Ma Trianon emlékére bocsátunk ki bélyegtömböt. Ha ezt a világon bárkinek elmesélném, aki csak egy picit is járatos a 20. század eseménytörténetében – sajnos nagyítóval is alig találunk ma ilyet –, nos, ez az ember azt kérdezné: maguk magyarok született mazochisták? Emléket állítani a történelem egyik, ha nem legnagyobb igazságtalanságának? Megörökíteni az európai diplomáciatörténet tökéletes csődjét, alkalmatlanságát? Bélyeggé formálni a megaláztatást, a kisemmizést, a traumát? Megörökíteni az érzéketlenségét, az arroganciát, a rövidlátást és mérhetetlen kapzsiságot, ahelyett hogy a feledés homályát borítanánk rá?

Aki azonban így reagál, és egy ilyen bélyegtömböt önsanyargatásnak tart, annak fogalma sincs a túlélés szabályairól.

Nem tudja, hogy mi magyarok nem az igazságtalanságra, nem a pusztulásra, nem az érzéketlenségre, a kisemmizésre, a szégyenre, a kapzsiságra, az arroganciára emlékezünk, hanem arra, hogy mindezek nem fogtak rajtunk, hogy a szeretet, az élni akarás erősebb volt és hozzásegített bennünket a túléléshez.

„És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.”

Vörösmarty Mihály Szózatából ezeket a sorokat érdemes ízlelgetnünk. Balszerencse. Viszály. Megfogyva, de törve nem… és a lényeg: „Él nemzet e hazán”. A magyarok az „élet” nemzetei közé tartoznak. Amikor önmagunk sorsának karmesterei lehettünk, soha sem akartuk mások pusztulását, nem kívántuk mások halálát. Ez olyan kivételes tulajdonságunk, mely büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat. Persze nem vagyunk makulátlanok, akik pedig nem ismernek bennünket, azt is szokták mondani, a magyarok maguknak valók, amivel nem vitatkoznék, mert azok vagyunk. De éppen a száz évvel ezelőtti tragédia, pontosabban a Trianonra adott magyar válasz mutatja, hogy a túlélés képessége kivételes tulajdonságunk.

Akik 1919-1920 során előkészítették a békediktátumot, ne legyen kétségünk, arra vállalkoztak, hogy elpusztítsák ezt a közösséget. Nem érdekelte őket az a kulturális és történelmi teljesítmény, amit a magyarok több mint ezer év alatt létrehoztak. Harold Nicolson angol diplomatától idézek: „Erdéllyel kezdik és néhány sértegetés után Magyarország elveszíti déli vidékét. Aztán Csehszlovákiára kerül sor, és miközben ki- be röpködnek a legyek a nyitott ablakon, Magyarország elveszti északi és keleti részét. Aztán a jugoszláv határ jön, és ami mrad, ahogy volt, a bizottsági jelentést változtatás nélkül elfogadják. Utána tea és aprósütemény.” (idézet vége) Szóval, akinek kétsége lenne, hogy mi volt az eredeti szándék, olvassa bátran a kortársakat. De mindez hiábavalónak bizonyult. Mert mi megmaradtunk. „Megfogyva bár, de törve nem…”

Száz év távolából már tisztán látjuk, hogy Trianon nekünk nem pusztulást jelent, hanem ércnél is maradandóbb bizonyítékot arra, hogy hihetetlen életerő lakik bennünk. Amikor felnézünk a magasba, a felhők mögött ott a mérhetetlen kék ég, mögötte a csillagok, ott pedig az egész univerzum. És nekünk biztos helyünk van ebben a világegyetemben.

Ezt jelenti nekem ez a bélyegtömb. Ezt mesélem el a gyerekeimnek és az unokáimnak, hogy ne csak tudják, de érezzék is: a bennünk élő szeretet,  az együvé tartozás érzése minket magyarokat különlegessé tesz, ha úgy tetszik, elpusztíthatatlanná. Mert összetartoztunk, összetartozunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak!