Schmidt Mária úgy fogalmazott, a Terror Háza Múzeum megnyitásával kikerült a baloldal kezéből az a monopólium, amellyel korábban rendelkezett a múlt értelmezése felett. Így az ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a diktatúrákat össze lehet hasonlítani, ebben pedig nagy segítséget nyújt az, hogy a múzeum épülete a nyilasok és a kommunisták kegyetlenkedéseinek egyaránt a helyszíne volt.
 
Szólt arról, hogy munkásságában a Terror Háza Múzeumra a legbüszkébb, amelynek segítségével a magyar társadalom szembe tudott nézni a kommunista diktatúrával, miközben ˝sokak elhazudott múltját napvilágra lehetett hozni˝. A múzeum segítségével a világ minden területéről ideérkező több millió látogató betekintést nyer abba, hogy ˝min ment keresztül Magyarország a 20. század második felében˝ - állapította meg.
 
Emlékezetett arra: amikor a Terror Háza Múzeum az első Orbán-kormány alatt létrejött, ˝senki nem szólt bele semmibe, (...) nem volt semmiféle megfogalmazott elvárás vagy iránymutatás˝. Elmondása szerint a szabaddemokraták, miután az MSZP-vel kormányra jutottak, nyomásgyakorlással igyekeztek elérni, hogy változtasson a múzeumon, amit nem tett meg. Egyebek mellett szerették volna, hogy a Tettesek fala lekerüljön, és még a főigazgatói tisztségről is megpróbálták leváltani. A Medgyessy-kabinet azonban ebben nem volt a szabaddemokraták partnere - tette hozzá Schmidt Mária.
 
Megemlítette, a történészi pályán az indította el, hogy érdekelte: a korabeli politikusok adott helyzetben hogyan reagáltak, miként tudtak jó döntéseket hozni. ˝Mindig az embert figyeltem, az indulataival, az érzelmeivel, a szándékaival együtt˝ - mutatott rá.
 
A történész erényei közé sorolta a múlt megismerését, az adott kor körülményeinek figyelembe vételét és a széles látókört. Utóbbi azt jelenti, hogy igyekszik a nemzetközi összefüggéseket, a Magyarországon kívüli erőviszonyokat is figyelembe venni - magyarázta.
 
Schmidt Mária fontosnak tartja ezenkívül, hogy a történész ne a mai kor elvárásai alapján ítélje meg a korabeli viszonyokat és cselekedeteket, mert az akkori embereknek az adott korszak gondolkodásmódját, értékrendjét, lehetőségeit és információit figyelembe véve kellett meghozniuk a döntéseiket.
 
Megjegyezte: nagyon sok jó tanára volt, közülük kiemelkedik Diószegi István, Galántai József, Hahn István, Ránki György, Balogh Sándor.
 
Annak a véleményének is hangot adott, hogy ne csak az írott forrásokra támaszkodjanak a történészek, mert a visszaemlékezéseknek nagyon fontos szerepük van a múlt feltárásában, ezzel együtt mindkét forrástípust kritikával kell illetni. Nagyon sokszor a legfontosabb kérdésekről nincsenek dokumentumok vagy hazudnak az iratok, ezért nem lehet kizárólag azokra hagyatkozni - jegyezte meg.