Érdeklődéssel olvastam az Élet és Irodalom március 18-i számában a Végkiárusítás című cikket. A film jegyzet szerzője arról az 1938 nyarán Evianban tartott nemzetközi tanácskozásról ír, amelyen szóba került, hogy a bécsi és esetleg a németországi zsidókat a náci kormányzat „darabonként˝ kétszázötven dollárért áruba bocsátotta volna. A kritikus meditálgat a furcsa ajánlaton, egyebek közt az 1944-es „folytatást” is megemlíti, imigyen: „Negyvennégyben esély lett volna rá, hogy Kaszlner dr. réven a magvai- zsidók kimeneküljenek a gettóból, de végül is nem sikerült az üzlet.˝ Mint a témakör kutatója, hozzáteszem, csakugyan nem sikerült, ennek azonban előzményei vannak. A második világháború kirobbantása után, 1942-ben, a nácik Szlovákiában hasonló üzlettel˝ próbálkoztak, majd később, 1944 júliusában, kétezer litván zsidót is áruba bocsátottak - hasztalanul. A legismertebb es leghírhedtebb próbálkozásuk azonban az Európa-terv volt, amelynek kivitelezése viszont nem a kolozsvári ügyvéd, dr. Kasztner Rezső nevéhez fűződik. (Ö egy másik „küldetés˝, a Bergen-Belsen-ból Svájcba küldött 1685 budapesti zsidó kimenekítésében érdekelt, ez azonban egy másik történet.)
Ami az úgynevezett Európa-tervet illeti, 1944. május 19-én a Becsből a semleges Törökország fővárosába. Isztambulba tartó német futárgéppel két, az utas listán nem szereplő férfi is utazott. Mindkettő magyar állampolgár és mindkettő zsidó volt:
Brand Joel a Gestapótól kapott Eugen Brand névre szóló nemet útlevéllel, Gross (alias Györgyi Andor pedig magyar úti okmányokkal utazott. Brand a magyar zsidóság képviseletében a magyar és maradék európai zsidóság „megmentésének˝ náci tervét akarta ismertetni az isztambuli zsidó szervezetekkel, illetve rajtuk keresztül az angolszász szövetségesek képviselőivel. Gross kettős ügynök volt, akinek a magyar vezérkarhoz fűződő kapcsolatait a szövetségesek es a náci kémelhárítók is használtak. A Gestapo ezúttal Brand szemmel tartásával bízta meg. Brand Joel megnyerő külsejű férfi volt. Erdélyben születet! 1906-ban, élete nagyobbik részét azonban Magyarországon kívül töltötte. Szüleivel, családjával németül beszélt. 1924—26 között megfordult az Egyesült Államokban is. többnyire azonban Németországban élt. Először a német kommunista ifjúsági mozgalomban, majd 1931-tói a cionista szervezetben tevékenykedett. A náci hatalomátvétel után. 1935-ben. tért vissza Magyarországra. Budapesten telepedett le. és a cionistákhoz csatlakozva, a Budapesti Mentőbizottság (Vaada Ezra Vö-Hatzala Bő-Budapes*) munkájában több tucat lengyel szlovák zsidó Magyarországra szöktetésének megszervezésében vett részt.
A náci megszállás 1944. március 19. után a cionisták és az SS között megindult tárgyaláson a Budapesti Mentőbizottság elnökhelyettesén, dr. Kasztner Rezsőn kívül Brand Joel. az SS részéről pedig az Eichmann-féle Sonderkommandó (különítmény) tagjai, köztűk az egyik leghírhedtebb: Dieter von Wisliezeny vettek reszt. A megbeszélések a Wisliezeny által 1942-ben, Szlovákiában lefektetett alapokon folytak: pénzről - életekért, Német részről felújították a már két évvel előbb, Pozsonyban megpendített Európa tervet. 1944-re azonban az ajánlat úgy módosul; hogy az SS nem pénzt, hanem árut, nehezen vagy egyáltalán nemi beszerezhető cikkeket kért. Cserébe 825 ezer zsidónak minősülő magyar állampolgárt, húsz-huszonötezer, többnyire keresztény vallású szlovák zsidót, és a koncentrációs táborokban meg életben lévő foglyokat, összesen tehát több mint egymillió potericiális áldozatot kínált. Az SS ezzel az üzleti ajánlattal indította útnak, angolul jól beszélő, ügyesnek és megbízhatónak tartott Brandot. (Feleségét, gyermeket, anyját es húgait túsznak tekintve Magyarországon tartotta.)
