Schmidt Mária

Köszöntő a Petőfi-díj 2014-es átadóünnepségén

Tisztelt Filep Mária és Kozma atya!

Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

II. János Pál pápa ünnepélyes beiktatásán a következő szavakkal fordult a hívekhez a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren: „Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak! Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra, civilizáció és haladás tágas birodalmát az ő megmentő hatalmának! Ne féljetek!”.

Az új pápa üzenete visszhangra lelt Közép- és Kelet-Európa rabbá tett nemzeteiben, de a kommunista rendszerek bukására még több mint egy évtizedet kellett várni. Nem ment magától. Szembe kellett szállni azzal a felfogással: hogy nem lehet, hogy nem érdemes, hogy nem szabad, hogy nem tudjuk, hogy ne bolygassuk, hogy ez így, itt és most, nem helyes; és hogy egyébként is - minek? Le kellett gyűrni a számító, a szív parancsát kioltó hűvös okoskodást, el kellett vetni a méricskélt igazságot, évtizedes szellemi bilincseket kellett megtörni. Ehhez bátorságra, sőt bátrakra volt szükség. Vagyis: hősökre.

A hős legfőbb jellemzője a bátor remény. Bátor, hiszen a bátortalan remény, a kétely, pislákoló láng csupán, a bátorság pedig remény nélkül csupán puszta vakmerőség, ugrás a semmibe. Hadd idézzem Ronald Reagant, a pápa harcostársát, Közép-Európa szabadságszerető népeinek barátját, aki beiktatási beszédében arra bíztatott, hogy legyünk úrrá a mindent eluraló fásultságon.  ˝Akik azt mondják, olyan korban élünk, amikor nem teremnek hősök, csupán nem tudják, hol keressék őket.˝ – mondta.

Aki eddig nem tudta, nos, itt ülnek az első sorban.

Kedves Filep Mária!

Hadd idézzek fel néhány lényeges momentumot életútjából, azokat a pontokat, amelyek bizonyítják, hogy Ön azon kivételes kevesek közé tartozik, akik kockáztattak és cselekedtek. Slachta Margittól tudjuk: „Ha nincsenek, akik kockáztatnak, minden ügy el fog veszni.”

Filep Mária 1953-ban született Debrecenben. Építészmérnöki diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen, majd a Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el tervezőmérnökként. Alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezetének, az első ellenzéki szervezetnek a városban. Székház híján a tagok vendéglőkben, kocsmákban gyűltek össze. Egy ilyen beszélgetésen, a Régi Vígadó kerthelyiségében merült fel először a páneurópai piknik megszervezésének a gondolata is. Filep Mária néhány társával, munkája mellett látott neki a szervezésnek.

Filep Mária a Debreceni Ellenzéki Kerekasztal résztvevőit arra kérte, csatlakozzanak a piknik megvalósításához, a széleskörű ellenzéki összefogás azonban nem valósult meg. Az MDF külpolitikai szakértői sem támogatták, sőt, úgy vélték, a kezdeményezés amatőrizmusra vall. A találkozó végül az MDF debreceni és soproni önkénteseinek áldozatos munkája, valamint Filep Mária kitartása révén valósult meg.

Mérföldkő lett a német újraegyesítés folyamatában az 1989. augusztus 19-én tartott páneurópai piknik, ahol több mint 600 keletnémet állampolgár használta fel a vasfüggöny megnyílásának rövid pillanatát arra, hogy nyugatra szökjön. A rendezvény során NDK-s állampolgárok százai áttörték a határzárat és elhagyták Magyarország területét a semleges Ausztria irányába, amivel gyakorlatilag megkezdték a vasfüggöny lebontását. A hír nyomán Magyarországra özönlő több tízezer NDK-s menekült okozta nyomás végül a határok szeptemberi megnyitásához vezetett.

Német részről, azóta is úgy emlegetik Magyarország történelmi gesztusát, mint az első kő kiemelését a berlini falból. Abban a szent percben, hogy Magyarországról Ausztria érintésével az NDK bármely polgára szabadon elindulhatott nyugat felé, a Németországot kettéosztó fal immár képtelen volt betölteni funkcióját.

Mária ma is nagy hangsúlyt helyez a páneurópai piknik szellemi örökségének ápolására: 1998-ban alapítója volt a soproni székhelyű Páneurópai Piknik ’89 Alapítványnak, melynek azóta is kuratóriumi tagja. Több kiállítást rendezett Közép-európai változások címmel a páneurópai piknik és rendszerváltoztatás történelemének megismertetése érdekében. 1999-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjét, 2004-ben pedig Aphelandra-díjjal ismerték el a rendszerváltoztatásban játszott szerepét. Jelenleg civilként, szabadon teszi a dolgát, amit jónak, helyesnek tart: a városvédelemért, az épített és a természeti örökség védelméért munkálkodik.

Időről időre emlékeztetnünk kell magunkat, hogy vannak közöttünk kivételes emberek, olyan személyiségek, akik nélkül szürkébb, szegényebb lenne a jelen. Közép-Európában még mindig azt állíthatjuk, hogy a társadalom a felelősséget a politikai hatalomra hárítja, miközben a személyes felelősségről megfeledkezik. Mária jó érzékkel emlékeztette generációjának tagjait, hogy ezekért mindannyian, együtt, és külön-külön is felelősek vagyunk.

