Wallenberg mint kulcsfigura
Azt hihetnők: már szinte untig ismert az egykori kelet-európai koncepciós perek ördögi forgatókönyve. Ismereteink szerint a halálos tisztogatások hátterében a kommunista mozgalom belső hatalmi harca állt. Valójában az ötvenes évek hírhedt justismordjai egy világméretű stratégiai játszmába illeszkedtek, amelynek gyökerei a lenini hatalomátvételt követő esztendőkig nyúltak vissza, amikor a Komintern elkezdte a „nagy összeesküvés˝ szervezését. Schmidt Mária történésszel Zeley László beszélgetett.
- 1953. június 12-én kivégzik a Rosen-berg házaspárt Amerikában. A vád: atomtitok kiadása a Szovjetuniónak. A világ baloldali érzelmű többsége tiltakozik, gyanakvással fogadja a dolgot, arra gondol: koncepciós perről van szó. 1990 őszén azonban a Nyugaton nyilvánosságra került Hruscsov-emlékiratokból kiderül, Sztálin és Molotov között lezajlott egy párbeszéd, amelynek a lényege: Rosenbergék sokat segítettek a szovjet atombomba létrehozásában. Mi itt, Kelet-Európában jól ismerjük saját koncepciós pereinket. Van-e valamilyen megfelelés a nyugati és a keleti eljárások között? És tudjuk-e már, hogy valójában mi történt Amerikában? -Az 1920-as években a Komintern és a Szovjetunió vezetése, elsősorban abból indult ki, hogy a világforradalom itt áll a küszöbön, ezért nagyon elkötelezett funkcionáriusokat küldött a világ minden tájára. Az Amerikai Egyesült Államokban -érdekes módon - sok magyar származású emberük dolgozott.
Magyar rezidensek Amerikában
Kik voltak ezek, s mi volt a dolguk? - Például Lékai János vagy egy Peters nevezetű 19-es magyar; ő írta meg az amerikai kommunista párt kézikönyvét, s annak egyik legfontosabb szervezője volt. Azután Mészáros István, aki aztán a kémfőnök lett a nyugati parton... Mire a New Deal 1933-ban eljut oda, hogy káderekre van szükség, akikkel feltöltheti az apparátust, addigra megjelennek azok a nagyon lágy beszédű, a legjobb amerikai iskolákat végzett, igazán asszimilált amerikai fiatalemberek, akik vagy már eleve a kommunisták beszervezett ügynökeiként kerülnek hivatalokba, vagy később válnak azzá.A harmincas évek közepén mindenesetre már masszív kommunista szervezetek működtek a szövetségi államhivatalokban. Ezek úgy tekintettek Roosevelt elnökre, mint nagyon gyengekezű emberre, egy második Kerensz-kijre. És hát úgyis el fog jönni a forradalom, amit természetesen nem ezek a fehérgallérosok fognak kivívni, de azért ott lesznek a kulcspozíciókban, és majd pillanatok alatt átveszik a hatalmat. - És ezek az emberek kapcsolatot tartottak a Szovjetunióval? Vagy erre nem is volt szükség? - Köztudomású, hogy kapcsolatot tartottak szovjet ügynökökkel. 1945-ben már tudható, hogy sokféle érdekellentét várható a német kérdésben. Ugyanazon év szeptemberében az ottawai szovjet követség egyik alkalmazottja egy aktatáskával átáll. Ebben az aktatáskában olyan iratok vannak, amelyek bizonyítják, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia közös atomvállalkozásába vagy tíz ügynök van beépítve. Kettő közülük - Withakker Chamber és Elisabeth Bently - akkor „kipakol˝ az FBI-nak. Chamber huszonhárom, Elisabeth Bently pedig negyvenhárom olyan, a szövetségi kormányszervekben és másutt magas pozíciókat betöltő tisztviselőt nevez meg, aki szerintük kommunista, és kémként működik, vagy legalábbis felderítő tevékenységet végez. 1945 szeptemberétől az év decemberéig hetvenkét oldalas jelentés készül Truman elnök számára. Abban olyan embereket neveznek meg, mint - mondjuk - Lunchin Currie, Roosevelt elnök irodájának adminisztratív igazgatója vagy Harry Dexter White, aki végül a pénzügyminiszter első helyettese lett. Ő intézi a pénzügyminisztérium összes külkapcsolatát, s ő engedélyezi a hadikiadásokat is legfelső fokon. Szerepel a dokumentumban Alger Hiss, a külügyminiszter-helyettes titkára. így aztán, amikor Potsdamban Németország jövőjéről tárgyalnak, az amerikai küldöttség egyik tagja, Alger Hiss, egy másik tagja Harry Dexter White, s ők ülnek szemben az oroszokkal...
