Schmidt Mária a kétharmados stresszről 

Az utolsó interjú választás utáni, triumfáló hangulatban született. Mit hoz a második félidő? Schmidt Máriával, a XX., valaminta XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatójával BUJÁK ATTILA beszélgetett.

Ha nem vagyunk agresszívak, átgázolnak rajtunk. Nincs közös Európa addig, amíg Brüsszel folyamatosan kioktat és ˝csuklóztat˝ bennünket. Történész vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy kétharmados kormánynak bármiféle felmentést adjak 

Esküszöm, nem ezzel akartam kezdeni, de nem lehet kihagyni: ön doktor?

Doktor vagyok. 

Mit olvas ki ebből a tragikomikus históriából? Benne van az elmúlt harminc évünk. 

Túloz. A történet ˝csak˝ annyit jelent, hogy nem vagyunk következmény nélküli ország. Hogy vannak bizonyos határok, amelyeket nem lehet büntetlenül átlépni. Ha valaki mégis megteszi, annak súlyos, akár kétharmados következményei is lehetnek. 2006-ban Gyurcsány nem tette meg azt a lépést, amit Schmitt Pál 2012-ben meg tudott tenni. 

Sok választása nemigen volt.  Azon kívül Gyurcsány öntörvényű, Schmitt pedig azt csinálja, amit a  főnökei mondanak. 

Téved. Ezt a döntést egyedül ő hozhatta meg. 

Kalapáljunk ebből normális kérdést: komolyan vehető-e az az ország, amelynek első embere, szimbolikus vezetője a tudomány szentélyébe lépve ellopja a szenteltvíztartót?

Szerintem igen. Továbbmegyek: az a legfőbb tanulság ebben a történetben, hogy az ország első emberére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bárki másra. Az eljárás megfelelően zajlott, akiket ezzel megbíztak, átnézték a dokumentumokat, és meghozták a döntést, amelyet az elnök úr el is fogadott. Erre akár büszkék is lehetünk. 

Amikor utoljára beszélgettünk, a választás után pár héttel a ˝viszszafogott eufória˝ állapotában találtam. A lelkesedés nyilván csökkent. Bajban van az a demokrácia, amelynek mintaadó kulturális környezete, az unió olyan működési zavarokkal küszködik, hogy egyesek már a bomlásról beszélnek. 

Ennyire pesszimista? Komolyra fordítva a szót: egy új évszázad kezdetén járunk, sok mindent át kell értékelni. 
Magunkkal szemben kritikusak lehetünk, de ha körülnézünk, látjuk a görögök, az olaszok, a spanyolok, az írek gazdaságát romokban heverni. Ahhoz képest köszönjük, jól vagyunk. 

Hetek óta azon háborog a hazai nacionalista közvélemény, hogy a nyugati sajtó állításai szerint a periféria miniszterelnökeit nem Brüszszel emeli fel, ejti el, hanem a valódi ˝erőközpont˝, Berlin. Orbánnak ez nem válna előnyére... 

Nem hiszem, hogy miniszterelnökök személyéről Merkel kancellár döntene. 
Neki csak elvárásai vannak. Nem kétlem, hogy a német kancellárnak meghatározó szerepe van, mégsem hiszem, hogy Németország vállalná a ˝birodalmi politika˝ súlyos felelősségét. 

Ha ilyen irdatlan összegeket beruházott, szeretne biztosítékot kapni. 
Ne legyen naiv. Merkeléknek ez nemcsak teher, biznisz is. Futnak a pénzük után. Esélyük van arra, hogy nem fognak rosszul járni. 

Azért lehet valami alapja annak, ha egy ország reputációja tragikusan zuhan. Ez több mint ˝a nemzetközi baloldal sajtójának˝ zsigeri ellenszenve. 

Nem tagadom, az országimázs pocsék. 
Nem jó túl sokat szerepelni a világlapok címlapjain. De el kell mondanom: számos olyan dologban támad bennünket a nemzetközi  baloldali média, amelyet mi vezettünk be, majd széles körben követni kezdték. 

Ön tudja, hogy nemcsak a gazdasági teljesítmény számít. A krakélerség, a tudatos félreinformálás sokat ront a helyzeten. Egy ennyire kicsi és sérülékeny ország miniszterelnöke ne legyen olyan nagyhangú. 

Ez kétfajta stratégiai megközelítés. Van, aki úgy gondolja, erőt kell mutatni, hogy később engedhessünk. Más előre jelzi, hogy ő mennyire együttműködő.
 
