Május 12-én, pénteken több százfős hallgatóság előtt mutatkozott be a Magyar Polgári Demokraták Társasága - az érdeklődés mértékére jellemző, hogy nem csak a Magyar Kultúra Alapítvány Corvin Terme telt meg zsúfolásig, de a későn érkezők még az aula frekventáltabb helyeiről is kiszorultak Az est vendége volt két pártvezető is: Für Lajos az MDF részéről, valamint Orbán Viktor, a Fidesz-MPP elnöke. A társaság alapító tagjainak és a vendégéknek előadásait a jelen lévő közönség élénk figyelemmel kísérte. Az elhangzott előadások szövegeinek közlésével - a napilapok közül egyetlenként -, reményeink szerint, hozzájárulhatunk az oly kívánatos hiteles tájékoztatáshoz.
A rendszerváltozással a baloldal nemcsak ideológiai egyeduralmát, hanem jövőképét is elvesztette. A szocialista világrendszer összeomlása után nem léphetnek többé a nyilvánosság elé úgy, hogy továbbra is a csődbe jutott szocialista társadalomról vizionálnak. Azt pedig nehezükre esik bevallani, hogy a magántulajdonon alapuló polgári demokrácia minél teljesebb kiépítését tartják elérendő célnak. Olyan társadalmat, amely erős polgárságot, vagyis középpolgárságot, vagy más néven középosztályt feltételez. Jövőképük tehát - jobb híján - megegyezik a jobboldaléval. Nem így a történelemről vallott felfogásuk. Az az értelmiségi csoport, mely felelőssé tehető a kommunista ideológia legitimálásáért, most utóvédharcokat folytat a múlt kizárólagos birtoklásáért, így állt elő az a paradox helyzet, hogy sokszor ugyanazok a személyek akarják megtanítani a következő generációnak az elmúlt majdnem fél évszázad történéseit, akik közreműködtek az ún. létező szocializmus létrehozásában, reformálgatásában. j Akik hittek benne és hozzájárultak életben tartásához.
A szocialista társadalmi rend megvalósíthatóságában ugyan nem hisznek többé, történelem¬szemléletük vezérfonala azonban továbbra is a haladó, illetve reakciós erők közötti osztályharc maradt. Ennek megfelelően, szerintük, századunk haladó, illetve vállalhatatlan hagyományokból áll. (Haladó a szocialista társadalom megvalósítása érdekében osztályharcos alapon vívott harc.) A maradék, ezeréves múltunk túlnyomó része azonban semmi a jelen vagy a jövő számára hasznosítható értéket - felfogásuk szerint - nem hordoz Múltunkból továbbra is csak az vállalható, amit a baloldal annak tart, a leszámolást a Horthy-korszakkal, a kirekesztő, urizáló keresztény középosztállyal, és annak az alapvetően demokratikus és igazságos célokért küzdő társadalomnak a létrehozását, melynek építése közben kisebb-nagyobb torzulások fordultak elő. De ezeket is a haladó erők, értsd reform kommunisták, értsd, baloldali értelmiségiek vették először észre, ők ostorozták a hibákat a legélesebben, majd végül, a párton belüli ellenzék élére állva, kivívták 1956 forradalmát. így lényegül át az 1956-os szabadságharc és forradalom - értelmezésük szerint szocialista forradalommá, mely az akkori reform kommunisták vezetésével egy emberarcú szocialista társadalom kivívásáért mozgósította az országot. (Érthető tehát, miért akarnak közös emlékművet állítani a barikád két oldalán harcolóknak.) És ugyancsak a reform kommunista értelmiségiek voltak azok, akik a Kádár-korszak és az egész szocialista rendszer válságának idején, a többi, baloldali értékeket valló értelmiségivel összefogva, a rendszerváltozást levezényelték.
Az első demokratikusan megválasztott kormány időszaka értelmezésük szerint visszavetette a „szakértő értelmiségi elit által megindított pozitív folyamatokat. A 94-es választás azonban helyrezökkentette az idő kerekét, és újra az egyedül hivatott baloldali reformértelmiségiek, más néven „szakértők˝ kezébe adta az ország vezetését, akik most folytatják a Kádár-rendszer lebontását, modernizálják az országot, szerintük: végrehajtják az igazi rendszerváltozást, így állt helyre a magyar történelemnek a baloldal által vezetett folytonossága. 1918-19, 1945, 1956, 1968, 1989, 1994. Károlyi Mihály, Kun Béla, Rajk László, Kádár János, Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre, Hegedűs András, Beszélő kör, Németh Miklós, Horn Gyula stb. Úgy gondolom, hogy modern kori történelmünknek a fent ismertetett felfogással szemben más interpretálása is lehetséges, sőt kívánatos. Jó lenne, ha minél többen hozzáfognánk századunk előítélet és ideológiamentes tanulmányozásához, tanulságainak és valódi értékeinek a lehető legsokoldalúbb felmutatásához.
