Schmidt Mária

Schmidt Mária válasza Ara-Kovács Attilának

Ez év januárjában valóban részt vettem Bécsben a Diplomatische Akademie és a magyar, valamint a svéd nagykövetség által rendezett konferencián, melyet Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak. A konferencián, a rendezők kérésének eleget téve, kitértem a magyar zsidóság shoa előtti helyzetére is. Előadásomat német nyelven tartottam. A teljes szöveget ezt követően elhelyeztem a honlapomon. Sajnálom, hogy Ara-Kovács Attila, aki nem vett részt a fenti rendezvényen, és előadásomat sem olvasta el, egy elfogult cikk minden alapot nélkülöző állításaira hagyatkozik. A németül nem olvasó közönség is megtalálhatja honlapomon azokat a magyar nyelvű tanulmányaimat, amelyekből a német nyelvű előadás szövegét összeállítottam. A németül értők meggyőződhetnek róla, hogy cikk állításával szöges ellentétben a legnagyobb tisztelet, sőt szeretet hangján beszéltem Wallenbergről. Sem Ara-Kovács beszámolója, sem az általa ismertetett cikk nem idézi egyetlen egy mondatomat sem; véleményüket, benyomásukat nem támasztják alá az általam elmondottak. A magyar-zsidó kettős kötődést elemezve például épp a magyar cionista mozgalmak gyengeségét emeltem ki. Nem írtam, hogy 1944-ig a zsidóság „jobban élt”, mint más országokban, hanem azt állítottam, hogy a zsidók Magyarországon a náci megszállásig nem voltak közvetlen életveszélyben, s ezt Komoly Ottónak, a Magyar Cionista Szövetség elnökének 1943. július 2-án kelt beadványával, illetve Roosevelt elnök szavaival támasztottam alá.  Komoly írta: „a zsidóságot … nem érte az a rettenetes sors, amelyben a szomszédos országok zsidóságának volt része…” Nagyon méltatlannak érzem, hogy ebben a fájdalmas ügyben alaptalan rágalmak ellen kell védekeznem. Megvallom, rosszallom, hogy anélkül közölték ezt az írást, hogy utána jártak volna a tényeknek.

Engedelmükkel idemásolom az internetes címet, ahol németül értő olvasóik megtalálják előadásom szövegét. Az oldalon a témába vágó magyar nyelvű tanulmányaimmal is megismerkedhetnek. Az osztrák lapot is megkérem, helyezze el oldalán az alábbi linket.

http://www.schmidtmaria.hu/szakma/eloadasok/ungarn_in_dem_schichsalss.html

Schmidt Mária