Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készülhet a kommunizmus áldozatairól – jelentette be Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója hétfőn Budapesten.
A történész közölte, az egykori Stasi-börtön helyén működő emlékhely, a Gedenkstätte Berlin-Hohenschönhausen és a Terror Háza Múzeumot is működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Adjunk nevet az áldozatoknak! elnevezéssel kötött megállapodást.
Schmidt Mária az együttműködésről szólva elmondta, a kezdeményezés kezdeteként a kommunizmus minden magyarországi és németországi üldözöttjének és áldozatának nevét regisztrálják egy adatbankban, munkájukhoz pedig később más európai államok is csatlakozhatnak.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, hogy 25 év elteltével még csak most kezdhetik felmérni a diktatúrák hagyatékát, számba véve a veszteségeket. A kommunista diktatúrák összeomlása ugyanis nem jelentett egyet az önkényuralmi rendszerek szellemi struktúráinak azonnali eltűnésével - jelezte Schmidt Mária, aki szerint az is megnehezíti a kommunizmus örökségével való szembenézést, hogy míg a nácizmus égbekiáltó bűnei felett közvetlenül a második világháború után ítéletet mondott a Nemzetközi Katonai Törvényszék, addig a kommunizmus által elkövetett bűncselekményekről, amelyek semmivel nem voltak kevésbé emberellenesek, a rendszer bukása után nem született hasonlóan szigorú ítélet.
A múzeum vezetője szerint a szembenézéshez először is számba kell venni a veszteségeket, nevet kell adni azoknak a névtelen százezreknek és millióknak, akiket a térségre kényszerített kommunista diktatúra közel fél évszázados története alatt nemcsak életüktől, de létezésük emlékétől is megfosztottak, és akik közül oly sokan még mindig névtelenek. Schmidt Mária szerint mindez a kommunizmus áldozatainak lehető legteljesebb körű feltárására vonatkozó erőfeszítést jelenti. Hangsúlyozta azonban, ˝ezzel az erőfeszítéssel nem csupán azoknak tartozunk, akiket származásuk, politikai nézeteik vagy keresztény hitük miatt gyilkoltak meg, hanem magunknak is˝. ˝Ha meg akarjuk őrizni szabadságunkat, vissza kell szereznünk múltunkat és hagyományos értékeinket˝ - hangsúlyozta Schmidt Mária, aki szerint az egyik legfontosabb ilyen érték, hogy minden emberi élet egyedi, megismételhetetlen csoda.
A Terror Házában tartott sajtótájékoztatón részt vett Joachim Gauck német, Andrej Kiska szlovák, Milos Zeman cseh és Bronislaw Komorowski lengyel államfő is, akik a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésekre látogattak Magyarországra.
A tájékoztatón röviden felszólalt Áder János magyar köztársasági elnök is, köszönetet mondva Joachim Gaucknak, akivel tavaly márciusban állapodtak meg a most létrejött megállapodás megkötéséről.