Schmidt Mária

Az Eichmann-per tanulságai I-II.

˝KÖNYÖRGÖM, AKASSZUK FEL˝ (Valahol Európában)

Mit tegyünk a kommunista fő- és albűnösökkel? - ez itt mostanság a kérdés. Seres László, állandó szerzőnk, vitriolos cikkben (lásd az előző oldalt)
karikírozta, hogy milyen abszurd is lehet a múlt rendszer szekértolói elleni kormánypárti gerjedelem. Alant még két írás olvasható ugyanerről a témáról. Az első leginkább erkölcsi, míg a második tisztán jogi érveket hoz fel álláspontja védelmében. Van-e vajon olyan kiút ebből a „róka fogta csuka˝-helyzetből, amely az erkölcsi és a jogi érvelést kielégítően tudja kombinálni, vagy választani kell a két alapállás között? „Nürnberget a békebűnösöknek is˝ - ahogy a Déli pályaudvari graffiti mondja -, vagy nyugodjunk békében? Várjuk olvasóink esetleges hozzászólásait.

A szerk.

Az Eichmann-per tanulságai

A kommunistáknak egyetlen erényük van. Az, hogy kommunisták.˝

(Berthold Brecht)

Amikor Adolf Eichmannt 1961-ben Jeruzsálemben bírál élé állították, számot kellett adnia azokról a cselekedeteiről, melyeket a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) tagjaként, vezető beosztásban, az emberiség és mindenekelőtt a zsidóság kárára elkövetett. Eichmann megbocsáthatatlan bűneit perbe fogása előtt húsz évvel. 1941-1944 között, egy a tárgyalás Idején már a történelem süllyesztőjébe veszett rendszer, a Harmadik Birodalom főhivatalnokaként követte el.

Eichmannal a vádlottak padjára került a nácizmus egész Ideológiája, fajüldöző politikája és emberidegen gyakorlata, a náci Németország vezetői: Hitler, Himmler. Göring, Göbbels. Müller. Kaltenbrunner, Mengele és a többiek is mind, akik elkerülték a felelősségrevonást. A mintegy nyolc hónapig tartó rendőrségi kihallgatások több mint három és félezer oldalnyi anyaga, a tárgyaláson bemutatott sokezer eredeti dokumentum,- a világ minden tájáról megidézett, különböző nemzetiségű tanúk eskü alatti vallomása a nyilvánosság elé tárta a fasiszta népirtás mechanizmusát, és minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az abban résztvevők - és így az üvegkalitkában feszengő, kopaszodó, aktakukac külsejű Eichmann is - felelősséggel tartoznak a történtekért.

Eichmannt halálra ítélte az Izraeli bíróság és kivégezték. Perc megmutatta: vannak bűnök, amikért  nem jár feloldozás, amik nem évülnek el, és hogy az ilyen bűncselekményeket elkövetőket előbb vagy utóbb utoléri az igazságszolgáltatás.

A fiatal izraeli demokráciát az Eichmann-per megrendezésekor elsősorban nem a bosszúvágy sarkallta. Az Eichmannt elfogó és Izraelbe szállító kommandó számára egyszerűbb feladat lett volna Eichmann likvidálása. Izraelnek azonban meg kellett Ismernie a teljes Igazságot a történtekről, hogy segítségével eljuthasson annak megértéséhez és a múlttal való megbékéléshez. A per hatására az üldöztetés során megalázott, meggyötört és Iszonyatos vérveszteségeket szenvedett generációk felemelték fejüket. Szívüket Jogos önbizalom és magabiztosság töltötte el. A rettegett „Übermenschek˝- egyike szemük láttára zsugorodott össze piti kis tisztviselővé. Az egykor oly félelmetesen csengő gyilkos ideológia, melynek szolgájává aljasulva a pokol mélyére is követte parancsolóit, üres, nevetséges fecsegesse szelídült.

