„Nem létezhet nagyhatalomként az az ország, amelyik nem tudja magát saját erőből megvédeni”
De Gaulle

Az élet, a történelem nem az igazságról szól. A jó embereket ugyanúgy érheti szörnyű tragédia, mint a rosszakat. Erre utalt Carter amerikai elnök, amikor egyik munkatársának arra a szemrehányására, hogy „Elnök úr, ez nem fair.” így válaszolt: „Az élet sem az”. (Neither is life). Én is erre a felismerésre jutottam, amikor 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát és a szomszédunkban kitört a háború.

A történelem tehát visszatért, nem mintha valaha is elkódorgott volna valahova máshova. 1989-ben ezzel a hegeliánus-marxista baromsággal szerzett magának világhírnevet és egy nagy csomó pénzt Francis Fukuyama, aki szerint miután a liberális demokrácia, ami a történelmi fejlődés csúcsa, mindenhol győzedelmeskedett, (?) a történelem véget is ért. Ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt, továbbra is bérelt helye van a fejlett Nyugat legfontosabb orákulumai között. [1]

Mindannyiunk közös tapasztalata, hogy a 21. század első negyedének nyugati fősodrú társadalomtudományait eluralta a szellemi igénytelenség és az intellektuális lustaság. Évtizedek óta a 19. század marxista sémáit töltik ki a 20. század közhelyeivel. Ezekből gyúrják össze azt a politikailag korrekt kánont, amit rigorózusan betartatnak. Tetézi a bajt, hogy teljesen életidegenek, vagyis utópisták. A jövő szerintük választás kérdése. A protestáns puritanizmus hagyományait felelevenítve ők azok, akik mutatják nekünk a jövőbe vezető utat. Akik nem mennek a nyomukban, azok magukra vessenek. Ellenszegülésük nemcsak elveszetté, de erkölcstelenné is teszi őket. Az elit által szorgalmazott jövő egészen a legutóbbi időkig a posztipari, posztmodern, posztszakrális, poszttörténelmi, posztnacionalista, határok nélküli, globális világot jelentette. Ehhez pedig egy olyan turista-mentalitásra volt szükség, ami azt várta el követőitől, hogy sehol ne eresszenek gyökeret, maradjanak kívülállók, és álljanak azonnal tovább, ha unják, vagy kényelmetlennek érzik azt, amiben vannak. Törődjenek bele, hogy a magaskultúrát leváltotta a szórakoztatóipar. Mert ez szolgálja ki a legjobban a nyugati élcsapat álmát a boldogságról. Miután istenhitüket arra a messianisztikus küldetéstudatra cserélték fel, ami a Föld megmentésére vállalkozik, a fogasztás és a globalizáció mellé a környezetvédelmet is a zászlójukra tűzték. Ezeknek a céloknak a teljesítéséhez meg kell őrizniük a status quo-t. Ezt szolgálja az az új Szent Szövetség, amit az élcsapat a médiával, az egyetemi- és kutatói világgal, a Wall Street-tel, a Szilícium-völggyel és a közösségi médiumok tulajdonosaival, illetve újabban a woke-okkal kötött. Ez utóbbiak váltak a Nyugat „fekete autóivá”. Módszereik és támadásaik ugyanolyan hatékonyan félemlítenek és szégyenítenek meg mindenkit, mint egykor nálunk az ávósok és a „fényes szellők” brigádjai. A mai elit felhagyott az igazságosságra való törekvéssel. Mindent átpolitizál és a politikai küzdelmekből vallásháborúkat csinál. Hitvilágának középpontjába az identitást és az egyenlősítést állította. Ennek rendelte alá a jogot, az oktatást, a gyógyítást, a családot és a biológiát is. A nemzetet, a hazaszeretetet elavultnak és károsnak bélyegezte.

Ez az utópikus elit az orosz-ukrán háború kijózanító hatására hirtelen találkozott a valósággal. Ráébredt, hogy van nemzetállam és nemzeti érdek, sőt határok, amiket esetenként meg kell védeni. Persze csak Ukrajna határait. Zelenszkij ukrán elnökből pont azért csináltak sztárt, amiért Orbán Viktort mindennek elhordták, azért, mert nemzete szuverenitását védi.

A háború hatására az elit 180 fokos fordulatot vett. Új morális célt tűzött ki maga elé, amihez le kell állítani a világkereskedelmet, be kell fejezni a globalizációt, megváltoztathatatlanná kell tenni a határokat. [2] Az oroszok kollektív megkülönböztetését és származás alapú kirekesztését is egyből helyessé, sőt kötelező elvárássá tette. Mi ezt már jól ismerjük, hiszen évtizedeket töltöttünk a kommunizmusban, ahol az volt a rend, hogy a politika mindig kijelöli az új és újabb osztályellenségeket, akiket megaláz és a perifériára szorít. Az sem újdonság a számunkra, hogy a politika felülírja a gazdasági racionalitást. Félszáz évig mégiscsak ebben éltünk. Azt is tudomásul kellett vennünk, hogy a rendszerváltoztatás után fordult a kocka, és mindent, a politikát is a profitmaximalizálásnak kellett alárendelnünk. Most, szemmel láthatóan újra azok a daliás idők köszöntöttek be, amikor a politika ismét rátelepszik a gazdaságra. A megmondó elit egy jelentős része ugyanis az orosz-ukrán háborúra hivatkozva azt követelik tőlünk, hogy mondjunk le az olcsó és megbízható orosz energiáról, mert a nyugati szankciós politika kitalálói szerint ez a jó válasz a háborúra (Jó lenne tudni, hogy kik a kitalálók, és miért?). [3] Az új mantra szerint a szankciók ripsz-ropsz véget vetnek a majd a háborúnak, annak ellenére, hogy a Nyugat, élén az amerikaiakkal, önti az ukránokhoz a pénz, a paripát és a fegyvert. Pont mintha a háború elhúzódásában lennének érdekeltek.

EURÓPA LENULLÁZÁSA

„Minden álomnál több a valóság.”
Karinthy Frigyes

A nyugati elit évek óta arra ösztönzi az európai fiatalokat, hogy ne vállaljanak gyereket, mert az gátolja önmegvalósításukat, ökonómiai lábnyomuk pedig felesleges terhelést jelent a bolygónknak. [4] Helyette vegyenek részt Klaus SchwabNagy Narratívájának (Great Narrative) megvalósításában, amit a davosi élcsapat szorgalmaz. [5] Ilyen utópikus terv persze nincs, ha mégis van, akkor az összeesküvés-elmélet. Mindazonáltal mégis csak javában dolgoznak azon, hogy a mintegy 300 milliós idős fehér, európai őslakost arra a közel 2 milliárd fiatalra cseréljék le, akik Közel-Keleten és Dél-Amerikában munka és jövedelem nélkül vannak.

A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) már évekkel ezelőtt azt a szlogent futtatta, hogy „Nem lesz semmid. De boldog leszel.” 2016-ban a Forbes magazinban azt hirdették: „Nincs semmim, nincs magánéletem, de soha nem volt jobb az életem” [6] Pont, mint a kommunizmusban. Ott, miután elveszítettük a láncainkat, megfosztottak minket a magántulajdonunktól és az élet minden szféráját az ellenőrzésük alá vonták, egyből minden csupa boldogság és kacaj lett. Illetve, ha vártunk volna még egy picit, biztosan az lett volna. Mert meg lett ígérve, hogy mindenki szükségletei és igényei szerint részesül majd a közjavakból és a boldogságból. Az élcsapat addig is minden felelősséget levett a vállunkról. Pont, ahogy a nyugati fősodor szakértőkráciája és bürokráciája. Nem véletlenül lett az utóbbi évtized amerikai filmjeinek leggyakrabban ismételt mondata az, hogy „nem a te hibád!” Tehát valaki másé. [7] Nem te vagy a felelős a kudarcaidért, az elrontott életedért, hanem a szüleid, a párod, a főnököd stb. a fehér heteró pasik, a meetoo,vagyis a világ. Neked az a dolgod, hogy élvezd az életet és legfeljebb a klímakatasztrófáért aggódj. Miután a siker és a kudarc nem rajtunk múlik, és semmiért nem is vagyunk hibáztathatók, koncentrálhatunk arra, hogy teszünk-e a haladásért? Biztosítjuk-e a helyünket a történelem jó oldalán? Ehhez egészen a legutóbbi időkig elég volt, ha részt vettünk a bébifókák megmentésében, helyeseltük és támogattuk a BLM-mozgalmat, ösztökéltük a focistákat, hogy térdeljenek le a mérkőzések kezdetekor, szerettük a transzokat és persze a migránsokat és rendszeresen tüntettünk a rendőrök, a fehérek, illetve a diktatúrák ellen. De most, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és igazi háború folyik Európában, kötelező lett az ukránok melletti kiállással is demonstrálni a jó ügyet.

