Nem furcsa, hogy a „múltat végképp eltörölni” akaró kommunisták milyen gyakran hivatkoztak Niccolo Machiavelli-re, a 15. századi Itália jeles gondolkodójára? „A cél szentesíti az eszközt”– hajtogatták napszámra. Úgy tudni, a firenzei filozófus leghíresebb könyve, „A fejedelem” haláláig mindig ott feküdt Sztálin éjjeli szekrényén.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
„A cél szentesíti az eszközt.” Erre hivatkozva valósították meg Lenin és követői azt a félelemre, tömeggyilkosságra, megaláztatásra épülő totális diktatúrát, amelyre alig van példa az emberiség történelmében. Csak egy dolgot felejtettek el. Olyan célt, amilyet ők tűztek ki, semmilyen eszköz nem szentesít.
Jellemző a húszadik század totális diktatúráira, hogy úgy válogattak az európai kultúra szellemi éléskamrájából, úgy értelmezték hatalmas hagyatékunk egy-egy mondatát – elég, ha most csak Machiavellit vagy a német Friedrich Nietzschét említjük –, hogy közben megfosztották a gondolatokat eredeti szándékuktól, kifordították azokat valódi jelentésükből. A kommunizmussal sok baj van, mondhatnám úgy is, csak a baj van vele. Az egyik első a cél.
Az I. világháború végén, 1917-ben, váratlanul és totálisan összeomlott az Orosz Birodalom. Február zavargásai a cár lemondásához vezettek, Oroszország legitimációs vákuumba zuhant, és kormányozhatatlanná vált, miközben seregei a frontokon harcoltak. A hatalmi űrt októberben a bolsevikok elszánt és hataloméhes csoportja töltötte ki. Vállalkozásukat később nagy októberi szocialista forradalomnak nevezték el, és követendő példaként állították a világ elé.
Minden forradalom új kezdetet ígér. Kitüntetett pillanat, amikor bátor férfiak és nők lépnek a színre, hogy cselekedjenek. Immár nem mások döntenek helyettük, hanem ők maguk veszik kezükbe sorsuk, közösségük, nemzetük, sőt Európa vagy akár az egész emberiség jövőjének formálását. Valahogy így gondolhatták ezt a bolsevikok 1917 októberében Petrográdon. Több mint százhúsz évvel azt megelőzően, 1789-ben, volt már egy hasonló horderejű vállalkozás, amit nagy francia forradalomként tart számon a történelem. Örökségét a bolsevikok vállalhatónak, de egyben továbbfejlesztendőnek gondolhatták. Hogy a bolsevik hatalomátvétel időpontját egyértelműen forradalomként kanonizálhassák, hozzábiggyesztették az októberi dátumot és a szocialista márkanevet. A nagy októberi szocialista forradalom pedig sikeres találmánynak bizonyult, a politikai piacnak több mint hetven éven keresztül megkerülhetetlen termékévé vált. Azt az ígéretet testesítette meg, hogy a marxista tanítás nem pusztán elmélet, hanem olyan konkrét cselekvési program, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén bárhol sikerrel alkalmazható. Ahol az anyagilag ellehetetlenített tömegek felkelnek, hogy kezükbe vegyék sorsuk alakítását, elkergethetik kizsákmányolóikat, és egy jobb, igazságosabb világot teremthetnek: a történelmi fejlődés magasabb fokát jelentő szocializmust. A szocializmusban – hitték és ígérték – megszűnik az ember ember általi kizsákmányolása, eltűnnek az osztályok, okafogyottá válik a haladást stimuláló osztályharc. Megvalósul a kommunizmus, az osztály nélküli, kizsákmányolástól mentes társadalom, a földi paradicsom, amely után az emberiség évezredek óta sóvárgott.
A NOSZF egy új világrend születését hirdette meg. Célként olyan társadalmi modellt kínált fel az I. világháború céltalan pusztításába belefásult európai polgárok számára, amely gyökeres szakítást ígért a régi, „bűnösnek” nyilvánított renddel. Az új, szocialista társadalom, a 19. század individualista, az egyén szabadságán alapuló szemléletével szembefordulva, a háborúban évekre a lövészárkokba kényszerített és egyéniségétől megfosztott, gyors és radikális változásra váró, politikailag könnyen aktivizálható tömegek igényeit elégítette ki. Kollektív jogokon nyugvó új szereposztást hirdetett, amelyben a kizsákmányoló osztálynak keresztelt polgárság vált a legfőbb és megsemmisítendő ellenséggé. Eltüntetésük nem látszott nagy árnak ahhoz, hogy megvalósulhasson végre az egyenlők igazságos és boldog társadalma: a szocializmus.
