Budapest, 2014. augusztus 8., péntek - A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) valótlanul állította, hogy félrevezető nyilatkozatot adott ki július 30-án a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A közalapítvány a Mazsihisz pénteki közleményére reagálva közölte ezt.
A Mazsihisz a közleményében azt írta, hogy a Józsefvárosi pályaudvar területére tervezett Sorsok Háza megvalósításával kapcsolatos egyeztetésről a közalapítvány által július 30-án kiadott nyilatkozat szövege nem egyezik meg a megbeszélésen a résztvevők által jóváhagyottal.
A közalapítvány közleményében az áll, hogy a nyilatkozat szövege azonos a megbeszélésen jóváhagyott dokumentummal, amely angolul és magyarul is elérhető a Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ Facebook-oldalán. A nemzetközi konzultációról hang- és videofelvétel is készült, amelyet szükség esetén a nyilvánosság elé fognak tárni - írták.
A Sorsok Háza megvalósításával kapcsolatban július 28-án egyeztetett Andrew Baker rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság nemzetközi igazgatója, Andrew Burns, a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség elnöke, Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Haraszti György, a Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont Kuratóriumának elnöke és Schmidt Mária a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány vezetője.
A találkozóról július 30-án juttatott el az MTI-hez nyilatkozatot a közalapítvány. A Mazsihisz erről állította pénteki közleményében, hogy a szövege nem egyezik meg a megbeszélésen a résztvevők által jóváhagyott dokumentummal. Azt is írták, Schmidt Mária a megbeszélésen valótlanul állította, hogy nincs ismerete a Sorsok Háza jövőbeli működtetéséről, mert az értekezlet előtt tíz nappal született kormányhatározatban a Sorsok Háza működtetését a kormány éppen a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványra bízta. A Mazsihisz emiatt a további együttműködést több feltételhez kötötte.