Trianon 100. évfordulója alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetést a Mandiner és a Millenáris. Három történész vállalkozott arra, hogy átbeszélje azt a traumát, amit a békediktátum aláírása okozott a magyar nemzetnek. A beszélgetés résztvevői Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Szakály Sándor, a Veritas Intézet főigazgatója és Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Intézetének alapítója voltak.

Amíg Magyarország gyászol, a szomszédos országok ünnepelnek. Megfogalmazódik tehát a kérdés, hogy egy ilyen lélektani közegben, mi lehet a méltó ünneplése június 4.-ének.

„A tolvaj nem szereti visszaadni a rabolt holmit, és úgy tartja azt, mintha mindig az övé lett volna”

– fogalmazott Szakály Sándor. A történész szerint a megemlékezés mindannyiunknak joga, így az utódállamok részéről az volna a helyes magatartás, hogyha ezt hagynák az elcsatolt területek magyar közösségeinek. „Sajátos helyzet van, hiszen Romániát leszámítva az utódállamok már nem ugyanúgy néznek ki, mint annak idején.” Hiszen azóta még kisebb darabokra estek szét. Szakály Sándor kiemelte, semmi realitása nincs jelenleg, hogy harckocsikkal bevonulva területeket szerezzünk vissza, így az utódállamok jogai és bizonyos identitása nem sérülne, a bonyodalmat inkább az okozza, hogy valahol történelmet kell teremteni.

Schmidt Mária egyetértett, hogy minden közösségnek joga van úgy emlékezni, ahogy szeretne. „Az, hogy ez a mi számunkra tragédia volt, nem vitatott kérdés, de ez nem jelenti azt, hogy azok, akik jól jártak a mi kárunkkal, ugyanígy gondolkodjanak erről. Ezt nem szabad elvárni tőlük. És nekik sem szabad elvárniuk tőlünk, hogy az ő szemükkel lássuk ezt az egészet” – emelte ki a Terror Háza igazgatója, majd hozzátette: ő személy szerint inkább azokat érzi felelősnek, akik a diktátumot megalkották, azt a nagyhatalmi felelőtlenséget, azt a bűnös magatartást, ahogyan az egész versailles-i békerendszert megkomponálták; nem pedig azokat, akik ebből profitáltak, hiszen ők csak a dolgukat tették.

Schmidt szerint

a kultúrrasszizmus játszotta az egyik legfontosabb szerepet

abban, hogy akkor így alakultak a dolgok, amely szerinte máig nem változott. „Akkor sem tartottak egyenrangúnak minek, és most sem tartanak, úgy vélik, nekik civilizációs küldetésük van, és ennek a célnak az elérése érdekében bármit megtehetnek, oda húzhatják a határokat, ahova akarják.”

Hatos Pál szerint nem az utódállamok népeinek közvéleményére kell haragudnunk, hiszen nem gyilkosokról van szó. Abban egyetértett Schmidt Máriával, hogy a békerendszer hibás volt, és nem váltotta be azt a reményt, melyet a megalkotói hozzá fűztek. „Kiderült, hogy azok csinálták, akik már leszállóágban voltak. A franciák és az angolok. Az ugye ismeretes, hogy az amerikaiak kivonultak, nem írták alá. Egyetértek azzal, hogy valóban kultúrrasszizmus volt” – mondta Hatos Pál, aki szerint

egy olyan Közép-Európa megteremtése volt a cél, amely megakadályozza Németország helyreállítását,

és egyfajta biztonsági övezetet képez majd a bolsevista Oroszországgal szemben. „Egyik számítás sem jött be. Aztán ott volt még az önrendelkezés elve, amelynek nevében megsemmisítettek liberális, soknemzetiségű, multikulturális birodalmakat, és helyette létrehoztak kis országokat” – magyarázta a történész.

Megtörtént-e már a trauma feldolgozása a külhoniak számára?

Szakály Sándor szerint még a mostani generációnál sem történt meg a trauma feldolgozása. „Azt gondolom, meg kell erősíteni ezeket a közösségeket. Ha lenne egy nemzeti minimum itthon, és azt mondanánk, hogy ebben a kérdésben egységesen gondolkodunk, akkor szerintem óriási erőt tudnánk adni a sajnos egyre fogyatkozó magyar közösségeknek” – mondta.

Schmidt Mária úgy véli, hogy a trauma feldolgozásában az segítene, ha a külhoniak ugyanabban a bánásmódban részesülnének, mint az utódállamok többségi tagjai. A történész azonban hiányol bizonyos információkat és forrásokat a korabeli történésekkel kapcsolatban, szerinte néhol homályosan látunk, és nem tudunk szabadon beszélni a Trianon körüli kérdésekről, hiszen

a nyugati világ legitimációja még mindig azon nyugszik, hogy kik voltak a győztesek és a vesztesek

az I. és a II. világháborúban. „Nagyon sok nagyhatalmi érdek fűződik ahhoz, hogy erről ne lehessen normálisan beszélni”– állítja a Terror Háza igazgatója.

Hatos Pál pedig úgy véli, napjainkban hatványozottan nehéz feladat az utódállamokban rekedt magyaroknak vállalni magyarságukat. „Ez azt mutatja, hogy Trianon tovább él” – húzta alá. A történész szerint a gondok azonban már Trianon előtt elkezdődtek, hiszen sok helyen az elrománosodás akkor már javában folyt, ahogyan a szepességi németek is inkább szlovákra váltottak, mint magyarra.

