- Ahogy a holocaust idején elkövetett embertelenségekkel, ha egy emberöltővel később is, de elkövetkezett a szembenézés ideje, úgy a kommunizmus alatti becstelenségekről is számot kell majd adni. És akkor azokat is erkölcsi felelősségre vonják majd, akik a rendszerváltozás megakasztásáért, a teljes posztkommunista elit hatalmon tartásáért és mindenfajta számonkérés elszabotálásáért is elmarasztalhatóak. És beszámoltatják majd őket arról is, miért használták az antiszemita-antifasiszta tematikát a posztkommunista hatalomátmentők érdekében. Pedig jól tudták, hogy Auschwitz óta végletesen más értelmet kapott az antiszemita uszítás. És az antiszemita uszítással való játszadozás? - írja a Janus-arcú rendszerváltozás című friss kötetben megjelent tanulmányában Schmidt Mária történész.

- Mi indít egy történészt arra, hogy az 1990 és 1994 közötti időszakkal foglalkozzon? Ez történetileg még túl közeli, a napi politika szempontjából pedig kissé távoli periódus.

- A kérdése első fele igaz: amit írtam, az valójában nem történeti munka. Az időmeghatározása viszont nem helytálló. Ma 1998-at írunk, most már két kormányzati ciklus van mögöttünk. A második szakasz történetéből pedig mindenki számára kiderülhetett, sőt bizonyítható is, hogy mire szolgált a mű-balhéknak az a sorozata, amit 1990 és 1994 között elénk tálaltak. Ezek tudatos politikai megtévesztési akciók voltak. Nem képzelhető el másként, hogy egy országban ilyen dolgok hirtelen keletkezzenek, majd varázsütésre elmúljanak.

- Az 1990 és 1994 között mesterségesen keltett médiapániknak, hogy Magyarországon antiszemita színezetű kurzus van hatalmon, semmiféle valós alapja nem volt. Mi célt szolgált a hangulatkeltés?

- A történet nem a „zsidókról˝ szólt. Ebben a hecckampányban ők voltak a legkevésbé érdekesek. Ez trükksorozat volt, amit ki lehetett használni, profi módon lehetett mindig tovább és tovább gerjeszteni, állandóan provokálni lehetett vele a másik oldalt, és ami a legfontosabb: ez a mechanizmus nagyon alkalmas volt arra, hogy lejárassa a rendszerváltásban érdekelt erőket, az első demokratikusan választott kormányt és a mögötte felsorakozott rétegeket.

- Nagyon sokféleképpen lehet valakit lejáratni. Miért éppen ezzel?

- Nem. Ez a módszer rendkívül nagy előnyökkel jár. Például nem kell lefordítani idegen nyelvre. Mindenhol értik, mindenhol ugyanazt jelenti és mindenhol szalonképtelen. Bármilyen más jelzőt magyarázni és értelmezni kell, ha egyáltalán le lehet fordítani. Az antiszemitizmus minden nyelven ugyanaz, és politikai alapállásként mindenhol megengedhetetlen. Tökéletesen alkalmas volt arra, hogy kívül-belül diszkreditálják vele az Antall-kormányt.

- A politikai antiszemitizmus valóban mindenhol elfogadhatatlan álláspont. Ugyanakkor mi tette lehetővé, hogy Magyarországon pusztán az ezzel való manipuláció halálos fegyverré váljon? Ez ugyanis egyedi eset a világon.

- Szerintem ennek speciális okai vannak. Azzal egyetértek, hogy ez máshol nem történt meg és talán nem is történhetett volna meg a kommunista utódállamokban. Történelmi okok miatt a többi hasonló helyzetű országban nincs jelentős zsidó kisebbség. Nemcsak a holocaust pusztításai miatt, hanem azért is, mert az azt követő évtizedekben a zsidóság kivándorolt a környező országokból. A magyar zsidóság mindig speciális helyzetben volt, itt nagy számban maradtak zsidó származásúak, akik jelentős szerepet játszottak az ország életében, és természetesen a rendszerváltozás folyamatában is. Ez tény. Akkor lett „zsidókérdés˝ belőle, amikor valakik ezt a dolgot fel akarták fújni. Azt gondolom, hogy rettenetesen veszélyes fegyverhez nyúltak, hiszen bár könyvtárnyi irodalom szól arról, hogy mi az antiszemitizmus oka, és százféle magyarázat van arra, hogy mitől támad fel újra és újra, igazából mégsem tudjuk, hogy miért alakult ki és maradt fenn ez az előítélet. Ezért aztán nyilvánvalóan a tűzzel játszik, aki egy ilyen kérdést a nyugalmi helyzetéből kimozdít, bármiféle indokból.

