Miniszter Úr!

Főigazgató Úr!

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaim!

A szovjet birodalom összeomlása után szinte azonnal szembesültünk az amerikai demokráciaexport 2.0-ás változatával, ami már nem a szabadságjogok kiterjesztéséről és a nemzeti szuverenitások megerősítéséről szól, hanem helyette elkezdődött egy olyan értékrend ránk erőltetése, ami hasonlóan az egykori kommunista világképhez, nem egyeztethető össze a több mint ezerszáz év alatt kikristályosodott hagyományainkkal, keresztény örökségünkkel. Az amerikanizáció ugyanis már nem csak kulturális iparán, reklámjain és médiáján, ezen belül óriási tech-cégein keresztül fejt ki nyomást az értékeinkre, a szokásainkra, sőt az identitásunkra is, de nyíltan kulturális és politikai szuverenitásunk felszámolására tör.

Az Amerikai Egyesült Államok mára egy olyan új erkölcsi rendet, vagy inkább annak hiányát tette hivatalos politikájának alapjává, aminek a középpontjában a faji és szexuális kisebbségek tört identitásai állnak. Amerika demokrata kormányzatai a biológiai nemek felszámolása, a transz- és LMBTQ-lobbi újabb és újabb követelései mögé állnak, és életellenes felfogást képviselnek.

Kezdenek tehát nekünk kimutatkozni. Hagyományosan amerikabarát közvéleményünk mára egyre inkább amerikaellenessé formálódik.

A második világháború után a kommunizmusra kényszerített országokban, tehát nálunk is, teljeskörűen emancipálták a nőket, míg nyugati sorstársaikat visszatessékelték a háztartás és a család világába. Az ő legfőbb céljuk továbbra is a férjhez menés és a családalapítás maradt.

Az alsóbb társadalmi csoportokhoz tartozó nőkön kívül a többiek még évtizedekig egykeresős családmodellben éltek, nem vállaltak munkát, nem rendelkeztek önálló jövedelemmel, ami kiszolgáltatottá tette őket férjeiknek.

A szocialista táborban a nők teljes egyenjogúságot élveztek, bármit tanulhattak, bármilyen munkakört betölthettek.  Cserébe nőként, anyaként, munkaerőként egyaránt helyt kellett állniuk. Igaz, hogy az állam besegített: szakszerű gondoskodást és ellátást nyújtó bölcsődei, óvodai és iskolai napköziotthonokat létesített. A munkahelyeken üzemi konyhákat működtetett. Az ideális szocialista nő terhelhető munkaerő volt, aki tanult és ideológiailag is képezte magát, törődött a gyerekekkel, csinos volt és ápolt. Emellett jó és hű feleség is volt, aki az idős és beteg családtagokról is gondoskodott. Persze pénzt is keresett, mert a kizárólagossá vált kétkeresős családmodell nem tette lehetővé, hogy egy fizetésből meg lehessen élni. Szükség volt tehát a nők keresetére is.

Kedves Barátaim!

A szexualitással kapcsolatos viselkedési normákat egészen az 1968-as forradalmakig az angolszász, illetve a vele vetélkedő szocialista álszentség puritanizmusa határozta meg.

Az új generáció azonban örömszerző, önfelszabadító aktusként tekintett a szexre. Szabad szerelmet követelt, amit a piacon éppen akkor megjelenő, egyszerű és széles körben hozzáférhető fogamzásgátló tabletta tett lehetővé. Az antibébi-tabletta biztosította a nem kívánt terhesség elkerülését és ezzel rizikómentessé tette a szexuális aktust. Ezzel már rövid távon a szex és a reprodukció szétválását eredményezte. A szexuális forradalom teoretikusai szerint a tabletta és az óvszer vált a szexuális forradalom sarlójává és kalapácsává.

A fogamzásgátló tabletta elismerte a nők jogát a szexuális örömszerzésre és azt is lehetővé tette, hogy a nők is megválogassák partnereiket. Mindez öntudatossá és magabiztossá tette a nőket, akik ettől kezdve ugyanolyan önfeledten vethették bele magukat a szexuális életbe, mint a férfiak. Ezen a terepen is egyenlőnek érezték magukat férfitársaikkal.

A fogamzásgátló tabletta a férfiakat is felszabadította a szexuális aktusok nem kívánt következményeiből adódó felelősség terhe alól. Mert szexhez már nem csak fizetés fejében, vagy házasság révén juthattak és ez lassan feleslegessé tette az elköteleződéssel és felelősségvállalással járó házasságkötést és családalapítást.

