– Lát esélyt a fegyverszünetre, illetve a békére? Az amerikaiak nemrég bejelentették, hogy semmi szín alatt sem támogatják még a fegyvernyugvást sem… A hazai ellenzék szerint pedig egy most kötött béke csakis igazságtalan és előnytelen lehet Ukrajna, illetve a haladó világ számára.

– Látok rá esélyt, mert nemsokára elkezdődik Amerikában az elnökválasztási kampány, és a jelenlegi vezetés elsősorban azt nézi majd, hogy mekkora a támogatottsága és mekkora lesz akkor, ha elutasító marad a békekötés kapcsán. Fontos számára az ügy azért is, mert ha a republikánus elnökjelöltek a háború folytatása ellen vannak, akkor ez összességében arra kényszerítheti a demokrata adminisztrációt, hogy legalább a fegyverszünetet támogassa. De maga Volodimir Zelenszkij is kijelentette nemrég, hogy tanulmányozni fogja a kínai béketervet. Nyilván meg is teszi, mert reménytelen helyzetbe kerülhet.

– A fegyverszünet, a béke hogyan illeszkedne abba a világátalakító folyamatba, amelynek a tanúi, elszenvedői vagyunk, és amelyet Amerika vezényel?

– Ez a háború egy katalizátor. Az amerikaiak stratégiai hibát követhettek el, amikor azt gondolták, hogy Oroszországban is kirobbanthatnak egy rendszerváltó konfliktust, és ezzel előrenyomulhatnak a kínai határig, előnyös helyzetbe hozva magukat a Pekinggel való konfrontációjukban. De épp az ellenkezőjét érték el, mert összeforrasztották Kínát és Oroszországot. Ezenkívül pedig olyan geopolitikai stratégiának a felgyorsítására késztették Pekinget, amely közel-keleti, afrikai, dél-amerikai pozíciók megszerzésére ösztönzi. A kínai elnök elment az iszlám térségbe, és békét teremtett Irán és Szaúd-Arábia között. Ezzel fontos energiaforrásokat nyert meg magának amellett, hogy korábban már rákapcsolódott az orosz gázra és olajra is. Amerikát mindez nagyon rosszul érinti: ha le kell mondania a közel-keleti energiaforrásokról, akkor saját maga ugyan nem kerül szűkös helyzetbe, mert elegendő olaja és gázkincse van, ám annyi nincs, hogy ebből Európát is ellássa. És ha Európa a szankciók miatt nem kaphat energiát Oroszországtól, és nem kap eleget az Egyesült Államoktól, illetve az arab térségből sem, akkor nagy vesztese lesz ennek a helyzetnek.

– Sok magyar szereti a lengyeleket, de nem tudja mire vélni azt a heves kardcsörtetést, amit az ukrajnai háború kapcsán Varsó folytat. Mi történik Lengyelországban?

– A lengyelek felismerni vélték azt a momentumot, amikor egyszerre érvényesíthetik középhatalmi ambícióikat Oroszországgal és Németországgal szemben is. Ezért teljes mellszélességgel beálltak az angolszászok mögé. Mindig is megvolt bennük erre a hajlandóság, még a második világháború végén is vakon bíztak a britekben és az amerikaiakban, de a végén csalódniuk kellett, mert azok elárulták őket. Most jelentős átrendeződés észlelhető Európában. Amerika Londonra, Varsóra, illetve Kijevre épít, és már nem a felbolygatott Párizsra és a teljesen erőtlenné vált Berlinre. Ez Németország jelentőségének csökkenését mutatja, vagyis azt, hogy Berlin eleve elhibázott politikát folytatott például akkor, amikor leépítette, sőt, szinte fel is számolta a Bundeswehrt. Berlin elállt az oroszokkal való együttműködéstől is, de úgy, hogy Angela Merkel az utolsó pillanatban még azt is bevallotta: csak arra kellettek a minszki egyezmények, hogy becsapják vele Moszkvát, és időt nyerjenek Ukrajna felfegyverzésére. Ez alapvetően bizalomhiányossá tette a német–orosz viszonyt, de Berlin az amerikaiak részéről sem vívott ki ezzel magának semmilyen tiszteletet. Sőt! A német közvélemény most azt kérdezi, vajon mikor és mit tudott Olaf Scholz kancellár az Északi Áramlat vezetékei ellen intézett terrortámadásról. Ez egyre inkább foglalkoztatja az embereket, és ha kiderül, hogy nemcsak a vizsgálatot, illetve a tettesek felkutatását szabotálja Scholz kancellár, de kezdettől fogva tudott a robbantás tervéről, akkor nem lehet megjósolni, hogy mi következik majd Németországban.