A ma haladói ugyanis az orosz-ukrán háborúban saját 2.0-ás „vietnámi háborújukra” ismertek. Ők is megérdemlik, hogy legyen egy Nagy Ügyük! Ami küldetést és célt ad az életüknek. Így lettek az ukránok az új vietkongok, az oroszok pedig az új imperialisták. Akikkel szemben a cancel culture teljes fegyverzetét bevetik, hogy ki- és eltöröljék az oroszokat a gazdaságból, a kultúrából, a sportból, az üzleti világból, a macskák és fák világából, vagyis mindenhonnan.

Ez a balliberális utópista élcsapat vissza akar repíteni minket a hatvanas évekbe. A múltban ugyanis pontosan eligazodnak, ahogy a jövőben is. Csak a jelennel vannak bajban.

Azzal nem tudnak mit kezdeni.

KÍSÉRLETI TEREP

„Az európai szellem meggyűlölte önmagát. Önmaga ellen fordult, és kigúnyolta a saját maga által létrehozott intézményeket.”
Czeslaw Milosz [8]

A nyugati elit egy része az Európai Uniót és újabban az USA-t is kísérleti tereppé akarja változtatni. [9] Vezetői, működtetői évtizedeken keresztül azzal áltattak bennünket, hogy a politikában nem játszik az erő, az érdek. Egyik legnagyobb sztárjuk, Barack Obama [10] egy évtizeddel ezelőtt arról győzködött bennünket, hogy bár a 19. században még számítottak a befolyási övezetek és az érdekszférák, mára ezeknek semmi jelentőségük nem maradt. Mert „korunkban a történelemi fejlődés az igazság felé tart”. Dőljön tehát mindenki nyugodtan hátra, a történelem majd rendezi helyettünk a dolgokat. Pont, ahogy Marx a Kommunista Kiáltványban ígérte. Kicsit sem zavart senkit, hogy eközben Obama Pakisztán területén likvidáltatta Osama bin Ladent, [11] háborúzott Afganisztánban és az úgynevezett „arab tavasszal” szétzilálta a Közel-Kelet államait, kiszolgáltatva őket az iszlám radikalizmusnak. A haladó Nyugatlátszólagos jóakarattal fűszerezett politikai vakságában ájult lelkesedéssel támogatta a térség liberális demokráciává kényszerítését. Mi azonban, akik soha nem engedhettük meg maguknak a reálpolitika figyelmen kívül hagyásának luxusát, tudtuk, hogy ez csak a radikális iszlámot hozhatja helyzetbe. A haladóknak azonban jó ideig tartott, amíg rádöbbentek, hogy megint megtorpanni látszik a haladás. Mindebből persze semmilyen tanulságot nem vontak le. Obama attól sem lett kisebb sztár, hogy nem záratta be Guantanamót, és meglincseltette Kadhafit. Líbiát működésképtelenné züllesztette, vörös vonallal fenyegette meg Szíriát, majd ejtette a témát, és a sor bármeddig folytatható. Népszerűségének semmi nem árthatott, mert az USA-t olyan progresszív ügyek képviselőjévé tette, mint az abortusz, a nők bántalmazásának abszolutizálása és az LMBTQ-jogok terjesztése, amikkel új értelmet adott az USA immár száz éve tartó demokráciaexportjának.