Miután a hatvannyolcasok minden intézmény ellen frontális támadást intéztek, a házasságnak is megingatták az alapjait, lerombolták a tekintélyét. A házasságkötések száma ettől kezdve meredek zuhanásnak indult. Ma a biológiai óra egyre több nőt ösztönöz arra, hogy egyedül is vállaljon gyereket.

A modern feminista mozgalmak nyugati szárba szökkenését 1968 forradalmaihoz szokták kötni. Ez azonban minden alapot nélkülöz.

1968 Nyugaton és Keleten, úgy Párizsban, Berlinben, San Franciscóban, ahogy Prágában, macsó mozgalom volt. Fiúk vezették, fiúk voltak a hangadói. Követeléseik között nem szerepelt a női jogok kiterjesztése. Prágában azért nem, mert a szovjet blokkban, akkor már vagy negyedszázada emancipálva lettek a nők. Nyugaton pedig azért nem, mert ott a nőmozgalmak csak a ’70-es évektől kezdtek megerősödni.

Akkortól a művi abortusz engedélyeztetéséért folytatott harcot állították mozgalmuk középpontjába. Önrendelkezési joguk biztosításaként tekintettek a terhességmegszakítás lehetőségére. Ha tehát az állam a művi terhességmegszakítás tilalmával a magzat kihordására kényszeríti a nőt – érveltek és érvelnek ma is –, azzal megfosztja őket attól, hogy rendelkezzenek a sorsuk fölött, amivel alapvető emberi jogot sért.

A magzat, az új élet ezek szerint nem érték, nem „Isten ajándéka”, és nem rendelkezik emberi joggal. A feministák szerint a magzat sorsáról hozott döntés csak és kizárólag a nőkre tartozik.  Az „én testem, az én döntésem”. Ezzel a hivatkozással kirekesztik belőle a férfiakat, ami egyaránt önző a magzattal és az apával szemben, különösen, hogy a megszületett gyermek esetében az állam kikényszeríti a férfi, az apa felelősségvállalását. A művi terhességmegszakítás kérdése az elmúlt félszáz évben sem jutott nyugvópontra, sőt a mai napig éles politikai összecsapások terepe, választási küzdelmek tétje. Ma a haladók vezette Nyugaton, sőt már a lengyeleknél is arra törekszenek, hogy a gyermeket akár a kilencedik hónapban, sőt közvetlenül a megszületése után is megölhessék.

Kedves Barátaim!

Magyarországon már az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt véget vetettek a rövid abortusztilalmi időszaknak, a Ratkó-korszaknak, és a forradalom azt is kikényszerítette, hogy a kommunisták takarodjanak ki a hálószobáinkból, sőt a paplanjaink alól is.

Nagy vívmánynak tekintjük és ragaszkodunk hozzá, hogy a szexuális élettel összefüggő kérdések magánügyek maradjanak. A nyugati fősodor haladói és a mára velük összefonódott feministák az LMBTQ- és transz-aktivistákkal együtt, ahogy egykor a kommunisták, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a szexualitással összefüggő kérdéseket újra közüggyé tegyék és átpolitizálják.

A szexuális forradalom és a női emancipáció a huszadik századot a nők századává tette.

A nők mindent elértek, amit akartak, sőt még annál is többet. Ma átlagban hét évvel tovább élnek, mint a férfiak. Tanulnak, tanítanak, dolgoznak, dolgoztatnak, vezetnek, irányítanak. Orvosok, ápolók, mérnökök, technikusok, politikusok, katonák, szakértők, nyomozók.

Teljes a győzelem.

De nem bírnak leállni….

Kedves Barátaim!

Miután a feministák különböző hullámai hosszú évek munkájával lebontották a nemek közötti érintkezésre vonatkozó normákat és szabályokat, kiiktatták a szexuális aktusok létesítésére vonatkozó tilalmakat, most azon vannak, hogy újakat alkossanak. Méghozzá az eddigieknél lényegesen szigorúbbakat, megnehezítve ezzel az ellenkező nemű fiatalok közötti kapcsolatteremtést, amit a covid alatti kényszerizoláció amúgy is szinte teljesen ellehetetlenített.

