A baloldal, élén az új üdvöskékkel, a momentumos fiatalokkal, nagyot mentek az olimpia ellen. 260 ezer aláírást gyűjtöttek azért, hogy Magyarország ne lehessen Párizs illetve Los Angeles kihívója. Arra most nem vesztegetnék szót, hogy a magyar pályázat ellehetetlenítése mennyire előnyös a két másik város számára, mert ez a napnál világosabb. Azzal a nyilvánvaló ténnyel sem kívánok foglalkozni, hogy ennek a „sikeres” akciónak, és ennek az új, a teljes ismeretlenségből hirtelen felbukkanó szervezetnek kik a finanszírozói és miért, mert azt is tudja mindenki, hogy ingyen nem állnak ezrek metsző hidegben, hetekig az utcán. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy a vidékjárás is pénzbe kerül, benzin, szállás, elmaradt kereset, már ha az aktivistáknak van polgári állásuk, ahogy azt civilek esetében minden jóhiszemű ember feltételezi.
A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy azok, akik az olimpiai pályázat beadása ellen mozgósítottak, illetve szervezkedtek, abból a nyilvánvaló tényből indultak ki, hogy 2024-ben is a Fidesz–KDNP lesz kormányon, vagyis eleve bedobták a törölközőt mind a küszöbön álló 2018-as, mind az azt követő 2022-es megmérettetésekre. Az olimpiarendezés ugyanis 2024-ben lett volna esedékes.
A korrupcióra és túlköltekezésre való álságos hivatkozások tehát vagy azt jelentik, hogy előre megvádolják politikai ellenfelüket, hiszen magától értetődőnek tartják, hogy akkor is ők kormányoznak majd, vagy, hogy az OLAF- jelentésben foglalt égbekiáltó lopások napvilágra kerülése miatti érzett szégyenükben, eleve beismerő vallomást tettek. Vagy-vagy. Vagy nem hisznek és bíznak abban, hogy egyszer, mondjuk 8 év múlva, még kormányra kerülhetnek, és akkor az olimpia nekik (nekik is) hoz majd dicsőséget és sikert, vagy eleve tudatják, hogy akkor is lopni-csalni fognak, ahogy a 4-es metrónál, mert ilyen a természetük. Más magyarázat nincs.
Hogy a szocialisták, a többi, az olimpia mellett eredetileg felsorakozott kispárttal együtt mit mondanak, hogy milyen aktuálpolitikai percmegfontolások, milyen külső nyomások eredményeként fordultak szembe azzal az üggyel, mely közös sikerrel kecsegtetett, nem számít már.
Maradtak, amiknek már jó ideje látszanak is, a nemzeti ügyek, a nemzeti érdek semmibe vevőinek, akik nem a győzelemre, hanem csak és kizárólag a saját megélhetésükre játszanak. Nem sportszerűen.