Különös halálesetek
- A szovjet hírszerzés tehát mindent előre tudott, s így nyilván fel tudta készíteni a szovjet delegációt a tárgyalásokra. Teller Ede emlékirataiból kiderül: 1945 júniusában az oroszok már tudták, hogy a következő hónapban felrobban a világ első atombombája. Ugyanazon év szeptemberében részletes leírásuk is volt a nagaszaki bombáról, és azt is tudták, hogy ez más, mint a hirosimai. S mit csinált eközben az amerikai elhárítás, a titkosszolgálat? Nyersen fogalmazva: ült és malmozott? - Természetesen az amerikai titkosszolgálat is elkezdett ez irányban dolgozni. A Hiss-ügy hívta fel először a figyelmet arra, hogy nemcsak kommunista párttagokról van szó, hanem olyan emberekről, akik kémtevékenységet is folytatnak. Hiss tagadott, így hát ötévvel megúszta. Ez volt akkor az egyes számú téma Amerikában. Az angolszász világban ezt az ügyet a mai napig úgy emlegetik, mint nálunk a Rajk-pert. S ez valóban igen szoros kapcsolatban állt a kelet-európai perekkel, különösen a Rajk-perrel, meg az azt követő koncepciós ügyekkel. Alger Hissnek három, vele baráti kapcsolatot fenntartó munkatársa volt a külügyminisztériumban: egy Duggan nevű ember, aztán Kent-Kevin, valamint Noel Field, aki akkor Európában tartózkodott. Az előbbi kettőt az FBI kihallgatta a per kapcsán, majd mindketten rejtélyes módon fejezték be az életüket. Duggan „véletlenül˝ kiesett a negyedik emeleti irodája ablakán, Kent-Kevin pedig borotválkozás közben „véletlenül˝ elvágta a saját torkát. Noel Fieldet is megnevezték a „kiugrott˝ kommunisták a kongresszusi vizsgálatokon azok közt, akik tudtak Hiss dolgairól. Ő egyébként már 1938-ban szerepelt egy kongresszusi jelentésben mint nyilvántartott kommunista párttag. A demokrata adminisztráció az ENSZ főtitkárának jelölte volna Hisst, ezért az oroszoknak rendkívül fontos volt, hogy Noel Field ne lepleződjék le. Meg kellett tehát akadályozni,, hogy a Hiss-perben tanúvallomást tegyen. Es meg kellett akadályozni azt is, hogy bárki, aki tudhat arról, hogy Field valójában milyen tevékenységet végzett, elérhető legyen. Ezért hát letartóztattak mindenkit, aki vele a háború idején bármilyen kapcsolatban állt. És megfordították a tényeket; kijelentették : íme, itt ez a mesterkém, aki az amerikai ügynököket beférkőztette a kelet-európai országok legmagasabb pozícióiba, a közigazgatásba stb., és elkezdték szervezni az ismert koncepciós pereket. Field neve aztán mindenütt szerepel mint afféle nagy machinátor. Ez volt a válasz a. Hiss-perre. Méghozzá úgy, hogy ott, lám, abban a koholt eljárásban szegény Hiss nem vall, nem is lehet semmit sem bizonyítani, nálunk viszont, minthogy ide - úgymond - valóban beépültek^ mindenki vall, mint a karikacsapás.
Mit adtak át Rosenbergék?
A Hiss-ügyet kábultan figyelte az amerikai közvélemény. Mikor fordult meg az emberek álláspontja?