A szexuális forradalom teoretikusai szerint a szex a hatalomról, a birtoklásról, a kizsákmányolásról szól. Szerintük ez felülírja a férfi és nő örömszerzését, két egyenrangú fél kölcsönös szövetségét a gyermeknemzésre és a családalapításra. Nem beszélve a jövő nemzedékének felneveléséről. Nem értik, hogy a szexuális vágy és örömszerzés az élet különleges, titkos örömei közé tartozik. Persze a pénzről, a hatalomról és a befolyásszerzésről is szólhat. Ha engedjük, hogy a mai, újviktoriánus angolszász progresszívek és a nyomukban lihegő liberális újpuritánok megfosszanak bennünket attól, hogy a szexualitásra örömforrásként tekintsünk és elérik, hogy kizárólag identitásképző elméleti konstrukcióként viszonyuljunk hozzá, akkor az életünk sivár, magányos és örömtelen lesz. Erre figyelmeztet korunk egyik legnagyobb francia írója, Michel Houellebecq:

 „Tény, hogy a nyugati emberek úgy 25-30 éves koruktól kezdve már képtelenek új szexuális kapcsolatokat létesíteni, pedig még mindig vágynak rá. Folyamatos hiányállapotban telik el még 30 év az életükből. Nyugaton lassan elsorvad a szexualitás. Ez tömegjelenség.”   

A szexre tehát a mai megmondók problémaként tekintenek. Szerintük pedig az okozza a bajt, hogy már nem csak a reprodukció és a szex, de a szerelem és a szex is elvált egymástól.

Ez megfelel korunk eltechnikalizálódásának, hiszen ma minden kérdésre technológiai-technikai feladatként tekintünk. A nőkkel szemben támasztott korszerű elvárások értelmében a nőknek ugyanúgy kell szeretkezniük, mint a férfiaknak. Elköteleződés, érzelem nélküli egyéjszakás kalandokat kell lebonyolítaniuk. Milyen sértő, sematikus feltételezés ez a férfiakról! Akiknek ugyanakkor merniük kell nyilvánosan elérzékenyülni, sírni, gyengének mutatkozni. Miközben imádjuk a macsókat!

Érdemes oktatófilmként tekintenünk az 1998–2004 között készült és azóta is többször ismételt, sőt mozifilm-változatokkal is kiegészült kultikus tv-sorozatra: a Szex és New York-ra. Itt a történet középpontjában a szexuális forradalom nyertesei: a New York-i felsőosztálybeli szingli nők állnak. Vannak még egyéb szereplők is, a férfiak, akik érdektelenek, de a lényeg az az, hogy a női főszereplők önállóak, öntudatosak, viccesek, karrierorientáltak, odáig vannak a szexuális kalandokért, és igazi divatmániákus férfiimitátorok.

Tény, és ma már mindenki látja, hogy a szexuális forradalom igazi haszonélvezői azok a felsőosztálybeli férfiak és nők, akiket a múltban sem igazán korlátoztak a puritánok szabályai. Míg ők valóságos „háremeket” tartanak, vagyis szabadon válogatnak a szexpartnerekben, addig az alsóbb szegmensek nőinek nem jut férfi, az alsó kereseti csoportokhoz tartozó, csóró férfiak csak nehezen, vagy egyáltalán nem kapnak nőt. Be kell érniük a fizetett szexszel, még gyakrabban a pornóval, amihez minden digitális eszközön hozzájutnak.

A nők nagyon sokat veszítettek azzal, hogy azt a férfit, aki nem „fehér lovon” érkezik, észre sem veszik. Lemondanak róluk, mint társról és mint támaszról, így aztán egyedül maradnak és pénzt kell keresniük, hiszen, ha van is férjük, már nem tartja el őket, és ha lelép, ami egyre gyakoribb, akkor egyedül kell helyt állniuk a munkában, a családban. Csonka családban kell felnevelniük a gyermekeiket. Az alacsony jövedelműeknél így sokszor teherként jelenik meg gyermek, a középosztálybélieknél pedig az önmegvalósítást előtérbe helyező közfelfogás nem támogatja a gyermekvállalást. Önzésüket egyre gyakrabban a környezet iránti aggódásukkal takargatják. Ez a tendencia az egész nyugati, sőt az egész fejlett világot, Ázsiát is áthatja és súlyos, alig jóvátehető demográfiai vészhelyzetet okoz.

Kedves Barátaim!

A szexuális szabadosság mostanra egyre kevesebb szexet és egyre nagyobb boldogtalanságot eredményez. Míg a szexuálisan felszabadult nők a múlt század nyolcvanas éveiben heti több, átlagosan három szexuális aktust folytattak, addig ma Nyugaton alig hat százalékuk él nemi életet, ők is legfeljebb heti, de inkább havi egyszer. A mai nők többsége arrafelé – tehát Nyugaton – ezek szerint szexmentes életre kényszerül, magányra ítéltetik, vagy magányra ítéli magát, depressziósak lesznek és terápiára szorulnak.