Magabiztosságra a napjainkban születő új Magyarországnak is égetően szüksége van. Ehhez pedig tisztán kell látnunk és láttatnunk közelmúltunkat. Számba kell vennünk veszteségeinket, meg kell ismernünk új hőseinket, el kell számolnunk a bűnösökkel, az árulókkal, a gyilkosokkal. Ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak a Magyarország és a világ modern kori történetében páratlan hazaárulást elkövetett Hegedűs András volt miniszterelnök bíróság elé állítását. Hegedűs András 1056 októberében aláírta a szovjet csapatok behívását, illetve a forradalmárok elleni bevetését kérő dokumentumot. Saját népe, országa, honfitársai ellen idegen csapatok felhasználását szorgalmazta. Ilyen hazaáruló tettre még Sztójai Döme, de maga a „Nemzetvezető˝: Szálasi Ferenc sem vetemedett! Kollaboránsok, ´. quislingek, idegen érdekek kiszolgálói más országokhoz hasonlóan nálunk is szép számmal akadtak 1944 és 1989 között. A több mint negyvenéves kommunista uralom Időszakában, a nagyhatalmak által a hatalmas szovjet birodalom fennhatósága alá utalva e kis ország lakóinak többsége nem is tehetett mást, mint hogy beletörődve a megmásíthatatlannak tűnő realitásba, együttműködött a hatalmat bitorlókkal. Az együttműködés: a kooperáció, illetve az Idegen érdekek haszonlesésből történő kiszolgálása: a kollaboráció között sok esetben nehéz meghúzni a határt. De Hegedűs tette ´ olyan egyértelműen dokumentált hazaárulás, mely minden quislingséget illetve kollaborációt felülmúl, és melynek elítéléséről és példás megbüntetéséről minden ország Jogrendszere gondoskodik.
Jól tudjuk, hogy Hegedűs, kommunista elvbarátaihoz hasonlóan nem Ismert nemzeti lojalitást. Hűséget, elkötelezettséget mindenekelőtt Moszkva, a Bölcs Vezér. Illetve legjobb magyar tanítványai, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom Iránt érzett, ennek „katonájaként˝ cselekedett. (Azért az idézőjel, mert egy katonától Joggal elvárhatná az ember, hogy fegyverrel harcoljon, különösen, ha vélt igaza és érdeke védelme szólítja fegyverbe. Hegedűs azonban - elvtársaihoz és a párt többi vezető tagjához hasonlóan - ezt a „nemes küzdelmet˝ inkább az egyszerű, szovjet egyenruhába bújtatott kiskatonákra bízta, és gyáván megfutamodott. Moszkváig meg sem állt.)

Hegedűs maga írja a Kossuth Könyvkiadó gondozásában 1988-ban megjelentetett ˝A történelem és a hatalom igézetében˝ című könyvében:

„Gerő közölte velünk, hogy esetleg szükség lehet a szovjet csapatok segítségül hívására. Pontosabban arra, hogy a rend helyreállítása érdekében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok egy része bevonuljon Budapestre… A kérdésről, hogy a szovjet csapatok szükség esetén segítsenek Budapesten a rend helyreállításában, valahol, valamikor, valaki megfogalmazott egy levelet. Gerő arra kérte Nagy Imrét, hogy ő - mint miniszterelnök - írja alá a levelet… Nagy Imre nem írta alá utólagosan a szovjet vezetéshez 23-ról 24-re virradó éjjel intézett kérést. Egészen október 26-íg húzódik ez a dolog, amikor már nem lehetett tovább halasztani. Nyilván dokumentálni kellett a szovjet beavatkozás Jogi hátterét. Ekkor Gerő és Andropov nem tehettek mást: azt kérték, hogy írjam alá én a levelet. Aláírtam. Teljesen természetesnek tartottam ezt, hiszen részt vettem a döntésben… A tettekért vállalni kell a felelősséget… Számomra ezért az aláírás nem tűnt tehertételnek, hanem természetes kötelességnek.˝ (292. old.)

Hegedűs példátlan cinizmussal és közönnyel elkövetett gyalázatos tette - mely egyébként politikusi pályafutásának méltó betetőzése volt - nem maradhat büntetlen. Súlyosbító körülmény, hogy árulását még csak nem is kényszer hatására, hanem önként jelentkezve követte el. Hiszen a szovjet csapatok bevetését legitimáló okmány aláírásakor mar nem ő, hanem Nagy Imre volt Magyarország miniszterelnöke. Védőügyvédje biztosan fog majd enyhítő körülményeket is találni. Mindezek mérlegelése azonban a független magyar bíróság dolga.

