Hallottam, Kőszegen a közelmúltban emlékművet állított a város tanácsa az egykori deportálások színhelyén az elhurcoltak, elpusztítottak emlékére. Mint a holocaustot kutató történész, pótolni akarván mulasztásomat, végre elutaztam Kőszegre, hogy megnézzem az emlékhelyet. Az obeliszk előtt állva azonban elbizonytalanodtam: jó helyen járok én? A gránittömbön ugyanis a következő szöveg olvasható: „A háború és a fasizmus áldozatai 1939-1945˝.
A magyar zsidóság kálváriájának egyik legsötétebb fejezete játszódott le Kőszegen. A város határában álló téglagyárban, 1944 tele és 1945 tavasza között több mint kétezer ötszáz zsidó munkaszolgálatos esett áldozatul az SS-nek és a nyilasok terrorjának. A téglagyári szárítókba bezsúfolt, többnyire gyalogmenetben idehajszolt férfiak közül a rossz bánásmód és a hiányos ellátás miatt sokan megbetegedtek, legyengültek. A halottak száma a napi száz főt is elérte. A front közeledtére a menetelésre képes foglyokat Ausztria felé hajtották tovább, a járóképteleneket pedig, mintegy száz beteget, az egyik erre a célra befalazott ajtajú és ablakú szárítóba zárták és Ciklon B gázzal elpusztították. Velük együtt nőtt az itt meggyilkoltak száma két és fél ezerre.
Több, mint 40 esztendő telt el az itt lejátszódó szörnyűségek óta, ám ez az idő sem moshatja el a különbségeket a háború idején elpusztultak között. Tudjuk, hogy a második világháborúban részt vett magyar állampolgárok túlnyomó többsége nem önszántából vonult harcba. A II. magyar hadsereg katonáit sem önkéntesekből toborozták a Don vonalához. Tudjuk, hogy a fasizmusnak áldozatul estek politikai ellenfelei is és sokan, akiket vélt vagy valós okokból a nácik és magyar csatlósaik ellenségüknek kiáltották ki.
Ez az emlékhely azonban nem rájuk figyelmeztet. Ez az emlékmű a származásuk miatt otthonaikból elhurcolt és a háború utolsó napjaiban Kőszegen meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok kegyetlen sorsára int. A múlt bűneivel és előítéleteivel nem terhes, új nemzedékünk tartozik annyival az itt elpusztítottaknak, utódaiknak és saját magának, hogy megtanulja végre rossz beidegződések nélkül kimondani azt a szót: zsidó. Dicséretes és követendő Kőszeg város vezetőinek kegyeletes szándéka, de a szándék tisztaságát álszemérem fedi. Becsületesebb lenne új feliratot vésetni az emlékműre valami ilyesmit: az 1944 decembere és 1945 márciusa közt e helyén elpusztított 2500 zsidó munkaszolgálatos emlékére állította Kőszeg Város Tanácsa.
Schmidt Mária
A magyar zsidóság kálváriájának egyik legsötétebb fejezete játszódott le Kőszegen. A város határában álló téglagyárban, 1944 tele és 1945 tavasza között több mint kétezer ötszáz zsidó munkaszolgálatos esett áldozatul az SS-nek és a nyilasok terrorjának. A téglagyári szárítókba bezsúfolt, többnyire gyalogmenetben idehajszolt férfiak közül a rossz bánásmód és a hiányos ellátás miatt sokan megbetegedtek, legyengültek. A halottak száma a napi száz főt is elérte. A front közeledtére a menetelésre képes foglyokat Ausztria felé hajtották tovább, a járóképteleneket pedig, mintegy száz beteget, az egyik erre a célra befalazott ajtajú és ablakú szárítóba zárták és Ciklon B gázzal elpusztították. Velük együtt nőtt az itt meggyilkoltak száma két és fél ezerre.
Több, mint 40 esztendő telt el az itt lejátszódó szörnyűségek óta, ám ez az idő sem moshatja el a különbségeket a háború idején elpusztultak között. Tudjuk, hogy a második világháborúban részt vett magyar állampolgárok túlnyomó többsége nem önszántából vonult harcba. A II. magyar hadsereg katonáit sem önkéntesekből toborozták a Don vonalához. Tudjuk, hogy a fasizmusnak áldozatul estek politikai ellenfelei is és sokan, akiket vélt vagy valós okokból a nácik és magyar csatlósaik ellenségüknek kiáltották ki.
Ez az emlékhely azonban nem rájuk figyelmeztet. Ez az emlékmű a származásuk miatt otthonaikból elhurcolt és a háború utolsó napjaiban Kőszegen meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok kegyetlen sorsára int. A múlt bűneivel és előítéleteivel nem terhes, új nemzedékünk tartozik annyival az itt elpusztítottaknak, utódaiknak és saját magának, hogy megtanulja végre rossz beidegződések nélkül kimondani azt a szót: zsidó. Dicséretes és követendő Kőszeg város vezetőinek kegyeletes szándéka, de a szándék tisztaságát álszemérem fedi. Becsületesebb lenne új feliratot vésetni az emlékműre valami ilyesmit: az 1944 decembere és 1945 márciusa közt e helyén elpusztított 2500 zsidó munkaszolgálatos emlékére állította Kőszeg Város Tanácsa.
Schmidt Mária