Az egyre kielégületlenebb és elkeseredettebb nők férfiellenességükben túlszabályozzák a férfiak viselkedését, fel akarják számolni az udvarlás spontaneitását, veszélyzónává akarják változtatni a nemek közötti érintkezést. A férfiak válaszul pornófüggővé válnak és nehezükre esik, hogy férfiasságukat a virtuális téren kívül is bizonyítsák.

És akkor a metoo-mozgalom bizalomromboló hatásáról még nem is szóltunk. A metoo kezdetben a munkahelyi hatalmukkal visszaélők elrettentéséről szólt. Rövid időn belül azonban a kudarcos, korosodó nők pénzt kicsikarni próbáló kísérletévé züllött, parttalan bosszúhadjáratokká fajult. Egyre inkább évtizedekkel korábbi, ellenőrizhetetlen, sokszor légből kapott atrocitásokra hivatkozva sároztak be és lehetetlenítettek el befolyásos és sikeres férfiakat.

Ártatlanság vélelme?

Sem egykor a pártállamban, sem ma a metoo-ügyekben nem játszik. A metoo-val való visszaélés súlyos károkat, tartós bizalomhiányt okozott az angolszász világ férfi-nő kapcsolataiban. Hazánkba hál' Isten, néhány elvetélt kísérletet leszámítva nem gyűrűzött be.  

A helyzetet súlyosbítja a biológiai nemek ellen folytatott harc. Ez egyben a szülők és a család ellen is folyik. Nemváltásra buzdítják a kiskorúakat, hormonkezelést, sőt nemváló műtéteket végeznek rajtuk, nem egyszer szüleik beleegyezése nélkül, akiket esetenként még csak meg sem kérdeznek. A progresszió élharcosai közé tartozó német gyermekek 14 éves koruktól évente változtathatják a nemüket. Érdekes hogy 18 éves korig a szülő felel a gyermekért, ugyanakkor egy ilyen horderejű kérdésben szabad kezet kap az a kiskorú, aki alkoholt nem fogyaszthat, gépjárművet nem vezethet és jogilag sem felelősségre vonható. De egy életre megcsonkíttathatja magát, hormonháztartását tönkretettheti.

Az ateistává és szexmentessé lett nyugati kultúra mára ürességet és céltalanságot eredményez, emellett gépies infantilizmushoz vezet. A társas kapcsolatok hiánya fizikai és lelki összeomlást okoz, ami miatt mindenki terápiára jár és analitikusától várja életválságának megoldását.

1994-ben az Amerikai Egyesült Államokban háromezer felnőttel 90 perces interjúkat készítettek. E szerint a párok harmada évente alig néhány alkalommal él nemi életet. A helyzet mára tovább romlott. A kétezres években a hajadonok 24%-a, a nőtlen férfiak 26%-a, a házasok 12-13%-a évente mindösszesen párszor él nemi életet. A nők mintegy 20%-a – saját bevallása szerint – gyenge nemi vággyal rendelkezik és ha teheti, kerüli a nemi érintkezést.

Itt tartanak a fejlettek ma.

Miért mondunk le a szexről? Érzelem nélküli pénznyelő gépekké, karrierfüggő, boldogtalan, magányos, drogfüggő, unatkozó életre kárhoztatjuk magunkat, mert férfi-, illetve nőellenesek vagyunk, mert szex nélküli, szerelemtelen életre ítéljük magunkat?

Pedig a szex a test nyelve, és a kapcsolatépítés egyik útja. A mozgásba hozott érzelem, ami boldogságot és kielégültséget okoz. Megemel és feltölt. Ez az „érzelemcunami” a telefonszex, a szexklub, az egyéjszakás kalandok és a fizetett szexuális szolgáltatások által nem érhető el.

Ne hagyjuk, hogy a 21. század biológiai okokból feleslegessé tegye a szerelmet, a nemi életet!

Hogy a szexualitás szerepét átvegye a spermabank, a mesterséges megtermékenyítés, a lombik, meg a klónozás.

Ne felejtsük, hogy az elszigeteltségben élő ember menthetetlenül leépül.

1968-ban és még sokáig az a jelszó volt érvényben a nyugati világban, hogy: szeretkezz, ne háborúzz!

Ma az, hogy: háborúzz, ne szeretkezz!