A szlovák miniszterelnök beszéde is terítékre került a beszélgetés során. Schmidt Mária szerint Szlovákia egy erős, sikeres ország, és egy sikeres ország magabiztosabb. Ezt tükrözték a szlovák miniszterelnök szavai, ellenben a román államelnök legutóbbi megnyilvánulásával. „Ne legyen az az illúziónk, hogy azért húzták meg így a határokat a győztesek, mert nem tudtak volna jobbat, vagy nem voltak tisztában az etnikai arányokkal. Azért húzták meg így, hogy mi ne tudjunk egymással szót érteni, és mindig rájuk legyünk utalva, mint döntőbírókra” – jelentette ki.

Hatos Pál úgy véli, hogy

az, amit a szlovák miniszterelnök mondott, mindenképpen nyomot hagy,

hiszen egy rendkívül fontos gesztust tett azzal, hogy elismerte: Szlovákia történelmének egy része közös Magyarországéval. A történész szerint sok a közös érdek a két állam között, és ezekre kell koncentrálnunk.

Kölcsönös gesztusok

Szakály Sándor úgy véli, a többségi nemzetek félnek gesztusokat tenni, hiszen azt meghunyászkodásnak éreznék. Szerinte néhol még abban is akadnak hiányosságok, hogy a külhoni magyarok megtanulják az adott állam nyelvét, nem hogy ez fordítva is így legyen.

Hatos Pál ezen a ponton vitába szállt Szakállyal, szerinte

a legnagyobb ellentétek mindig is a román és a magyar politikai elitek között voltak,

és amíg a román képviselők kitűnően beszéltek magyarul, addig sem Tisza István, sem Jászi Oszkár nem beszélt románul. Kiemelte azonban, hogy Apponyi Albert kitűnően beszélt szlovákul, de ez volt a ritkább eset.

Románia, a bizonytalan?

Schmidt Mária szerint Románia bizonytalansága többek között abból ered, hogy nyomást érez Oroszország felől, másfelől pedig a román politikai elit nagyon gyenge teljesítményt nyújt, állandó kormányválságban élnek.

„Ugyanakkor a román értelmiségieknek és művészeknek elképesztő teljesítményei vannak”

– emelte ki a történész, majd hozzátette: nagy hiányosságunk, hogy még mindig csak a nyugatiak felé nyitunk kultúrában és művészetben is, és nem keressük a velünk hasonló történelmet megélt országokkal a kapcsolatot. „Kulturális tekintetben sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk Romániára, és az összes környező országra” – tette hozzá.

Szakály Sándor elmondta, a kulturális együttműködés valóban fontos lenne, de ahhoz az kell, hogy úgy mutassuk be a közös múltunkat, hogy az valóban közös volt egykor, és egyik fél se akarja kisajátítani. „Nekem az a tapasztalatom sajnos, hogy például azokat a román történészkollégákat, akik gesztusokat gyakorolnak Magyarország vagy a magyarok felé, egyszerűen kizárják a szakmából” – jegyezte meg.

Szavak és tettek

Felmerül a kérdés, vajon mikor válnak tettekké a szavak és a gesztusok. Mert hiába a szép szlovák miniszterelnöki beszéd, ha még élnek a Benes-dekrétumok, vagy még mindig gond van az igazságtalan állampolgársági-törvénnyel. „Mi vesztesek vagyunk. A dekrétumok rólunk szólnak és a nemetekről. A kancellárnak egy szavába kerülne szólni érte, de nem teszi meg, mert nem meri megtenni. Száz év eltelt, de nincs alapvető változás” – mondta Schmidt Mária.

A beszélgetés során az évforduló kapcsán előjött provokációkról is szó esett. Arra a kérdésre, hogy vajon a magyar miniszterelnöknek a történelem érettségi napján posztolt Nagy-Magyarország képe provokációnak számít-e, a történészek szinte egyöntetűen nemleges választ adtak. Hatos Pál azonban megjegyezte:

történész szemmel nézve a térképek sosem ártatlanok.

Szerinte érthető, hogy ez konfliktusokat szült, hiszen az utódállamok számára egy ilyen térképnek igenis jelentése van.

Európai Unió

Hatos Pál szerint, noha az EU pozitív hozadéka, hogy a határok megszűntek és szabadon lehet utazni, a határon túli kisebbségek jogainak kérdése mégsem oldódott meg. „Mi tízmillióan vagyunk itt, és még néhány millióan szanaszét a világban. Amikor a nagyhatalmaknak szóvá tesszük az arroganciájukat, legyünk mindig fegyelmezettek. De ez a politikusok dolga. Ez egy feladat” – mondta a történész.

Schmidt Mária szerint viszont nem csak a politikusok dolga ez. Úgy véli, 

nem jó út, hogy nem készült egyetlen film sem a történtekről,

amely közelebb tudná vinni a külföldiekhez a Trianon-kérdéskört. Szerinte eddig nem foglalkoztunk azzal, hogy miként gondolkodnak rólunk, és ez nagy hiányosság, ezen dolgozni kell még a jövőben.

(Forrás: mandiner)