Schmidt Mária

BEMUTATTUK AZ EGY SZABAD ORSZÁGÉRT CÍMŰ DAL VIDEOKLIPJÉT

A Terror Háza Múzeumban sajtótájékoztató keretében bemutatott klip az Emlékév hivatalos Youtube csatornáján is elérhető. 

A sajtótájékoztatón Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan világtörténelmi jelentőségű esemény volt, amely a mai magyarokat is kötelezi. „A jelenlegi fiataloknak szinte semmilyen személyes emléke nincs a kommunista diktatúráról”, ezért az Emlékév feladata felidézni azt az elementáris erőt, amit az akkori fiatalok éreztek, amikor 1956-ban szembefordultak a kor egyik legnagyobb világbirodalmával.

Schmidt Mária ennek jegyében mindenkit a forradalom jelentette élmény közös építésére kért. Ezt a célt szolgálja a világhírű szerző, Desmond Child által írt dal is, amelyet már csaknem 300 ezren hallgattak meg az interneten.

A sajtótájékoztatón megszólaló Szabó Zoltán a dal felvételénél zenei asszisztensként dolgozott Desmond Child mellett. „Mérhetetlenül nagy lehetőség Magyarország számára, hogy egy ilyen kaliberű zenész a jobbját nyújtja” – mondta el Szabó, aki azt is hangsúlyozta: Child és alkotótársa, Andreas Carlsson svéd producer olyan alázattal végezték el a forradalom dalával kapcsolatos munkálatokat, mintha Bon Jovinak vagy egy másik világsztárnak szereztek volna zenét.

Vastag Csaba, a dal egyik előadója és társproducere ugyancsak kiemelte Desmond Child szerepét, akivel elmondása szerint hatalmas megtiszteltetés volt együtt dolgozni. Hangsúlyozta: jól mutatja Child zsenialitását, hogy személyében 40 toplistás slágert jegyezhet. „Ez a dal egy olyan nemzeti ünnepre született, amely arra hivatott, hogy egyesítsen minket és ne pedig szétválasszon.”, éppen ezért az összes előadó tiszteletdíj nélkül vállalta el a közreműködést – tette hozzá.

Az Egy szabad országért című dalt – amely angol változatban is hallható lesz Steps of Champions címmel – Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Molnár Ferenc "Caramel", Lakatos Mónika és a Romengo, Pál István és zenekara, a Hooligans, valamint egy ötventagú kórus adja elő.

Az Egy szabad országért című dal hivatalos videoklipje: