A kommunista diktatúrából sokan nagyon simán jutottak át a demokrácia viszonyai közé, köztük olyanok, akik most reggeltől estig a demokrácia védelmezőiként tüntetik fel magukat – konkrét nevek említése nélkül erről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint az ő számonkérésükkel még adósok vagyunk. Úgy látja ugyanakkor, hogy sok minden történt már a kommunizmus megismerése és feltárása érdekében, és egy évtizeden belül Nyugat-Európa is el fogja ismerni az akkor elkövetett bűnöket.
- Nemrég bejelentették Rétvári Bencével, a közigazgatási tárca politikai (parlamenti) államtitkárával, hogy 142 embertől vonják meg egykori kommunista kitüntetése után járó nyugdíjpótlékát. Kiket vizsgáltak és kiket érintett a megvonás?
- Több mint ezer olyan ember volt, akitől az első szabadon választott parlament képviselői elvették a kommunista időszakban kapott kitüntetések után járó, korábban egyértelműen politikai okokból folyósított, élethosszig tartó nyugdíjpótlékát, amelyeket a házastársak, is megkaptak. A Horn-kormány időszakában azonban, 1994 és 1998 között a kormány és a parlament javaslatára Göncz Árpád köztársasági elnök visszaadta azt az érintetteknek. Most volt lehetőség arra, hogy újra megnézzük ezt a kört és a kormány, az azóta elfogadott törvényeknek megfelelően intézkedjen az ismételt megvonásról.
- Kikre kell gondolni?
- Ez a kiegészítés a diktatúra kedvezményezettjeinek megjutalmazása volt, amit politikai érdemek alapján lehetett megkapni. Én azt gondolom, hogy ez egy példátlan privilégium volt, amit nem helyes, ha a demokratikus viszonyok között is fenntartunk.
- Az ´56-os megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla nevét is lehetett hallani az érintettek között.
- Biszku Béla valóban kapott az eleve magasnak minősülő nyugdíja mellé egy havi, kiegészítő összeget. Ezt már elég régóta folyósította a magyar állam és élethosszig kellett volna fizetni. Az új törvénnyel most ez megszűnt.
- Körülbelül 8 és 16 ezer forint közötti összegeket vontak meg, véleménye szerint ez érdemi elégtétel?
- A nyugdíjpótlékok elvétele egyfajta igazságtalanságot szüntet meg, ettől az intézkedéstől ennyit kell várni. Nem arról van szó, hogy ezzel történelmi igazságot szolgáltattunk volna, de mindenesetre egy olyan plusz privilégiumtól fosztottuk meg őket, amelyet szerintem a demokratikus Magyarországnak nem kell számukra biztosítani. Ha nem is minden igazságtalanság szűnt meg ezzel, legalább egy lépés történt.
- Történt még néhány, az elmúlt három évben megszületett a Lex Biszku néven emlegetett törvény, a kommunista bűncselekmények elévülhetetlenségét kimondó szabályozás és az alaptörvény is világosan rendelkezik a kommunista időszakról. Mégis, miért kellett erre 20-23 évet várni?
- Ezzel nem értek egyet, hiszen az első szabadon választott parlament már foglalkozott ezekkel a kérdésekkel: a nyugdíj-privilégiumok elvétele mellett elfogadta a büntetőjogi szabályozás kapcsán a Zétényi-Takács törvényt is. Az, hogy az akkori Alkotmánybíróság és különös tekintettel annak akkori elnöke, Sólyom László ezeket az igazságtételi törvényeket és törekvéseket alkotmányellenesnek ítélte, a magyar demokratikus fejlődés egyik tragédiájává vált. Sólyom ugyanis úgy ítélte meg, hogy a jogállami kontinuitás fontosabb, mint a történelmi igazságtétel. Rejtély a számomra, hogy vajon milyen jogállami kontinuitás lehet egy totális diktatúra és egy demokrácia között? Ezért kellett ilyen hosszú ideig várni, hogy újra legyen egy olyan kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány, amelyik újra előveszi ezt a kérdést.
- Az eddig felsoroltakon kívül mire lenne még szükség a véleménye szerint?
