A kommunizmussal összefonódott magyar zsidóság, vagyis zsidókérdés liberális szemmel 1995-ben

Sok méltánytalan támadás érte az utóbbi évek során a magyar zsidó kisebbséget. Gyakran találkozhattunk szélsőséges, antiszemita elfogultságú fogalmazványokban olyan kijelentésekkel, melyek a ˝zsidóságot˝ a kommunista mozgalommal azonosították és egyben el is marasztalták a baloldali totalitárius rendszer szörnyűségeiért. Épp ezért értékeltem olyan nagyra a ˝Szombat˝, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóiratának kezdeményezését, hogy ˝Zsidóság és kommunizmus˝ címmel történelmi tanulmányokban kisérelje meg közelmúltunk e fontos fejezetének bemutatását, úgy vélem elsőrendűen fontos feladat, hogy a rosszemlékű és ártalmas közhelyek tudományos igényű cáfolatával minél szélesebb kör megismerkedhessen. Egyetértve tehát a lap főszerkesztőjének vizsgálódásra felszólító érvelésével, én magam is vállalkoztam arra, hogy a lap áprilisi számában egy tanulmányom rövidített változatával járuljak hozzá ahhoz a vázlatos elemző munkához, melyre a kezdeményezők is törekedtek. Érthetően nagy érdeklődéssel vártam a folyóirat legújabb, májusi számában Szabó Miklós történész, SZDSZ-s országgyűlési képviselő ˝A magyar zsidóság és a kommunista mozgalom˝ című rövid írását. Huszadik századi magyar történelmünknek egyik legvitatottabb, talán a legtöbb előítélettel terhes kérdésköre az, mely a magyar zsidó kisebbség és a baloldali mozgalmak ezen belül, a kommunista párt illetve a pártállam viszonyára vonatkozik. Ismertek azok a tanácsköztársaság bukása után jelentkező és a második világháború végéig hangoztatott vélekedések, melyek szerint a kommunisták zsidók, a zsidók pedig radikálisan baloldaliak, vagyis kommunisták. Ezek az évtizedeken keresztül hangoztatott érvek, melyek egyaránt jellemezték a jobboldali radikálisok gondolkodásmódját Imrédytól Szálasiig köszönnek most vissza - legnagyobb megdöbbenésemre - Szabó Miklós dolgozatában. Szabó szerint ugyanis:

˝A kis zsidók tömegei azért álltak zömmel 1918-ban a köztársaság táborába, mert már akkor egy majdani szocialista rendszerben látták egyedül lehetségesnek a teljes társadalmi emancipációt. A zsidóság tehát érthetően sokat várt egy új társadalmi rendtől... A két háború között a kommunista párt továbbra is zömmel zsidókból állt. Az 1944-et túl élt és Magyarországon maradt zsidóság a kommunista pártban látta az egyetlen erőt, amely még csak köszönő viszonyban sem volt az antiszemita Horthy-rendszerrel, s ennek a pártnak az uralmában látott elsősorban garanciát arra, hogy nem lesz újra 1944. A zsidóság egy kommunista párt vezette rendszertől az asszimiláció új lehetőségét remélte. 1944 drámai módon bizonyította be a nemzeti asszimiláció kudarcát. A zsidóság hiába állt magyar anyanyelvű magyar állampolgárokból, hiába volt névmagyarosítás és kikeresztelkedés, nem vált magyarrá... A magyar zsidóság útja akkor fonódott össze a szocialista majd kommunista mozgalommal, amikor az ezekkel való azonosulás a legegyértelműbb lehatárolódást jelentette antidemokratikus rendszerektől. Amikor az uralomra jutott kommunista rendszer antidemokratikusnak bizonyult, 1953-tól kezdve az utak egyre inkább elváltak.˝

Igen tisztelt képviselő Úr, észnél van ön? Miket irogat ön itt össze-vissza? Mióta történelmi kategória az, hogy ˝zsidóság˝? Csak így á la Hitler, faji alapon? ˝A zsidóság˝, így együtt, ahányan voltak, mind egytől egyig, fogta magát és kinézte magának a szocializmust, valamikor a tízes évek derekán, aztán ki is tartott mellette jóban-rosszban, egészen addig, míg antidemokratikussá nem vált, úgy - ön szerint - 1953-táján. Addig azonban zsidóság és a baloldal, vagyis a szocialista illetve kommunista mozgalom összefonódva, kéz a kézben, jól elvoltak együtt. Hacsak így nem!? Ezzel szemben, mint tudjuk, - de úgy látszik újra és újra hangsúlyozni kell, ha még ilyen vezető liberális ideológusok fejében is ekkora a zavar - a zsidóság, - vagyis a zsidó származású magyar állampolgárok, - különböző érdekű és helyzetű csoportokból tevődik össze, akik helyzetüknek és érdeküknek megfelelően preferálnak politikai mozgalmakat, pártokat. Döntő többségük azonban - a nem zsidó származásúakhoz hasonlóan - politikailag inkább közömbösnek, passzívnak mondható. És bár igaz, hogy a kisszámú magyar kommunista között, úgy az I. világháború végén, mint a két haború között, aránytalanul sok volt a zsidó származású, ez a szám azonban így sem emelkedett párszáz fölé. A baloldali pártokban, tehát a szociáldemokrata pártot is ideértve, a fenti időszakban a zsidó származású magyar állampolgároknak csak legfeljebb mintegy 2-3 %-a vett aktívan részt. Ugyanilyen érthetetlen és minden alapot nélkülöző az az állítás is, hogy 1944 miatt, a vészkorszak üldöztetéseit átélt magyar zsidóság a kommunista párt mögé sorakozott volna fel. Azt hittem, liberális oldalon is ismertek azok a tények, miszerint a kommunista párt olyan osztályalapú társadalmi rendszer érdekelt, mely alapvetően ellenséges azzal - a zsidó - származásúakra jellemző hagyományos életstratégiáin túlmenően, mely az önálló tulajdont, a saját vállalkozást tekintette elsődleges céljának. Ezek a Szabó kifejezését kölcsönvéve - ˝kis zsidók˝ tehát nemhogy nem fonódtak össze a kommunista mozgalommal, hanem a kommunista előretöréssel szemben sűrűn a kivándorlást, menekülést választották, illetve számosan közülük a rendszer áldozataivá váltak. Nem akarok most kitérni azokra a tévedésekre, melyeket Szabó a magyar cionista mozgalommal kapcsolatban állít, hiszen a cionizmus vonatkozásában is csak azt tartja kiemelésre méltónak, hogy ˝a magyar kommunista mozgalomban a cionista mozgalom erőteljesen jelen volt.˝ Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy az elkötelezetten liberális Szabó szerint 1953-ig a kommunista rendszer nem bizonyult antidemokratikus és a reformkommunisták fellépését megértenem.