A szexuális forradalom azt hirdette, hogy fel kell szabadulnunk a régi erkölcsök alól, utat kell engednünk a fiatalság természetes szexuális igényeinek. Ebből a szexpárti kultúrából mára a nemek közötti különbségeket tagadó, a transzokat ünneplő, a heteroszexuális kapcsolatokat gátló, férfiellenes új prüdéria lett. Az elitek köreiben mára a biológiai nemek tagadása az új trend. Az amerikai kulturális imperializmus a nemváltás, a transzneműség elfogadtatásával házal.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szürke hetvenes évek a szexuális forradalommal, a kábítószer okozta bódulattal, a hippi életérzéssel és a beatzenével teltek. Mindezt politikai vízió és program helyett kínálták, mert ötlettelenek és politikailag impotensek voltak. Amikor a nyolcvanas évek tektonikus mozgásai mindent megváltoztattak, nem az egykori forradalmárok közül kerültek ki az események mozgatói, irányítói. Az új világról ugyanis nem volt mondanivalójuk.

A mostani évtized kísértetiesen hasonlít az akkorira. Újra az oktatási intézmények birtoklásáért, a gyermekeknek a családjaik ellen fordításáról szól minden. Vagyis a kultúráról. Mert politikailag ők is ugyanolyan impotensek, mint elődjeik voltak. A mélyben készülődő földcsuszamlásszerű változások helyett a nemváltoztatásra fókuszálnak.

A nyolcvanas évtized végén a kétpólusú világrend helyébe az Egyesült Államok korlátlan hatalmát jelentő egypólusú világ lépett. Most egy többpólusú világrend készül arra, hogy az amerikai hegemóniát felszámolja. Ahogy egykor, a hetvenes években, úgy ma is a szex előtérbe-állításával és folyamatos tematizálásával helyettesítik politikai felkészületlenségüket. Minden extrémitást ünnepelnek, a gyermekek nemváltását szorgalmazzák, tagadják a férfi és női nemi jelleget. Az Amerikai Egyesült Államok gerontokrata elitjének és megmondóinak szánalmas nyüzsgése a brezsnyevi éra végnapjainak vergődésére emlékeztet. Ők is ugyanúgy agonizálnak, az ő gondolataik is halottak. Ők sem sem veszik észre, hogy a status quo, amit megőrizni és meghosszabbítani akarnak, már rég halott, csak nekik még nem szóltak.

A fejlett nyugati társadalmakban mára megingott a család meghatározó szerepe. Ez aláássa a férfi felelősségvállaló, gondoskodó és védelmező szerepét. Nyugat-Európában kiment a divatból a felelősségvállalás és a munka. Helyette az erőfeszítés nélküli jólétet tekintik életprogramjuknak. Azért döntöttek a migráció mellett, hogy egykori gyarmataik munkaerejét úgy állíthassák újra a szolgálatukba, hogy ezúttal helybe jönnek. Milyen kényelmes!

Legfőbb ideje belátnunk, hogy család nélkül nem fog menni. A családnak pedig a szeretet az alapja.

Az élet legfőbb értéke, hogy szeretünk és minket is szeretnek.

Különleges ajándék, ha szerelmesek tudunk lenni és belénk is szerelmesek tudnak lenni.

Ne mondjunk le arról, hogy társat találjunk magunknak!

Társat, aki mellett elköteleződhetünk és akivel családot alapíthatunk, mert a család célt, támaszt, védelmet, biztonságot nyújt. Megtartása kölcsönös felelősségvállalást és tűrőképességünk maximumra járatását kívánja. Cserébe örömöt, boldogságot és kiteljesedett életet kaphatunk. Azt, hogy nem vagyunk egyedül a világban, van kikhez tartoznunk, van kikkel szeretet-közösséget alkotnunk. Van hova hazamennünk.

A családot semmi sem helyettesítheti és semmi nem pótolhatja. Mert a család egymást támogató, egymást kiegészítő, egymást szerető közösség. A család fontosságát a covid alatt mindenki megtapasztalhatta.

A család anyagi és érzelmi biztonságot nyújt tagjai és mindenekelőtt a gyermekek számára.

Családban élni azt jelenti, hogy képesek vagyunk elviselni egymást. Hogy alkalmazkodunk, hogy lejjebb csavarjuk az egónkat, hogy figyelembe vesszük a társunk, családtagjaink igényeit és megpróbálunk megfelelni az elvárásaiknak. Mindez kölcsönösséget feltételez és mindenekelőtt szeretetet.

Mindennek az alapja a szeretet.

A szeretet a létezés mértéke. (Hamvas Béla)

De mindenekelőtt erő!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Elhangzott 2024. szeptember 23-án, a Budavári Lovardában, Az identitás, mint politikai fegyver című nemzetközi konferencián.