- A győztes párt vezetője mondta április  25-én:  bebizonyosodott, hogy rendszerváltás nem létezik. A régi rendet csak (csendes) forradalommal lehet megdönteni. Mi zajlik ma Magyarországon? Forradalom vagy konszolidáció?

-  Más a választás éjszakáján elmondott, a nagyközönségnek szánt politikai beszéd, és megint más a történész látásmódja. A kettőt nem célszerű összevetni.

-  Ekkora győzelem után a hatalomra lépő megapárt vezetője joggal érezheti magát „új korszak előhírnökének˝.

- De a történész nem a jövőt nézi, hanem a múltat értékeli. Ezért nem tudok mit kezdeni a kérdéssel: milyen irányba halad Magyarország? Legfeljebb annyit láthatunk, hogy a választópolgárok új kezdetre szavaztak, és bizakodva tekintenek arra, ami előttük áll. Annál nagyobb a politikusok felelőssége, mert nem okozhatnak csalódást, s a helyzetük nem is könnyű. Közös érdekünk, hogy az új kormány sikeres legyen.

-  A választók 52 százaléka azért szavazott a Fideszre, hogy a rendszert konszolidálja, az állam intézményeibe vetett bizalmat helyreállítsa, és az országot visszavezesse a kiszámítható fejlődés útjára. De mindez ne járjon lényeges érdeksérelemmel.  Lehet ezt a két szempontot egyeztetni?

- Sokan, sokféle okból, eltérő motivációval szavaztak a Fideszre. Az ítélet mégis egyértelmű: a Gyurcsány-éra kormányzati teljesítménye elfogadhatatlan. Ám értelmetlen arról értekezni, mi következik ebből. A kormány még az esküt is alig tette le.

-  Szerintünk Orbánnak is fejtörést okoz: mire kapták a felhatalmazást. Meddig mehetnek el? Hol a határ?

- A felhatalmazást nyílván arra kapták, hogy a huszonegyedik század követelményeinek megfelelően reagáljanak azokra az erős impulzusokra, amelyek az országot sokkszerűen érték.

-  Akkor az egyik út le is zárult. A reform kifejezést elfelejthetjük jó tíz évre. A Fidesz előre megkötötte a kezét egy diadalmas népszavazással.

- Nem akarom mentegetni a szocialista-liberális kormányzatot, de a reform szó Magyarországon rég halott. Amióta az eszemet tudom, reformban éltünk. Nem is vagyok a nagy rendszerek totális átalakításának híve. A működő elemeket kell megőrizni, a működésképteleneket átalakítani, és amit nem érdemes továbbvinni, azt el kell felejteni. A megalomán társadalomátalakító kísérletek kudarcra vannak ítélve. Ezek bőszítették legjobban az embereket a Gyurcsány-féle reform-ámokfutasban. Nehéz valamit felépíteni, könnyű a régit lerombolni.

-  Jó, a reformnak egy időre lőttek. De a kétharmad itt van a nyakunkon. Mire használható?

- Egyelőre annyit állíthatunk, hogy a parlamenti politikában minden korábbit meghaladó iramban folyhat a törvénykezés.  Magabiztos,  kiegyensúlyozott kormányzás következhet, ezt kívánja a választó is. Egyértelmű felhatalmazást akart adni.

-  A lehetőség adott. De a ´98-as kezdettel ellentétben ez a ciklus alig tervezhető. A szimbolikus lépések képesek arra, hogy az aktivitás látszatát keltsék?

- A szimbolikus lépesek igenis fontosak. Ofyan döntések, amelyeket vagy régóta ígérnek, vagy a kormányzat elkötelezettségét jelzik. Hogy a konkrét gazdaságpolitikai lépéseket nem látjuk, az abból fakad, hogy a gazdasági környezet enyhén  szólva hullámzó. Korántsem bizonyos, hogy ami tegnap megállt, holnap is igaz. Ez visszafogja az új kormány tervező kedvét.

-  Kell is az óvatosság ilyen komoly igények mellett. A választások előtti hetekben máson sem erőlködtek, mint hogy a túlzó várakozásokat hűtsék.

- Szerintem sikerült.

-  Az első konfliktusok már így is kirobbantak. Például az állampolgársággal kapcsolatos - tudatosan gerjesztett - vita. Ez hatékony elterelő hadművelet?