Nekünk, akiknek megadatott, hogy egy immár független, szabad és demokratikus állam polgáraiként folytathassuk életünket, nevelhessük fel gyermekeinket, választ kell majd adnunk az új generációk kérdéseire. Be fognak minket számoltatni arról, hogyan szereztünk érvényt az igazságosságnak. Meg fogják tőlünk kérdezni, hogyan tűrhettük, hogy egy ilyen nyilvánvaló, köztudott, az elkövető által soha meg nem tagadott árulás megtorlatlan maradjon. Hogyan fogjuk nekik megtanítani, mi a hazaszeretet, mit kíván a haza iránti hűség, és miért is nem szabad soha hazaárulóvá válni, ha Hegedűs továbbra is háborítatlanul élvezi árulása jutalmát, a csak nemrég megvont miniszterelnöki nyugdíjat, a villalakást, szerepel a nyilvánosság előtt, nyakra-főre nyilatkozik demokráciánkról?

1956-ban a nemzeti létében végsőkig fenyegetett ország, az emberi és állampolgári Jogaitól megfosztott milliók egy emberként szálltak szembe a megszállókkal és lakájaikkal. Tartozunk annyival a bátran, sőt vakmerően, félelmet nem Ismerve harcolóknak, a sok-sok halottnak, önmagunknak, hogy a saját népét idegen hadsereggel kordában tartani kívánó, a szembeszegülők ellen pedig tankokat vezénylő bűnöző ne kerülhesse el a felelősségrevonást.

Ahogy Eichmann perében vádlottak padjára került az egész átkozott náci rendszer, melyet képviselt, úgy Hegedűs sem marad magára a bíróságon. Mellette lesz képletesen az egész díszes társaság: Rákosi, Gerő, Farkas, Révai, Vas, Piros, Kovács stb. És tanúként felvonul majd végre-valahára mindenki, aki még életben van, hogy eskü alatt valljon mindannyiunk okulására. Mert a derék-kiegyenesítés az új Magyarország polgáraira is ráfér. Ez az utolsó csatlósnak, fasisztának, vidám barakknak, nacionalistának és még annyi másnak címkézett nép csak akkor fog igazi önbizalommal telítődni, ha a tényleges felelősökre rámutatva képes lesz újra elhatárolni a Jót a rossztól, a bűnöst az áldozattól.

Ez utóbbiak közül sokakat eltemettünk már. Nevezzük meg végre gyilkosaikat is.

Schmidt Mária




Az Eichmann-per tanulságai II.

Az Eichmann-per tanulságait feszegető írásomat provokációnak szántam. Meg akartam ugyanis végre érteni, ml is a „Társaság” (hogy Szilágyi Saci maradandó kifejezésével éljek) baja a történelmi igazságtétellel vagy még konkrétabban a Zétényi-takács féle törvényjavaslattal. Kis zsengém elérte a kívánt célt. A Társaság egy emberként felszisszent és ítéletet hozott: Exkommunikáció! Mellékbüntetésül kitiltás Európából! Mentségükre legyen mondva Járatlanságuk a világ dolgaiban. Vigyázó szemeiket ugyanis annyira csak balra, mindig csak balra bírják vetni, hogy kontinensünk nyugati felének történései minden maradandó nyom nélkül zúgnak el mellettük. Talán ezért nem vették észre, hogyan feszengett Barbie bírái előtt, és milyen Igyekezettel dolgoznak a német ügyészek Honecker, Wolf, Mielke és társaik vádiratain.

A veretes szakmai kritikába ágyazott hisztérikus válaszok (ld. Magyar Narancs nov. 7.; Pécsi Vera: Schmidt-Zétényi-Takács, Illetve György Péter: Egy tiszta hang című írásai) megkérdőjelezik történészi szaktudásomat, az Eichmann-perről és következményeiről vallott nézeteimet.

Lehet ezen a szinten is vitatkozni, én azonban Inkább a válaszokból kihámozható érvelésre koncentrálnék, ugyanis ŐSZINTÉN szeretném megérteni, hogy ml is e hisztérikus reagálás oka. Mindig emlékezni fogok György Péter válaszcikkének klasszikus megállapítására, mely szerint „az őszinteség… e szép erény csak az analitikusnál várható el˝. ,A nyilvánosságra szánt diskurzusokkal másként áll a helyzet.˝ Akikkel nekem eddig dolgom volt, azoknak egyféleképpen állt (a helyzet), lehet, hogy őszintétlen György Péternek többféleképpen áll?