- A Rosenberg-perrel. Amikor az ottawai szovjet követség tisztviselőjétől - aki leleplezte, hogy Amerikában szovjet kémek dolgoznak - a hólabda elindult és szép lassan görgött, görgött tovább. Leleplezték Allan Nunn Mayt, aztán Klaus Fuchsot, és ezek a vezető atomtudósok mind beszéltek, megadták az információkat. Megnevezték Jakovievet, aki a szovjet követségen volt első titkár és a keleti parton működött rezidensként. Ő aztán megnevezte Harry Goldot. Harry Goldtól pedig eljutottak Dávid Greenglassig, aki nem volt más, mint Ethel Rosenberg öccse. Tőle természetesen eljutottak Ethel Rosenbergig és Július Rosenbergig. Akkor azonban megállt a hólabda, mert ők nem beszéltek. Érdekes módon a sajtó is hallgat a Rosenberg-perről: halálra ítélik őket, de egy szó sem esik az egész ügyről. Elindul a másodfokú per, és még mindig nem beszélnek róla.
Aztán 1951 novemberében, mintegy vezényszóra, hirtelen ez válik az amerikai kommunista sajtó első számú témájává. Mert 1951 novemberében itt, Kelet-Európában javában folynak Csehszlovákiában a Rajk-pernek megfelelő, vele szinte azonos forgatókönyvű per előkészületei. Slansky letartóztatásával aztán egy új elem - a cionizmus elleni harc -is bekerül ebbe a perbe. Nemcsak az amerikai imperializmus ügynökeinek, kémeinek, hanem gyökértelen cionistáknak is bélyegzik ezeket az embereket, s attól kezdve ebben az irányban folyik tovább a harc. Közben az USÁ-ban a kommunista sajtó iszonyatos propaganda-hadjárattal felfújja a Rosenberg-témát, és beveti az antiszemitizmus jelszavát. Új Dreyfuss-ügynek nevezik a pert.
A kommunista sajtó egyébként azért várt kérdés volt, hogy Rosenbergék beszélnek-e vagy sem. Az Amerikai Egyesült Államok törvényhozása ugyanis lehetőséget ad arra, hogy akik beismerő vallomást tesznek, azok enyhébb büntetést kapjanak. A szovjeteknek biztosan tudniuk kellett, hogy Rosenbergék nem beszélnek, mert különben nagy blamázs érte volna a világot behálózó, hatalmas propaganda-hadjáratot. Amerikában eközben a közvélemény felfogta, hogy itt bizony valóban kémkedtek, ez egy konkrét ügy. S ezt jobban megértették az emberek, mint azt, hogy - úgymond - ellopták az atomtitkot.
Azt hihetnők: már szinte untig ismert az egykori kelet-európai koncepciós perek ördögi forgatókönyve. Ismereteink szerint a halálos tisztogatások hátterében a kommunista mozgalom belső hatalmi harca állt. Valójában az ötvenes évek hírhedt justismordjai egy világméretű stratégiai játszmába illeszkedtek, amelynek gyökerei a lenini hatalomátvételt követő esztendőkig nyúltak vissza, amikor a Komintern elkezdte a „nagy összeesküvés˝ szervezését. Schmidt Mária történésszel Zeley László beszélgetett.
- 1953. június 12-én kivégzik a Rosen-berg házaspárt Amerikában. A vád: atomtitok kiadása a Szovjetuniónak. A világ baloldali érzelmű többsége tiltakozik, gyanakvással fogadja a dolgot, arra gondol: koncepciós perről van szó. 1990 őszén azonban a Nyugaton nyilvánosságra került Hruscsov-emlékiratokból kiderül, Sztálin és Molotov között lezajlott egy párbeszéd, amelynek a lényege: Rosenbergék sokat segítettek a szovjet atombomba létrehozásában. Mi itt, Kelet-Európában jól ismerjük saját koncepciós pereinket. Van-e valamilyen megfelelés a nyugati és a keleti eljárások között? És tudjuk-e már, hogy valójában mi történt Amerikában? -Az 1920-as években a Komintern és a Szovjetunió vezetése, elsősorban abból indult ki, hogy a világforradalom itt áll a küszöbön, ezért nagyon elkötelezett funkcionáriusokat küldött a világ minden tájára. Az Amerikai Egyesült Államokban -érdekes módon - sok magyar származású emberük dolgozott.
