Schmidt Mária

A LENGYEL ÁLLAMFŐ LESZ AZ OKTÓBER 23-I ÜNNEPSÉG DÍSZVENDÉGE

A lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda érkezését Balog Zoltán, az 1956-os Emlékbizottság elnöke jelentette be a testület hétfői ülése után, Schmidt Mária társelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, a Terror Háza Múzeumban.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az 1956-os Emlékbizottság elnöke elmondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett Andrzej Duda lengyel államfő szólal majd fel az október 23-i Kossuth téri nagygyűlésen.

A tárcavezető az Emlékév pályázatai kapcsán kijelentette: eddig 283 település nyert el pályázati forrást ’56-tal kapcsolatos rendezvény szervezésére vagy emlékhely kialakítására, és ez a szám várhatóan emelkedni fog, hiszen az önkormányzatok számára újabb támogatási kört írnak ki a közeljövőben. Balog Zoltán kitért rá: az október 22-től november 4-ig tartó központi ünnepségsorozatról később adnak tájékoztatást.

Az Emlékbizottság elnöke beszélt arról is, hogy megnézték az évfordulóhoz kapcsolódó imázs- és reklámfilmeket, valamint meghallgatták Desmond Child dalát is, amelyet a testület alkalmasnak talált arra, hogy a lehető legszélesebb rétegeket megszólítsa.

Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa, az Emlékév társelnöke közölte: eddig 1094 pályázatot értékelt ki az Emlékbizottság, és ezek közül 725-en részesülnek támogatásban. Hozzátette: 112 határon túli városban is rendeznek programokat, a külföldi programok szlogenje a „Freedom first” lesz. Leszögezte: „ezzel a határokon túlra is elvisszük ’56 dicsőségét és azt a büszkeségét, amit mi érzünk 1956 hőseivel kapcsolatban.”

Az Emlékbizottság társelnöke elmondta, a Budapesten meglévő négy mellett az ország tizenkilenc megyeszékhelyén is helyeznek el 1956-ról megemlékező épülethálókat, valamint tűzfalfestéseket. Utóbbiakkal kapcsolatban az érdeklődők megtudhatták: a fővárosban jelenleg kettő ilyen falfestés látható, de hat újabbat is terveznek. Schmidt Mária tájékoztatása szerint emellett 245 OTP-fiókban, 295 Mol-benzinkútnál, a 4-6-os villamoson, a 2-es metrón, a budapesti tömegközlekedés buszain, citylight-posztereken, a MÁV 155 vasútállomásán, továbbá a közszolgálati rádióban és televízióban is lesznek a forradalomra és szabadságharcra emlékeztető megjelenések.

Schmidt Mária végezetül arról is beszélt: a nemzetközi médiakampányra kiírt közbeszerzés eredményeként kilenc ország tizenhárom világvárosában jelenik meg az 1956-os forradalom témája, eközben pedig mintegy 120 olyan külföldit látnak vendégül az eseménysorozat ideje alatt Magyarországon, aki hat évtizeddel ezelőtt segítette a magyarokat.