Az Európai Parlament (EP) arra törekszik, hogy 2014-ben Brüsszelben megnyílhasson az Európai Történelem Múzeuma – közölték kedden Strasbourgban EP-tisztségviselők.
A múzeum a barlanglakó ősembertől a jelenkorig végigkísérné a kontinens történelmét, és deklarált célja lenne, hogy erősítse a fiatalokban az Európa-tudatot, megismertesse velük azt a közeget, amelyben az európaiság gondolata megszületett.
Mint a tájékoztatón elhangzott, a múzeum koncepcióját november 19-én terjesztették elő, az annak kidolgozásával megbízott szakértői bizottság ajánlásai alapján.
A szakértői bizottságban helyet kapott Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója is.