Nincs kétségem afelől, hogy Orbánnak melyik megoldás rokonszenvesebb. 

Nézze, ha nem vagyunk agresszívak, átgázolnak rajtunk. 

Tényleg, mi bajunk nekünk az unióval azon kívül, hogy adott egy halom pénzt?

Az unió nem jótékonysági egylet, hanem érdekszövetség. Vannak közös, és vannak széttartó érdekek. A kettőt kell harmonizálni ahhoz, hogy működőképes legyen. De ha az uniós döntéshozatalban nem veszik figyelembe a mi speciális érdekeinket, ha kizárnak az elitklubból bennünket, az nem vezet jóra. 

Tény, hogy a konfrontatív politikának Magyarországon vannak hívei. 

Igen, mert a magyarok nagyon kényesek a méltóságukra. Nincs közös Európa addig, amíg Brüsszel folyamatosan kioktat és ˝csuklóztat˝ bennünket. És ezt a régióra is értem. 

Evezzünk hazai vizekre. Ön kutatta a zsidó asszimiláció múltját. 
Találkozott a tiszaeszlári per és Solymosi Eszter történetével is. Azt hittem, hogy a ˝vérvád˝-nívón a politika túljutott. De nem. Újra megjelenik, egyenesen a parlamentben. 

Láttam. Szerintem a képviselők azért hallgattak, mert kilencven százalékuk nem is értette, miről beszél a jobbikos felszólaló, annyira zavaros és abszurd volt az egész. 

Sajnos a szónok sem értette igazán, mit beszél. 

De ez szerintem kontraproduktív volt.  A történetet már alig ismeri a közvélemény. Persze, ha a média fölkapja, taglalja, csócsálja és kifejti, előbb-utóbb felfigyelnek rá. Ha kimennénk az Andrássy útra, és megkérdeznénk X embert, vajon hányan tudnák, mi a vérvád? Ezt az alakot öt percre felkapja és felpumpálja a média. Ám a magyar közvéleménytől a téma fényévekre áll. 
Talán a történelmi ismeretek hiánya miatt. Azt mondják, hogy ön tagja lehet az ügynök- és titkosszolgálati gubancokkal foglalkozó Történelmi Emlékezet Bizottságának. 

Rosszul hallotta. Nem keresett meg senki. 

Ha mégis keresnék, mi lesz a feladat?

Nem tudom, ez politikai kérdés. A politikusoknak kell eldönteniük, mit várnak egy ilyen bizottságtól. 

Miután Magyarország az egyetlen ország keleten, amely képtelen normálisan lezárni a kérdést... 

Ezt nem lehet normálisan lezárni.  Nem olyan könnyű a diktatúra örökségével szembenézni. Ráadásul nem is szándék kérdése, lelki és társadalmi invesztíció kell hozzá. 

Ha ez - mint mondta - politikai döntés, politikai végeredménye lesz. 
Nem kétséges, milyen. 

Szerintem a mai magyar szabályozás kielégítő, és ennek már örülni kell a mai világban. Az ember bemehet a levéltárba, megnézheti az anyagát, megmondják ügynökének a nevét. De ha a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szerkesztene egy nyilvános listát, amelyen azok szerepelnének, akik tudatosan ártottak embertársaiknak, azt támogatnám. 

Egyelőre ott tartunk, hogy a Schiffer-javaslatot lesöpörték, az előterjesztőt pedig Lázár frakcióvezető családilag lekommunistázta.  A Duna TV-ben ön mondta: aki ilyesmivel érvel, nem érti a demokrácia lényegét. 

Így is gondolom. A diktatúrák vezérelve volt a kollektív és származási alapon hozott döntés. Hagyjuk már abba! Schiffer azért felel, amit ő maga tesz, tett. Személyeskedni lehet, a politikába belefér, de felmenőkre érvként hivatkozni tilos. 

Epilógusként térjünk vissza a nagypolitikához. Rögzítsük: a ˝nemzeti együttműködés rendszere˝ viszonylagos támogatottságot élvez, szabadságharcos csapataink harcban állnak. De egy éve még úgy tűnt, ez jóval stabilabb kormányzás lesz. 

Történész vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy kétharmados kormánynak bármiféle felmentést adjak. A kétharmad megoszthatatlan felelősség. Ezt a miniszterelnök és a csapata is tudja. Nagy a várakozás és a szorongás. Az emberek ugyanis tudják, az idegvégződéseikben érzik, hogy változtatni kell, ami kockázatos, de esélyt adhat. Ha időben kapcsolunk, előnybe kerülhetünk a nemzetek nagy versenyében.