Obama iránymutatásának megfelelően az európai balliberális politikai- és megmondóelit továbbra is abba az utópikus hitben ringatta magát, hogy a 21. században nincs már jelentősége sem az erőforrásoknak, sem a határoknak. Beléptünk az állandó béke korába. Amit a kereskedelmi, gazdasági szerződésekkel és a kommunikációval összekapcsolt világ szavatol. Hadseregre, harci erényekre, a haza szolgálatára ezért nincs többé szükség, különben is azok csupán a mérgező maszkulinitás, vagyis a heteró fehér felsőbbrendűség szánalmas velejárói. Ami igazából fontos, az a biológia meghaladása, az LMBTQ, a meetoo, újabban a transzjogok terjesztése.

Az amerikaiakat majmoló európai utópisták már évtizedek óta belepunnyadtak abba az illúzióba, hogy Európa 1945-ben egyszer és mindenkorra végzett a háborúkkal. Számukra az Európai Unió volt Európa, ami kívül esett rajta, az nem létezett, vagy ha mégis, érdektelen volt és maradt. Amikor azt állították, hogy Európa háborúmentes övezetté változott, akkor arra gondoltak, hogy náluk: Nyugaton nem volt háború. Az 1956-ban Budapestre és 1968-ban Prágába begördülő orosz tankok nem számítottak, ahogy a délszláv, a 2008-as grúz háború, vagy a Krím 2014-es el, illetve visszafoglalása sem. Ami számított, az az amerikai fegyverek garantálta biztonság volt.

A REÁLPOLITIKA UKRAJNAI VISSZAVÁGÓJA

„Hibás feltételezés, hogy ami előttünk van, biztosan jobb annál, mint ami elmúlt.”

Az utópistáknak az az elvárása, hogy Hszi Csin-ping, illetve Putyin ne a Pax Americana meggyengüléséből fakadó stratégiai átrendeződéssel foglalkozzon, hanem laptopjaikkal start up cégeket irányítsanak, esetleg virágkertésszé képezzék át magukat, nem teljesült. Kína és Oroszország továbbra is érdekszférákkal, flottakikötőkkel, támaszpontokkal, nyersanyagokkal és semleges övezetekkel foglalkozik, ahogy az USA is. Ő persze azért, hogy egy jobb világot hozzon létre. Kihívói ezt nem pont így látják.

Az orosz-ukrán háború felébresztett minket hosszú Csipkerózsika álmunkból. Hirtelen rádöbbentünk, hogy a világpolitikát alakítani képes birodalmak nemhogy nem hagytak fel az erőpolitikával és az érdekérvényesítéssel, hanem éppen, hogy érdekszféráik kiterjesztésére, illetve visszaszerzésére törekszenek. Kína a kínai-tengereken és Tajvanban. Oroszország pedig Európában. A közvetlen szomszédunkban.