- Sok minden történt már, hiszen sokkal többet tudunk arról, hogyan működött a diktatúra, milyen bűnök terhelik a működtetőket. De, véleményem szerint sokkal többet kellene foglalkozni a diktatúrának azokkal a kedvezményezettjeivel, akik például az értelmiségiek közül kerültek ki. Kik voltak, akik a diktatúrából profitáltak, és milyen előnyük származott belőle. Nagyon sokan, nagyon simán jutottak át a demokrácia viszonyai közé, köztük olyanok olyanok, akik most reggeltől estig a demokrácia védelmezőiként tüntetik fel magukat. Sajnos megtehetik ezt anélkül, hogy bármikor is számon lenne kérve rajtuk, hogy mit tettek ők a diktatúra legitimálása, igazolása érdekében. Ezzel még adósok vagyunk.
- Mi hiányozhat ahhoz, hogy ez megtörténjen? A politikai akarat?
- A politikai akarat nem elég ehhez. Sokkal nagyobb közfigyelemben kellene részesíteni azokat a kezdeményezéseket, amelyek felhívják ezekre a témákra a figyelmet. Nálunk, a Mindszenty-kiállításon egy falon bemutattuk azokat, a publicistákat, akik egykor részt vettek a Mindszenty hercegprímás elleni rágalomhadjáratban. És bizony sok olyan újságírónak, közszereplőnek az arcát lehet látni, a nevét lehet olvasni, akik jelentős szerepet játszanak akár a mai napig is a közéletünkben. Anélkül, hogy ezért a tettükért bocsánatot kértek volna.
- A politikai közbeszéd egyik pillérévé vált az elmúlt időszakban a kommunizmus megismerésének részeként az ügynökakták nyilvánossága. Ön ezt támogatná?
- Persze, de szerintem ez azért kicsit el van túlozva. Az ügynököknél számos életút van. Van, akit megzsaroltak, van, aki önként lett ügynök. A magyar szabályozás szerintem most is lehetővé teszi ezeknek az aktáknak a megismerését, viszont azt gondolom, ha már ennyi ideig nem történt meg a teljes nyilvánosságra hozatal, érdemes ezt a továbbiakban is differenciáltan kezelni. Nem biztos, hogy listáknak és különféle manipulatív anyagoknak az előtérbe helyezése a tisztánlátást segítené. Ügynöknek sok olyan embert is beszerveztek, mondjuk zsarolással, aki nem ártott senkinek. Őket még egyszer meghurcolni megint csak azoknak az érdeke, akik egyébként őket megzsarolták, akik megrendelték ezeket az intézkedéseket. Sokkal többet kéne a „megrendelői” oldalról beszélni, a a politikai bizottság tagjairól, a központi bizottság titkárairól, munkatársairól, stb. hiszen mégiscsak ők voltak a hatalom letéteményesei.
- Elég lenne a még nagyobb nyilvánosság a tevékenységükkel kapcsolatban vagy esetleg másra is gondol?
- El tudok képzelni olyan – idézőjelben értem – pereket a televízió képernyőjén, ahol nekik a nyilvánosság előtt kellene számot adniuk kell. Olyanokra gondolok például mint Rákosi Mátyás, Kádár János stb. és a többi kisebb hatalmú vezető is. Sokkal jobban ki lehetne használni a televízió lehetőségeit. A Terror Háza Múzeumban például van egy tettesek fala, ahol ott van a fényképe nagyon sok ávós pribéknek, akiket az igazságtételi törvények ellehetetlenítése miatt nem lehetett felelősségre vonni. Azért nagy szégyen ám ott lenni egy ilyen falon arcképpel.
- Az ´56-os megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla a valóságban is bíróság elé állhat, igaz, egyelőre a kommunista bűnök tagadása miatt.
- Kicsit szkeptikus vagyok, hiszen 90 év felett van már. Ilyen idős embereket bíróság elé állítani azért rizikós, mert nem biztos, hogy olyan állapotban vannak, hogy egy ilyen eljárásnak legyen értelme. Fontos, hogy mindez ne forduljon az ellenkezőjére, ne keltsen szánalmat. A magyar ember hajlamos arra, hogy annak, aki idős és magatehetetlen, megadja a tiszteletet és megszánja, akármit is csinált.
