Schmidt Mária

Ünnepi beszéd Kornis Gyula szobrának avatási ünnepségén

Szentek és démonok – Schmidt Mária esszékötete az új világrend megszületéséről

Pöffeszkedő brit arrogancia

Kanadából jöttem, mesterségem címere…

Köszöntő beszéd a 30 éve szabadon című tablókiállítás megnyitóján

„1989 a csodák éve volt”

1989 egy antikommunista forradalom volt

Az újrakezdés bajnokai

Megnyitó beszéd a XXI. Század Intézet Helyzet van programsorozatának "Épül a Washingon–Budapest–Jeruzsálem tengely?" című konferenciáján

Csak azért is megmaradtunk!

Schmidt Mária: Heller Ágnes gőgös elitizmussal áll mindenkihez

Véget ért az első világháborús pedagógusképzés

A teflonbevonat hasznáról

Előadás a XXI. Század Intézet, Ki nyeri a XXI. századot? I. – Egy évtizeddel a gazdasági válság után címmel rendezett konferenciáján

Schmidt Mária: Értelmezést is adunk és vitázni is szeretnénk a rendszerváltoztatásról

"Szeretném, ha rendszerváltoztatásként gondolnánk 1989-re"

Mindig van lejjebb

Előadás a Trianon tudományos konferencián

Konferencia Trianonról

A Nyugat inkább nem gondol az első világháborúra

„A második világháború és a hidegháború véget ért, de az első világháború még tart” – Bemutatták Schmidt Mária új könyvét

Bemutatták Schmidt Mária Új világ született 1918–1923 című kötetét

„A kommunizmusnak nincsenek hősei, csak áldozatai”

„Ebben az oltóanyagban százezrek szenvedése állt össze ellenanyaggá”

Beszéd a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a Terror Háza Múzeum és a Fidelitas közös megemlékezésén

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából elmondott ünnepi beszéd

Ellenanyag

Száz éve hunyt el Ady Endre

Köszöntő beszéd a 10 éves a Médiaunió Alapítvány című rendezvényen

A nyugati hatalmakat nem érdekelte Közép-Európa sorsa

Ma is ugyanazt a kultúrharcot vívjuk, mint száz éve

Nyitóelőadás az Új világrend született című nemzetközi konferencián

„Václav Klaus a jelenünk formálója és a jövő alkotója”

Köszöntő a Petőfi-díj 2018. évi átadóján

Trianon feldolgozására ezer év sem elegendő

„Az általános iskolában elsősorban magyar történelmet kell tanítani”

Beszéd az Új világ született – 1914-1922 című kiállítás megnyitóján

Hogyan született meg az új világ az első világháború után?

Teljessé vált az első világháborús kiállítás-sorozat

Szakítás a győztesek értelmezési keretével

Számunkra az első világháború vége egy máig tartó tragikus kifejlettel járt

Digitális tudástárat hozott létre a Kertész Imre Intézet

„Mérföldkő, amely közel hozza Tisza Istvánt”

„Vannak hőseink, akikből erőt meríthetünk”

Beszéd az első világháború hőseiről megemlékező bélyegsorozat ünnepélyes bemutatásán

"Mindannyian 1956 büszke örökösei vagyunk"

Ünnepi beszéd az október 23-i megemlékezésen

Trump előtt, Trump után

Szeptember tizenegy háromszor

Európa németizálása

„Bátran és szabadon” – beszélgetés Schmidt Máriával

Jövőre megnyílik a Sorsok Háza

A diktatúrák soha többé nem térhetnek vissza

Beszéd a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésen

"Nyugaton ahhoz vannak hozzászokva, hogy ők civilizálják a világot"

Az akció fedőneve: „demokrácia”

Németország valódi nagysága

Németország valódi nagysága

Az Unióban minden arról szól, hogy a németek jól járjanak

Götz Kubitschek tartott előadást a Terror Háza Múzeumban

Nyugat-Európában komoly gátjai vannak a szólásszabadságnak

A geopolitikai kihívásokról

"A 21. század nem a 20. folytatása"

Schmidt Mária: Az Unió megújulásra és reformokra szorul

Ma már a konzervatív a szexi

„Mindig a haza”

Közös gondolkodásra hívjuk az embereket Európa jövőjéről

Önbizalomvesztés van a nyugati társadalmakban

Az Unió európai értékeiről

Így írtok ti, ott Nyugaton, ja, és a baloldalon

Angolul is megjelent Schmidt Mária Nyelv és szabadság című könyve

„Bátrak vagyunk!”

„Szentandrássy képei értő és érzékeny ábrázolásai 1956 cigány hőseinek”

Schmidt Mária Douglas Murray: Európa furcsa halála című könyvéről

A Soros–Vona–Gyurcsány–Karácsony-koalícióról

„Az első világháború után eldőlt: nem hagyjuk magunkat, és erre joggal lehetünk büszkék”

Végső búcsút vettek Balás-Piri László 1956-os szabadságharcostól

Újabb és újabb kérdésekre mindig újabb és újabb válaszokat kapunk

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Kerületért Díjat kapott Schmidt Mária

Kelet-Európában magunkra maradtunk a kommunizmus emlékezetével

Beszéd a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján

Magunkra maradtunk

Elhunyt Balás-Piri László

Kultúrharc 2018

Frank Füredi: A célkeresztben: Magyarország

Utolsó útjára kísérték Tőkéczki László történészt

Nagy királyság

„Ez egy igazi kultúrharc”

Kelet-Európa nem hagyja magát többé megalázni

A zsidó értelmiségiek és a jobbágyok - Politikailag korrektül

„Keresem a szót, keresem a hangot”

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész

Megvan az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje: Soros György az

Karátson Gábor számára ’56 volt a mérce

A szabadság hősei legfontosabb közös értékeinket képviselik

Megjelent Schmidt Mária Nyelv és szabadság című könyve

Köszöntő a Petőfi-díj 2017-es átadóünnepségén

„Viccnek azért picit túlzás…” Anne Applebaum budapesti beszélgetése Schmidt Máriával

Ha a szimbólumainkat elveszítjük, akkor nincs meg az önazonosságunk

Posztpolitika, posztdemokrácia