Schmidt Mária

Ha a saját múltunk értelmezését és a következtetések levonását nem magunk végezzük el, akkor kiszolgáltatottak maradunk

2010 óta azért folytatunk határozott érdekérvényesítő politikát, mert végre megértettük, hogy a németek vagy a franciák nem fogják a magyar érdekeket helyettünk képviselni – többek között erről beszélt Schmidt Mária történész az Origónak annak kapcsán, hogy a napokban jelent meg az Országból hazát – Harminc éve szabadon című kötete. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint illúzió azt gondolni, hogy a mai világban bárki is úgy magától, jókedvében segít nekünk, és hogy csak annyi mozgásterünk van, amennyit ki tudunk vívni magunknak.

Vajon értjük és tudjuk-e már egészében azt, hogy mi történt velünk az elmúlt 30 évben?

A lényeget tudjuk: mindenben megváltozott az életünk. Sokkal nagyobb felelősséget kell vállalni a sorsunkért. A Kádár-rendszer utolsó évtizedei sok szempontból olyanok voltak, mint egy óvoda. Meg volt szabva, hogy nem lehet kimenni a kertből, tudni lehetett, mit lehet csinálni a kerítésen belül, pontos szabályok között lehetett játszani, és közben volt valamiféle biztonság és védelem. Ma már azonban tudjuk, hogy a világ nem egy óvoda. A világban helyt kell tudni állni, és a magunk sorsáért mi magunk vagyunk felelősek.  És persze megvan a függetlenségünkért fizetendő ár is. Ám a magyar társadalom tudja, hogy jól vettük az akadályokat, jól használtuk ki ezt a három évtizedet. Függetlenek és szabadok vagyunk.

Mi adta a legnagyobb sikerélményt ebben a három évtizedben?

Ez egyértelmű: kimentek a megszálló csapatok. Szabadon választjuk meg a képviselőinket, szabadon döntünk a saját sorsunkról. Az emberhez méltó életnek a szabadság adja meg az alapját.

A most megjelent könyvében ezt írja: amint a szovjet megszállók elvesztették a múlt értelmezése feletti egyeduralmukat, kicsúszott a kezükből az ellenőrzés a jelen felett, nem határozhattak tehát többé a jövőről sem.

De közben máig nem sikerült a korábbi rendszer vezetőit teljesen a háttérbe szorítani? Sokaknak ez a mai napig fájó seb.

Történhetett volna másképp is, de ez volt a döntés. Nem folyt vér, a magyar kommunisták tulajdonképpen átadták a hatalmat, és ezzel megváltották a jogukat arra, hogy teljes jogú félként vegyenek részt a demokratikus ország politikai életében. Igaza van: ezért nagy árat fizettünk. De azért is nagy árat fizettünk volna, ha vér folyt volna, és bosszút álltunk volna rajtuk. Jót tett volna az országnak, ha néhány szimbolikus esetben megtörténik a történelmi igazságtétel, de ez most már késő. Azok, akik a legnagyobb bűnösei voltak a szocialista egypárt-rendszernek, ma már nem élnek, vagy nagyon idősek. 

De tény: 1990 után az elsőkből lettek az elsők. Ez fájdalmas és igazságtalan, mert közben sokan, akik elszenvedői voltak a szocialista-kommunista rezsimnek, nem kaptak elégtételt. Azért ezt is írom: "a történelem volt a legfontosabb. Vagyis a múlt birtoklása. A kommunisták ennek kizárólagosságából nem engedtek, ehhez foggal-körömmel ragaszkodtak". Vagyis azt, hogy pontosan tudtuk, és tudjuk, hogy ha a saját múltunk értelmezését és az abból fakadó következtetések levonását nem magunk végezzük el, akkor kiszolgáltatottak maradunk. Történész vagyok, ezért meggyőződésem, hogy a történelem, a hagyományok birtoklása a legfontosabb.