Brand szívesen vállalkozott az útra. Bízott Eichmannék szavahihetőségében, bízott abban is, hogy az Európa-terv mögött meghúzódó náci indítékokat a magyar zsidóság hasznára fordíthatja. Tisztában volt azzal, hogy az általa közvetítendő „ajánlat˝ nem Wisliczeny, még csak nem is Eichmann magánakciója, a háttérben maga az SS birodalmi vezetője, Himmler állt, vagyis az SS sajátos érdekei. Himmler esélyt látott AZ angolszász szövetségesekkel való kapcsolatfelvételre. Ez kettős előnnyel kecsegtetett: kezdeményezői szerepet jelentett volna az SS-nek a háború befejezésének előkészítésében, ráadásul a szovjet fél bevonása nélkül. Az „ajánlat˝ elutasítását (vagy figyelmen kívül hagyását) is a maga hasznára tudta volna fordítani az SS: a „végleges megoldást˝, a hírhedt End-lösungot ellenző belső erőkkel szemben és a világ közvéleménye előtt is bizonyította volna, hogy a zsidók sorsával az ellenfél sem törődik, megmentésükre ő sem hajlandó. Brand „ajánlatával˝ több mint két hónapon keresztül foglalkoztak a szövetségesek. Azonnali visszautasítása felé hajlottak ugyan, ám a palesztinai Zsidó Képviselet (Jewish Agency) és a Zsidó Világkongresszus vezetőinek kérésére hajlandók voltak „mindaddig, amíg az üggyel összefüggő összes kérdést nem tisztázzák, az ajtókat nyitva hagyni˝ - ahogy az USA külügyminisztere, Cordell Hull 1944. június 9-én megfogalmazta. (Brand egyébként kétmillió darab szappant, kétszáz tonna kakaót, nyolcszáz tonna kávét, kétszáz tonna teát és tízezer téliesített teherautót kért. A gépkocsikat a nácik - ígéretük szerint- csak a keleti fronton használtak volna.)
Az angol és amerikai külügy minisztériumok tisztviselői egyetértettek abban, hogy az „ajánlat˝ része a nácik pszichológiai hadviselésének. Himmlerék a feltételek elfogadhatatlanságában bízva a zsidók sorsáért, át akarták hárítani a felelősséget a szövetségesekre. Az ajánlat komolynak nem nevezhető, gyanús csatornákon keresztül jutott el hozzánk. Már csak azért is figyelmen kívül kellett volna hagynunk. Hogy mégis foglalkoztunk vele, annak az volt az oka, hogy bíztunk abban, elháríthatjuk a katasztrófát, mindaddig, amíg valami elfogadható dolog felmerül˝ - írta a brit külügyminiszter, Anthony Edén. 1944. július l-jén. Az angolszász szövetségesek, persze, kötelezték magukat arra, hogy nem bocsátkoznak külön tárgyalásokba az ellenséggel, sem pedig a megbízottaival. Egyébként is, az hogy a nemet hadvezetés a teherautókat csak a keleti fronton vetette volna be, nyilvánvalóvá tette: az SS célja az volt, hogy éket verjen a Szovjetunió es nyugati szövetségesei közé. Brand küldetése egy álcázott különbéke-akció volt, azzal a céllal, hogy beárnyékolja a Szovjet unióhoz fűződő kapcsolatainkat˝ - írta az angol külügyminisztérium, július 18-i véglegesen elutasító döntését indokolva. Két nappal később a londoni Times-ban leleplező cikk jelent meg a nácik zsarolási kísérletéről, elvágva ezzel minden további, az üggyel kapcsolatos megfontolást.