- Nem érzékelek semmiféle eszmélést azokban a politikai körökben, ahonnan ez a lavina elindult. Ezt a fegyvert megint használni fogják.

- Persze. Már vannak utalások. Tamás Gáspár Miklós Párizsban úgy gondolta, hogy arra kell figyelmeztetnie a Duna-tüntetésen részt vevő barátait és ismerőseit, hogy majd a Dunába lövik mindannyiukat.

- Eddig komoly dolgokról beszéltünk. Ne rontsuk el Tamás Gáspár Miklóssal.

- Ha lenne lelkiismeretfurdalásuk, ha tisztában lennének azzal, hogy milyen veszélyekkel jár ez, ha valóban érdekelné őket, hogy „mi lesz a Weiss nénivel a Dob utcából˝, akkor nem csinálták volna és nem csinálnák ezt az egészet. De nem érdekli őket. Azt gondolják, ha baj lesz, legfeljebb felülnek a repülőgépre, és elmennek.

- Mi motiválhat egy politikai műhelyt arra, hogy ezt a kártyát több év alatt többször is tudatosan megjátssza?

- Volt egy pillanat 1990-ben, amikor bizonyos értelmiségi körök úgy ítélték meg, hogy ezzel a csoporttal szemben, az elitnek azzal a részével szemben, amelyik az első szabad választásokon felhatalmazást kapott a kormányzásra, az ő várakozásaikkal és reményeikkel ellentétben, minden eszköz megengedett. Ez a fontos média-és egyéb pozíciókban lévő vezető értelmiségi réteg úgy érezte, hogy létérdekeit veszélyezteti, ha kiderül, hogy az elitnek van egy másik rétege is. Megdöbbenéssel vették észre, hogy egyáltalán létezik ilyen, mert addig nem is vettek tudomást róla, és még nagyobb megdöbbenéssel tapasztalták, hogy nemcsak hogy létezik, hanem konkurenciát is jelent számukra. Ok pedig nem bírják a versenyhelyzetet. Azt szeretik, ha a társadalom versenyez az üzleti szférában, a gazdaságban, az iparban, de hogy ők is? Azt nem. Nekik nincs versenytársuk. Maguk számára más szabályokat tartanak érvényesnek. Az ő versenytársaik bunkók, mucsaiak és antiszemiták. Ez volt a tétel, amit aztán be is bizonyítottak, szokásos eszközeikkel, mert ma már mindenki tudja, hogy a legnagyobb műbalhék mondvacsinált ügyek voltak.

- Ezek az esetek a koalíció mai működésének tükrében kifejezetten mulatságosnak tűnnek. Vessük össze Hanák Katalint Tocsik Mártával. Ez az elit egy szellemi szkafanderben élt, nem létező szenzációkat kreált magának.

- Most is azt csinálja. Itt volt a dávodi kislány esete. Hetekig csak erről volt szó. Pedig egy választások előtt álló országban talán vannak más érdekességek is. Ott volt Diana hercegnő halála, itt vannak a Habsburgesküvők, mindig van valami. Most ezeket tálalják, most ez áll érdekükben. A médiát vezető emberek nem érdekeltek abban, hogy érdekes politikai műsorokat készítsenek, vagy hogy véleményeket ütköztessenek. Most nem ültetik oda Lengyel Lászlót, hogy mondja el, melyik miniszternek mennyi az ára, mint tették azt az Antali-korszakban.

- A médiaértelmiség fő elve a status quo fenntartása. Természetesen az ő hatalomba jutásuk pillanatától kezdve.

- Azt ők csak úgy gondolták, hogy majd hatalomra kerülnek. Erről szó sincs. Nem hiszem, hogy a médiaháború frontemberei lennének ma az igazi nyertesek.

