Schmidt Mária

A rendszerváltoztatókra emlékezünk

A 30 éve szabadon emlékévhez kapcsolódóan a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kezdeményezésére a Magyar Posta Elekes Attila André tervei alapján nyolc bélyegből álló alkalmi bélyegkisívet bocsát ki, melyeket 2019. december 16-án mutattak be a Terror Háza Múzeumban. A bélyegekkel a rendszerváltoztatás folyamatában jelentős szerepet vállaló magyar közéleti szereplőkről emlékeznek meg.

Bár az 1989-es közép-európai antikommunista forradalmak legtöbbje nem követelt emberáldozatot, és a diktatúrák kártyavárként omlottak össze, az átalakulás természete közel sem volt békés. A szabadságért, a függetlenségért akár a legnagyobb áldozatra is kész rendszerváltoztatók nélkül a hatalom nem hátrált volna meg ilyen hirtelen. Akik elvállalták a közösség által kimondatlanul is rájuk osztott szerepet, abban a tudatban cselekedtek, hogy a hatalom birtokosai nem ismernek kegyelmet. Ezért nem is vártak kegyelmet, amitől kiállásuk még elsöprőbb erővel bizonyította elszántságukat.

A 30 éve szabadon emlékév célja, hogy „ráirányítsa a magyar emberek és a közép-európai nemzetek figyelmét az akkori események világpolitikai súlyára, nyilvánvalóvá tegye, hogy Nyugat-Európa a második világháborút követően magára hagyta Közép-Európát, ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek – élve a történelmi lehetőséggel – maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket”. A kormányhatározat hangsúlyozza: az emlékév programjait úgy kell kidolgozni, hogy megismertesse az 1989–1990-es évek eseményeit, különös tekintettel a rendszerváltás időszakában már aktív korosztályokra, illetve azokra is, akik életkoruknál fogva még nem tapasztalhatták meg Magyarország szabaddá válását.

A kisív bélyegképein a rendszerváltoztatáshoz kapcsolódó, időközben már elhunyt jeles személyek közül nyolc fő kerül bemutatásra: Csengey Dénes (1953–1991) író, Csoóri Sándor (1930–2016) költő, Csurka István (1934–2012) író, Karátson Gábor (1935–2015) festő, író, Dr. Krassó György (1932–1991) közgazdász, újságíró, Sütő András (1927–2006) író, Dr. Szabad György (1924–2015) történész, Beke Kata (1936–2009) író.

Csengey Dénes (1953–1991) magyar író, politikus. 1972-ben, a hajózási szakközépiskola elvégzése után autószerelőként, segédmunkásként, képesítés nélküli tanítóként, népművelőként dolgozott. 1978-ban kezdett publikálni. Több műfajban is alkotott, esszéket és drámákat egyaránt jegyzett. 1983-ban jelent meg A cella című monodrámája, ezt követően évente jelentkezett újabb írásokkal. 1990-ben Mezítlábas szabadság címmel adták ki a rendszerváltoztatással kapcsolatos esszéit. 1983-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–történelem szakán szerzett diplomát, ezt követően szabadfoglalkozású író, a Fiatal Írók József Attila Körének titkára. 1985-ben ott volt a monori, 1987-ben pedig a lakiteleki találkozón, majd részt vett a Magyar Demokrata Fórum megalapításában is. 1988 és 1991 között a Hitel című lap munkatársa. Az 1989. március 15-én rendezett ellenzéki megemlékezésen ő foglalta le jelképesen a Magyar Televíziót. 1990-től 1991‑es haláláig az MDF országgyűlési képviselője.

Csoóri Sándor (1930–2016) magyar költő, író, politikus. Érettségije megszerzése után, 1950-ben a Pápai Néplap, illetve a Veszprém megyei Népújság munkatársa. 1951 és 1952 között a budapesti Egyetemi Orosz Intézetben orosz–történelem, illetve műfordítás szakon tanult, ám tanulmányait betegsége miatt meg kellett szakítania. Először 1953-ban jelentek meg versei, amelyekben kifejezte a fennálló rendszerrel szembeni kritikáját. 1953 és 1954 között a Szabad Ifjúság, 1954 és 1955 között az Irodalmi Újság, 1955 és 1956 között pedig az Új Hang szerkesztője. 1958-tól 1968-ig szabadfoglalkozású író, majd 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. A kortárs magyar irodalom egyik legtermékenyebb szerzője. Számtalan műfajban alkotott maradandót. Írt szociográfiát Tudósítás a toronyból címmel 1963-ban, számtalan verset, közöttük gyermekverseket. Sára Sándor forgatókönyvírójaként nevéhez fűződik a Földobott kő és a 80 huszár című filmklasszikusok forgatókönyve. Mivel már igen korán a rendszer markáns kritikusává vált, gyakran volt megfigyelés alatt, és komolyabb elismerésekben nem részesülhetett. Rendszerellenes szamizdat írásai miatt szilenciummal sújtották. Az 1980-as évektől kezdve vezető szerepet vállalt a szellemi és politikai ellenzék tevékenységében, részt vett az 1985-ös monori, illetve az 1987-es lakiteleki találkozó szervezésében. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1988 és 1993 között tagja lett a párt elnökségének is. 1988-tól a Hitel szerkesztőbizottságának elnöke, majd 1992-től főszerkesztője. Munkássága elismeréseként számos díjban részesült, így többek között kétszer is megkapta a József Attila-díjat, a Kossuth-díjat, valamint a Magyar Örökség Díjat is, 2008-ban elnyerte a Prima Primissima-díjat, 2014-ben a Nemzet Művésze lett.

Csurka István (1934–2012) magyar drámaíró, író, dramaturg, politikus. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán szerzett diplomát. A főiskolai nemzetőrség vezetőjeként részt vett az 1956-os forradalomban, ami miatt fél évre Kistarcsára internálták. Internálása alatt, 1957-ben „Raszkolnyikov” fedőnéven beszervezték III/III-as ügynöknek, ám később az együttműködés hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították. Főként az írásból tartotta fenn magát; 1956-ban adták ki első elbeszéléskötetét, 1973-tól 1986-ig a Magyar Nemzetbe írt tárcákat. 1981 és 1992 között a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja. Az ’50-es évektől folyamatosan jelentek meg művei. Rendkívül termékeny szerzőként egyaránt alkotott a regény, a novella és a dráma műfajában. Utóbbiak közül kiemelkedik az 1980-ban íródott Házmestersirató című munkája, valamint a 2011-ben publikált Hatodik koporsó című drámája. Művei középpontjában a magyarság sorskérdései állnak. 1985-ben részt vett a monori találkozón, 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1988-tól a párt elnökségi tagja, 1991 és 1992 között alelnöke. 1988 és 1989 között a Hitel szerkesztőbizottságának tagja, 1989-től a Magyar Fórum főszerkesztője. 1992-től fokozatosan ellentétbe került az MDF vezetésével, és amikor 1993 elején indult a párt elnöki posztjáért, Antal Józseffel szemben alulmaradt. Végül 1993 júniusában a párt Országos Választmánya kizárta a pártból. Még ugyanebben a hónapban megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek 1994-től haláláig elnöke, illetve 1998 és 2002 között frakcióvezetője volt. Művészi tevékenységéért kétszer is elnyerte a József Attila-díjat.

Karátson Gábor (1935–2015) magyar író, festő, filozófus, műfordító. Egyetemi tanulmányait az ELTE magyar–német szakán kezdte, majd a jogi karra irányították, de 1957–58-as bebörtönzése miatt tanulmányait meg kellett szakítania. Részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharcban, ahol az ELTE forradalmi bizottságának tagjává választották, részt vett a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének megalakításában. A forradalom és szabadságharc leverése után tovább tevékenykedett és illegálisan terjesztett rendszerellenes lapokat, amiért 1957-ben őrizetbe vették és letartóztatták. Izgatás vádjával három éves börtönbüntetésre ítélték, de 1958 decemberében szabadlábra bocsájtották. Egyetemi tanulmányait nem folytathatta, előbb fizikai munkás, a Nemzeti Színház statisztája, majd a Corvina Könyvkiadó korrektora, 1974-től szerkesztője lett és művészeti pályafutásba kezdett. Először 1964-ben szerepelt az Ernst Múzeum Stúdió tárlatán. 1968-ban a Fényes Adolf Teremben nyílt önálló kiállítása, majd Óbudán, Keszthelyen, 1997-ben a Budapest Galériában állított ki. 1970-ben a krakkói Grafikai Biennálén vett részt, 1997-ben a Vigadó Galériában rendezett Szürenon emlékkiállításon szerepelt. Goethe Faustjának illusztrációiért Szép Könyv-díjat kapott. 2003-ban Munkácsy-díjat kapott, 2006-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Több művészeti és filozófiai írás szerzője. Munkái közül kiemelkedik Ötvenhatos regény című könyve, amelyben saját ’56-os élményeit meséli el. Az 1980-as évektől környezetvédelmi aktivistaként a Duna-kör tagja, így a rendszerváltoztatás egyik jelentős alakja volt. A rendszerváltoztatást követően a Miskolci Egyetemen, a Janus Pannonius Tudományegyetemen, az ELTE-n és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen adott elő keleti filozófiát. 2008-ig a Védegylet tagja volt.