Ukrajnát az Európai Tanács 2008-ban „európai országgá” nyilvánította, amivel elismerte azt a tényt, hogy földrajzilag Európában van, de az Unió mégsem veszi be. [12] G. W. Bush elnök NATO tagsággal is hitegette, ahogy Grúziát is, amit az oroszok tiltakozása miatt „nyitott ajtó” ígéretére módosított. A New Yorker folyóirat egyik karikatúristája ezt az alábbiakkal szemléltetette. A rajzon egy pasi telefonál, és azt mondja: „Nem, csütörtök, nem jó. Mondjuk, soha?” 2013-ban amikor Janukovics ukrán elnök az Unió irányába tapogatózott, Barroso, az Európai Unió akkori vezetője [13] azonnali, 500 millió dollár megtakarítást és évi 6% növekedést ígért Ukrajnának. Mindez Van Rompuy, a másik uniós főember szerint [14] nagyobb lesz annál, mint amit az orosz kapcsolatokból nyerhetnek. Ez a semmitmondó brüsszeli utópizmus tovább fűtötte az ukránok hiú reményeit, amik máig ható reálpolitikai következményekkel járnak. Ne feledjük, hogy Janukovics ukrán elnök azért fordult az oroszok felé, mert az Unió nem volt hajlandó az ukránok Oroszország felé fennálló 13 milliárd dolláros adósságát kifizetni, amit Moszkva megtett. [15] Ezt a fukarságuk okozta helyzetet igazították aztán ki az USA, a németek és a lengyelek által támogatott, illetve finanszírozott újabb színes forradalommal, [16] az Euromajdannal, ami megpuccsolta Janukovicsot, és helyébe egy amerikabarát elnököt, Porosenkot ültetett. [17] Mindebben kitűntetett szerep jutott Soros Györgynek, aki akkor már évtizedek óta Ukrajnát tekintette egyik legfontosabb működési területének. Soros 2014 novemberében egy hosszú cikket jelentetett meg, amiben kijelölte az új ukrán vezetés előtt álló legfontosabb feladatot, azt, hogy az ukrán gázhálózat és nyersanyagkészlet feletti ellenőrzést nyugati, értsd: amerikai kézbe adja. Válaszként az oroszok elszakították a Krím félszigetet.

Ez fordulópontnak bizonyult.

Közvetlenül a Krím félsziget 2014-es orosz el, illetve visszafoglalását követően Barack Obama beszédet mondott Brüsszelben. Leszögezte, hogy Oroszország nem a Szovjetunió. Nincs globális ideológiája, nem áll mögötte az egykorihoz mérhető szövetségi rendszer. Felhívta a figyelmet arra, hogy az USA és az ukrán gazdaság nem áll összeköttetésben, a Krímben történtek pedig nem jelentenek fenyegetést az USA számára. Ami ott történt, csak azért fontos, mert azt üzeni, hogy a régi világ törvényei még érvényben vannak. A Krím félsziget elfoglalása azt a 21. században már magától értetődőnek tűnő igazságot kérdőjelezte meg – fejtegette –, hogy az európai határokat nem lehet erővel megváltoztatni. Hogy a nemzetközi szerződések számítanak, és hogy a nemzetek és a népek maguk dönthetnek a sorsukról. [18]

Erre erősített rá a reálpolitikus Henry Kissinger, az amerikai külpolitika nagy öregje, amikor azt javasolta Ukrajnának, hogy maradjon semleges. [19]

2014-ben tehát az európai utópisták számára is egyértelművé kellett volna válnia, hogy az érdekszférák és az erő továbbra is meghatározó tényezői a világpolitikának. Ahogy az az aranyszabály is érvényben van még mindig, hogy külpolitikája annak van, akinek hadserege. Rá kellett volna döbbenniük, hogy Európának nincs védelmi képessége és ez teljesen kiszolgáltatottá teszi az USA-nak.

2022-ben az orosz-amerikai rivalizálás és bicepszméregetés orosz-ukrán háborúhoz vezetett. Ennek kimenete, hatása ma még nem felmérhető, de néhány dolgot már kijelenthetünk. Ha eddig nem volt ukrán nemzet, most lett. Ahogy orosz is. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin agresszív háborúja megteremtette az ukrán nemzetet, de megerősítette az oroszt is. Bebizonyosodott, hogy a nyugati narratívákkal ellentétben a nacionalizmus, a hazaszeretet megtartó erő. Tény, hogy a háborút nem az ukrán nacionalisták, hanem a birodalmi fantomfájdalmaktól gyötört Oroszország robbantotta ki. Az utópikus elképzelések arról, hogy a határoknak el kell tűnniük, mert gátolják annak a globális világnak a létrejöttét, amivel a nyugati haladók évtizedekig házaltak, semmivé foszlottak. Mindenki megtapasztalhatja, hogy az ukrán hazafiak az életük árán is védik a határaikat, a városaikat, a hazájukat. Ha nem lennének hazafiak, akkor muszkavezetők lennének, és mindegy lenne nekik, hogy marad e hazájuk, vagy sem.

Az pedig különösen bájos, ahogy a nemzetet már rég temető haladók ukrán zászlókat lengetve drukkolnak az ukrán nacionalizmusnak.

Folyt. köv.

MERRE TOVÁBB EURÓPA?

„Eddig még nem hangsúlyoztuk eléggé, de Putyin nagyon nagy hasznot húz fehérségéből. Nem tudok elképzelni egy olyan forgatókönyvet, ahol egy fekete, vagy barna emberek által vezetett Oroszország megtámadná Ukrajnát, anélkül hogy annak megsemmisítő következményei lennének. A fehér felsőbbrendűség tönkretesz minket.” [20]

Az orosz-ukrán háborút a balliberális utópista élcsapat arra használja fel, hogy lenullázza Európát. 2022-ben nemcsak a reálpolitika tért vissza a maga kendőzetlen brutalitásával, de Európa gyengesége és tehetetlensége is nyilvánvalóvá vált. Az USA úgy viselkedik, mint Európa gyarmattartója, Európa pedig, mint az USA gyarmata.

Szomorú.

Az orosz-ukrán háború nemcsak az önálló védelmi képesség, és ennek következtében az önálló külpolitika hiányára, de a haladó elit stratégiai gondolkodásképtelenségére is ráirányította a figyelmet. Az Uniót önbizalom és hivatásvesztett bürokraták vezetik, nem politikusok. Ezek a technokrata-bürokraták moralizálással próbálják kimakszolni tehetetlenségüket és ötlettelenségüket. Képtelenek Európa ügyeibe kezdeményezően bekapcsolódni. Európa önérdeke eltűnt, ők ugyanis nem képesek azt beazonosítani.

Régiónk most amerikai-orosz mérkőzés színterévé vált. Ukrajna és Oroszország háborúja az egész európai projektet megkérdőjelezi. A békéért szurkolva muszáj feltennünk a kérdést: mi az USA stratégiai célja Európával? Mi Európa stratégiai célja saját magával? Az orosz gazdaság kivéreztetése, ami már megindult, az USA-t szinte semmiben nem érinti hátrányosan, sőt, a koronavírus által kivéreztetett Európát azonban könnyen a padlóra küldheti. Európa nem tud meglenni az orosz gáz, az orosz nyersanyagok, az orosz piacok nélkül. Ha Európa gazdasági ereje megrendül, mije marad?

Kontinensünk könnyen elindulhat az eljelentéktelenedés felé.

Kár lenne érte.

Reménykedjünk, hogy az orosz-ukrán háború hatására Európa vezetői visszatalálnak a valósághoz és a reálpolitikához és felhagynak végre a folyamatos önbecsapással.

Csak nehogy késő legyen.

Jegyzetek:

[1] Most, 2022 tavaszán a liberalizmus válságáról értekezik, aminek oka szerinte az, hogy nem értették meg a nemzet, a nemzetállam fontosságát, nem hozták összhangba a liberalizmus univerzalizmusát a nemzetállamokkal. Ezt használta ki szerinte Orbán az illiberalizmussal. Fukuyama, Francis: A Country of Their Own – Liberalism Needs the Nation. In: Foreign Affairs, 2022. május / június.

[2] Koszovó 2008-as függetlenedése esetében ez nem volt elvárás. A területet de facto katonai ellenőrzése alatt tartó Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) többségének támogatásával és az EU képviselőivel egyeztetve szakadt el és vált függetlenné Szerbiától.

[3] Pijl, Kees Van der: MH17-es járat, Ukrajna és az új hidegháború. A katasztrófa prizmája. Manchester University Press, Manchester, 2018.

[4] Lásd: Aldi reklám a környezetvédelmi szempontok érvényesítése a föld terhelésének csökkentése szempontjából.