-  Miért lenne elterelő hadművelet?
Kevés olyan szégyenletes napot ismerek, amely a magyar identitást jobban megsebezte, mint 2004. december 5. Miért nem lehetett a szerencsétlen népszavazást okafogyotta tenni azzal, hogy a parlament elé engedik a kérdést? Miért kellett azzal szédíteni a magyarokat, hogy csökken a nyugdíjuk, ha „bejönnek a románok˝? Ez megbocsáthatatlan. Ebből is látszik: mindig a szimbolikus dolgok számítanak.

-  Célszerű ezzel a szlovákiai választási kampány közepén előállni?

- Nem lehet mindig a külföldre nézni. A szlovákokat sem érdekelte a nyelv-törvény bevezetésekor, hogy mit szólunk.  A határon túli,  sokszorosan megsebzett magyarok iránti szolidaritás kinyilvánítása nem tűr halasztást.

-  Némi bepillantást enged a kormányzati szándékokba a kötcsei beszéd. Érdekesek az eszmetársítások a duális politikai erőtér megszűnéséről, a nagy nemzeti értékcentrum létrehozásáról.

-  Nem értem, mi a problémája ezzel. Más országokban   évtizedekig   kormányozhatnak pártok.  Nincs ebben semmi rendkívüli. Eleve olyan szövegről beszélünk,  amely  bizonyos kérdéseket felvet, s nem fejti  ki őket végérvényesen. De helyes is, ha a most felesküdő kormánynak működése kezdetén nem értékvitákkal    kell    bíbelődnie. Nyolc évig volt erre idejük.

-   A  magyar  politikai hagyománytól nem idegen   a   „leválthatatlan kormánypárt˝ eszméje, háttérben  a  tehetetlen ellenzékkel.

- 1994 és 1998 között szintén kétharmada volt a koalíciónak. Amikor Horn Gyula nyert a választásokon, négy hónapig magam is depressziós voltam. De az élet megy tovább. Négy év után elvesztette a hatalmat. Gondolja, hogy vágyakon, álmokon, szándékokon múlik, ki hány évig kormányoz?

- A magyar politikában ez az első alapos vérfrissítés a rendszerváltás óta. Radikálisnak mondott erők kerültek be, kiüresedett pártok tűntek el. Furcsa, hogy nemzedéki alapon szerveződik a politika.

- Az a furcsa, hogy Magyarországon így van. A most bekerült két új pártot részben első generációs szavazók támogatják. Ez kritika a hagyományos pártokkal szemben. Képtelenek megszólítani a fiatalokat, részben a nyelv miatt. Ők már másképp beszélnek. Ráadásul úgy érzik, nincs kellő mobilitási lehetőség a régi pártokban. Pedig a Fidesz mögött 2002-ben ott állt a fiatalság.

- Most a Jobbik mögött áll.

- És az LMP mögött is. Van a Jobbik kihívó fellépésében polgárpukkasztó elem, nonkonformizmus, türelmetlenség. Tiltakozás az álszent nyelv ellen, amelyet a politikailag korrekt beszédmód kényszerített a magyar társadalomra. És ott húzódik a tengernyi sérelem, amely a nemzeti érzést érte a Gyurcsány-kormány idején.

- De ez nem rendszerkritika. Al-párian harsány, erőszakos, rendszertagadó fellépés.

- Az még nem baj, ha a fiatalok radikálisak, türelmetlenek. Mert nincs tökéletes rendszer.

- Ez a fésületlen, rendszertagadó izompárt hamarosan gondot okoz a kormánypártnak is. Törvényszerű, hogy a Fi desz kerüljön kereszttűzbe a rendszerváltás „tettestársaként˝.

- Most meg a kormányt félti? Ugyan. Legalább lesz kemény, kérlelhetetlen ellenzéke is. A Jobbik mellett a Fidesz kiválóan pozícionálhatja magát középre.

-  Eljött a hőn áhított konszolidáció. A rendpártiság napja.

- Miért? A rend talán negatív dolog? Igen, rendet kell tenni, az államnak működnie kell, mert ez már egy ideje nem így volt. Nem akarunk örökös instabilitásban élni.

-  Azzal kezdtük, hogy sikert kell kívánnunk ennek a kormánynak, mert ez közös érdek. A közös érdeken túl milyen esélyt lát a kiegyezésre, a történelmi görcsök feloldására?

-  Én is szeretnék olyan országban élni, ahol más a közhangulat. Ehhez kell a kölcsönös tisztelet is. Azt várnám a baloldali értelmiségtől, hogy ne vonja kétségbe az ellenoldal híveinek demokratikus elkötelezettségét.  De a jobboldalnak se legyen oka kétségbe vonni a baloldal nemzeti elhivatottságát. Új alapokra lehetne helyezni az együttműködést. Ha a két feltétel adott, már van közös alap.