DR. Krassó György (1932–1991) 1956-os szabadságharcos, a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársa, a Magyar Október Párt megalapítója, közgazdász. Budapesten született. 1946-ban belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, és a Rákosi Mátyás Fémművekben esztergályosként kezdett dolgozni. 1951-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanulója, de magatartása miatt 1952-ben először a pártból, majd 1955-ben az egyetemről is kizárták, így diplomáját csak 1976-ban szerezhette meg. Egy évvel később a doktorátust is megszerezte. 1955–1956-ban segédmunkás, majd bérelszámoló. 1956-ban részt vett a fegyveres harcokban, ezért október 25-én letartóztatták, de október 30-án kiengedték. A forradalom alatti és utáni tevékenysége miatt 1957-ben újra börtönbe került, ahonnan csak az 1963-as általános amnesztia idején szabadult, de ezt követően is folyamatos rendőri zaklatásoknak volt kitéve. 1970-ben munkahelyéről is elbocsátották. Az ellenzéki mozgalmakba az 1970-es évek végén kapcsolódott be, több szamizdat-kiadványban is publikált. 1981-ben saját kiadót alapított. 1984 és 1985 között rendőri felügyelet alá helyezték. 1985-ben Londonba utazott, ahol megkapta a menekültstátuszt. Ettől kezdve a BBC, illetve a Szabad Európa Rádió tudósítója. 1989-ben érkezett haza. Megalapította az egyedi kampány-akcióiról híressé vált Magyar Október Pártot, legismertebb akciója keretében 1989 nyarán visszakeresztelte Nádor utcává a kommunista Münnich Ferencről elnevezett utcát. Illegitimnek tartotta és elítélte az állampárt, a szakszervezetek, illetve az ellenzék háromoldalú megbeszéléseit, erős kritikával illette az új választási rendszert. Pártjával a választásokon nem vett részt.

Sütő András (1927–2006) Kossuth- és Herder-díjas erdélyi magyar író. 1947-ben belép a kommunista pártba. 1948-ban felvételt nyer a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára, de tanulmányait egy évvel később félbeszakítva végleg az írásnak szenteli életét, az Ifjú Munkás majd a Falvak Népe munkatársa lesz, utóbbi folyóiratnak 1953-ig a főszerkesztője. Mivel nem tudott azonosulni a korszak politikai elvárásaival, lemond állásáról és Marosvásárhelyre költözik, ahol az Igaz Szó című lap munkatársa lesz. 1959 és 1989 között az Új Élet című folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedik. Írói pályafutása az ’50-es években teljesedett ki, számtalan mű megalkotása fűződik a nevéhez. Legismertebb munkái: az Anyám könnyű álmot ígér (1970) című naplóregény, a magyar nyelv védelmében íródott Engedjétek hozzám jönni a szavakat (1980). A prózai szövegek mellett drámaírói teljesítménye is elismerésre méltó: az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1974), a Csillag a máglyán (1975) és a Káin és Ábel (1977) című drámái egyaránt az anyanyelv védelmében íródtak. 1982-ben Csoóri Sándorral és Illyés Gyulával kezdeményezi a Hitel című folyóirat elindítását. Az 1980-as évekre állandóvá vált állambiztonsági megfigyelése, lakását lehallgatták, vendégeit igazoltatták, műveit szigorúan cenzúrázták, darabjainak előadását letiltották. 1989 decemberében felszólal a marosvásárhelyi forradalmi gyűlésen. Részt vállal a Nemzeti Megmentési Front megyei szervezetének tevékenységében, és tagja lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének. Szervezője az 1990. február 10-én, Marosvásárhelyen közel százezer főt megmozgató, a magyar anyanyelv védelmében megrendezett gyertyás-könyves felvonulásnak. Március 19-én a városba szállított leitatott és husángokkal felszerelt románok szabályosan megostromolták az RMDSZ helyi épületét. Az épület elhagyására készülő Sütőt megtámadják, súlyosan bántalmazzák, ekkor veszíti el bal szeme világát. Az 1990-es években a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke lesz. Hosszan tartó betegség után, életének 80. évében, 2006-ban hunyt el.

Dr. Szabad György (1924–2015) magyar történész, egyetemi tanár, akadémikus, politikus. 1942-es érettségijét követően zsidó származása miatt nem tudott továbbtanulni, ezért 1944-ig, munkaszolgálatra történt behívásáig kertészként dolgozott. Munkaszázadától megszökött, és bujkálni kényszerült, ám 1945-ben a szovjetek is kényszermunkára deportálták, ahonnan szintén sikerült megszöknie. 1945 és 1946 között a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt tagja. 1950-ben az ELTE-n történelemtanári és levéltáros diplomát szerzett. 1949-től 1951-ig az Országos Levéltár gyakornoka, utóbb levéltárosa. 1950-től az ELTE aspiránsa, majd 1954-től adjunktusa. 1955-ben kandidált, 1956-tól docens. Az 1956-os forradalom alatt az ELTE Bölcsészettudományi Karán tagja a Forradalmi Bizottságnak. E szerepvállalása miatt a forradalom után zaklatták. 1969-től akadémiai doktor, 1970-től egyetemi tanár, 1994-ben megkapta a professor emeritusi címet. 1982-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-tól rendes tagja. Történettudományi írásai a reformkor történetét és a korszak nagy szereplőinek politikai életpályáját dolgozták fel. A polgárosodás útján címmel tanulmánykötetet jegyzett 1990-ben. Négy évvel később jelent meg Kossuth Lajos üzenetei című összeállítása, ezt követte Wesselényi és Kölcsey című kötete 1997-ben. 2017-ben posztumusz jelent meg önéletrajzi kötete, Aradtól az Országgyűlésig címmel, amely rendkívül fontos adalékokkal szolgál a magyarországi rendszerváltoztatás történetéhez. 1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón, valamint a Magyar Demokrata Fórum alapításában. 1989-től 1994-ig a párt elnökségének tagja, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain a párt egyik képviselője. 1990-ben képviselő, az Országgyűlés alelnöke, majd elnöke. 1996-ban csatlakozott az MDF-ből kiváló Magyar Demokrata Néppárthoz, 1997-től a párt frakciójának egyik helyettes vezetője. Az 1998-as választásokon nem szerzett mandátumot, 2011-ben pedig kilépett az MDNP-ből. Több kitüntetés birtokosa: 2000-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, 2006-ban pedig a Széchenyi-díjat.

Beke Kata (1936–2009) magyar pedagógus, politikus, publicista, író, az Antall-kormány oktatási államtitkára. 1964‑ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem–magyar szakos tanári diplomát. Az 1956. október 25-ei Kossuth téri sortűz egyik túlélője. A véres nap történetét Diszkó című novellájában örökítette meg 1977-ben, mely művét csak a rendszerváltoztatás után ismerhette meg a nagyközönség. 1956 és 1962 között a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetének laboránsa. 1962‑től 1972‑ig a Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat beszerzési előadója. 1972 és 1979 között a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola kollégiumának nevelőtanára, később a főiskola oktatója. 1979 és 1982 között a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont előadója, 1982‑től 1990‑ig gimnáziumi tanár. 1978-tól jelentek meg elbeszélései és esszéi. 1988‑ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja. Még ugyanebben az évben belépett a Magyar Demokrata Fórumba, ahol 1989‑től 1990‑ig az országos választmány tagja lett. A párt oktatási programjának egyik kidolgozója. 1990‑ben az MDF színeiben bejutott a Parlamentbe, 1990 és 1991 között a frakció elnökségi tagja, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára. Mivel oktatási elképzeléseit nem tudta megvalósítani, egy évvel később lemondott a tisztségéről és kilépett a pártból, majd 1994‑ig független képviselőként dolgozott tovább. 1993-ban publikálta Jézusmária, győztünk! című memoárját, amelyben a rendszerváltoztatással kapcsolatos benyomásait és politikusi tevékenységét dolgozta fel. 1991 és 1996 között a Nemzeti Demokrata Szövetség tagja. Több kitüntetés birtokosa: 1992-ben elnyerte a Comenius emlékérmet, majd 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.