Ez Filep Mária. Szabad, és hű önmagához, a hazájához. Petőfi örökségéhez.

Tisztelt Kozma atya!

A délszláv háborúk poklában Ön egy szerb tábornoknak azt mondta, van Önnek egy szövetségese, akit soha senki nem győzött le: úgy hívják, Jézus Krisztus. A tábornok megenyhült, így sikerült a körbezárt városból kimenekítenie négyezer-ötszáz embert. Vukovárt később romhalmazzá lőtték. János evangéliumában mondja az említett Szövetséges: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Kozma atya azzal szembesítette Európa egymásra utalt népeit, hogy az irgalom, vagy ha úgy tetszik, a felebaráti szeretet és egymás megsegítése nem magánügy, hanem a szeretet parancsából következő kötelesség. Kozma Imre atya legyőzhetetlen Szövetségesének útmutatása nyomán arra tanít minket, hogy a segítség, a szeretet, az önzetlenség és nagyvonalúság nem puszta jótékonykodás, hanem életszemlélet, habitus. Az irgalom kultúrája pedig nem csupán az elesettekkel kapcsolatban értelmezhető, hanem tágabban, általánosabban is.

Ismerjük, megéltük és súlyos nyomot hagyott elménkben, szívünkben a megosztott kontinens, a hidegháború, a kommunizmus kegyetlensége és álszent, képmutató volta. Éppen ezért nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy nem volt olyan magától értetődő Márton Áron, Mindszenty József, Slachta Margit vagy éppen Kozma Imre ellenállása, kiállása, bátorsága.

Kozma Imre 1940-ben született Győrzámolyon. Édesapját 1941-ben elvesztette, így édesanyja és nagyanyja nevelték. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd Esztergomban tanult teológiát. 1963-ban szentelték pappá: Táton és Dorogon lett káplán, majd 1966 és 1968 között a Zugligeti Szent Család Plébánián teljesített szolgálatot. 1968 és 1977 között a budapesti Alkantarai Szent Péter templomban, közkeletű nevén a pesti ferencesek templomában szolgálat, majd visszatért a Zugligeti Szent Család Plébániára. Első jótékonysági akcióit is itt szervezte meg. 1997-ig maradt Zugligetben.

1987-ben Csilla von Boeselager bárónővel együtt elhatározták, hogy Magyarországon is megalapítanak egy, a Szuverén Máltai Lovagrend értékrendjét megtestesítő és a szegényeket szolgáló szervezetet. Mivel effélét Magyarországon még a nyolcvanas években sem volt szabad létrehozni, 1988-ban Csilla von Boeselager alapította meg a szolgálatot Németországban. 1989-ben megszűntek a jogi akadályok, így februárban Kozma atya vezetésével, megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Kozma atyát 1989. augusztus 13-án, vasárnapi szentmiséje bemutatása után azzal kereste meg a Német Szövetségi Köztársaság budapesti konzulja, hogy segítsen az országot elárasztó, és a nagykövetség munkáját is megbénító keletnémet menekültek befogadásában, ellátásában. Gondolkodás nélkül igent mondott. Ahogy később fogalmazott: „A templom egyik középkori értelmezése kelt életre ezekben a napokban: Menedékhely!” A zugligeti plébánián augusztus 14-től kezdve fogadták a Német Demokratikus Köztársaságból érkező menekülteket. Már aznap este csaknem ezer embert helyeztek el, de a következő hónapokban itt, és a sorra megnyíló menedékhelyeken csaknem 48 600 ember fordult meg. Egy időben még a budapesti NSZK-konzulátus is a zugligeti plébánia kertjében működött.

Kozma atya a romániai forradalom idején a Máltai Szeretetszolgálattal huszonkét teherautónyi segélyt szállíttatott el Erdélybe. A szolgálat azóta országos hálózatot épített ki, és jelenleg Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezetének számít. Kozma atya 1997-ben belépett a Betegápoló Irgalmas Rendbe, később a budapesti rendház főnöke és rendi megbízott lett. Humanitárius tevékenységét számtalan elismeréssel és kitüntetéssel ismerték el itthon és külföldön egyaránt.

Nincs illúziónk: a történelemben a gonosz örök készenlétben áll a maga pillanatára várva. Pál apostoltól azonban tudjuk, hogy „ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem”. A XXI. században talán nem újabb nagy elméletekre van szükségünk, hanem olyan hozzáállásra, lelkiségre, spiritualitásra, amely képes megjeleníteni valamit a szeretet kultúrájából.

Kozma Imre atya, Ön folyamatosan emlékeztet bennünket az emberi méltóság és a szabadság tiszteletére a szeretet erejére.

Kedves Filep Mária! Kedves Kozma atya!

Öröm és büszkeség tölt el, hogy idén két honfitársunk kapja a Petőfi-díjat, olyan díjazottak ők, akik példamutatásukkal egész Közép-Európának példát mutattak. Filep Mária és Kozma Imre szabad emberekként cselekedtek egy fülledt és omladozó, de még mindig felfegyverzett diktatúrában. Chestertonnál, a nagy katolikus angol írónál olvashatjuk: „Vannak olyan nagy emberek, akik társaságában mindenki kicsinek érzi magát. Viszont az igazán nagy emberek társaságában mindenki nagynak érzi magát.”

Köszönöm, hogy meghallgattak.