Schmidt Mária

A szakértői kormányzatról

Az 1990-ben újra függetlenné vált ország első szabadon választott kormánya vissza kívánt nyúlni azokhoz a nemzeti tradíciókhoz, amelyek illeszkedtek a nyugat-európai országok polgári demokratikus berendezkedésének megfelelő világnézethez. Az akkori ellenzék fő ereje, az 1994-es választásokon abszolút többséget szerzett régi-új szocialisták ezzel szemben ideológiamentességet és szakértői kormányzatot ígértek választóiknak. Társadalmi beágyazódásuk és médiapozícióik révén képesek voltak mindkét szólamot kívánatos és követendő célként elfogadtatni.

A választóközösség a mai napig nem jött rá, hogy ideológiamentes politika nem létezik. Az a szakértelem pedig, amelyet nem rendelnek alá a politikai akaratnak, öncélú és nem hajt hasznot a társadalomnak. Nem véletlen persze, hogy az MSZMP utódpártja, az MSZP találta ki magának az ideológiamentesség és a szakértelemre való hivatkozás szlogenjét. Ha volt a magyar politikai életben ideológiai párt, a mindenkori kommunista párt, illetve annak különböző fedőnevek alatt tevékenykedő utódpártjai - a Magyar Dolgozók Pártjától az MSZMP-ig - az volt. A szakértelemnek pedig az általuk uralt 45 év alatt az a feladat jutott, hogy kiszolgálja az egypártrendszerű diktatórikus rendszert. És nem volt olyan feladat, amelyre ne találtak volna szakértőt. Akadt jogász, aki kidolgozta a szocialista jogrendszert, bíró, aki elítélte az osztályelenséget, újságíró, aki beszámolt a nép ellenségeinek újabb és újabb aknamunkájáról, és nem győzött halált kérni az árulókra. Mezőgazdász, aki vállalta a gyapottermesztés meghonosítását, biológus, aki betelepítette az angolnákat a Balatonba, vízmérnök, aki kidolgozta a vízlépcső terveit, de olyan is, aki bebizonyította, mennyire haszontalan és káros a tervezett beruházás. Szakértőt ugyanis, mint azt a történelem bizonyítja, mindig, minden feladatra lehet találni. Még egyetlen népirtás sem maradt el szakértőhiány miatt.

Ideológiamentes?

Hogy a szakértelmet mi célból használja fel a társadalom, az a mindenkori politika felelőssége. Ezért tehát még a legnagyobb szakértelem sem garantálja önmagában a társadalom jó működését. A legtöbb szakértő, amint kikerül szakterülete védőfalai közül, hajlik arra, hogy kompetenciáját más területekre is megpróbálja kiterjeszteni. Az igazi szakembert az is megkülönbözteti a dilettánstól, hogy ismeri tudásának határait. Az, hogy valaki jó vegyész vagy adószakértő, még nem jelenti azt, hogy a társadalom által felvetett kérdésekre is jó válaszokat fog adni. Itt ugyanis intuícióra, taktikai és stratégiai érzékre, érzékenységre, fantáziára és sok másra is szükség van. A számok és tervek, adatok és információk, amelyek alapján, mondjuk, a pénzügyhöz értő emberek előkészítik egy ország adószabályait, költségvetését, nem veszik figyelembe azokat a politikai célokat, amelyeket szem előtt tartva az ország politikai vezetőségének kell döntenie a társadalom által megtermelt javak és a szükségletek közötti kényes és lehetséges elosztási arányok megteremtéséről. A mindenkori politikai vezetők feladata ugyanis, hogy a pénzügyesek által elkészített tervezeteket ütköztessék a társadalom teherbíró képességével, a nemzet bel- és külpolitikai céljaival, feladataival. Tehát az elmúlt két év minden ellenkező híresztelése ellenére igenis politikai, mégpedig a lehető leginkább ideológiai alapon álló politikai döntése például az, hogy egy adott kormányzat, egy adott politikai elit a költségvetés mekkora hányadát fordítja oktatásra, mennyire széles rétegek számára teremti meg a továbbtanulás feltételeit. Könnyű belátni, hogy minden olyan döntés, amelyik a költségvetési pénzek elosztásával kapcsolatos, politikai mérlegelés eredménye. Minél kevesebb a pénz, annál inkább az.

Kit szolgál?