- Biszku esetében is kell ettől félni?
- Nem tudom megmondani. Egyrészt szeretném, ha elégtételt kapnánk, és érvényesülne az igazság, másrészről ezek a félelmeim is megvannak.
- Mi segíthetné a még nagyobb nyilvánosságot?
- Azt gondolom, a jelenleginél sokkal nagyobb szükség lenne arra, hogy a művészeti élet neves alkotói feldolgozzák a kommunizmus témáját. Nálunk nem, vagy csak csekély számban készültek el azok a filmek, azok a könyvek, amelyek a diktatúra embertelen arcát bemutatták. Ahhoz, hogy az emberek figyelmét ráirányítsuk arra, hogy milyen szörnyű tragédiák, nehézségek és ugyanakkor hőstettek kellettek ahhoz, hogy valaki a diktatúra körülményei között meg tudja őrizni a tisztességét és méltóságát, szükség lenne. filmekre, könyvekre, színdarabokra, zeneművekre, képzőművészeti alkotásokra,
- Miért nem készültek el nálunk ezek az alkotások? Ne lenne rá igény?
- Szerintem van rá igény. Bátorság kell ehhez a témához, és úgy látszik, a magyar művészek zöme még nem gyűjtött össze elegendő bátorságot.
- A kommunizmus szimbóluma, a vörös csillag itthon ugyan büntetendő önkényuralmi jelkép, ám láthattuk Vajnai Attila, a Munkáspárt egyik vezetőjének a példáján, hogy Európa erről nem így gondolkodik. Ön szerint fog ez változni?
- Ebben egészen biztos vagyok. Idő kell még hozzá, de szerintem egy évtizeden belül változni fog Nyugat-Európa hozzáállása is. Abban is teljesen biztos vagyok, hogy akkor a Heineken le fogja cserélni címkéjéről a vörös csillagot, mert reményeim szerint előbb-utóbb olyan bojkottal kell majd szembenéznie, ami nem fogja megérni a cégnek.
- Mitől változna Nyugat-Európa hozzáállása?
- Az időtől. Attól, hogy azok az egykori kommunisták és szimpatizánsaik, akik nem akarják feltenni maguknak a kérdést, hogy miért nem emeltem fel a hangom korábban, amikor lehetett és kellett volna, a meghatározó értelmiségi és közírói körökből kiöregszenek. Ez ugyanígy volt a holokauszttal is. Ott is kellett majdnem harminc év ahhoz, hogy a közvélemény felfogja, mi is történt. A kommunista bűnökkel kapcsolatban sem lesz másként. Húsz év telt el, harminc év távlatából már nagyon más lesz.
- A magyar társadalom mennyire ismeri a kommunista időszakot, mennyire vannak hiteles információk birtokában?
- Vannak hiányosságok, mert az iskolai tananyag a XX. század második felét általában nagyon mostohán kezeli. Fontos lenne elgondolkozni azon, hogy biztos a jelenlegi kronológiában kell-e tanítani a történelmet, nem pedig témák mentén kellene haladni. Ugyanakkor maguk a tanárok is sokszor bizonytalanok a közelmúltbeli eseményekben, itt már a tanárképzés reformja illetve a továbbképzés fontossága is felvetődik.
- Az Országgyűlés nemrég döntött arról KDNP-s politikusok kezdeményezésére, hogy az iskolai kerettanterv része lesz a Terror Háza Múzeum meglátogatása.
- Természetesen minket nagyon megtisztelő ez a bizalom, ami a parlamenti képviselők irányából intézményünk felé megnyilvánult és készek vagyunk arra, hogy az általános iskolák felső tagozatosait, illetve a gimnáziumi tanulókat fogadhassuk, és megfelelő képzésben részesítsük őket. Talán lesz arra is lehetőség, hogy az épületet kicsit kibővítsük, mert jó lenne, ha lennének ooktatásra alkalmas termeink is. Remélem, kapunk ehhez is támogatást az Országgyűléstől.