Schmidt Mária

Köszöntő a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának alkalmából tartott kitüntetés-átadáson

Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Vendégek, Tisztelt Díjazottak!

Becsületkereszt és díszpolgári cím. Ezeket a kitüntetéseket nyújtja át a Józsefvárosi Önkormányzat ma este azon kiváló személyeknek és intézményeknek, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiként vagy annak emléke megőrzéséért végzett munkájukkal mindannyiunk büszkeségei.

Becsület és polgár. Aligha találnánk két pontosabb szót annak megnevezésére, hogy mit tartottak a legfontosabbnak a hatvan évvel ezelőtti hősök.

Becsület. Harcoltak a saját becsületükért, a családjuk, a munkatársaik, a barátaik becsületéért. A nemzet becsületéért. És nekik, egyszerű magyaroknak kellett harcolniuk érte.

Mert azok, akik az ország vezetését a 1940-es évek végén árulással, hazugságokkal a kezükbe kaparintották, majd újabb hazugságokkal és újabb, ocsmánynál ocsmányabb árulásokkal, erőszakkal, az Andrássy út 60. dermesztő vallatókamráival megtartották, nos, tőlük kevés dolog állt távolabb, mint a becsület.

A becsület, a nemzet és minden magyar becsülete pedig 1956-ban, és egyébként azóta is, egyet jelentett a szabadsággal, a megszállók kiűzésével, a hazugságok összetörésével.

Polgár. 1956 hősei harcoltak a magyar polgárokért, a polgárságért. Mert aki polgár, az szereti igazán azt a közösséget, aminek a tagja.

Egy település, egy kerület polgára tiszteli és védi városát, faluját, kerületét. Az ország polgára pedig a hazája, Magyarország felelős tagja. Építi a mindennapokban, szereti, amikor beszél róla, amikor rágondol, és megvédi, ha támadás éri. Nos, a polgárság, a polgári eszmény is, akárcsak a becsület, fényévnyi távolságban állt az 50-es évek kommunista ország vezetőitől.

És talán az sem véletlen, hogy a szocialisták még a rendszerváltoztatás után, sőt, a mai napig is lakosságról beszélnek. Nekik az emberek, a magyarok puszta lakosok ebben az országban.

Ám nekünk, akik értjük, hogy mi a különbség létezés és élet között, nekünk a magyarok polgárok. És mi, akárcsak 1956 harcosai, polgárok akarunk lenni, annak neveljük a gyermekeinket, ezt tanítjuk az iskolákban és az egyetemeken. Polgárokat akarunk, akik nem laknak a városokban, falvakban, kerületekben, hanem élnek. Akik értik és értékelik a közösség erejét, akiknek fontos, hogy a saját dolgaikat a saját kezükbe vegyék. Akik, ha kell, megvédik a közösségüket: szóval, tettel, szavazattal.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

1956 hősei nem a kitüntetésekért harcoltak. Szerintem még most, ma este sem igazán értik, hogy miért járna ez nekik. Ők úgy vélik, hogy amit tettek, az természetes volt. Egyszerűen elegük lett a hazugságokból és a börtönökből: igazságot és szabadságot követeltek helyette. Ma már ez, az igazság és a szabadság, természetes mindannyiunknak. A legtermészetesebb pedig a mai fiataloknak, azoknak, akik számára 1956 a történelemkönyv egyik fejezete.

Pedig 60 évvel ezelőtt ez egyáltalán nem volt könnyű és egyáltalán nem volt természetes. Akik akkor szabadságot követeltek, azokat terror várta, nikotinszagú, ablaktalan szobák forró fénykörű vallatólámpái, mögöttük gumibotos, tahó ávós őrmesterek.

De az igazság áttört, mert az igazságot követelő emberek mindig erősebbek, mint a hazugságot védelmezők. Szabadságharc és polgárháború tört ki, és nyilvánvaló volt, hogy a szovjet hadsereg hosszú távon nem legyőzhető. A világ demokratikus fele fájdalmasan felszisszent, rettenetesen sajnált és mélyen együttérzett, és bár jóérzésű emberek ezrei, szerte a világban, a magyarok segítségére siettek, a politika cserbenhagyta a magyarokat.

A háború 1956-ban elbukott, nem is lehetett másképp. Dávid ritkán győzi le Góliátot, igaz, ha sikerül neki, azzal örökre példát állít. Dávidról szobor készült, az 1956-os magyar forradalom emlékét címlapok, emlékművek, filmek, versek, regények, színdarabok őrzik.

Góliát, ahogy a kommunizmus is, pedig a szemétdombon rohad, ahogy az rendjén is van. Nevét is már csak azért tudjuk, hogy soha ne felejtsük, mi nem történhet meg újra.

Tisztelt Ünneplők!

Hajtsunk fejet a ma kitüntetettek előtt! Nem a díjakért tették, amit tettek, de őszinte, tiszta cselekedeteik példát mutatnak jelennek és jövőnek. Így hát a díjakat, amiket kapnak, tekintsük intő jelnek is: őriznünk és tisztelnünk kell hőseinket, hogy mindig szülessenek újak!

Becsület és polgár. Becsületkereszt és díszpolgár. Gyönyörű szavak, köszönjük, hogy ma este együtt lehetünk azokkal, akik megtestesítik őket!

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!