Magyar rezidensek Amerikában
Kik voltak ezek, s mi volt a dolguk? - Például Lékai János vagy egy Peters nevezetű 19-es magyar; ő írta meg az amerikai kommunista párt kézikönyvét, s annak egyik legfontosabb szervezője volt. Azután Mészáros István, aki aztán a kémfőnök lett a nyugati parton... Mire a New Deal 1933-ban eljut oda, hogy káderekre van szükség, akikkel feltöltheti az apparátust, addigra megjelennek azok a nagyon lágy beszédű, a legjobb amerikai iskolákat végzett, igazán asszimilált amerikai fiatalemberek, akik vagy már eleve a kommunisták beszervezett ügynökeiként kerülnek hivatalokba, vagy később válnak azzá.A harmincas évek közepén mindenesetre már masszív kommunista szervezetek működtek a szövetségi államhivatalokban. Ezek úgy tekintettek Roosevelt elnökre, mint nagyon gyengekezű emberre, egy második Kerensz-kijre. És hát úgyis el fog jönni a forradalom, amit természetesen nem ezek a fehérgallérosok fognak kivívni, de azért ott lesznek a kulcspozíciókban, és majd pillanatok alatt átveszik a hatalmat. - És ezek az emberek kapcsolatot tartottak a Szovjetunióval? Vagy erre nem is volt szükség? - Köztudomású, hogy kapcsolatot tartottak szovjet ügynökökkel. 1945-ben már tudható, hogy sokféle érdekellentét várható a német kérdésben. Ugyanazon év szeptemberében az ottawai szovjet követség egyik alkalmazottja egy aktatáskával átáll. Ebben az aktatáskában olyan iratok vannak, amelyek bizonyítják, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia közös atomvállalkozásába vagy tíz ügynök van beépítve. Kettő közülük - Withakker Chamber és Elisabeth Bently - akkor „kipakol˝ az FBI-nak. Chamber huszonhárom, Elisabeth Bently pedig negyvenhárom olyan, a szövetségi kormányszervekben és másutt magas pozíciókat betöltő tisztviselőt nevez meg, aki szerintük kommunista, és kémként működik, vagy legalábbis felderítő tevékenységet végez. 1945 szeptemberétől az év decemberéig hetvenkét oldalas jelentés készül Truman elnök számára. Abban olyan embereket neveznek meg, mint - mondjuk - Lunchin Currie, Roosevelt elnök irodájának adminisztratív igazgatója vagy Harry Dexter White, aki végül a pénzügyminiszter első helyettese lett. Ő intézi a pénzügyminisztérium összes külkapcsolatát, s ő engedélyezi a hadikiadásokat is legfelső fokon. Szerepel a dokumentumban Alger Hiss, a külügyminiszter-helyettes titkára. így aztán, amikor Potsdamban Németország jövőjéről tárgyalnak, az amerikai küldöttség egyik tagja, Alger Hiss, egy másik tagja Harry Dexter White, s ők ülnek szemben az oroszokkal...
Különös halálesetek
- A szovjet hírszerzés tehát mindent előre tudott, s így nyilván fel tudta készíteni a szovjet delegációt a tárgyalásokra. Teller Ede emlékirataiból kiderül: 1945 júniusában az oroszok már tudták, hogy a következő hónapban felrobban a világ első atombombája. Ugyanazon év szeptemberében részletes leírásuk is volt a nagaszaki bombáról, és azt is tudták, hogy ez más, mint a hirosimai. S mit csinált eközben az amerikai elhárítás, a titkosszolgálat? Nyersen fogalmazva: ült és malmozott? - Természetesen az amerikai titkosszolgálat is elkezdett ez irányban dolgozni. A Hiss-ügy hívta fel először a figyelmet arra, hogy nemcsak kommunista párttagokról van szó, hanem olyan emberekről, akik kémtevékenységet is folytatnak. Hiss tagadott, így hát ötévvel megúszta. Ez volt akkor az egyes számú téma Amerikában. Az angolszász világban ezt az ügyet a mai napig úgy emlegetik, mint nálunk a Rajk-pert. S ez valóban igen szoros kapcsolatban állt a kelet-európai perekkel, különösen a Rajk-perrel, meg az azt követő koncepciós ügyekkel. Alger Hissnek három, vele baráti kapcsolatot fenntartó munkatársa volt a külügyminisztériumban: egy Duggan nevű ember, aztán Kent-Kevin, valamint Noel Field, aki akkor Európában