Schmidt Mária

Köszöntő beszéd a Pilinszky-emlékbélyeg kibocsátó ünnepségén

Hölgyeim és Uraim! Kedves Pilinszky rajongók!
 

Igazi titok, hogy mely alkotóból, művészből lesz örök fogódzó és kinek az emléke halványul lassanként, feltartóztathatatlanul míg végül csak néhány bennfentes tudja a nevüket. Elég, ha Johann Sebastian Bachot említem, akinek műveit ugyan a halála után is játszották és akinek fiai továbbvitték az örökségét, igazi reneszánsza mégis a 19. századra esett, amikor Felix Mendelssohn-Bartholdy rácsodálkozott  zeneművészetének halhatatlanságára.

A negyven éve elhunyt és száz éve született Pilinszky János már életében legendának számított, de ez nem volt biztosíték arra, hogy a 21. században is hozzá fordulunk majd, hogy az ő szavaival fogalmazzuk meg kétségeinket, vágyainkat, szomorúságunkat, vagy éppen hálánkat. Pilinszky ma József Attila mellett a fiatalság körében az egyik legnépszerűbb költőnk, verseskötetei újra és újra gazdára találnak, sorait házak és kocsmai vécék falára írják, egy-egy mondata kávéházi cégérek ékessége.


Az ágy közös.
A párna nem.

 

Újra és újra sírok. Nem miattad.
Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak.

*

Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.

*

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

 

Tudnám folytatni. Pilinszky János sokak számára meghatározó szellemi és lelki mérföldkő. Egyik verseskönyve a Szálkák 1972-ben jelent meg. Ebben olyan szikár költői nyelvet teremtett, hogy szavak és tőmondatok szálkáival sebezett meg. Mindezt a legjobb értelemben, mert Pilinszkyt olvasva ráébredtünk arra, hogy az embert a sebek teszik értékessé vagy éppen vonzóvá.

Pilinszky János gyermekkorában sokat volt apácák között, akik nehéz sorsú lányokra vigyáztak. Fiatalkorú prostituáltak is laktak közöttük, a gyermek Pilinszky tőlük, velük tapasztalhatta meg a szeretetnek, a gondoskodásnak a sűrűségét. Egyik rokona alig tudott beszélni, olvasni, a gyerek Pilinszky tanítgatta őt. Ehhez végtelenül sok türelemre volt szüksége. Megtanult kevés szóval mélyre hatolni.

Vallásossága, de nem, hite, ez a jó szó, mindennél szilárdabb alapokon nyugodott. Talán ismerik a történetet, melyet egy interjúban mesélt, hogy a háborús pokol közepén sorra hajította ki könyveit hátizsákjából, mert ahogy teltek a napok, a hetek, mind érvényüket vesztették. „Végül – fogalmazott – egy maradt, az Evangélium maradt velem, de az úgy maradt velem, mint egy kutya.”

Huszonhat évesen, egy kötetes szerzőként kapott Baumgarten díjat. Ha csak az 1946-os „Trapéz és korlát” című könyve marad meg, akkor is beszélnünk kellene róla:
 

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog, száraz űrt harap.

 

Életében megjelent művei egy vékony kötetben elférnek.

Kortársai tudták róla, hogy érinthetetlen. Érinthetetlen abban az értelemben, hogy lecsúszik róla minden penge, mert nem akar semmi mást, csak érezni, megérteni, egyszóval önmagához hűen élni. Barátai, itt csak súlyos neveket lehetne felsorolni Nemes Nagy Ágnestől kezdve Kocsis Zoltánon át Törőcsik Mariig mind tisztában voltak „Jancsi” egyszerre spirituális és szikár, megfoghatatlan természetével.

Mostantól bélyegtömb örökíti meg emlékét, és hitet tesz amellett ,hogy a száz éve született költő jó úton halad afelé, hogy örök fogódzó legyen belőle.

Köszönet a Magyar Postának, hogy ebben a bélyegben is emléket állít Pilinszky Jánosnak. Köszönet Takács Tamásnak, hogy a 21. század vizualitásának nyelvén mutatja fel Pilinszky János időtlenségét. Köszönet mindazoknak, akik tehetségük, figyelmük legjavát adva kezdeményezték és készítették elő a költő születésének centenáriumi megemlékezéssorozatát, amelynek a mai bélyegtömb kibocsátása ugyanúgy része, mint a kiállítások, pályázatok és beszélgetés-sorozatok szervezése.

Évtizedekkel ezelőtt értettem meg, hogy csak a kultúra számít. Az a tudomány volt ebben segítségemre, amelyet tanultam, amelynek életemet szenteltem, a történettudomány.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.


Elhangzott a Kertész Imre Intézetben, 2021. szeptember 14-én.