Eközben Magyarországon Eichmannék gettóba tereltek és gyűjtőtáborokba zárták a megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett zsidókat. Május 15-én megkezdődött elszállításuk Auschwitz. felé, napi tíz-tizenkétezer magyar zsidót deportáltak. Amikor tehát Brand Joel a megszállás után életre parancsolt Zsidó Tanács és a cionista Mentőbizottság elnökeinek megbízólevelével útnak indult, a magyar zsidóság sorsa már megpecsételődött. Brand 1944 októberéig angol fogságban maradt, nem tért többé vissza Magyarországra. Feleségével és gyermekeivel Palesztinában találkozott újra.
Schmidt Mária
Ami az úgynevezett Európa-tervet illeti, 1944. május 19-én a Becsből a semleges Törökország fővárosába. Isztambulba tartó német futárgéppel két, az utas listán nem szereplő férfi is utazott. Mindkettő magyar állampolgár és mindkettő zsidó volt:
Brand Joel a Gestapótól kapott Eugen Brand névre szóló nemet útlevéllel, Gross (alias Györgyi Andor pedig magyar úti okmányokkal utazott. Brand a magyar zsidóság képviseletében a magyar és maradék európai zsidóság „megmentésének˝ náci tervét akarta ismertetni az isztambuli zsidó szervezetekkel, illetve rajtuk keresztül az angolszász szövetségesek képviselőivel. Gross kettős ügynök volt, akinek a magyar vezérkarhoz fűződő kapcsolatait a szövetségesek es a náci kémelhárítók is használtak. A Gestapo ezúttal Brand szemmel tartásával bízta meg. Brand Joel megnyerő külsejű férfi volt. Erdélyben születet! 1906-ban, élete nagyobbik részét azonban Magyarországon kívül töltötte. Szüleivel, családjával németül beszélt. 1924—26 között megfordult az Egyesült Államokban is. többnyire azonban Németországban élt. Először a német kommunista ifjúsági mozgalomban, majd 1931-tói a cionista szervezetben tevékenykedett. A náci hatalomátvétel után. 1935-ben. tért vissza Magyarországra. Budapesten telepedett le. és a cionistákhoz csatlakozva, a Budapesti Mentőbizottság (Vaada Ezra Vö-Hatzala Bő-Budapes*) munkájában több tucat lengyel szlovák zsidó Magyarországra szöktetésének megszervezésében vett részt.
A náci megszállás 1944. március 19. után a cionisták és az SS között megindult tárgyaláson a Budapesti Mentőbizottság elnökhelyettesén, dr. Kasztner Rezsőn kívül Brand Joel. az SS részéről pedig az Eichmann-féle Sonderkommandó (különítmény) tagjai, köztűk az egyik leghírhedtebb: Dieter von Wisliezeny vettek reszt. A megbeszélések a Wisliezeny által 1942-ben, Szlovákiában lefektetett alapokon folytak: pénzről - életekért, Német részről felújították a már két évvel előbb, Pozsonyban megpendített Európa tervet. 1944-re azonban az ajánlat úgy módosul; hogy az SS nem pénzt, hanem árut, nehezen vagy egyáltalán nemi beszerezhető cikkeket kért. Cserébe 825 ezer zsidónak minősülő magyar állampolgárt, húsz-huszonötezer, többnyire keresztény vallású szlovák zsidót, és a koncentrációs táborokban meg életben lévő foglyokat, összesen tehát több mint egymillió potericiális áldozatot kínált. Az SS ezzel az üzleti ajánlattal indította útnak, angolul jól beszélő, ügyesnek és megbízhatónak tartott Brandot. (Feleségét, gyermeket, anyját es húgait túsznak tekintve Magyarországon tartotta.)
