Schmidt Mária

AZ OKTÓBER 25-I SORTŰZ FELELŐSEIT A MAI NAPIG NEM VONTUK FELELŐSSÉGRE

A Magyar Országgyűlés felsőházi termében ünnepi ülést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére, majd szakmai konferenciával emlékeztek az október 25-i Kossuth téri sortűz áldozataira. Az ünnepi ülésen felszólalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke valamint Stanislaw Tillich, a német Bundesrat elnöke. A szakmai konferencián előadást tartott Schmidt Mária, az '56-os Emlékév kormánybiztosa, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.

Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa előadásában elmondta: hatvan évvel ezelőtt a magyar nép fellázadt a természetellenes zsarnokság ellen, mert normális életre vágyott. Leegyszerűsödött minden: “aki magyar, velünk tart”, hangzott 1956-ban a jelszó. „Nem a »visszaélések«, a »hibák«, a túlzott keménység és a nélkülözés ellen vonultak az utcára a magyarok, (…) hanem a kommunista rendszer ellen, mely ellehetetlenítette a szabadságot, szolgává akarta aljasítani nemzetünket.”

Schmidt Mária kifejtette, az október 25-i demonstráció békésen indult, az Astoria szálló elől érkező több ezer fős tömegben elterjedt, hogy a szovjet katonák a forradalmárokkal vannak. Egy magyar államvédelmi ezredes géppisztolysorozata után azonban „elszabadult a pokol”, megindult az orosz sortűz. A kormánybiztos az események kapcsán Beke Kata ’56-os túlélő, az 1989 utáni első szabadon választott parlament képviselőjének nemrég megjelent Diszkó című könyvéből idézett: Hogy hányan lehettek a halottak? Mondják kétszázan, háromszázan. Azt is látta valaki, hogyan hordják a teherautók a holttesteket a Kerepesi temetőbe, órákig. Többen lehettek. Én láttam azt a teret, telis tele volt halottakkal. Véres csontszilánk hevert a parlament lépcsőjén, egy hét múlva is." Schmidt Mária hangsúlyozta, a vérengzés felelőseit a mai napig nem vonták felelősségre, amiért, mint mondta: „bocsánatkéréssel tartozom, tartozunk.”

Az ’56-os Emlékév kormánybiztosa beszédében felelevenítette: bár november 3-ra a forradalom és szabadságharc minden fontos követelése teljesülni látszott – az ÁVH-t feloszlatták, a szovjet csapatokat úgy tűnt, kivonják az országból, Rákosi és Gerő klikkje kiszorult a hatalomból, éledezett a többpártrendszer, az ország kinyilvánította függetlenségét – a Szovjetunió november 4-én brutális katonai intervencióba kezdett. „Moszkva azért zúdult ilyen hatalmas erővel hazánkra, mert 1956 magyar forradalma nem az életkörülmények, nem a kenyérellátás javítását, vagy a normák csökkentését követelte, hanem a kommunista rendszert magát utasította el, vagyis nyíltan antikommunista volt.”

Schmidt Mária kiemelte: „Ennek az elementáris szabadságvágynak a brutális eltiprásával Moszkva pirruszi győzelmet aratott. Megtartotta a birodalmát, megőrizte a helyét a bipoláris világrendben, tekintélye és ereje még egy darabig megkérdőjelezhetetlen maradt. De a pesti srácok és lányok, a szabadságszerető magyar emberek elleni egyenlőtlen küzdelemben elvesztették az arcukat. Majd hozzátette: „1956 sikeres magyar forradalma, és bukott szabadságharca leleplezte a kommunisták valódi természetét. És ezen már nem tudtak többé változtatni.”

A kormánybiztos kijelentette: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc világtörténelmi jelentőségű esemény. „A magyar fiatalok élet-halál harca egyetemes példázatokra rímelt. Dávid és Góliát küzdelmére, a Gandhi vezette sikeres indiai függetlenségi harcra, a feketék egyenlőségükért folytatott küzdelmére.”

Schmidt Mária hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy az ’56-os hősök méltó helyükre kerüljenek a magyar nemzeti emlékezetben. „Ha Szabó Ilona, Bárány János, Angyal István vagy Kóté Sörös József, Wittner Mária, Sticker Katalin nevét nem tanítjuk iskoláinkban, ha Mesz János, Manszfeld Péter, Dubicz József vagy Rigó István nem kerül bele nemzeti panteonunkba, ha Tandari Judit, Ladányi Sándor, Dózsa László és Szeles Erika nevének hallatán nem húzzuk ki magunkat önkéntelenül, marad-e bármi jelentése annak a szónak, hogy szabadság? Mert ők voltak azok, akik sok más, évtizedeken át névtelenségbe burkolt hőssel együtt nemet mondtak a diktatúrára. És nem csupán nemet mondtak, hanem harcoltak is ellene”.„Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak” – zárta előadását Schmidt Mária az Emlékév mottójával.

Latorcai János kiemelte: a szabadságharcot követő kegyetlen megtorlás mély sebeket ütött a magyar társadalmon, de az 1956-os forradalom mégsem volt kudarc.

Kövér László szerint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc megkerülhetetlen tanulsággal szolgált a korabeli Európának, hiszen a nagyvilág felismerhette a kommunizmus igazi arcát, de épp oly fontos az üzenete a mai európai generációk számára. A házelnök az Országgyűlés emlékülésén úgy fogalmazott: „A forradalom és szabadságharc tanulsága napjainkban pedig arra figyelmeztet, hogy a saját önazonosságának, önrendelkezésének és önbecsülésének fenntartása és védelme nélkül egész Európa, az egész Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők és az államok fölötti, demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének”.

Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke az Országgyűlés ünnepi ülésén tartott felszólalásában kijelentette: 1956-ban a forradalmárok „a gonoszság birodalma”, a Szovjetunió ellen léptek fel. A lengyelek és a magyarok 1956-ban is segítették egymást, az érzelmi kötelék e két nemzet között a legnehezebb időket is túlélte. Európában nemzetek élnek együtt, nem pedig egy etnikailag és kulturálisan egységes nép, és Közép-Európában mindenki érti, hogy bár különbözőek vagyunk, ebben rejlik a legnagyobb erőnk. Mi is megerősíteni, megújítani akarjuk Európát, de a magyar-lengyel barátság is bizonyítja, hogy a különbözőségek megőrzése mellett is lehetséges az együttműködés – mutatott rá.

Stanislaw Tillich, a német Bundesrat elnöke beszédében hangsúlyozta: azok, akik 1956-ban feláldozták életüket a kilátástalan küzdelemben, a 20. század hősei közé tartoznak, áldozatuk nem volt hiábavaló, mert nemcsak a saját országukért, hanem egész Európáért harcoltak. Most Magyarország hosszú történelmének egyik legmegindítóbb eseményére emlékeznek, egy olyan korra, amely sok családnak reményt és gyászt is hozott. Azokat méltatjuk, akik hihetetlen bátorsággal és nagy elszántsággal szálltak síkra a szabadságért és az önrendelkezésért, és többen közülük életüket vesztették e harcban – jelentette ki a német politikus.

Az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak tiszteletére rendezett szakmai konferenciát az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezte.