Márai Sándor szerint Budán lakni világnézet, de Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója bebizonyította nekünk, hogy Pest kulturális központjában születni és felnőni legalább annyira szemléletformáló örökség, mint azt a kassai író a Duna fővárosi jobb partjáról gondolta.

Schmidt Mária az Andrássy út vonzáskörzetében töltötte a születésétől a felnőttkoráig tartó esztendőket, s aztán a Terror Háza Múzeum főigazgatójaként visszatért erre a környékre. Gyermekként egyáltalán nem tartotta magát a szerencse fiának amiatt, hogy bármelyik irányba indul el a Zichy Jenő utcából, színházakba, palotákba, kávéházakba ütközik. ˝A környék leglepukkantabb háza volt a miénk, és a rendszerváltoztatás után is a legutolsók között hozták rendbe˝ - meséli. Megállunk a Zichy Jenő utca 27-es számú háza előtt. Schmidt Mária meglepődik, hogy még a kukucskálót is rács védi, s ha azon belesünk, belül is a plafonig hatalmas rács választja el a bejárati folyosót a belső udvartól. Nem így volt ez régen, minden tárva-nyitva állt, sőt belül az épület össze volt kötve a szomszédos házzal. Így viszont meg sem kíséreljük, hogy bejussunk, pedig innen az utcáról nem látszanak az ablakok: a második emeleten lévő lakás a gangos ház belső udvarára nézett. Három gyermeket nevelt itt a tolmács, idegenvezető anya és a gyermekorvos apa. Nekik két szobájuk volt, a társbérlőket pedig - házaspár fiúgyermekkel - egy szoba illette meg.

Schmidt Mária, akinek történészként, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanáraként is fő témája a diktatúrák kora, a szocializmus kezdeti éveinek termékét, a társbérlet intézményét nem élte meg sorscsapásként. Testvéreivel beleszületett ebbe a helyzetbe, természetes volt számára, hogy idegenekkel laknak együtt.

Persze akkor sok minden máshogy volt, például alig volt autó, a környék gyerekei ide, a Zichy Jenő utcába jártak focizni, Schmidt Mária a csapat teljes jogú tagja volt. Az ő házuk előtt rajzolták fel az úttestre a lábtengópályát, és nem kellett attól félni, hogy a gyerekeket elgázolják. Autók, üzletek nem, de műhelyek voltak az utcában, tevékenységükkel időnként elviselhetetlenül nagy zajt okozva. Megtudjuk, hol működött egykor az esernyőjavító és a mérték utáni szabóság - kísérőnk meglepődik, hogy utóbbinak a cégtáblája még mindig olvasható a Zichy-Nagymező utca sarkán lévő épületen, holott ezer éve bezárt. ˝Ide jártam mindig a ruháimat átalakíttatni˝ - meséli.

Az otthontól pár percre volt a Lovag Utcai Általános Iskola. A főkapun most érdeklődéssel olvassuk a feliratot: Drégelyvár Oktatási Központ. A biztonsági őröktől kapunk felvilágosítást: OKJ-s képzést nyújtó intézmény költözött az épületbe. ˝Ha sietni kellett, három perc alatt lehetett ideérni, s az út eltarthatott nyolc percig is, ha nem kellett˝ - idézi fel Schmidt Mária az iskolába járás hangulatát. S ma már csak nevet azon, ami gyermekként megviselte, hogy ének tagozatos diákként kiállították a kórusból, és hogy a kisujja nem ért el a furulyán az utolsó lyukig. Így hát harmadiktól a szülei átíratták a párhuzamos osztályba, s innentől a zene helyett az ulti és a foci töltötte ki a szabadidejét.

Visszasétálunk a Nagymező utcára, az Operaház felé haladva megnézzük, hol volt a maszek cukrászda, amelyben 50 fillérért lehetett egy gombóc fagyit venni. Schmidt Máriától megtudjuk, hogy négyéves korában vitték el szülei Csajkovszkij Diótörőjére. Édesanyja barátnője operaénekes volt, így folyton ott téblábolt az épületben. És máig az opera jelenti számára a legnagyobb szórakozást. Átmegyünk a túloldalra, a Művész Kávéházhoz. ˝Kis Gerbeaud-nak is hívták, még a háború előtt ez a Gerbeaud fióküzlete volt˝ - mondja Schmidt Mária, aki gyermekként gyakran megfordult odabent, mert édesanyjának itt volt a törzshelye.

Elhatározzuk, hogy nem szállunk fel a földalattira, hanem végigsétálva az Andrássy úton, gyalog megyünk el Schmidt Mária egykori középiskolájáig. A diktatúra éveiben Sztálin útnak, Magyar Ifjúság útjának, Népköztársaság útjának is nevezett, 2310 méter hosszú sugárút fasorával és egyedi kandelábereivel, a Hősök terén a város fölé magasodó Gábriel arkangyallal különleges hangulatú helyszíne a fővárosnak. Elegáns kávéházak, éttermek, fényes és drága üzletek, butikok előtt sétálunk el, amelyek Schmidt Mária gyermekkorában még nem léteztek.

A Liszt Ferenc térre érve pedig megtudjuk, hogy itt volt a baráti találkozók színhelye (˝itt bandáztunk˝), ám akkor még nyoma sem volt a mai divatos szórakozónegyednek. Az Oktogonon Schmidt Mária megint felidézheti diákéveit, igaz, akkor a helyet November 7. térnek hívták. Itt volt a Savoy, amelyből mára Burger King lett, és az Abbázia, amelynek épületében ma a K and H bank található. ˝Itt ettünk mindig sült krumplit, vagy 15-20 gimnazista, ezt tudtuk megfizetni.˝

Az Oktogon után kezdődik az igazi Andrássy úti hangulat, a fasorjelleg, itt az út tizenegy méterrel szélesebb. Most nem időzünk az Andrássy 60. előtt, hiszen a Terror Házánál lesz majd sétánk végállomása. Elhaladunk a régi Zeneakadémia és a Képzőművészeti Egyetem patinás épülete mellett, s a köröndnél, Kodály Zoltán egykori lakásánál jut eszébe kísérőnknek, hogy a neves zeneszerző többször is megfordult zene tagozatos általános iskolájában. A volt szovjet - ma orosz - nagykövetség épületét elhagyva letérünk a Munkácsy Mihály utcába, a Kölcsey Ferenc Gimnázium felé. A több mint százéves iskola kétemeletes, szecessziós díszítőelemekkel ékesített épületében (Lechner Ödön tanítványa, Körössy Albert Kálmán tervezte) sok híres ember tanult. Schmidt Mária német tagozatra járt. ˝Salamon-Rácz Tamásné dr., a némettanár kivételes műveltségű és tudású ember volt, fölnéztem rá, és nem utolsósorban megtanultam németül˝ - mondja. Olyannyira, hogy innen vezetett az útja az ELTE magyar-német szakára.

S miközben visszasétálunk az egykori Sugárútra, azt is megtudjuk, hogy Schmidt Mária egyetemistaként már a férjével lakott a Zichy Jenő utcai lakásban, ahonnan a szülei elköltöztek. A nyolcvanas évek közepén aztán nekik is lett saját lakásuk Újpesten, ahol pár hónapig éltek, és végül addig cserélgettek, mígnem a XI. kerületben kötöttek ki, s később innen költöztek át a II. kerületbe. Viszont több mint tíz éve ismét az Andrássy úthoz köti a sorsa: akkor merült fel, hogy létre kellene hozni a Terror Háza Múzeumot.

És végszóra meg is érkezünk az Andrássy út 60.-ba. Az épületben 1937-től a Szálasi-féle nemzetiszocialisták rendezkedtek be, majd az ÁVO és az ÁVH székháza volt 1956- ig. A XX. századi diktatúrák áldozatainak emléket állító múzeumba alig tudunk bemenni a sorban álló tömegtől. A Terror Háza Múzeum karakteresen meghatározza az utcaképet: nemcsak a főváros által először nem engedélyezett pengefal miatt (amelyen a kivágás, ha megfelelő szögben éri a nap, a terror szót vetíti az épületre), de az épület előtt áll a vasfüggöny 1989-es lebontására emlékeztető műalkotás - F. Kovács Attila tervei -, és a berlini fal egy darabja is. ˝Sokan idegennek és merésznek tartották a homlokzatot, de ha az ember nem bátran és merészen alkot meg valamit, akkor az már a megvalósításakor elavult lesz. Ami nem hökkenti meg az embereket, az nem állja ki az idő próbáját˝ - mondja Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum kiállta, hiszen ma a főváros felmérése szerint a legnépszerűbb múzeum Budapesten, és a külföldieknek is az első számú kötelező látványosság.

Forrás: valasz.hu