- Forradalmárokból soha nem lesznek miniszterek.

- Pontosan. A médiában is azok az emberek jöttek elő, akik az 1980-as években már megszokták a lavírozást. Ezek nagyon jól tudják, hogy most a túlélésre kell játszaniuk. Nem mernek akciózni. Főleg nem a kormánnyal szemben, hiszen ezt a kormányt ismerik, tudják, mire számíthatnak.

- A szocialista pártot az SZDSZ a Demokratikus Chartán keresztül legitimizálta. Kiengedte a szellemet a palackból. Az MSZP azóta olyan sokszor végigvert a szabaddemokratákon, hogy ma már elmondhatjuk: a médiaháborút az SZDSZ is elvesztette.

- Olyannyira elvesztette, hogy az SZDSZ-nek most rosszabbak a médiabeli pozíciói, mint az 1990-es évek elején. De ők akarták, hogy így legyen, ők választották meg az eszközt, ők döntöttek úgy, hogy rendszerváltozás helyett egyfajta poszt-Kádár-rendszert szeretnének, és ezért nekik kell majd a lelkiismeretükkel elszámolniuk.

- Ezt a tárgyat ők nemigen használják.

- Dehogynem. Biztosan használják. Egyébként azt hiszem, akkor eszükbe sem jutott, hogy ez lehet a vége. Nagyon lebecsülték a szocialistákat.

- Mindenkit nagyon lebecsülnek.

- Ez az ő nagy problémájuk. Talán már ők is látják. Nem arról volt szó, hogy felkarolják a szocialistákat, legfeljebb azt hitték. Ez az egyik legnagyobb tévedésük, amiért folyamatosan súlyos árat fizetnek. Ezért is vannak úgy elbizonytalanodva. Az a liberális szürkeállomány, ami igenis tündökölt 1990 és 1994 között, mert agresszívek voltak, mert kötelékben repültek, mert minden témát uraltak, nos, ennek vége. Ma már nem képesek a témát és a nyelvet megszabni, ma már nem magabiztosak, és nem repkednek sehová.

- Az MSZP szigorúan a saját szemszögéből nézve kiválóan politizált.

- így van. Az MSZP azt tette, ami a dolga volt. Akkor és addig használta a liberális elitet, amikor és ameddig szüksége volt rájuk. Most nincs rájuk szüksége. De ha lesz, akkor megint előveszi őket.

- Sokatmondó tény, hogy a Parlamentben ötpárti konszenzus az SZDSZ elutasítása.

- Az SZDSZ erre tulajdonképpen nem szolgált rá. Nem csináltak semmi olyat, ami ezt az általános elutasítást indokolttá tenné. Hogy mégis így van, annak egy oka van: az arroganciájuk. Ez azért nagy teljesítmény, hogy egy párt nem politikai, hanem magatartásbéli eszközökkel választja le magát a többiektől.

- Nem adhatnak mást, csak mi lényegük.

- Itt van Magyar Bálint, aki azt mondta, hogy Horn Gyulával soha. Aztán négy év alatt úgy összenőttek, hogy már csupán magasságukban különböznek. Pedig csak akkor mondhatott volna ilyet, ha tudja, hogy nem áll vele semmi áron össze. Ha úgy gondolja, hogy kialakulhat egy kényszerhelyet, akkor ne alázza meg nyilvánosan. A nyilvános megaláztatást senki nem felejti el.

- Ebben a válaszában a liberális elitnek két emblematikus tulajdonságát jelölte meg: mindenki más mérhetetlen lenézését és azt, hogy percenként képesek változtatni a véleményüket.

- Mégis azt mondom, hogy a közutálatot az arroganciájukkal vívták ki, és nem a politikai tetteikkel. Ami, ismétlem, a politikában egyedülálló eset.

- Egy történész számára nyilván árulkodó jelenség, hogy azok a társadalmi szervezetek, amelyek éberen őrködtek négy éven át, most hibernálva vannak.