tartózkodott. Az előbbi kettőt az FBI kihallgatta a per kapcsán, majd mindketten rejtélyes módon fejezték be az életüket. Duggan „véletlenül˝ kiesett a negyedik emeleti irodája ablakán, Kent-Kevin pedig borotválkozás közben „véletlenül˝ elvágta a saját torkát. Noel Fieldet is megnevezték a „kiugrott˝ kommunisták a kongresszusi vizsgálatokon azok közt, akik tudtak Hiss dolgairól. Ő egyébként már 1938-ban szerepelt egy kongresszusi jelentésben mint nyilvántartott kommunista párttag. A demokrata adminisztráció az ENSZ főtitkárának jelölte volna Hisst, ezért az oroszoknak rendkívül fontos volt, hogy Noel Field ne lepleződjék le. Meg kellett tehát akadályozni,, hogy a Hiss-perben tanúvallomást tegyen. Es meg kellett akadályozni azt is, hogy bárki, aki tudhat arról, hogy Field valójában milyen tevékenységet végzett, elérhető legyen. Ezért hát letartóztattak mindenkit, aki vele a háború idején bármilyen kapcsolatban állt. És megfordították a tényeket; kijelentették : íme, itt ez a mesterkém, aki az amerikai ügynököket beférkőztette a kelet-európai országok legmagasabb pozícióiba, a közigazgatásba stb., és elkezdték szervezni az ismert koncepciós pereket. Field neve aztán mindenütt szerepel mint afféle nagy machinátor. Ez volt a válasz a. Hiss-perre. Méghozzá úgy, hogy ott, lám, abban a koholt eljárásban szegény Hiss nem vall, nem is lehet semmit sem bizonyítani, nálunk viszont, minthogy ide - úgymond - valóban beépültek^ mindenki vall, mint a karikacsapás.
Mit adtak át Rosenbergék?
A Hiss-ügyet kábultan figyelte az amerikai közvélemény. Mikor fordult meg az emberek álláspontja?
- A Rosenberg-perrel. Amikor az ottawai szovjet követség tisztviselőjétől - aki leleplezte, hogy Amerikában szovjet kémek dolgoznak - a hólabda elindult és szép lassan görgött, görgött tovább. Leleplezték Allan Nunn Mayt, aztán Klaus Fuchsot, és ezek a vezető atomtudósok mind beszéltek, megadták az információkat. Megnevezték Jakovievet, aki a szovjet követségen volt első titkár és a keleti parton működött rezidensként. Ő aztán megnevezte Harry Goldot. Harry Goldtól pedig eljutottak Dávid Greenglassig, aki nem volt más, mint Ethel Rosenberg öccse. Tőle természetesen eljutottak Ethel Rosenbergig és Július Rosenbergig. Akkor azonban megállt a hólabda, mert ők nem beszéltek. Érdekes módon a sajtó is hallgat a Rosenberg-perről: halálra ítélik őket, de egy szó sem esik az egész ügyről. Elindul a másodfokú per, és még mindig nem beszélnek róla.
Aztán 1951 novemberében, mintegy vezényszóra, hirtelen ez válik az amerikai kommunista sajtó első számú témájává. Mert 1951 novemberében itt, Kelet-Európában javában folynak Csehszlovákiában a Rajk-pernek megfelelő, vele szinte azonos forgatókönyvű per előkészületei. Slansky letartóztatásával aztán egy új elem - a cionizmus elleni harc -is bekerül ebbe a perbe. Nemcsak az amerikai imperializmus ügynökeinek, kémeinek, hanem gyökértelen cionistáknak is bélyegzik ezeket az embereket, s attól kezdve ebben az irányban folyik tovább a harc. Közben az USÁ-ban a kommunista sajtó iszonyatos propaganda-hadjárattal felfújja a Rosenberg-témát, és beveti az antiszemitizmus jelszavát. Új Dreyfuss-ügynek nevezik a pert.
A kommunista sajtó egyébként azért várt kérdés volt, hogy Rosenbergék beszélnek-e vagy sem. Az Amerikai Egyesült Államok törvényhozása ugyanis lehetőséget ad arra, hogy akik beismerő vallomást tesznek, azok enyhébb büntetést kapjanak. A szovjeteknek biztosan tudniuk kellett, hogy Rosenbergék nem beszélnek, mert különben nagy blamázs érte volna a világot behálózó, hatalmas propaganda-hadjáratot. Amerikában eközben a közvélemény felfogta, hogy itt bizony valóban kémkedtek, ez egy konkrét ügy. S ezt jobban megértették az emberek, mint azt, hogy - úgymond - ellopták az atomtitkot.