Ma is akadnak még szép számmal, akik ezt a célt tekintik az éppen 100 évvel ezelőtti esemény vállalható eredetmítoszának, mely aztán és „sajnos” félresiklott. Magyarán: a cél rendben van, a megvalósításba csúszott hiba. Jó, több mint hiba, de a cél ma is „nemes és vonzó”.
Egy évszázad távolából és egy kegyetlen évszázad tudásával, tapasztalatával kötelességünk kimondani:
- Lenin és társainak célja a kezdetektől fogva emberellenes és velejéig gonosz volt. Ez a cél, vagyis a társadalom különböző rétegeinek egymás ellen fordítása, az egyéni szabadság helyett a kollektív jogok és felelősség meghirdetése, továbbá az emberi élet szentségén, a szereteten és részvéten alapuló keresztény hagyomány elutasítása mindennel ellenkezik, ami egyetemes kultúránk fundamentuma.
Lenin és társai nem szocialista forradalmat hajtottak végre, hanem megbízójuk, a Német Császárság pillanatnyi érdekének feleltek meg. Tehát hazaárulást követtek el azáltal, hogy puccsot, államcsínyt hajtottak végre és több mint fél évszázados szenvedést hoztak Európa egy nagy múltú nemzetére, országára! Sőt, ezt a szenvedéstörténetet kiterjesztették a kontinens sok országára és a világ számos részére.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Száz év távolából és egy szabad, független, demokratikus ország polgáraként mindez annyira világosnak és egyértelműnek tűnik. Mégsem eshetünk abba a hibába, hogy alábecsüljük a mindenkori korszellemet.
A leninizmus új politikát, új gazdaságot, új társadalmat és végső soron új, szocialista típusú embert ígért. Magához ragadta a kulturális, ideológiai, értelmezési és tájékoztatási monopóliumot. Lenin továbbfejlesztette Marxnak a Feuerbach-tézisben szereplő, szlogenként idézett gondolatát, miszerint ,,A filozófusok eddig csak különbözőképpen magyarázták a világot, a mi feladatunk, hogy megváltoztassuk”. Lenin gyilkos logikával ugyanis felismerte, hogy a világ megváltoztatásánál fontosabb annak új értelmezési keretbe foglalása, vagyis az, hogy ők „magyarázzák meg” a folyamatokat.
Ehhez új nyelvet és hatásos érvelést alkalmaztak. Ideológiájuk elég egyszerű volt ahhoz, hogy a legszélesebb tömegekre hathasson. A marxizmus–leninizmus lényegét nem volt nehéz megérteni. Ahogy Robert Conquest megfogalmazta, a fő üzenet tudományos és elméleti formába öltöztetve abból állt, hogy a gazdagok meglopják a szegényeket, ezért nekik joguk van elvenni a gazdagoktól, amijük van.
A lengyel filozófus, Leszek Kolakowski szerint „Egyetlen modern társadalom sem létezhet valamilyen legitimáció nélkül. És ez a legitimáció egy totalitárius társadalomban csak ideológiai természetű lehet. A totális társadalmak és a totális ideológia egymást feltételezik.” Amikor pedig már totálissá vált az ideológia, és csak egyetlen magyarázat, egyetlen értelmezési keret, vagyis egyetlen történet és egyetlen igazság létezhet, akkor ennek az egyetlen igazságnak a nevében betiltásra kerülhet az összes többi igazság. És az egyetlen igazság nevében már a korlátlan terror alkalmazása is jogossá válik. De ahol nincs szabadság, ott nincs tere az önálló gondolkodásnak és a cselekvésnek sem.
Mindezt persze sokan és sokkal hamarább ismerték fel, de mire a kommunista világ rémálma Európában véget ért, a „gonosz birodalmának” már mintegy százmillió áldozata volt világszerte.
Az a vonat, amely a német titkosszolgálat jóvoltából Zürichből elindult, súlyos szimbóluma múlt századunknak. Halálvonat ez, akárcsak a XX. század megannyi szerelvénye. Az embermilliókat elpusztítandó tárgyként szállító tehervagonok zakatolása múlt századunk kozmikus háttérzaja.
Utódainknak csak azt tudom kívánni, figyeljenek erre a háttérzajra, tekintsék figyelmeztetésnek!
Köszönöm, hogy meghallgattak.