Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Úgy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Tisztelt Balás-Piri László, Tisztelt Regéczy-Nagy László!
Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Elnök Úr, Kedves Vendégeink!

Korunk mindent leegyszerűsít.

Leegyszerűsíti a gondolatokat, a szavakat, a mondatokat, az érzéseket. Sietünk, kapkodunk, sosincs időnk. Alig tudunk elmélyülni, alig tudunk összpontosítani, a mobiltelefont se kikapcsoljuk, csak időnként lenémítjuk.

1956-t is leegyszerűsítjük: az emberek fellázadtak, aztán jöttek az oroszok meg Kádár és leverték őket. Ezzel az egyszerűsítéssel intézik el sokan 1956-ot.

Pedig mennyivel összetettebb, bonyolultabb, emberibb és szebb volt ’56. Mennyiféle férfi és nő, fiú és lány, mennyiféle gondolattal, vággyal, akarattal. És ők mind képesek voltak egyetlen dologért, a hazájukért összefogni. ’56 millióinak külön-külön meglévő akarata akkor egyetlen eredőben egyesült: a hazaszeretet erejében.

 1956 megértésének igazi kulcsa a hazaszeretet.

Ritkán bontjuk ki ezt a fogalmat, pedig minden benne van, ami az életünk szempontjából lényeges. Benne van a kötődés, a szeretet képessége, benne van a táj, a környezet, az ott élők szokásainak, kultúrájának ismerete. A hazaszeretet ugyanis ragaszkodás és gondoskodás, féltés és óvás, barátság és együttlét, de mindenekfölött szabadság és függetlenség, mert ez a két fogalom csak és kizárólag a haza, pontosabban az iránta érzett szeretet révén nyeri el értelmét. Csak ott lehetünk szabadok és függetlenek, ahol otthon vagyunk, ahol ismerjük a bennünket körülvevő világ törvényszerűségeit, a közösséget alkotó embertársaink múltját, történeteit és vágyait.

Amikor nyolc évvel ezelőtt, 2009-ben megalapítottuk a Petőfi díjat, tisztelegni akartunk azok előtt, akik életművükkel, szavaikkal és tetteikkel mindig a hazaszeretet, a függetlenség, a szabadság, a demokrácia, térségünk közös szabadsága mellett állnak és maradnak. Hagyományt szerettünk volna teremteni, mert a hagyományok túlélnek bennünket, túlélnek díjátadót és díjazottat, és nemzeti közösségünk abroncsaivá válnak. Az elmúlt hét év Petőfi díjasai az idén díjazottakkal együtt a magyarok önbecsülésének csillogó acélabroncsává váltak.

Tisztelt Vendégeink!

Köszönöm, hogy a Petőfi díj mellé álltak!

Köszönöm a MOL-nak, hogy fontosnak tartja és évről-évre megerősíti elkötelezettségét: szerepe világosan mutatja, hogyan lehet egy profitérdekelt vállalat patrióta és hagyománytisztelő!

Köszönöm a Kormánynak, Balog Zoltán Miniszter Úrnak, az 1956-os Emlékbizottság elnökének, hogy figyelmet és erőt nem sajnálva segíti a 60. évforduló megünneplését!

Köszönöm mindenkinek, aki tett és tenni fog az Emlékév sikeréért! Nagy adósságot próbálunk meg törleszteni.

Tisztelt Regéczy-Nagy László, Tisztelt Balás-Piri László!

Önök 60 éve meggyújtották a fáklyát. A magyarok őrizték ezt a lángot, még akkor is, amikor az életüket kockáztatták érte.  A fáklyagyújtókat sosem feledjük. A Petőfi díj szerény elismerés, kérem, fogadják olyan szeretettel, amilyen szeretettel adjuk Önöknek!

Köszöntőm elején Petőfi Sándor látnoki szavait idéztem:

Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Úgy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Petőfi több mint száz évvel 1956 előtt tűpontosan írta le, hogy miért lehet és kell büszkének lennünk magunkra.

Tisztelt Díjazottak, kedves veterán harcosok!

Szívből köszöntöm Önöket!

Tisztelettel hajtjuk meg a fejünket az Önök életműve előtt!