgal csinálni”.

Azért Vlagyimir Putyinhoz hasonlítani Karácsony Gergelyt! Akit megválasztottak főpolgármesternek, a budapestiek szeretik, míg Putyint háborús bűnösnek nevezték…

Ez számomra akkor is nagyon lekezelő, antidemokratikus megnyilvánulás volt.

Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid győztes karakterek? Karácsony Gergely Ön szerint legyőzhető?

Igen. Nagyon remélem, hogy igen, de nem mindig a győztes karakter győz, és nem mindig a vesztes karakter veszít. Az élet hosszú, és hogy mire hozza ki az ember teljesítményét, az hosszú távon dől el.

Főigazgató asszony üzletasszony is, érte-e bármilyen sérelem, inzultus Karácsony főpolgármestersége alatt a családi cégüket, a BIF-et?

Nem. Engem, mint választópolgárt sértett meg, nem mint üzletembert.

AZ AFD A VÖRÖS VONAL?

Januárban a XXI. Század Intézet “Európa az uniós választások előtt - A német ellenzék” rendezvényének volt a német AfD EP listavezetője, Maximilian Krah, akkor Ön azt mondta: boldog, hogy meghallgatja az előadását. Az AfD nem vörös vonal? Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ezt mondta korábban. 

A kormánynak, nem nekem. Én nem a kormány tagja vagyok, engem érdekelt, hogy a második legnagyobb német ellenzéki párt, amelyik az EP-választások után lehet, hogy Európán belül is meghatározó lehet, milyen. Miután Angela Merkel egy nagy NDK-t csinált Németországból, a szólás- és sajtószabadság helyzete drámaian leromlott. Ezért én a német médiának nem hiszek, nem a német médiából fogok tájékozódni. És Krah szimpatikus, értelmes és jó humorú volt.

Semmi szélsőségeset, semmi extrémet nem érzékelt? Januárban még százezres tüntetések voltak Németországban, mert AfD-sek is részt vettek egy zárt megbeszélésen, melyen külföldi származású német állampolgárok tömeges kitoloncolásának terveit vitatták meg kiszivárgott hírek szerint.

Sőt, nagyon is közép. A thüringiai tartományi választásokon most 37 százalékot mutat az AfD-s eredmény. Az az újság, a német kormány propagandalapja azóta elveszítette a pert, mert az egész ügy egy megkonstruált vád volt, hogy a hatalmas AfD-s népszerűség-növekedést vissza tudják húzni. Elképesztő, ami Németországban történt, hogy kormánypárti szervezésben százezreket vittek az utcára, és olyan plakátokat hordoztak, hogy “öljük meg az AfD-seket”. Ez önmagában törvényellenes. Ami Németországban van, az olyan drámai szintre jutott, ami egész Európa stabilitását veszélyezteti. Újra.

Az csak szimbolikus megfogalmazása volt a Bayer show-ban, hogy Németország nem létezik…

Igen, néha úgy látszik, hogy létezik, bár egyre többször vannak kétségeim… Amikor Kazahsztánban voltunk, és a Türk Tanács díszebédjén vettem részt, a sztánok képviselőivel ültem egy asztalnál, ahol az volt a vicc tárgya, hogy Annalena Baerbock német külügyminiszter sorra látogatja őket, hogy gázt, energiát és fontos ásványkincseket próbáljon szerezni tőlük és közben kioktatja őket. Mindenki azon nevetett, hogy a német politikus erkölcsi kioktatásban részesíti őket és felemelt mutatóujjal hívja fel a figyelmüket a helyes magatartásra. Amikor a kínai BYD döntött, hogy idejön Szegedre, az is számított, hogy mi soha nem aláztunk meg senkit, mindenkinek megadjuk a tiszteletet. A németeknek ez láthatólag nincs meg. Ahogy a többi nyugatinál sem. Szépen kellene egymással beszélni, nem föntről lefelé, mert Európa már rég nincs abban a helyzetben, hogy ilyesmit megengedjen magának.

KEGYELMI BOTRÁNY? VÉGE A PUNNYADÁSNAK

A kegyelmi botrány milyen népszerűségvesztést okozhat a jobboldali táborban, a Fidesznek?

Mindenki kijött a punnyadásból és érzi, hogy már megfújták a harci kürtöket.

 

Forrás: atv.hu
Szerző: Csuhaj Ildikó