„…mindig azt képzelte, hogy majd a német kancellár, vagy a francia elnök egy nap felhívja Orbánt, hogy kérdőre vonja, hogy mit is csinál, de ez nem történt meg, és azt is zavarónak tartja, hogy miközben Magyarország nagyrészt az uniós kifizetésektől függ, ezt nem használták ki.”  ̶  mondja ezt a CEU rektoraként az a Michael Ignatieff, aki szerint a CEU missziója a tudomány szabadságáért és az európai értékekért való küzdelem.

Álljunk már meg egy pillanatra! Ez az ember vendég nálunk. Nem magyar, nem beszéli a nyelvünket, vendégként ugyan számíthat a vendégszeretetünkre, de vissza nem élhet vele!

Szabad ország vagyunk. Szabadon beszélhet mindenki nálunk, de ez nem jelenti azt, hogy a kimondott szóért ne kellene helytállni.

Szóval, hogyan is van ez rektor úr? Milyen demokráciafelfogás az, ahol a választópolgárok elsöprő többsége által megválasztott szuverén ország vezetőjét számon kérheti, illetve Ignatieff szerint számon kellett volna kérnie a sokkal kisebb demokratikus felhatalmazással rendelkező francia elnöknek, illetve a német kancellárnak?

Lehet, hogy ez a bukott liberális politikusból rektorrá ejtőernyőzött pártkatona még nem hallott a nemzeti szuverenitásról? Mégis, mi köze van nekik ahhoz, hogy mi hogyan akkreditáljuk a külföldi felsőoktatási intézményeket? Szemmel látható, hogy a nyugatiak egy jelentős része képtelen leszokni arról a gyarmatosító attitűdről, amivel századokon keresztül kommunikáltak a világ egy jelentős részével. Mi nem voltunk francia gyarmat, sem német, még akkor sem, ha Hitler Harmadik Birodalma 1944. március 19-én megszállta hazánkat. Utoljára a Führer, majd negyvenöt éven át a Magyarországot megszálló Szovjetunió kommunista pártvezetői hívogatták, hívogathatták fel a magyar döntéshozókat, hogy dirigáljanak nekik. Nem szerettük. Francia elnök még nem tett ilyet, annak ellenére sem, hogy mi magyarok soha nem tartoztunk a kedvenceik közé. De 1990 óta újra szabadon választott kormányunk van, szabadok és függetlenek vagyunk. 2004 óta állítólag egyenjogú tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Hívogatni és kérdőre vonni a magyar miniszterelnököt? Kanadában ez a szokás? Őket hívják, vagy ők hívnak?

Ignatieff egy olyan országból jött hozzánk, ahol a korrupció éppen szétzilálja a kormányzást, ahol a miniszterelnök hangfelvételek tanúsága szerint befolyásolni akarja az igazságszolgáltatást, hogy csak erre emlékeztessek. Ennek ellenére, a hozzánk érkező kanadai hivatalosságok egy része, számos más „fejlett” nyugatihoz hasonlóan, egyfajta civilizációs hévvel akar minket a helyes útra terelni. Pedig inkább nekik lenne mit tanulniuk tőlünk. A kanadaiak ugyanis – nem is olyan régen – ugyanolyan rasszisták voltak, mint déli szomszédjaik, amit a feketéken kívül az indián őslakosság és az ázsiaiak is megtapasztaltak. El kéne fogadniuk, hogy bár Kanada egy igencsak fiatal ország, mi mégis gyarmati múltjukat nem éreztetve, udvariasan és türelmesen fordulunk feléjük. De tudomásul kell venniük, hogy Ignatieff és a hozzá hasonlók szégyent hoznak a fejükre és aláássák azt a szimpátiát, amit az utóbbi idők kioktatáshullámai ellenére még mindig érzünk irántuk.

Ha ezek azok az európai értékek, amelyeket a CEU Ignatieff alatt a diákok felé közvetít, akkor nincs helye nálunk!