Sportolj hetente 3x1 órát! szlogennel a rendszeres testmozgás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Médiaunió idei kampánya. ˝Azért választottuk ezt a témát, mert az olimpia, a paralimpia és a foci Európa-bajnokság évében kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy mindenki elkezdjen rendszeresen sportolni˝ – fogalmazta meg a fő célt Schmidt Mária, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumi elnöke a kampány indítása alkalmából megtartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: mostantól Sportos csütörtök elnevezéssel rendszeresen tartanak sportolásra ösztönző rendezvényeket Budapest fogalmas csomópontjain. Szeretnék, ha ezek hatására a sportolás országos mozgalommá szélesedne, és olyanokat is be tudnának vonni a mozgásba, akik eddig nem voltak elég aktívak. Céljuk, hogy megmutassák a sport értékeit, ezáltal is bizonyítva, hogy a sport mindenkié.
Mihók Ildikó, a Magyar Olimpiai Bizottság marketingigazgatója bejelentette, hogy a most már a szabadidősportért is felelős MOB szintén a kampány mellé állt. Ő elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportnak számos értéke, például integráló hatása van, a mozgás egyben örömforrás is.
A kampány különlegessége, hogy fenyegetés helyett a sportolás nyújtotta pozitív élményeket hangsúlyozza, például, hogy növeli az önbecsülést, jobb közérzetet és egészségi állapotot biztosít. A tévében és az interneten feltűnő reklámok elsősorban az érzelmekre kívánnak hatni, hogy a kampányhoz csatlakozók büszkeséget és elégedettséget érezzenek a mozgás után. A kampány fő üzenete – a heti háromszor egy óra mozgás elegendő – nem támaszt teljesíthetetlen elvárásokat.
A kampányt – listaáron számolva – csaknem egymilliárd forintnyi médiafelületen valósítja meg a Médiaunió Alapítvány, így ez az ország legnagyobb társadalmi célú kampánya 2012-ben. Elemei közt szerepel ingyenes vagy kedvezményes áru edzések megszervezése országszerte, sportszínpad felállítása Budapest egyik forgalmas helyén, fotó-, videó- és cikkíró pályázat. A kampány Facebook-oldala (Facebook.com/3x1ora), illetve honlapja (www.sportolnijo.hu) már csütörtöktől elérhető, május 21-től pedig a kampány első tévé-bejátszása is látható lesz.