Schmidt Mária
A rendszerváltozással a baloldal nemcsak ideológiai egyeduralmát, hanem jövőképét is elvesztette. A szocialista világrendszer összeomlása után nem léphetnek többé a nyilvánosság elé úgy, hogy továbbra is a csődbe jutott szocialista társadalomról vizionálnak. Azt pedig nehezükre esik bevallani, hogy a magántulajdonon alapuló polgári demokrácia minél teljesebb kiépítését tartják elérendő célnak. Olyan társadalmat, amely erős polgárságot, vagyis középpolgárságot, vagy más néven középosztályt feltételez. Jövőképük tehát - jobb híján - megegyezik a jobboldaléval. Nem így a történelemről vallott felfogásuk. Az az értelmiségi csoport, mely felelőssé tehető a kommunista ideológia legitimálásáért, most utóvédharcokat folytat a múlt kizárólagos birtoklásáért, így állt elő az a paradox helyzet, hogy sokszor ugyanazok a személyek akarják megtanítani a következő generációnak az elmúlt majdnem fél évszázad történéseit, akik közreműködtek az ún. létező szocializmus létrehozásában, reformálgatásában. j Akik hittek benne és hozzájárultak életben tartásához.
A szocialista társadalmi rend megvalósíthatóságában ugyan nem hisznek többé, történelem¬szemléletük vezérfonala azonban továbbra is a haladó, illetve reakciós erők közötti osztályharc maradt. Ennek megfelelően, szerintük, századunk haladó, illetve vállalhatatlan hagyományokból áll. (Haladó a szocialista társadalom megvalósítása érdekében osztályharcos alapon vívott harc.) A maradék, ezeréves múltunk túlnyomó része azonban semmi a jelen vagy a jövő számára hasznosítható értéket - felfogásuk szerint - nem hordoz Múltunkból továbbra is csak az vállalható, amit a baloldal annak tart, a leszámolást a Horthy-korszakkal, a kirekesztő, urizáló keresztény középosztállyal, és annak az alapvetően demokratikus és igazságos célokért küzdő társadalomnak a létrehozását, melynek építése közben kisebb-nagyobb torzulások fordultak elő. De ezeket is a haladó erők, értsd reform kommunisták, értsd, baloldali értelmiségiek vették először észre, ők ostorozták a hibákat a legélesebben, majd végül, a párton belüli ellenzék élére állva, kivívták 1956 forradalmát. így lényegül át az 1956-os szabadságharc és forradalom - értelmezésük szerint szocialista forradalommá, mely az akkori reform kommunisták vezetésével egy emberarcú szocialista társadalom kivívásáért mozgósította az országot. (Érthető tehát, miért akarnak közös emlékművet állítani a barikád két oldalán harcolóknak.) És ugyancsak a reform kommunista értelmiségiek voltak azok, akik a Kádár-korszak és az egész szocialista rendszer válságának idején, a többi, baloldali értékeket valló értelmiségivel összefogva, a rendszerváltozást levezényelték.
Az első demokratikusan megválasztott kormány időszaka értelmezésük szerint visszavetette a „szakértő értelmiségi elit által megindított pozitív folyamatokat. A 94-es választás azonban helyrezökkentette az idő kerekét, és újra az egyedül hivatott baloldali reformértelmiségiek, más néven „szakértők˝ kezébe adta az ország vezetését, akik most folytatják a Kádár-rendszer lebontását, modernizálják az országot, szerintük: végrehajtják az igazi rendszerváltozást, így állt helyre a magyar történelemnek a baloldal által vezetett folytonossága. 1918-19, 1945, 1956, 1968, 1989, 1994. Károlyi Mihály, Kun Béla, Rajk László, Kádár János, Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre, Hegedűs András, Beszélő kör, Németh Miklós, Horn Gyula stb. Úgy gondolom, hogy modern kori történelmünknek a fent ismertetett felfogással szemben más interpretálása is lehetséges, sőt kívánatos. Jó lenne, ha minél többen hozzáfognánk századunk előítélet és ideológiamentes tanulmányozásához, tanulságainak és valódi értékeinek a lehető legsokoldalúbb felmutatásához.
Schmidt Mária