A Magyar Köztársaság alkotmánya szerint a mindenkori köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell megjelenítenie, képviselnie. Ezért a Magyar Köztársaság elnöke csak és kizárólag olyan személy lehet, aki a pártérdekeken, a politikai küzdelmeken felülemelkedve képes kifejezésre juttatni a magyar nemzet öszszetartozását. A nemzet összetartozásáról döntöttek a magyar választópolgárok 2004. december 5-én. A Magyar Szocialista Párt túlnyomó többsége, parlamenti képviselői, frakcióvezetése és frakcióvezetője, Lendvai Ildikó, a párt elnöksége és elnöke, Hiller István, valamint az általa választott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, hasonlóan a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjához, illetve elnökéhez, Kuncze Gáborhoz, a határon túli magyarok ellen hergelte a magyar közvéleményt, és nemet mondott a nemzeti összetartozásra.

A magyar jobboldal nem támogathatja szavazataival olyan köztársasági elnök megválasztását, aki a december 5-i népszavazáson nem állt ki a magyar nemzet határon túlra kényszerített részének magyar állampolgársága mellett. Aki akkor nemmel szavazott, vagy hallgatásával segítette a kormánypárt elutasító álláspontját, nem lehet a Magyar Köztársaság elnöke.
Ha tehát a posztkommunista pártok ilyen jelöltet állítanak, az nem kaphatja meg a nemzet érdekeit szem előtt tartó pártok támogatását. Mert tavaly év végén a nemzet összetartozásáról döntött Magyarország. Arról, hogy fenntartjuk-e, immár szabad akaratunkból, azt a lehetetlen helyzetet, amely kizárta a határainkon kívül élő magyar testvéreinket a nemzet tagjai közül, vagy megszüntetjük ezt a természetellenes állapotot. Akkor mindenki szavazhatott, és szavazatával állást is foglalt a nemzeti szolidaritás mellett vagy ellen, a politikusoknak pedig még az is megadatott, hogy érveljenek döntésük mellett.
Az a politikus, aki a nemzetet mint közösséget megtagadta, aki az együvé tartozást elvetette, aki akkor nem lépett fel azzal a jóvátehetetlen, magyarellenes rágalomhadjárattal szemben, amely kenyerünkre ácsingózó, beözönlő parazitákról beszélt, s egy Le Pent megszégyenítő xenofób kampánnyal ágált nemzettestvéreink ellen, nem lehet sem a magyar alkotmány szellemének, sem betűjének értelmében köztársasági elnök.

A jelenlegi törvények sajnos megengedik, hogy a köztársasági elnök megválasztásakor a kétharmados parlamenti többség viszonylagos konszenzust jelentő követelménye, ha nem is az első fordulóban, de félrelökhető legyen. Ezért a kormánykoalíció felelőssége igen nagy a köztársasági elnök jelölésében.

Mert igaz ugyan, hogy állt már ennek az országnak az élén Szálasi Ferenc, Szakasits Árpád és Dobi István is. Őket sem érdekelte a magyarság sorsa, jövője. Megbízóik és egy jól körülhatárolható csoport érdekeit képviselték.
Ma azonban demokráciában élünk, amelynek megvannak a maga játékszabályai, amelyeket nem lehet büntetlenül fölrúgni. Keresztül lehet erőszakolni egy olyan döntést, amelynek eredményeként olyan köztársasági elnöke lesz Magyarországnak, aki nem a nemzet összetartozását kívánja képviselni. A demokráciában a cselekvés határait nem jelöli betonfal. A korlátok és határok mindenekelőtt spirituálisak, és a lelkiismeretben léteznek. Bárhogy lép a koalíció, tudnia kell, hogy döntése nem marad következmények nélkül. Petőfivel szólva: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.”

A szerző történész