Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Önök harmadszor beszélgetnek ebben a körben – Csermely Ákosék szervezésének köszönhetően – a válságról. Biztos vagyok benne, hogy sokféle szempontból végiggondolták már, mivel jár ez mindannyiuk számára. A konferencia címe: „A pénz beszól”. Eljött azonban az idő, hogy inkább „mi szóljunk be”, hogy visszataláljunk önmagunkhoz és a nyelvünkhöz. A politikailag korrekt beszédmóddal a valóság leírhatatlanná válik, és ahol csődöt mond a nyelv, ott könnyen kicsúszik a lábunk alól a talaj. Az elmúlt 3-6 évben már legalább tucatnyi közgazdász elméletével, jövendőmondásával ismertetett meg bennünket a média, tovább folytatva azt a gyakorlatot, ami a gazdaság elsődlegességének marxista felfogását követve terjedt el mindenfelé, vagyis, hogy a lét, az anyagiak határozzák meg a tudatot, nem pedig fordítva, mi, mindannyian, szívünkkel, eszünkkel, idegrendszerünkkel, szándékainkkal. Például mi magyarok, akik, ezer válságot legyűrtünk már, ezer vészhelyzetből kilábaltunk már és az újrakezdés világbajnokai vagyunk.

Amióta a világ demográfiai viszonyai drámaian megváltoztak és a globalizáció újra kiteljesedett, ez az ellentmondás kikezdte a multikulturalizmust és a vele együtt járó szabadosságig fokozott, politikailag korrektté tett gondolkodást. Mindez alapvetően megváltoztatja majd Európa magatartását is. A nyugat-európai jóléti államok, amelyek jólétét a bipoláris világ erőviszonyai, és az USA biztonságpolitikai garanciája biztosította, súlyos válságba kerültek. Demográfiai hanyatlás, eltarthatatlan gondoskodó állam, és a munkához, a kötelességhez való viszony demoralizálása jellemzi őket. Alig van munka Európában. Mindez elsősorban a középosztályt fenyegeti leszakadással. A jólétre szocializált nyugat-európai munkaerőnek a legtöbb alacsony presztízsű tevékenység derogál, ezek elvégzésére ˝kisebbségieket˝ foglalkoztat, akiket a többség ideológiai okokból meg sem kísérel integrálni. Mára zsákutcának bizonyult a multikulturalizmus erőltetése. Súlyosbítja a helyzetet, hogy közben identitásválsággal, tekintélyhiánnyal, a saját eredmények lebecsülésével is szembe kell nézniük. Életszínvonaluk, jólétük, mely identitásuk alapját képezte, az utolsó évtizedekben felmorzsolódni látszik és veszélybe került.

Végre ki kell mondanunk: nem gazdasági válságnak vagyunk tanúi, hanem kulturális, bizalmi és legfőképp társadalmi válsággal küzd mind az öreg, mind pedig az új kontinens. És mindebből következően politikaival is. Miközben új kihívók jelentek meg: India és Kína, ahol a családnak, a munkának és a kötelességnek még megvannak a gyökerei.

Vigyázó szemeinket ezért nem csak Nyugatra kell vetnünk, hanem el kell sajátítanunk mindazt, amit a Kelet még tud. Be kell látnunk, mára sokan közülünk leszoktak és lemondtunk a munkáról. Liberalizáltuk, vagyis lefelé nivelláltuk az oktatást, és ennek következményeként a teljesítmény, a tudás, a tisztelet értékét átvette nálunk is a pénz hatalma. A pénz pedig már nem is kézzel fogható, hanem virtuálissá vált, virtuális világot teremtett. Ebben a virtuális világban gyakran nem vagyunk már részesei saját életünknek; élünk, de nem élünk meg, nem élünk át semmit. Nem tudjuk megbecsülni értékeinket, eredményeinket, mert mindent az elénk tálalt tökéletesnek fazonírozott látszatvilággal mérünk össze. Nem tanulunk meg örülni annak, ami van, mert mindig valami „evilági tökéleteshez” mérjük magunkat és világunkat (ez is a marxizmus terhes hagyatéka). Meg kell állítanunk a sodródásunkat. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha visszatalálunk a saját gyökereinkhez. Amíg nincs pontos énképünk, sziklaszilárd értékrendszerünk, addig se hitünk, se erős identitásunk nincs. Akinek pedig nincs identitása, annak hazája sincs, és nem lel otthont sehol sem. Tisztán kell látnunk azt is, hogy történelmi léptekben – és ez nem hit kérdése, hanem történelmi tapasztalat, csak a kultúra számít, ezért az Önök felelőssége nagyon nagy. Meglehet, sokan közhelynek tekintik ezt, de ne felejtsék el, a közhelyek erénye nem az eredetiség, hanem a bennünk rejlő közösségi tudás.

