– Történészként a közelmúltban két cikket is publikált Attiláról és a hunokról.

– A magyarság identitásának legfontosabb kérdése az, hogy mi közünk a hunokhoz, vajon valóban örököseik, leszármazottjaik vagyunk-e vagy sem. Régóta zajlik szakmai vita ebben a kérdésben, miközben például Kínában és a türk országokban is egyértelműen a magyarok őseinek tartják Attilát és a hunokat. Amúgy ez Nyugaton sem kérdés. A lányom az unokáimmal nemrég Velencében járt, ott arról beszéltek nekik az olaszok, hogy amikor a ti őseitek, azaz a hunok megtámadták Velence elődjét, ők akkor kezdték cölöpökre építeni a várost. Érdekes kérdés, hogy akkor mi miért tagadjuk hun leszármazásunkat ahelyett, hogy egyenesen büszkék lennénk rá. Hiszen Attila a világtörténelem egyik legismertebb alakja, hatalmas birodalmat épített, személye, öröksége Kelet és Nyugat eredetmítoszának fontos eleme lett.

– Az ellenzők és az ellenérdekeltek konkrét bizonyítékokat követelnek hun leszármazásunkra, azt mondják, mutassuk meg Attila sírját, akkor talán hisznek nekünk…

– De miért is hívjuk honfoglalásnak Árpád bejövetelét, miért nem tekintjük inkább visszafoglalásnak? Hiszen a hun birodalomnak ez a föld, a mi földünk volt a központja, és miután a hunok leszármazottai vagyunk, nem történt más, mint hogy visszajöttünk ősi területünkre. Az Árpád-ház tagjai mind Attila leszármazottjainak tartották magukat. Az, hogy a magyarok ázsiai, pontosabban hun eredetét politikai megfontolásokból megpróbálták kétségbe vonni, sőt letagadni, hogy a XIX. században egy, az addigiaktól eltérő értelmezéssel a finnugor népekhez kapcsolták a magyarokat, ma már tarthatatlan.

A magyar ázsiai lovas nép. Nem lehet kétségbe vonni, hogy mi azokkal a törzsekkel együtt érkeztünk ide a Kárpát-medencébe, amelyekkel együtt éltünk a Kazár Kaganátusban. Ezt őrzik az eredetmítoszaink, szájhagyományaink, eredetmondáink, amelyek nagyon fontos forrásai az emlékezetnek. Bizonyíték? Lehet, hogy még nem találták meg azt a régészeti leletet, amit a kétkedők is elfogadnak. De majd megtalálják, ebben biztosak lehetünk.

– Itt, a mi földünkön, meglehet, épp a Pilisben volt Attila birodalmának központja, Sicambria. Mégis csupán pár szó hangzik el Attiláról az iskolákban, semmi több. Miért?

– Azért, mert a Római Birodalom sem csak úgy önmagától, hanem a Kelet és a Nyugat találkozásából keletkezett. Folyamatosan jöttek be a birodalomba keleti irányból a különféle nomád törzsek, amelyek kulturálisan és fizikai értelemben is összeolvadtak Róma nyugati elemeivel.

Arról is kevés szó esik, hogy a Keletrómai Birodalom még ezer évig fennállt Nyugat-Róma bukása után. Bizánc tartotta életben a kereszténységet, amint Róma szétesett. Hajlamosak rá a történetírók, hogy úgy tegyenek, mintha a Nyugatrómai Birodalom bukásától vagy úgy 500 évig semmi érdemleges nem történt volna.

Számukra ezek az évszázadok úgy peregtek le, mintha nem is lettek volna. Nekik csak a klasszikus Róma számít, minden, ami azon kívül létezett, a barbárok világa volt és maradt. Amikor Attila betört a birodalomba, azt is a barbárok betörésének tekintik. De miért lett volna barbár Attila, és miért kezelik le őt még ma is ezek a történészek?

– A királyok királya volt, mondta róla Montesquieu. Ön idézi is egyik írásában a francia filozófust. És utalt Attila emberi tulajdonságaira is, mondván, a fejedelem elfogadta a meghódított népek eltérő hitét, kultúráját, de szigorú, egységes katonai szervezetet épített ki…

– Igen, mert tipikusan személyes vezetői képességére, a katonai erőre és nagy hadseregre épülő, hatalmas kiterjedésű birodalom volt az övé. Amit nem is lehetett volna másként irányítani, mint katonai szervezettséggel. Az, hogy képes volt megszervezni egy ekkora birodalmat, amely hatalmas és sikeres vállalkozásokat vezetett, hiszen elmentek Orléans-ig, Rómáig, mindenütt győztek és mindenkivel adót fizettettek, akiknek aztán be kellett tagozódniuk a segédcsapatai közé is, szintén nagy teljesítmény, nagy történelmi tett volt. Érdekes, hogy Attila például Svájc hegyeiben egy ma is élő, hun eredetű közösséget hagyott maga után, hun tudatú lakosokkal, hun nevekkel, emlékekkel.

Csak nálunk él az a szemlélet, hogy ami nyugati, az fényességes, ami keletről jön, az viszont ciki.

