Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

A közép és kelet-európai térség országai 1945-től közel fél évszázadon át a szovjet birodalom gyarmatai voltak. Ezekben az évtizedekben nem csak a terror, az erőszak, a félelem, a katonai megszállás jellemezte hétköznapjainkat, de az is, hogy a nemzeti, a történelmi és a politikai hagyományainktól eltérő, attól idegen ideológiai befolyás szorításában éltünk. Annál felemelőbb, hogy a fizikai és szellemi rabság megannyi kínja ellenére mindig akadtak, akik szembeszálltak az idegen hatalommal és annak mindenkori helytartóival! Olyan hősök, akik lenyűgöző bátorsággal őrizték meg az áldozatvállalás és a szabad gondolkodás képességét. Közalapítványunk és a MOL-Csoport az ő számukra alapította a Petőfi-díjat, amellyel a közép-európai népek szabadságát szolgáló teljesítményeket kívánjuk elismerni. A díj mottója, vezérlő üzenete természetesen Petőfi Sándortól származik:

„A közös jó a szabadság”.

Tisztelt Patapievici Úr! Kedves Horia! Kedves Barátaim!

Sokáig úgy hittük, évről évre egyre nehezebb lesz majd elmagyarázni a szabadságban felnövekvő nemzedékeknek, mekkora bátorság kellett egykor ahhoz, hogy valaki a kommunista diktatúra idején, vagy annak bukásakor a szinte mindenütt zavaros átalakulás éveiben felvegye a küzdelmet a diktatúra erőivel. Még 1989-ben is ott lapult zsigereinkben a félelem, hogy bármi megtörténhet, hogy országainkat újra szovjet katonák lephetik el, bennünket pedig egy tüntetésen letartóztathatnak és akár el is tüntethetnek. Úgy hittük, ezt az érzést nem fogjuk tudni átadni azoknak, akik már a szabadságba születettek.

Azt persze már 30 évvel ezelőtt is tudtuk, hogy a diktatúrák szellemi építményét nem lesz majd olyan könnyű lebontani. Tudtuk azért, mert velünk maradtak a kommunista rendszer kiszolgálói, a „továbbszolgálók”, akik minden eszközzel akadályozták a bűnök feltárást, másrészt tisztában voltunk azzal is, hogy a magának kizárólagosságot követelő marxista ideológia mérge nem távozik egyik napról a másikra társadalmaink szervezetéből.

Kedves Barátaim!

Mondhatom úgy is, hogy az emberellenes kommunista állampárti diktatúrát megdönteni sem volt könnyű, de leszámolni vele és szembeszállni örökségével és örököseivel szintén embert próbáló feladat.

Kedves Horia!

Ön pontosan tudja, miről beszélek. Miközben Közép- és Kelet-Európa népei minden erejükkel az újrakezdés feladatára összpontosítottak, a totalitárius múlt erői továbbra is igyekeztek megőrizni pozícióikat. Továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy országaink irányítása, a múlt, a jelen, de még a jövő értelmezése is az ő kezükben maradjon. Évtizedek kellettek ahhoz, hogy megértsük, sikerükhöz mekkora segítséget kaptak a haladó Nyugattól, ahol a politikai és az értelmiség elit egy meghatározó része kifejezetten ellenségesen viszonyult függetlenségi- és szabadság-törekvéseinkhez, és a történelmi igazságtétel iránti vágyunkhoz.

A 2021. év Petőfi-díjasának pályaképe, sorstörténete ennek a máig tartó küzdelemnek a példázata. Horia-Roman Patapievici nem csupán az elsők között ismerte fel és tette bírálat tárgyává a posztkommunizmus természetét, de tevékeny szerepet vállalt a pártállami múlt bűneinek feltárásában is. Emiatt természetesen politikai támadások és karaktergyilkossági kísérletek kereszttűzébe került, de őt mindez nem tántorította el. Esszéi, könyvei, televíziós műsorai, az általa alapított vagy szerkesztett folyóiratokkal együtt, annak a harcnak a megkerülhetetlen részei, melynek tétje nem kevesebb, mint a szabadságunk, amely a többi „közös jó” alapja, legyen szó a gondolat és véleményalkotás szabadságáról vagy a demokratikus államformát igazi tartalommal megtöltő nemzeti szuverenitásról. Horia azon kelet-európai értelmiségiek közé tartozik, akik az első pillanattól bírálták a Nyugat részéről máig tapasztalható vajpuha hozzáállást a kommunizmus emberellenes bűneihez, talán éppen ezért ugyancsak az elsők között volt, akik felmérték a bipoláris világ után jelentkező új ideológiák, a multikulturalizmus, a posztmodernizmus, a neoliberális köntösbe bújtatott marxizmus, a keresztényellenesség vagy a genderizmus és az „eltörlés kultúrájának” káros hatását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Úgy hittük, a 21. század harmadik évtizedére nehéz lesz a fiatalok számára értelmezhetővé tenni a szabadság fogalmát és így az érte meghozott áldozatok súlyát. Egyik szemünk nevetett, a másik persze sírt emiatt. De másképp alakultak a dolgok. A kommunista múlt tapasztalatai összefűzik azokat, akik megélték a szabadság hiányát, az egypártrendszerű diktatúrák hideg valóságát. Felvérteznek bennünket minden szabadságellenes törekvés ellen. Azonnal felismerjük a kizárólagosságra, az igazság kisajátítására irányuló szándékokat. Számunkra a kivívott szabadság különlegesen fontos, mert megéltük a hiányát és fuldokoltunk tőle.

Ezért is olyan fontos, hogy fejet hajtsunk mindazok előtt, akik a kommunizmus bukása előtt és után példát mutatnak abból, hogy mit jelent a szabadság és hogy kivívása, megőrzése mennyi bátorságot igényel. „A szabadság mindig csak egyetlen nemzedékre van a kipusztulástól”, mondta az egyik legjelentősebb amerikai elnök, Ronald Reagan.

Ma Horia-Roman Patapievici, a fizikus, az esszéista, a kultúraszervező, a szabadságharcos példáját a Petőfi-díjjal szeretnénk elismerni. Azt szeretnénk, hogy mindenki lássa, a szabadság barátai nem félnek a vitától, mert sosem törekszenek kizárólagosságra, ugyanakkor tisztelik a másik felet és soha nem engednek teret abszolutizált ideológiáknak. Szabadon beszélnek, félelem nélkül, mert pontosan érzik, sőt, tudják, hogy ez a szabadság garanciája.

Tisztelt Horia-Roman Patapievici!

Szívből gratulálok Petőfi-díjához!