Az értékteremtés, a példaképpé válás gyötrelmes munka, azonban ha mindig a könnyebb utat választjuk, feléljük utódjaink jövőjét. Nem hagyunk rájuk semmit. A butaság pedig kiszolgáltatottá tesz. A magyar kultúra, művészet teljesítményei világhírűek, tudósaink, sportolóink megbecsülése, példaképpé válása rajtunk múlik. Engedjék meg, hogy az általam szeretve tisztelt Szabó Magda: Für Elise-jét hívjam segítségül, hogy pontosan értsék, mire gondolok, milyen választ adhatunk mi, mindannyian a válságra. Ebben az életregényben – mely igazi krízis időket: az első világháború és Trianon utáni Magyarországot idézi - példát kapunk a család összetartó erejéből, a hazaszeretetből. Megtudjuk, mit jelent a feltételnélküliség, az emberség, hogy milyen kapaszkodót ad, ha az embernek van példaképe, hite és hitele. Merítsenek ebből erőt. Mi egy tehetséges nemzet vagyunk, amely többször világtörténelmet írt, tehát van mire építkeznünk, hogy együtt megnyerhessük a 21. századot.

A történelem ezerszer bebizonyította már, válságok alatt és után különösen felértékelődnek a hagyományok, a rítusok, a gyökerek. Csak az értékek adhatnak zsinórmértéket, nyújthatnak kapaszkodót. Az Önök nyelvén: a brand és a kiváló marketing.

Tisztelt Hölgyeim és uraim,

Engedjék meg, hogy két saját példával éljek: a Terror Háza Múzeum és a Médiaunió branddé válásával.

A jó reklám – ez Önöknek nem újdonság – csak a kommunikációs mix többi elemével együtt éri el alapvető célját. Ezt is szem előtt tartottuk, amikor először fogalmaztuk meg, hogy egy nemzet identitásához nélkülözhetetlen múltjának ismerete, a tabuk ledöntése. Mi szembe néztük a múltunkkal és múzeumba zártuk a két totális diktatúrát.

A Terror Háza Múzeum idén ünnepelte a 10. születésnapját. Ez a múzeum előbb világhírű lett, de mára elmondhatom: hazaérkezett. Ahhoz, hogy „branddé” váljon, pontosan kellett tudnunk, hogy mit szeretnénk.  Felrúgtuk a poros múzeumi szabályokat, vállaltuk a megosztottságot, a felháborodást, a kritikákat is, mert tudtuk: önmagunkat és a két totális diktatúra áldozatait és hőseit áruljuk el, ha sunyi kompromisszumokat kötünk. Nem tettük. Bátrak voltunk. Bátrak, amikor az épületet, a termeket, a tárgyakat, apró részletességig kitaláltuk. 10 éves születésnapunkon azt a mottót választottuk, hogy: bátran és szabadon. Mert a szabadság felelősség, a felelősség pedig bátorság nélkül kudarcra van ítélve. Ahogy Balthasar Gracian megállapította: bátorság nélkül meddő a tudomány. És nemcsak az. A bátorságot semmi sem helyettesítheti. A túlzott biztonság pedig megöli a kezdeményezéshez és a vállalkozáshoz szükséges bátorságot. Most azonban nem ettől kell félnünk. Épp a bizonytalanság erőtlenít el sokunkat. Ezért is van szükségünk bátorságra, és persze a szabadság rendjére, hogy bátorságunkért ne kelljen túl nagy árat fizetnünk, mint oly sokunknak közülünk az elmúlt évszázadban. Ma a kezdeményezés, a vállalkozás, az újrakezdés, a kipróbálás, a kitartás bátorságára van szükségünk.

