A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint csak a kultúra vezetheti ki a Nyugatot jelenlegi nehéz helyzetéből. Schmidt Mária a siófoki Media Hungary tanácskozás keddi nyitó előadásában úgy fogalmazott, hogy elsősorban nem a gazdasági, hanem a kulturális, bizalmi és társadalmi válság hozza nehéz helyzetbe a nyugati társadalmakat.
Schmidt Mária, aki egyben a Médiaunió Alapítvány kuratóriumának elnöke is, közölte, hogy a több mint három éve tartó gazdasági nehézségek közepette alapvetően megváltozott Európa magatartása.
Identitás- és tekintélyválság alakult ki, a multikulturalizmus pedig zsákutcának minősült. India és Kína a nyugati társadalmak új kihívója lett – tette hozzá. Szerinte a sodródás csak úgy állítható meg, ha a Nyugat visszatalál gyökereihez.
„Történelmi tapasztalat, hogy csak a kultúra számít” – jelentette ki Schmidt Mária. Beszélt arról is, hogy egy nemzet identitásához nélkülözhetetlen múltjának ismerete; ezt szolgálja a Terror Háza Múzeum is, amely jelen van a Facebookon és a YouTube-on is.
Schmidt Mária a 2008-ban létrejött és mintegy kétszáz médiumot összefogó Médiaunió Alapítvány jelentőségéről szólva elmondta: azok hangját erősítik fel a média által, akik eddig nem tudtak nyilvánosan megszólalni.
Eddigi kampányaik egészséges életmódra, a fogyatékkal élőkre való odafigyelésre, a szülő és a gyermek közötti párbeszéd fontosságára, valamint a sport jelentőségére hívták fel a figyelmet.
A konferencia résztvevőit a vendég Finnország magyarországi nagykövete is köszöntötte. Jari Vilén, utalva a rendezvény mottójára – A pénz beszól -, a média egyik legnagyobb kihívásának nevezte, hogy függetlenségét megőrizve nyújtson minőségi tartalmakat, és ezzel megtartsa az olvasók és nézők bizalmát.