- Remélem, nemcsak a történésznek, hanem a társadalomnak is. Mára kiderült, hogy mi volt ezeknek a valódi funkciójuk. Alakulhatott volna úgy is, hogy a Nyilvánosság Klub ugyanolyan aktivitással figyeli ezt a periódust is, mint az előzőt. A Demokratikus Charta vezetői is találhattak volna kivetnivalót a Horn-kormány működésében, ha nagyon akartak volna. Ma már tisztán látszik, hogy ezek az „antifasiszta˝ harc eszközei voltak, amelyek kizárólag a mai koalíció előkészítését és a rendszerváltoztató erők el-árulását szolgálták.

- A történelem talán még a politikusok számára is szolgál tanulságokkal. Minden nemzeti erőnek fel kell készülnie, hogy a jövőben ezt a fegyvert elhárítsa.

- Mostanáig csak az egyik félről beszéltünk, de természetesen itt is van másik oldal. Ahhoz, hogy a harc sikeres volt, bőségesen hozzájárult a nemzeti oldal bizonytalankodása és tehetetlensége. Nem beszélve Csurka István megengedhetetlen megnyilatkozásairól, aki a kormányzó párt alelnökeként azt sem kockáztathatta volna meg, hogy akár csak kétértelmű mondatokat mondjon. Egy profi politikus nem viselkedhet egyszerre független értelmiségiként is. Nagyon nagy kárókat okozott, a rendszerváltoztató erőknek és az MDF-nek is. Heroikus küzdelmet kellett vívnia az Antall-kormánynak ahhoz, hogy egyáltalán életben maradjon, és a feltételek is rosszak voltak. Nagyon megnehezítette Antall József dolgát, hogy a hátországban is folyamatosan problémákat kellett kezelnie. Ha megnézzük, hogy hányan morzsolódtak le az MDF parlamenti frakciójából, és összevetjük azzal, hogy Aszódi Ilonán kívül senki más nem hagyta el az MSZP padsorait, akkor látjuk, hogy milyen négy év volt az.

- Ez a különbség az értelmiségiből hirtelen lett politikusok és szürke káderállomány között.

- Egyrészt, ezzel egyetértek, másrészt viszont ne felejtsük el, hogy milyen rettenetes nyomás alá helyezte a média az egyes MDF-es politikusokat, és mennyire felszínesen kezelik ugyanakkor a maiak ténykedéseit.

- Ide próbálok valahogy kilyukadni. Nem mondhatjuk ezt a történetet lezártnak. Ha győz egy vagy több nemzeti erő, akkor nekik a megnyert választások első percétől kezdve tudatosan készülniük kell az antiszemitizmus vádja ellen. Az előretolt ütegek eldördültek: már Orbán Viktor is antiszemita.

- Orbán Viktor már régóta antiszemita, még a Demokratikus Charta idejéből. De ez a generáció már másképpen reagál erre a vádra. Lepereg róluk.

- Politikusi evolúció?

- Igen. Őket már nem lehet ezzel a fegyverrel sarokba szorítani. És ismétlem: elbizonytalanodott a liberális elit is és a közönség is. Mert 1990 és 1994 között sokan elhitték, hogy ez igaz, és sokakat megfélemlítettek. Ma már senki nem hisz bennük.

- Nagyon tréfás lesz, ha hirtelen feltámad a Charta.

- Tényleg nevetséges lenne. De majd kitalálnak egy másik nevet. Olyan mértékben lelepleződtek ezek az eszközök, hogy az talán már nem is volt taktikus.

- A stratégia nem eleme ezeknek a köröknek. Minden eszközüket a napi kényszer határozza meg. Ha belegondolnak, hogy mit jelent a hatalmas háttérrel és beágyazódottsággal rendelkező MSZP rehabilitálása, akkor számukra is kiderül, hogy nem lett volna szabad belevágniuk.

- Akkor még nem tudhatták.

- A Fidesz tudta.

- A Fidesznek profi politikusai vannak. Az SZDSZ vezetése pedig két részből áll: van egy társaság, amelynek tagjai a pártot virtuálisan vezetik, a nagy öregek, akik MSZMP-s, kommunista múltjuk miatt mindig is hívei voltak a szocialistákkal való együttműködésnek. Az értelmiségi réteg pedig egyszerűen lenézte az MSZP-t: sok bunkó funkcionárius, azt sem tudják, ki volt Heidegger. Az igaz, hogy a funkcionáriusok ma sem tudják, hogy ki volt Heidegger, de nem is ezt kell tudniuk. A politizálást viszont ők értik jobban. Hiába nyert meg minden csatát az SZDSZ Horn Gyulával szemben, a háborút elvesztette.