A Terror Háza Múzeummal a marketing nyelvén olyan terméket alkottunk, melyet hazánk legfontosabb kulturális emlékhelyeként és világszínvonalú múzeumként pozícionáltuk. A márka-image pedig azóta is meghatározza valamennyi hirdetésünket. Nagyon erős, szimbolikus arculati jegyeket alkalmazunk. Plakátjaink, meghívóink, könyveink, de minden vizuális, auditív és audiovizuális hirdetésünk grafikai tervezésekor fontos szempont, hogy egymást kiegészítsék, erősítsék. Időszaki kiállításainkon, más programjainkon, kiadványaink készítésekor is ez ambíció hajt minket.

Az Andrássy út 60. szellemisége, a múzeum filozófiája miatt csak ritkán élünk a klasszikus reklámmal (pl.: kiadványaink értékesítésekor). Programsorozataink gyakran dolgozzák fel a magyar történelem egy-egy tragikus időszakát. Az ezekre vonatkozó üzeneteket társadalmi célú hirdetéseinkben juttatjuk el a közönséghez. Csatornaként tömegkommunikációs médiumokat használunk. A múzeum nyelvének kitalálásakor a fiatalokat határoztuk meg célcsoportként, ezért a Terror Háza Múzeum audiovizuális nyelvet használ, az új generáció kép- és hangvilágára épít, az érzelmeken keresztül hat a értelemre. Ez a korosztály az állandó megújulásra, új eszközök, médiumok használatára is ösztönöz minket: a honlapjaink mellett ott vagyunk a youtube-on, facebookon, bannerek, felugró ablakok már nem okoznak kihívást, e-bookot, mobiltelefonon elérhető tartalmakat készítünk és tervezünk, érintőképernyőn szolgáltatunk történelmi információkat. Elsők voltunk, akik rendezvényeiket, programjaikat élőben adjuk az interneten, és így azok a távolból is követhetőek, illetve később is megtekinthetőek. A technikai fejlődés, az innovatív ötletek óriási lehetőségeket tartogatnak a számunkra, ahogy a média és más piaci szereplők számára is.

Tisztelt Barátaim,

Amikor a Médiaunió Alapítvány 2008-ban példátlan összefogással létrejött, azt a missziót vállalta, hogy felerősíti azok hangját, akik eddig nehezen tudták képviselni érdekeiket. Hihetetlen érzés megtapasztalni, hogy egy jó ügy érdekében közel 200 médium képes versenytársból kreatív alkotótárssá válni. Sikeres kampányok során vagyunk túl. A Médiaunió Alapítvány mottója:”Rajtad is múlik”. Ami a felelősségvállalás és a kötelesség az előbbiekben már kifejtett fontosságát hangsúlyozza. A Médiaunió Alapítvány eddigi kampányai az egészséges életmód fontosságára, a fogyatékkal élőkre való odafigyelésre, az esti mese fontosságára hívták fel a figyelmet. Idén pedig a szabadidős mozgás, a sport testet, lelket építő szerepéről szólunk.

Vissza lehet élni a negyedik hatalmi ágként biztosított lehetőségekkel, de Hölgyeim és Uraim, Önökön is múlik, hogyan jelölik ki a horizontot a felnövekvő generációk számára. Ha nem állítják meg a bulvár mindenhova beszüremkedését, ha csak a talmi és a felszínesség jut el azokhoz, akik számára egzisztenciális helyzetük miatt az egyetlen szórakozás a rádió és a televízió marad, lemondanak róluk. A többi között ezért értékelem nagyra a közösségi médiumok létrehozását, és a fent említett összefogást, ami a Médiaunió Alapítványt életre hívta, és működteti.

Kertész Imre legutóbbi könyvében a „Mentés másként”-ben, 2002. augusztus 22.-i dátummal az alábbiakat írja:

„A liberális szellem, amely eredetileg a legjobbat akarta, a posztmodern elvtelenségével az értelmiséget a nihilizmusba, a tömeget a tanácstalanságba vetette. Az irónia világa Mefisztó világa, ám őrá vereség, kedvezményezettjeire pedig a megváltás vár. A legmodernebb fejlemények Goethét igazolják. A tömegeknek értékrend kell, különben ők maguk teremtik meg értékeiket, s akkor jaj lesz a világnak.” (163.o)

Segítsünk magunkon és egymáson egy vállalható, emberközpontú értékrend közvetítésében. Szükségünk van rá.

És, kérem, ne felejtsék el, hogy amint már említettem, csak a kultúra számít! Semmi más.