Brand szívesen vállalkozott az útra. Bízott Eichmannék szavahihetőségében, bízott abban is, hogy az Európa-terv mögött meghúzódó náci indítékokat a magyar zsidóság hasznára fordíthatja. Tisztában volt azzal, hogy az általa közvetítendő „ajánlat˝ nem Wisliczeny, még csak nem is Eichmann magánakciója, a háttérben maga az SS birodalmi vezetője, Himmler állt, vagyis az SS sajátos érdekei. Himmler esélyt látott AZ angolszász szövetségesekkel való kapcsolatfelvételre. Ez kettős előnnyel kecsegtetett: kezdeményezői szerepet jelentett volna az SS-nek a háború befejezésének előkészítésében, ráadásul a szovjet fél bevonása nélkül. Az „ajánlat˝ elutasítását (vagy figyelmen kívül hagyását) is a maga hasznára tudta volna fordítani az SS: a „végleges megoldást˝, a hírhedt End-lösungot ellenző belső erőkkel szemben és a világ közvéleménye előtt is bizonyította volna, hogy a zsidók sorsával az ellenfél sem törődik, megmentésükre ő sem hajlandó. Brand „ajánlatával˝ több mint két hónapon keresztül foglalkoztak a szövetségesek. Azonnali visszautasítása felé hajlottak ugyan, ám a palesztinai Zsidó Képviselet (Jewish Agency) és a Zsidó Világkongresszus vezetőinek kérésére hajlandók voltak „mindaddig, amíg az üggyel összefüggő összes kérdést nem tisztázzák, az ajtókat nyitva hagyni˝ - ahogy az USA külügyminisztere, Cordell Hull 1944. június 9-én megfogalmazta. (Brand egyébként kétmillió darab szappant, kétszáz tonna kakaót, nyolcszáz tonna kávét, kétszáz tonna teát és tízezer téliesített teherautót kért. A gépkocsikat a nácik - ígéretük szerint- csak a keleti fronton használtak volna.)
Az angol és amerikai külügy minisztériumok tisztviselői egyetértettek abban, hogy az „ajánlat˝ része a nácik pszichológiai hadviselésének. Himmlerék a feltételek elfogadhatatlanságában bízva a zsidók sorsáért, át akarták hárítani a felelősséget a szövetségesekre. Az ajánlat komolynak nem nevezhető, gyanús csatornákon keresztül jutott el hozzánk. Már csak azért is figyelmen kívül kellett volna hagynunk. Hogy mégis foglalkoztunk vele, annak az volt az oka, hogy bíztunk abban, elháríthatjuk a katasztrófát, mindaddig, amíg valami elfogadható dolog felmerül˝ - írta a brit külügyminiszter, Anthony Edén. 1944. július l-jén. Az angolszász szövetségesek, persze, kötelezték magukat arra, hogy nem bocsátkoznak külön tárgyalásokba az ellenséggel, sem pedig a megbízottaival. Egyébként is, az hogy a nemet hadvezetés a teherautókat csak a keleti fronton vetette volna be, nyilvánvalóvá tette: az SS célja az volt, hogy éket verjen a Szovjetunió es nyugati szövetségesei közé. Brand küldetése egy álcázott különbéke-akció volt, azzal a céllal, hogy beárnyékolja a Szovjet unióhoz fűződő kapcsolatainkat˝ - írta az angol külügyminisztérium, július 18-i véglegesen elutasító döntését indokolva. Két nappal később a londoni Times-ban leleplező cikk jelent meg a nácik zsarolási kísérletéről, elvágva ezzel minden további, az üggyel kapcsolatos megfontolást.
Eközben Magyarországon Eichmannék gettóba tereltek és gyűjtőtáborokba zárták a megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett zsidókat. Május 15-én megkezdődött elszállításuk Auschwitz. felé, napi tíz-tizenkétezer magyar zsidót deportáltak. Amikor tehát Brand Joel a megszállás után életre parancsolt Zsidó Tanács és a cionista Mentőbizottság elnökeinek megbízólevelével útnak indult, a magyar zsidóság sorsa már megpecsételődött. Brand 1944 októberéig angol fogságban maradt, nem tért többé vissza Magyarországra. Feleségével és gyermekeivel Palesztinában találkozott újra.
Schmidt Mária