[5] Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója és ügyvezető elnöke az évente megrendezendő davosi konferencián idén a „globális, regionális és ipari célokról” egyeztetett. A világ újraformálásán dolgozó elit arra ösztönözi a kormányokat, hogy a koronavírus és a háború teremtette válsághelyzetet hatalmunk növelésére, illetve a globális szintű együttműködés előmozdítására használják, a társadalmi ellenállást pedig az egyéni szabadságjogok korlátozásával kezeljék.

[6] I own nothing, have no privacy, and life has never been better.

[7] „››Nem az én hibám!‹‹ Ezt ismételték és százával emelték fel a kezüket ezt ismételgetve. Olyan volt, mint amikor még fiatal Jehova tanú voltam és köszöntöttük a zászlót. Csatlakozni akartam, de nem tudtam, miért nem én vagyok hibás. Aztán egy előadás közben a professzorunk, Bettina Aptheker hirtelen elkezdte ismételni ezt a mondatot lassan, békésen, aztán egyre hangosabban, addig, amíg a terem nem csatlakozott be. A fiatal nők átölelték egymást, szipogtak, kiabáltak, öklükkel a levegőt ütötték, és néztek zavarodottan körbe. Ez volt a ››Bevezetés a feminizmusba‹‹ kurzus a végzősök számára. Ahogy Angela Davis, Aptheker is az egyetem egyik megasztárja volt. Bővebben: McCracken, Meghann: The Land Where Angela Davis Is Queen. In: Quillette, 2021. december 22.

[8] Milosz, Czeslaw: Szülőhazám, Európa, Kalligram, Vigília, Pozsony, 1993. 162 o.

[9] Molnár Tamás: Európa zárójelben. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Budapest, 2022.

[10] Az USA 44. elnöke 2009-2017 között. Obamát a Time magazin kétszer – 2008-ban és 2012-ben – is „Az év emberének” választotta, 2009-ben pedig elnöksége kezdetekor egyből megkapta a Nobel-békedíjat, amit nyilván bőrszínével érdemelt ki.

[11] 2011. május 2-án.

[12] A Balfour-nyilatkozat is „jewish home”-ról és nem „state”-ről beszélt.

[13] José Manuel Durão Barroso 2004-2014-ig volt az Európai Bizottság néppárti vezetője, előtte portugál miniszterelnök, diákkorában maoista, kommunista csoportok tagja volt. „Ez a folyamat nem irányul senki ellen. Ez a demokráciáért, a stabilitásért, a gyarapodásért van. Nem irányul senki ellen, hiszen szerintem senki sincs a demokrácia, a stabilitás és a gyarapodás ellen.” – tipikus brüsszeli blabla.

[14] Herman Achille, Count Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke 2009-2014 között.

[15] Ma az Unió ennek többszörösét ajánlja fel havonta.

[16] 2004-ben már bepróbálkoztak egy narancsos forradalommal. Victoria Nuland, az USA külügyminisztériumának ukrán származású helyettes államtitkárának „fuck the EU”-ról elhíresült telefonbeszélgetésére utalok, ahol 5 milliárd dolláros amerikai finanszírozásról beszél, és arról, hogy a németek és a lengyelek ne óberkodjanak, mert ez az ő ügyük, az ő bizniszük.

[17] Porosenko elnök izraeli állampolgár is. Az új kormány tele volt kettős állampolgárokkal, akik csak megbízatásuk elnyerése után szerezték be ukrán állampolgárságukat. Porosenko személyes vagyona 2015-re a hétszeresére nőtt. Pénzügyminisztere az amerikai állampolgár Natalie Jaresko, Aivaras Abramavicus litván-amerikai kettős állampolgár lett a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a grúz-amerikai Alekszandr Kvitasvili az egészségügyi miniszter.

[18] Remarks by the President in Address to European Youth, 2014. március 26.

[19] Kissinger Davosban 2022. május 23-án is ugyanezt javasolta, azzal kiegészítve, hogy Ukrajna egyezzen bele a határmódosításba.

[20] A Nyugat egyik haladó amerikai képviselője 2022. február 26-án, Kijev ostroma közben az alábbi bejegyzést írta ki a Facebook-ra.