- Mint a Szovjetunióban. Amikor a hihetetlenül képzett és felkészült kommunista főideológusok sorra hullottak el a szürke Sztálin csapásai alatt.

- Megint csak az arroganciájuk okozta a bukásukat. Pedig ha egyenként megkérdezzük őket, biztos el tudták volna mondani, hogy kik a szocialisták, és milyen erejük van. Hogy képzelték, hogy bemennek 54 százalék mellé, és majd ők diktálnak? Nekem az tetszett a legjobban, hogy több száz oldalas dokumentumba foglalták, hogy hogyan fog majd működni a koalíció. Nem is értem: nem tanulták a kommunista pártok történetét?

- Akkor még ott volt nekik a média. Azt hitték, hogy az marad.

- Miért gondolták, hogy marad?

- Térjünk vissza az antiszemitizmussal való vádaskodásra mint harci eszközre. Azért vall elképesztően cinikus gondolkodásmódra ennek a használata, mert ez a fajta kontraszemitázás valóban generál antiszemitizmust. Aki pedig játékból kiált farkast, az nagy bajban lesz, amikor tényleg jön.

- így van. Nagyon veszélyes az, eszköz, és nagyon felelőtlen, aki ehhez nyúl. Pedig ezek az emberek csak itt valakik. Nekik sem lehet érdekük, hogy ebben az országban lehetetlen helyzet alakuljon ki. Nem értem, hogy miért csinálták. Előbb-utóbb megbánják.

- A személyes megbánás egy másik történet. Politikai megbánásra aligha számíthatunk.

- Politikai megbánásra akkor számíthatunk, ha a választáson csúfosan megbuknak. Akkor talán végiggondolják a szerepüket. Hiszen az SZDSZ egészen más pályát is befuthatott volna a magyar rendszerváltozás folyamatában. Nagy vesztesége a rendszerváltozásban érdekelt erőknek, hogy a szabaddemokraták erre kanyarodtak, és elárulták azt a rendszerváltozást, amiért egykor talán ők harcoltak a legbát-rabban.

- Ha nem lépnek koalícióra, az MSZP nem lenne most ilyen erős. Kellett a kétharmad, kellett a nemzetközi elfogadottság.

- A szocialisták eleve nagyon erősek, negyven év óta csak erősödnek. És újraválasztásuk óta erkölcsileg nagyon megacélozódtak. Ezért az SZDSZ mögött álló értelmiség is felelős. Tamás Gáspár Miklós a ciklus kezdetén azt írta, hogy Horn Gyula Európa legjobb miniszterelnöke. Most meg azt írja, hogy rasszista.

- Tamás Gáspár Miklós már mindent leírt, és mindennek az ellenkezőjét is.

- A többiekre is ez áll. Igazolták ezeket az embereket, odaálltak melléjük.

Csermely Péter

„Nem arról volt szó, hogy felkarolják a szocialistákat, legfeljebb azt hitték. Ez az egyik legnagyobb tévedésük, amiért folyamatosan súlyos árat fizetnek. Ezért is vannak úgy elbizonytalanodva. Az a liberális szürkeállomány, ami igenis tündökölt 1990 és 1994 között, mert agresszívek voltak, mert kötelékben repültek, mert minden témát uraltak, nos, ennek vége. Ma már nem képesek a témát és a nyelvet megszabni, ma már nem magabiztosak, és nem repkednek sehová˝

LEXIKON

Schmidt Mária történész. Született 1953-ban Budapesten. Tanulmányai: az ELTE történelem-német szakán végzett 1980-ban. Élete: A diploma megszerzése után szellemi szabadfoglalkozású, majd német műszaki tolmács 5 évig. 1985-ben doktorált történelemből, tanított, kutatott az Egyesült Államokban, Izraelben, Angliában, Németországban, Ausztriában. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen XX. századi egyetemes történelmet tanít. Két gyermeke van.