– Beemelni Attilát a közbeszédbe, írja, hozzátéve, hogy Hollywood után készüljön róla film idehaza is, és kapjon szobrot a főváros legexponáltabb pontján… Egy sor tett és gesztus, amely Attila üzenetét közvetítheti a mai magyaroknak. De mi is ez az üzenet?

– Legfőképpen az, hogy mi egyszerre vagyunk Kelet és Nyugat népe. Ugyanúgy bújik meg a zsigereinkben a Kelet, mint a Nyugat öröksége. Igen, ez a római Pannonia, de a hunok központja is. Géza, majd István is a Nyugat felé fordult, azzal együtt, hogy adottságunk, kultúránk keleti gyökerű, onnan hozzuk magunkkal a virtust, a bátorságot, egyedülálló nyelvünket és a pulikutyát is. Ne legyen titok a puli se!

ATTILA A TÖRTÉNELEMBEN

Kevés uralkodó hagyott olyan mély nyomot az európai történelemben, mint Attila, mégis viszonylag kevés információ maradt fönn róla az évszázadok során. Születési éve is vitatott, Krisztus után 400 és 410 közé teszik a történészek. Nem sokkal korábban, 395-ben szakadt ketté a Római Birodalom, amelynek nyugati fele nyolcvan évre rá megbukott, a keleti azonban még ezer éven át fönnmaradt. Hun népéről nagy bizonyossággal elmondható, hogy azonos a kínai forrásokban szereplő hsziungnuval, amely a Krisztus előtti III. századtól Kínától északra legeltette az állatait. Ez a nép, amely valószínűleg éppúgy törzsek szövetségeként élt, mint a honfoglaló magyarság, fokozatosan nyugatra húzódott, és Attila születése idejére elérte a Volga vidékét. A hun nép saját nyelvet beszélt, de hogy az milyen volt, arról nincsenek adatok. Azt viszont tudjuk, hogy más nyelvű törzsek szövetségesként csatlakoztak hozzájuk, megint csak a magyarsághoz hasonlóan. Ami a régészeti leletekből megállapítható, a hunok életmódja is hasonló lehetett, sajátos világképpel, áldozatot bemutató sámánokkal. Ami a megjelenésüket illeti, ha a kortárs leírásukról lehántjuk az elfogultságokat, a sztyeppei nomád népek ma is ismert alakjait képzelhetjük magunk elé. A nyugati írott forrásokban a hunok először 376-ban, tehát Attila születése előtt három évtizeddel jelentek meg, amikor a Fekete-tenger északi partján, az úgynevezett pontusi sztyeppéken megjelenve az ott élő gótokat az Al-Duna vidékéig szorították vissza. Két évtizedre rá már magát a Keletrómai Birodalmat támadták, nyugaton egészen Trákiáig, keleten Szíriáig. A birodalommal a küzdelem a következő évtizedekben változó intenzitással folyt, és a bizánciak sokszor csak hatalmas váltságdíjakkal, sőt évi adókkal tudták megőrizni önállóságukat. Uldin, a hunok első olyan uralkodója, akit név szerint ismerünk, 412-ben halt meg, őt Kharaton követte (a -ton föltehetően görög elírás, eszerint Kara lehetett a neve), Optar (Öktem?), majd a már jól ismert Rugila következett, aki egységes és ütőképes állammá szervezte a törzsszövetséget. Rugila 435-ben, körülbelül 70 évesen halt meg, a trónon unokaöccsei, Attila és Buda (Bleda) követték. A hun állam központja kezdetben a Kárpátok keleti lejtőin alakult ki, hiszen a hunság figyelme ekkor döntően a Keletrómai Birodalom felé irányult, az adókat is onnan várták. Hogy igényeiknek nagyobb nyomatékot adjanak, 443-ban hatalmas támadást indítottak a Balkánon, aminek a végén már Konstantinápoly falainál álltak. A győztes hunokat Theodosius császár hatalmas, két tonna aranyra rúgó sarc megfizetésével és fél tonna arany évi adó ígéretével tudta rávenni az elvonulásra. Buda halála után, 444 végén vagy 445 elején Attila egyeduralkodó lett. A birodalom súlypontja ekkor átkerült a Kárpát-medencébe, Attila figyelme pedig Európa nyugati térségei felé fordult. A két római birodalommal folytatott csatározásairól, diplomáciai manővereiről és hódításairól már bőséges ismeretanyag van a birtokunkban. Tudjuk azt is, hogy Attila hatalma alatt a Kaszpi-tengertől Németalföldig, a Balkántól a Fehér-tengerig terjedő birodalom jött létre, amely számos germán, szláv és sztyeppei népet is magába foglalt. A hun birodalom ura 453 tavaszán halt meg. Az utódlás jogáért a hun eliten belül harc tört ki, ami a meghódított népek lázadásához és a hun birodalom gyors felbomlásához vezetett. Attila emléke viszont maradandónak bizonyult.

Forrás: demokrata.hu
Szerző: Sinkovics Ferenc, Bencsik Gábor