– Mitől ennyire tehetetlen a Scholz-kormány?

– Scholz is elhíresült a máig lezáratlan és tisztázatlan adócsalási cum-ex ügyről. De hát miben bízott? Minden egyes telefonbeszélgetés, minden SMS, e-mail felkerül az amerikai titkosszolgálatok szervereire. Ezt már Angela Merkel lehallgatásából is tudni lehetett. Vagyis az amerikaiak pontos információk birtokában voltak arról, hogy mi történt a cum-ex botrányban, és Olaf Scholz milyen szerepet játszott benne. Hiába mondja a kancellár, hogy semmire sem emlékszik, az amerikaiak odatehették az orra elé a teljes anyagot. A németeknek nincs hadseregük, drágán jutnak energiához Amerikától, ráadásul olyan politikát folytattak az elmúlt 15-20 évben, amellyel mindenkit eltaszítottak maguktól Európában. Erre mondtam azt korábban, hogy Németország vezető szerepe odalett, már nem is létezik… ezt ma is fenntartom.

– Térjünk vissza a lengyelekhez, mert ők már holnap hadba lépnének. Nem tűnik úgy, mintha Amerika be is akarná tolni őket az orosz frontra? Hisz elfogynak az ukrán katonák, a beregszászi színházban már nők játsszák a férfiszerepeket is…

– Egyes információk szerint Kijev elvesztette eredeti, közel hétszázezres hadseregének döntő részét. Ukrajnában kevesebb mint 16-17 millió ember maradt a háború előtti 40 millióból. Egyszerűen nincs elegendő katonájuk. Másfelől pedig már harcolnak a fronton lengyelek is, információim szerint több tízezer lengyel önkéntes öltött magára eddig ukrán egyenruhát. Láttam egy videófelvételt, ahol egy osztrák vezérkari tiszt azt nyilatkozta, hogy nagyon egyszerű az ukrán utánpótlás helyzete. Mert ha ő leveszi az osztrák uniformist, és odamegy Ukrajnába harcolni, akkor ő már nem is osztrák katona. A lengyelek harci lázban égnek, a kommunikációjuk pedig szerintem minősíthetetlen. Andrzej Duda lengyel államfő például azt mondta, Putyin rosszabb, mint Sztálin és Hitler együttvéve. A párizsi lengyel nagykövet pedig azzal fenyegetőzött a legnagyobb médianyilvánosság előtt, hogy Lengyelország belép a háborúba, ha Ukrajna végveszélybe kerül. Remélem, ezt azért többször is meggondolják majd…

– Jól tudjuk, hogy a lengyelek mennyire büszkék a függetlenségükre, és mennyire féltik. Na de most Amerika befolyása, sőt irányítása alá kerülnek. Washington nyomása nemcsak katonai értelemben érvényesül, de át fogja alakítani a lengyel politikát, gazdaságot, sőt, a kultúrát is! Az amerikaiak máris készítettek egy lejárató filmet II. János Pál pápáról… Varsó nem látja a fától az erdőt?

– A lengyelek Amerika szolgálatába álltak, ez mára végleges tény. Nem veszik észre a kockázatokat, mert elvakítja őket az orosz- és németellenes gyűlölet.

