Schmidt Mária

Emlékművet a szovjet megszállás áldozatainak is!

Talán nem véletlen, hogy 1956 októberében a Felvonulási téren emelt Sztálin-szobor mellett a Szabadság téri szovjet emlékművet is megsemmisítette a népharag. Az újjáépített emlékmű ma már egy letűnőben lévő történelemszemlélet szimbólumaként áll Budapest egyik legszebb terén. Az obeliszket még a közelmúltban is kordonok védték – még akkor is, ha látogatói leginkább néhány évente feltűnő, szomorú, koszorúzó usánkás antifasisztában merültek ki.

Az ország a német megszállást sem heverhette ki, azt máris egy újabb követte, amelyre csaknem fél évszázadunk ment rá. Ma is sokan próbálják letagadni a kommunizmus totalitárius természetét, és meglehetősen szelektív történelemértelmezésről tanúbizonyságot téve a nácizmust kikiáltani a második világháború egyetlen, teljes felelősének. Mi magyarok azonban, akik a bőrünkön tapasztalhattuk meg a szovjet megszállást, ösztönösen tudjuk, hogy mindez jobb esetben tévedés, rosszabb esetben hazugság.

Néhány lépésnyire az emlékműtől Ronald Reagan elnök szobra arra emlékeztet minket, hogy a megszállás ma már keserű emlék csupán, és végtére, ha jó három évtizedbe került is, kivívtuk a szabadságharc követeléseit. Nem feledhetjük el azonban, milyen nagy árat fizetett a magyar nemzet a szabadságért.

Éppen ezért a náci megszállás áldozatai után a kommunizmus áldozatai is emlékművet érdemelnek a Szabadság téren. Nem csupán a megsemmisítettek, az elhurcoltak, a megbecstelenítettek és a kitelepítettek, de a megzsaroltak és megfélemlítettek is. Mindenki, akit a kommunista rezsim alapvető szabadságjogaiban korlátozott.

A német mellett a szovjet megszállás áldozatainak emlékműve világosan példázná: nem felejtjük azokat, akik nélkül ma nem élhetnénk szabadon.

Fotó: Fortepan