A Fidesznek rendben van az identitása, az ellenzéki pártok légüres térben vannak – mondta Schmidt Mária az Index Kibeszélő című műsorának különkiadásában. A parlament alakuló ülésének napján a Terror Háza Múzeum főigazgatójával az ellenzéki vereség okairól, az új parlament és a kormány legfontosabb feladatairól beszélgettünk.
A Momentum alternatív esküt tett, Hadházy Ákos pedig az alakuló ülés napján nem tett képviselői esküt. Az ellenzéki bojkottról Schmidt Mária azt mondta:
Szánalmasnak tartottam ezt a kivonulást, meg ezt a fenyegetőzést, hogy ők majd nem esküsznek fel, majd ők nem ezt csinálják, nem azt csinálják. Nem ezt várják tőlük azok, akik rájuk szavaztak.
A történész úgy véli, a kormánypártok nagyarányú győzelme az ellenzék identitásválságát is mutatja.
A mostani kétharmados Fidesz–KDNP-győzelemnek is az az oka, hogy az ellenzéki pártok légüres térben vannak, hogy nincs politikai víziójuk, nincs mondásuk, nincs identitásuk, és hogy nem is tudtak mit mondani a választópolgároknak. Nem volt indok, hogy miért is szavazzon rájuk valaki.
Schmidt Mária szerint azok a választópolgárok, akik nem Orbán-gyűlölet alapján döntenek, nem találnak semmi vonzót az ellenzékben, és ha ezt folytatják, és nem képesek egy teljesen megújult identitással, megújult mondanivalóval állni a választópolgárok elé, akkor az eredmény mindig ugyanilyen lesz.
Szomorú, hogy az ellenzék nem képes még egy ekkora választási vereség után sem valami újba kezdeni, és azt gondolja, hogy folytathatja azt a teljesen a tagadásra és a valóságnak a megtagadására alapuló politikáját, ami ilyen sikertelenségre kárhoztatta őket. Szerintem a választópolgároknak a döntése a választásokban egyértelmű volt. Ezt mindenkinek illik tudomásul venni.
„A Demokratikus Koalíció neoliberális párt, Gyurcsány Ferenc pedig, amikor átvette a baloldali szocialista párt vezetését, és miniszterelnök lett, elvitte Horn Gyula pártját a neoliberálisok irányába. Így pedig széles spektrum marad a kormánypártok számára” – fogalmazott Schmidt Mária, hozzátéve:
A neoliberalizmus, ami végképp megbukott 2008-2010 körül, nem tud vonzó alternatívát jelenteni a választópolgároknak. És emellett az, hogy ők elmentek a neoliberális irányba, nagyon nagy teret nyitott a Fidesz számára, hiszen el tudott menni baloldalon a szociáldemokrata értékek integrálásáig, és el tudott menni jobboldalon is, egészen addig a szélig, amikor már hol a Jobbikba, hol a Mi Hazánkba ütközött. És ez egy nagyon-nagyon széles merítést jelent számára.
Arra a felvetésre, amelyet Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke nyilatkozott a napokban, hogy az MSZP-nek a Horn Gyula által fémjelzett úthoz kellene visszatérnie, Schmidt Mária azt mondta:
Szerintem az MSZP már halott réges-rég, csak még nem szóltak nekik, és ezért azt hiszik, hogy még életben vannak, tehát én nem gondolom. Ez a pártstruktúra, ami nekik van, ezekkel a személyekkel, ezzel a hátországhiánnyal, ezzel az intellektuális hiátussal, ez folytathatatlan szerintem.
Schmidt Mária a Kibeszélőben arról is beszélt:
milyen feladatok várnak az új kormányra;
milyen kommunikációt tart fontosnak a háborúval kapcsolatban;
hogyan alakíthatja át az európai erőviszonyokat a háborús helyzet.
A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:
https://open.spotify.com/episode/3G69B55PS0a797lISXyBxL