Látjuk-e, hol van pontosan Magyarország helye Európában, vagy inkább folyamatosan sodródtunk az elmúlt 30 évben?

Igen, valóban volt, amikor sodródtunk, de nem ez a teljes kép. Úgy látom, az Antall-kormány jól vizsgázott, annak ellenére, hogy a neoliberálisok Antall Józsefet a sokkterápia elmulasztásával és a szociális ellátórendszerhez való ragaszkodással vádolják. Szociális piacgazdaságot akart a rendszerváltoztatás utáni első kormányfő, jólétet mindenkinek, szemben a külföldi befektetőkkel és itthoni szövetségeseikkel, akik keményen képviselték a kaszinókapitalizmus érdekeit. Miközben Nyugaton szociális piacgazdaság volt, addig azt szajkózták, hogy nekünk azt semmiképpen nem szabad építenünk, mert mi már úgy is egy „koraszülött jóléti állam" vagyunk. Milyen kifejezés ez, de tényleg? Nem hallottam, hogy bármely tőlünk nyugatra eső országgal szemben ezt meg merték volna engedni maguknak.

Ezzel összefügg, hogy a magyar értelmiségi elit egy része, mindenekelőtt a közgazdászok, egészen elképesztő nimbuszt vizionáltak a saját fejük köré. Mindenre volt valamilyen szakértőjük, én inkább szakbarbárnak hívom őket, mert csak egyetlen területhez értettek, a többire nem volt rálátásuk. Ilyen „szakértő" közgazdászok szabták meg a szocialista kormányok alatt a politika fő irányát, egészen a 2008-as gazdasági válságig. Azóta nem ők ülnek a tévében, és nem csak őket kérdezik. Ez most sokkal jobb, mert az életnek ezer más aspektusa is van, és nem lehet csak egy szempontból nézni a dolgokat. Mára szerencsére a politikai látásmód erőteljesebben esik latba, mert az egy könyvet ismerő liberális közgazdászok szakmai monopóliuma tarthatatlanná vált. Ez így helyes, mert végül is a politika feladata az, hogy az élet teljes egészét átlássa, és úgy hozzon döntéseket.

2010 valóban egy éles cezúra volt az elmúlt 30 év során?

2010 új szemléletet hozott, lezárta azt a korszakot, amikor elhittük a nyugatiaknak, hogy olyan tudás birtokában vannak, amit ha átveszünk, akkor olyan színvonalon fogunk élni, mint ők. Ennek a hiedelemnek vége szakadt 2010-ben, mert rájöttünk, hogy az csak egy újabb, a 2008-ashoz hasonló csődhöz vezetne. Úgy döntöttünk, hogy részletesen felmérjük a saját helyzetünket, majd mi magunk döntjük el, hogyan akarjuk kihozni az országot a nehéz helyzetből.

Ennek a legfontosabb lépése az volt, amikor Matolcsy György hazaküldte az IMF-et. Szimbolikus döntés volt. A valutaalap minden országban ugyanazt a receptet kínálja, teljesen függetlenül attól, hogy éppen hol mi a gond. Olyan nem sokszor történt még az IMF történetében, hogy valaki elküldte őket, és ez nagy önbizalmat adott az országunknak. Ezt követően pedig jött 2015, a migrációs válság. Akkor azt mondtuk, hogy mi nem szeretnénk befogadni az illegális bevándorlókat. Ez pedig precedenssé vált. Amikor valaki saját érdekei által vezérelt politikát csinál, az értelemszerűen konfliktusokat generál. 

Korábban szinte mindent, ami Nyugatról jött, szolgaian végrehajtottak a baloldali magyar kormányok, nem is volt konfliktus, de még vita sem. 2010 után ez megváltozott. Az uniós vétóügy lényege is az, hogy ismét világossá tegyük: a saját érdekeinket érvényesítő politikát folytatunk, mert nem várjuk el, hogy a németek vagy a franciák, vagy mások a magyar érdekeket képviseljék. Ha ugyanis ők képviselnének minket, annak súlyos ára lenne.