Miért hoztam fel pont Adolf Eichmann náci tömeggyilkos perét példának? Azért, mert ellentéteink gyökere csak látszólagosan Jogi Jellegű. Az elévülésre történő hivatkozás azonban csak ürügy, a valóságban a visszamenőleges igazságszolgáltatáshoz való jog tagadásáról van szó. Ha valami Igazi Jogi nonszensz volt, akkor az Eichmann jeruzsálemi pere volt. Adolf Eichmannt az izraeli kommandósok elrabolták és kicsempészték Argentínából, ahelyett, hogy jogszerűen, kiadatását kérték volna. Bíróság elé állították egy olyan országban, mely a vád tárgyát képező cselekmények időpontjában még nem is létezett. Olyan emberek meggyilkolását kérték tőle számon, akik nem is voltak, nem is lehettek a fenti - akkor még nem létező - állam polgárai. Olyan bűnökért vonták felelősségre, melyeket parancsot teljesítve, mondhatnánk, „munkaköri kötelezettségeinek˝ eleget téve követett el. A bíróság egyetlen egy alkalommal sem bizonyította, hogy Eichmann cselekményei elkövetésekor hazájának hatályos törvényeit akár csak egyszer is megsértette volna. Erre˝ a perre is igaz, amit Pécsi Vera Hegedűs András bíróság elé állításának akadályaiként érvként felsorol. „Húsz év elteltével a bizonyítékok elhalványulnak, a tanúk személye és vallomásaik nehezen függetleníthetők az azóta történtektől. A történelmi igazság kiderítése szinte lehetetlen… Az ítélet is csak történelmi, politikai változások függvénye… az elítélt sem ugyanaz az ember, mint aki évtizedekkel korábban, egészen más körülmények között a bűnt elkövette˝. Szakértői érvelt a kollegina még azzal is kiegészítette, hogy: „Hegedűs András megnevezte önmagát, mint bűnöst, vállalta kortársai és az utókor erkölcsi Ítéletét˝.

Kénytelen vagyok megemlíteni, hogy Adolf Eichmann nemcsak megbánta bűneit, hanem bocsánatot is kért a zsidó néptől: „A mai napon, szabad elhatározásomból szeretnék bocsánatot kérni a zsidó néptől, és szeretném bevallani, hogy porig sújt a szégyen… El kell ismernem, hogy a zsidók mégsem-´ misítését ma az egyik legsúlyosabb bűntettnek tartom az emberiség történetében˝ - mondotta az utolsó szó Jogán. Pécsi Verával ellentétben én a fent idézett töredelmes mea culpázás ellenére is Jogosnak és igazságosnak tartom, hogy Adolf Eichmannt, minden formális Jogi kifogást félretéve, halálra ítélték és kivégezték.

És igazán fájlalom, hogy Pécsi Vera kissé zavaros írásában a háborús bűnösök és Adolf Eichmann védelmezőjévé lép elő. Az ellenük lefolytatott pereket pedig sommásan kirakatpereknek nevezi. Arra már nem is merek gondolni, hogy Pécsi Vera szerint csak fasiszta gyilkosokkal szemben megengedett a visszamenőleges ítélkezés, a mi kis magyar kommunista gyilkosocskáinkkal és hazaárulóinkkal szemben viszont nem. Az tehát az alapvető különbség a politikai gyilkosságok között, hogy melyik fél gyilkol vagy esetleg a mennyiség csap át minőségbe? Ezek szerint tehát szélső Jobbról üldözhető, szélső balról viszont ízléstelen a (politikai) gyilkosságok üldözése.