– Szétverte a háború a visegrádi tömörülést?

– A V4-et tervszerűen szétszedték. Amerikának nem érdeke, hogy egy regionális együttműködés erőt fejtsen ki vele szemben, ha arra kerülne sor. A Biden-kormányzat nem érzi elég szilárdnak magát ahhoz, hogy elviselje akár a kisebb szembeszegülést, ellenvéleményt is. Aki igazán erős, az nem kapkod legyek után. Biden kapkod. Washington mindenütt az amerikai irányvonalat kiszolgáló politikai vezetést akarja helyzetbe hozni. Még akkor is, ha ez az adott országban működésképtelen. Az Egyesült Államok semmit sem változtatott ezen a gyakorlatán az elmúlt évtizedekben, még a kirobbanó háborúk és a háborúellenes tiltakozások okán sem. Mindenütt a demokráciaexportnak nevezett, amúgy káoszteremtő stratégiájukat követik, ebben a politikában gondolkodnak. Nézzük meg, mi történt Bulgáriában, mi történt Csehországban vagy mondjuk Szlovákiában! Mindenhol ugyanaz a recept, a legtöbbször kívülről bereptetett embereket hoztak helyzetbe és ültettek a vezetésbe, akik szó nélkül elvégzik a Washingtonból diktált feladatokat. És ahol nem sikerül ez az akció, ott az NGO-kkal, Soros György szervezeteivel, folyamatos média­támadásokkal igyekeznek destabilizálni az adott kormányzatot. Ez történik most például Izraelben.

– Ennek a következménye, hogy izraeli vadászpilóták nem hajlandók felszállni addig, amíg Benjamin Netanjahu az ország miniszterelnöke?

– Engem is megdöbbentett a hír. Igen, ez is azt mutatja, hogy milyen erőkkel kell szembenéznie bizonyos szuverenista, nemzeti karakterű politikai erőknek. Izrael volt az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese, de úgy tűnik, már nem az. Legalábbis amíg Netanjahu a helyén van.

– Önnek régi vesszőparipája az orosz–európai kapcsolat, ha úgy tetszik, együttműködés. Többször nyilatkozott, sőt, egyik kötetében írt is arról a multipoláris világrendszerről, amelyben Európa lenne az egyik legerősebb centrum. Létrehozható ez a modell az oroszok nélkül?

– Szerintem az idei március 20–23. közötti napok úgy vonulnak majd be a történelembe, mint az a három nap, amely véget vetett az Egyesült Államok világpolitikai hegemóniájának. A kínai elnök Moszkvába tett látogatására utalok. Végképp körvonalazódik egy olyan eurázsiai összefogás, amelybe Európának is bele kellene tartoznia. Ám úgy tűnik, hogy Európa, legalábbis mai állapotában, érdektelenné vált. Katonai ereje nincs, demográfiailag mélypontra került, nyersanyaga sincs, és jelentős innovatív fejlesztések sem jellemzik immár. Miért volna fontos Európa?

– Mikor kezdett lejtőre kerülni?

– Az első világháború idején már mindenképpen ott volt. De a XX. század végén, a bipoláris világ megszűntével még lett volna rá remény, hogy más irányt vegyen. Én mindig is azt gondoltam, hogy Oroszország és Ukrajna is Európa szerves része. Akár az orosz nyersanyagkincsek, akár az orosz hadsereg, de a kiváló és hatalmas ukrán termőföldek vagy a kelet-ukrajnai ipari körzetek, a gazdag szén-, illetve olajlelőhelyek okán is. Más formát kapott volna Európa, ha kibővül velük is. Csakhogy Amerikának éppen az lett a legfontosabb célja, hogy megakadályozza ezt az együttműködést. Az európai államok vezetői pedig önsorsrontó módon Washington partnereivé váltak ebben. Kérdés, hogy a feladatukat teljesítették-e, vagy csak úgy, maguktól voltak ennyire korlátoltak.