A Horn-Kuncze-kormány azt állítja magáról, hogy elődeivel ellentétben nem tekint a múltba, nem fürkészi, ki magyar, ki nem. Az ifjúságot világnézetileg semleges oktatásban részesíti és ideológiailag mentesen, az igazi szürkeállományra támaszkodva, szakértelemmel kormányoz. Hogy miért nem kíván a szocialista-szabaddemokrata kormányzat a múltba tekinteni, az nyilvánvaló. A szocialista múlttal az a legnagyobb baj ugyanis, hogy ami vállalható lenne belőle, azt a Horn-Kuncze-csapat-nak esze ágában sincs vállalni, a többivel meg nem igazán lehet dicsekedni. Az esélyegyenlőséget megcélzó és ténylegesen is közelítő oktatási rendszer, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátás, a jó közbiztonság igazi, vállalható pozitívumai közelmúltunknak. A mostani szociálliberálisok által folytatott oktatási és népjóléti politika -lehet, hogy ezt hívják világnézetileg semlegesnek? - egyre nagyobb tömegeket rekeszt ki és juttat reménytelen helyzetbe. A közbiztonság érezhető romlása pedig mindannyiunk napi tapasztalatává vált. Igaz, hogy Horn és Kuncze nem fürkészi, ki a magyar és ki nem, bár szerintem egy magyar kormánynak kizárólag az a feladata, hogy a magyarok boldogulásával törődjék. Azok a politikai célok, amelyek a nemzet kereteit meghaladják, és helyébe az emberiséget mint olyat, a nemzetközi munkásosztályt vagy a világközösséget, a másságot stb. tételezik, valami egészen másról kívánják elterelni a figyelmet. Azt ugyanis egy közösség, egy nép, egy nemzet idővel csalhatatlan pontossággal meg tudja ítélni, mi szolgálja, mi szolgálta érdekeit. Meghatározhatatlan jelentésű kifejezések nevében azonban nehéz az elszámoltatás. A világnézetileg semleges nevelés fedőnevű akció pedig jól látható módon olyan rövid távú céloknak rendeli alá az eddig elfogadható eredményeket produkáló magyar nevelés- és oktatásügyet, amely ellentétes a magyar társadalom felemelkedésben érdekelt döntő többségének érdekeivel.

Pragmatizmus

Két év gyenge kormányzati eredményei alapján ma már nagyon is jól látszik, hogy mit takarnak a jelszavak: ideológiamentesség, világnézeti semlegesség, szakértő. A szociálliberális kormányzatnak egyetlen önmeghatározása felel csak meg a valóságnak. Az, hogy ez a kormánykoalíció pragmatikus. A pragmatizmus valóban mindkét 1994-ben koalícióra lépett pártra jellemző. Az MSZP rendkívül gyakorlatiasan semmi másra nem tartott igényt a 70 éves kommunista örökségből, mint a felhalmozott vagyonra, az elfoglalt pozíciókra és a rendelkezésre álló információanyagra. Az ideológiát meghagyta azoknak, akiknek az kellett. A kisebbik kormányzópárt a zsákmányban való osztozkodás reményében nagyfokú realitásérzékről tett tanúbizonyságot, amikor egy csapásra megvált radikális antikommunista és doktriner liberális elkötelezettségétől. Ami pedig a szakértői kormányzást illeti, kiderült, hogy szakértőik közül sokan egy hályogkovács biztonságával csetlenek-botlanak területükön (Bokros-csomag, Budapest Bank, energiaprivatizáció, egészségügyi reform stb.), miközben önigazolásként azt ismételgetik: nincs alternatíva!

Az ezredfordulóhoz közeledő Magyarországnak nem ilyen kormányra van szüksége, hanem határozott jövőképpel és ennek megfelelő ideológiával rendelkező, az ország legkiválóbb szakembereit, sőt az ország minden polgárát jó teljesítményre ösztönző, a realitásokhoz a legnagyobb rugalmassággal alkalmazkodni képes politikai elitre. Olyanra, amely képes arra, hogy miközben az országot átvezeti a következő évezredbe, egyben polgárainak biztonságát és növekvő jólétét is szavatolja. Ezt a jövőképet, ezt a nemzetstratégiát és az ennek megfelelő ideológiát várja tőle a magyar társadalom.

Schmidt Mária
történész