Mára pedig már mi küldünk ki vezetőt az IMF-be.

Ez komoly siker, mert azt mutatja, hogy az IMF-en belül is változott a gondolkodásmód. Ezekkel a szervezetekkel kapcsolatban azzal ámítottak minket, hogy segíteni jönnek. Ám a valóság ezzel szemben az, hogy csak egyneműsíteni akartak, és az amerikai világbirodalom érdekét szem előtt tartva tevékenykedtek. De ezen nincs mit csodálkozni, mert nem a mások segítségére kell várnunk, hanem nekünk kell segítenünk magunknak. Annyink lesz, amennyit ki tudunk vívni magunknak.

A migráció tekintetében a rengeteg harc után miért nincsen még mindig változás az európai politikában?

Ennek az a legfőbb oka, hogy a nyugati országok döntő része gyarmatosító állam volt, míg mi soha nem voltunk azok. Angolok, franciák, belgák, spanyolok, portugálok, hollandok, de még az olasz, meg a német történelemnek is van gyarmatosító fejezete. Ezen nemzetek identitásának fontos része, hogy civilizáltak és gyarmatosítottak. Egy átlag francia a mai napig azt hiszi, hogy Algériában franciák élnek, ez az önképének a része. Az elitjük meg ráadásul határozottan úgy véli, hogy ők tartoznak a gyarmatosított országok állampolgárainak.

Ők ebből a gyarmatosító szempontból nézik a migrációs kérdést. Velünk szemben nem érzik úgy, hogy tartoznának. Ezért fel sem merül bennük, hogy az európai egységesülést azzal segítsék elő, hogy felhozzák Közép-Kelet-Európát a saját gazdasági és jóléti szintjükre. Sőt a kolonizációs hozzáállásukat sem fejezték be, hiszen folyamatosan elszívják tőlünk a jól képzett szakembereinket. Azon kívül, hogy gyűlölik és/vagy irigylik Orbán Viktort, a nyugati elitnek nincs benne a világképében a mi térségünk.

Az Európai Unió változtathat ezen bármit is?

Nem hiszem, mert van elég más súlyos problémája. Nem tudom, hogy az az óriási hitel, amit most akarnak felvenni, segít-e majd az olaszokon, franciákon, spanyolokon, görögökön, portugálokon. Az utóbbi országokban soha nem látott életszínvonal-növekedés történt, de ennek igazából nincsen szolid alapja. Ráadásul ezek az államok a turizmusra és a luxusiparra épülnek. A világjárvány miatt pedig a turizmus teljesen leállt. Alig van mást termelő iparága ezeknek az államoknak, így fogalmam sincs, hogy mire építenek a jövőben. 

Egy ilyen helyzetben képes lesz-e Közép-Európa egyfajta sajátos szemléletet hozni Európában?

Ebben a térség minden országa érdekelt és úgy látom, el is kezdődött a közös gondolkodás és munka. A „puha politika" területén kellene együttműködni, mert igazából csak az számít. Nem jó, hogy mindig csak Nyugatra tekintünk az új gondolatokért, manapság sokkal több impulzust lehet kapni a bolgároktól, a lengyelektől vagy a csehektől. A nagyszerű bolgár gondolkodó, Ivan Krasztev, vagy a kiváló lengyel elemző, Ryszard Legutko, vagy a szlovén Zizek sokkal izgalmasabb írásokat publikál Európáról, mint egy brit vagy Benelux, vagy amerikai szerző.  Jó lenne többet találkozni egymással és saját szoft politikát csinálni, beszélgetni kultúráról, médiáról, hagyományokról. Innen, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó térségből új, termékenyítő, független, szabad gondolatokkal elárasztani a kontinenst, hogy mi is kivegyük a részünket abból, hogy Európa újra kulturális nagyhatalommá váljon.

(Forrás: Kovács András/Origo)