Gyurcsány Ferenc verte szét a szocialista pártot, az államot és a rendőrséget – fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Schmidt Mária szerint mindannyian úgy érezzük, hogy Magyarországon valami új kezdődik majd.
A gazdaság hirtelen összeomlása mindenhol átrendezte a politikai erőviszonyokat, nem csak Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója kiemelte: a gazdasági válság csak egy jele annak a komplex válságnak, ami mindenhol tapasztalható.
Ez új helyzet, amire új válaszok kellenek, de a hatalmon lévő pártok nem tudtak ilyenek válaszokat megfogalmazni - hangsúlyozta.
Gyurcsány Ferenc felgyorsította azt a folyamatot, ami az MSZP-t az összeomlás felé vitte - vélekedett Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a volt kormányfő szétverte a szocialista pártot, az államot, a rendőrséget, maga körül minden struktúrát, Magyarországot olyan állapotba kormányozta, ami gyakorlatilag a teljes ellehetetlenülés irányába hatott, és amikor látta, hogy ennek vége, akkor távozott.
Most érzékeli mindenki, hogy valaminek a végéhez érkeztünk, és rajtunk áll, hogy át tudjunk lépni valami újba - emelte ki Schmidt Mária. Hangsúlyozta: most lehetőség van a megújulásra.
Az új mindig lehetőség és felelősség, rajtunk áll, hogy ebből a helyzetből mit tudunk kihozni, hogyan lehet megújítani a politikai életet és a problémákra válaszokat találni, hogyan tudunk összefogni annak érdekében, hogy Magyarországot sikerpályára állítsuk - fejtette ki.