Schmidt Mária

Megjelent Schmidt Mária Nyelv és szabadság című könyve

A Terror Háza Múzeum főigazgatójának korábbi publicisztikáiból összeállított esszékötet megvásárolható a múzeumban, jövő héttől pedig a könyvesboltokban.

„Mint mindig, most is a nyelvvel kezdődött minden. A nyelv kisajátítása, erőszakos birtokbavétele oda vezetett, hogy félelmetes távolságba kerültünk a valóságtól. Nincsen ennél súlyosabb krízis. Aki megpróbál kitörni a féligazságok, a mesterséges gondolatkísérletek szorításából, nem kevesebbet kockáztat, mint a kiűzetést a hazugságok paradicsomából. Igaz, néhány évtized, évszázad múlva hivatkozási alap lehet, de a szétesett jelen foglyai itt és most irgalom nélkül igyekeznek leszámolni vele. Schmidt Mária jelen könyvével most is kockázatot vállal. Ironikus hitvallása szerint nincs választása: a tét a szabadság” – olvasható a Nyelv és szabadság fülszövegében, amely találóan fogalmazza meg a szerző célját és hitvallását: kimondani az igazságot, megmaradni a realitás talaján, cselekvésre ösztönözni önmagunkat és környezetünket.

Schmidt Mária könyvében a hagyományos értékek, a keresztény alapokra épülő Európa, a család, az egymást kiegészítő férfi és női princípium, valamint az együttműködésre törekvő, szuverenitásukat megőrző, szabad nemzetek mellett foglal állást.

Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a kötet szerkesztője utószavában azt írja: „Ez a könyv otthont teremt a nyelvben. A politikai szabadságot a nyelvi szabadság függvényeként kezeli és visszaadja a szavak eredeti jelentését. Ez a könyv visszatérést hirdet a józan észhez. Hitet tesz a hagyomány lázadása mellett és elutasítja azt az általános politikai elbátortalanodást, amely túlságosan hosszú ideje eredményez puha megalkuvást és elvtelen kompromisszumokat. Ez a könyv illiberális, szuverén és nemzeti. Valaki talán azt mondaná rá: populista. Ez a könyv visszaadja Közép- és Kelet-Európa népeinek büszkeségét.”

Schmidt Mária Nyelv és szabadság című könyve a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kiadásában jelent meg. A kötet ára 3500 forint.

A Nyelv és szabadság című kötet kapható a Terror Háza Múzeum webshopjában: https://webshop.terrorhaza.hu/hu/termek/nyelv-es-szabadsag/