– Mekkora lenne az oroszok hajlandósága az együttműködésre?

– Nagy volt. Kezdődött mindez a gorbacsovi gondolattal, az európai ház megteremtésével, de maga Vlagyimir Putyin is többször utalt az együttműködés szükségességére. Az oroszok Nagy Pétertől napjainkig európainak érezték magukat. De Putyin most meghirdette, hogy vége a Nagy Péter-i gondolatnak, és országa Ázsia felé fordul. Ennek súlyos következményei lesznek Európára, de a világra nézve is. A moszkvai találkozón elhangzott egy kínai–orosz bejelentés a multipoláris világ kialakulásáról. Ez azt jelenti, hogy a két állam nagyon is készül az amerikai hegemónia megtörésére, ez immár hivatalos programjuk lett.

– Lehetséges, hogy a háttérhatalom Kínára bízza majd a globális világrendszer működtetését?

– Nem hiszek a háttérhatalom létezésében, persze vannak erők, amelyeket követhetetlen mozgásaik, valamint az események esetlegességei és sokrétűsége miatt nehezen lehet azonosítani. De nekik biztosan nem érdekük, hogy bármit is Kínára bízzanak. Az Ázsiában működő erőközpontoknak viszont nyilvánvalóan igen. Az Egyesült Államok természetesen saját hatalmának megtartásán ügyködik, nem látva be, hogy ehhez már nincs se ereje, se képessége. Amerikát igazából Amerika győzi le a woke-kultúrával, az opioidtabletták használatával, az egyetemein burjánzó modernista és neomarxista szellemiséggel. Az amerikai civilizáció szembemegy saját örökségével és az egész világgal, amikor tagadja a családot, az Istent, a nemeket, és tagad általában minden bevett értéket és hagyományt. De miért fogadná el ezt mondjuk India?! Egyrészt több évezredes kultúrája van, másrészt „nemrég” szabadult ki a brit uralom alól. Miért akarná újra idegen igába hajtani a fejét? Sok más államra, illetve kultúrára is ugyanez vonatkozik. Azt is észre kell venni, hogy mennyire elhanyagolták a matematika vagy a fizika oktatását és a mérnökképzést az amerikai egyetemeken, míg Kínában, Dél-Koreában és Indiában is nagyobb súlyt fektetnek rá. Vagy itt van Németország, ahol több gender szakos tanár oktat az egyetemeken, de csak egy tanít hadtörténetet. Pedig ott volna mit történészkedni. Teljesen megfoghatatlan dolgok kezdik uralni az amerikai felsőoktatást és persze a médiát is, ahonnan mindenki mást elzavarnak, ha nem ért egyet például a genderizmus tételeivel. Olyan szabadságellenes irányzat kezd megerősödni Amerikában, amellyel élesen szembehelyezkedik a világ legtöbb kultúrája.

– Magyarország hogyan illeszkedhet majd az új makropolitikai viszonyokba? Ahol tizenhét tagú szövetség jött létre egymillió Ukrajnának szánt lőszer egy éven belüli legyártására? A magyarok harmincmilliót küldtek 1920-ban a lengyeleknek…

– Ebből is látszik, milyen állapotban van Európa. A nyugati világ leépítette termelőkapacitását, kivitte Kínába, Indonéziába az iparát, és igencsak sok időbe telik majd, mire vissza tudja hozni. Már ha lesz egyáltalán valaki nyugaton, aki hajlandó ezekben az üzemekben, gyárakban dolgozni. Hol a helyünk mindebben? Követnünk kell eddigi stratégiánkat, a kultúránk, a szabadságunk, függetlenségünk megőrzését.

– Menni fog? Elvégre most óriások feszülnek egymásnak…

– Muszáj hogy menjen. Azok a hatalmak, amelyek eddig a függetlenségünkre, kultúránkra törtek, mind kimúltak. Mi viszont itt vagyunk.
 

Forrás: demokrata.hu

Szerző: Sinkovics Ferenc