Miért is pont Hegedűs Andrást hoztam fel példának? Azért, mert ez egy vegytiszta képlet. Pécsi Vera hálás is, hogy Hegedűs Andrást választottam írásom tárgyául. Mint ahogy cikke tanúsága szerint Hegedűsnek is hálás, ezért is kelt védelmére. Én azonban nem érzek hálát azért, amiért Hegedűs megmutatta, milyen is a Quisling-kurázsi. Ahogy tanult kolleganőm írja, „történészi bravúrral˝ döbbentem rá, mit is tett Hegedűs. Tényleg, mit is tett? Szerintem HAZÁT ÁRULT, még akkor is, ha Pécsi Vera Jellemző módon soha nem nevezi néven a gyermeket, helyette „érzelmi zsákutcának˝ minősíti „arról vitatkozni, hogy Hegedűs András bűnös-e és ha igen, mennyire˝. Bravó! Szóval újból vannak tabuk, csak most eufemisztikusan érzelmi zsákutcának hívjuk őket.

Pécsi Vera lábjegyzeteket kér rajtam számon. Magyarázatot arra, miért is tartom Hegedűs András bűnét páratlannak, bár Pécsi Vera szerint mindezt csak az „önvizsgálat előli menekülés˝ közben, helyett, miatt (nem kívánt rész törlendő) teszem. Hiába, ha valaki szakember! De talán egyszerűbb lett volna, ha a szakszerűség és objektív tudományosság c jeles képviselőnője rögtön mellékeli is a tévedésemet bizonyító adatokat. Helyette beéri a sanda kérdéssel: „Vajon miért pont ezeket a neveket említette?˝ (Szálasi, Sztójai). A válasz a 4. osztályos gimnáziumi történelem tankönyvben található, ahol meglehetősen részletes leírás olvasható arról, hogy a fenti politikacsinálók 1944-ben kollaboráns mivoltukban ugyan készségesen kiszolgálták a megszálló náci hadsereget, de írásban nem kérték, hogy bevonuljanak.

Pécsi Vera egyben arra is kíváncsi, „miért kisebb bűn a magyarokat a csehek ellen küldeni, mint az oroszokat a magyarok ellen behívni?˝ Én nem mondtam, hogy ez kisebb bűn. Viszont ez egy másik ember bűne, akit úgy hívnak, hogy Kádár János.

Írásomban ugyanis egyetlen eset megnevezésére szorítkoztam. Az, hogy Hegedűs 1968-ban tiltakozott a bevonulás ellen, nagyon dicséretre méltó. Én azonban nem Hegedűs politikai pályafutásának ismertetését kívántam elvégezni, hanem egy szerintem megbocsáthatatlan árulásáról szóltam. A bíróságnak ugyanis a tettekről és nem az életutakról, hitekről, esetleges Jócselekedetekről kell döntenie. Amikor valaki embert öl, akkor is csak a gyilkosságról mond ítéletet a bíróság, nem pedig arról, hogy azt megelőzően vagy követően hány embert hagyott életben!

Őszintétlen György Péter azt Javasolja, menjek analízisbe, mert azt mertem mondani, hogy azt a politikust, aki idegen csapatokat hívott be a Magyar NÉPköztársaság legális kormányának megdöntése céljából, állítsák hazaárulás vádjával bíróság elé. Független, demokratikus bíróság elé, ahol a vádhatóság-tevékenységét nem a pártközpont(ok) instruálják, ahol az eljárást ellenőrzi a független sajtó, a médiák, az Alkotmánybíróság, a Köztársasági Elnök Úr, és remélem, közvetve, de nem Utolsó sorban, mi, állampolgárok is. És ahol, mint cikkemben írtam, mód lesz az enyhítő-súlyosbító körülmények mérlegelésére is. Hogy György Péternek miért Jut kétszer a hóhér és az akasztás, kisvártatva a vérpad, majd a szélben vígan lobogó holttest az eszébe? Nem beszélve a kivégzésről és a gyilkosságra való felbújtásról! KI ITT A BETEG?! Biztos, hogy nekem kellene analízisbe mennem???

Bár én szívesen elmennék, ha elmúlnának szorongásaim és meggyőznének arról, hogy nem kell félnem se Thürmertől, se Romhányitól, és nincs és nem is lesz egy olyan politikus, döntéshozó sem széles c hazában, akit figyelmeztetni kellene arra, hogy embereket politikai okokból meggyilkolni, meggyilkoltatni, idegen hadsereget saját népe ellen vonultatni senkinek sem lehet büntetlenül. Ez mindannyiunk - sőt, fogalmazhatok emelkedettebben is -, ez az egész magyar nép, a magyar nemzet elemi érdeke.

Schmidt Mária